Hazánk s a Külföld, 1865 (1. évfolyam, 1-53. szám)
1865-09-17 / 38. szám
A periratok. Elbeszélés. Kazár Emiltől. (Folytatás.) Csehi urat meglepte Berényi újabb határozata. — Ön valami nyomós adatokhoz jutott, melyek kétségtelenné teszik a győzelmet ? — Nem,csak arra a meggyőződésre jutottam, hogy igazságos ügyet fogok védelmezni. Tudja-e ön, hogy zajt fog költeni, ha megnyerjük. — És senki sem fog beszélni felőle, ha elvesztjük. — Én reménytek. Berényi ismét elővette a szekrényből a nagy halmaz papirnyalábokat, másokat tett félre érettük s föl nem állt addig az asztaltól, mig át nem olvasta az egészet. Az a szőke fej, göndör fürteivel, kék szemeivel mindig íróasztala mellett volt; az a fehér kéz, mely oly gondosan fűzte egybe a virágokat, a’foszlányos szélű papírok lapjait forgatta. Bármerre tekintett, ott látta arcát. Az a bronz angyalfő, melynek szárnyaira az irótollakat szokta tenni, az ő vonásait vette föl. A betűk sokszor összefutottak szemei előtt, s a papíron is ott volt a kedves arc. Mikor végig olvasott mindent, nagyon elégületlen volt. — Most érezte csak, hogy ígéretét nagy föladat lesz beváltani , s ő mégis be akarta váltani. Egyszerre valami átvillant agyán. Arca földerült, s hirtelen fölnyitotta az ajtót, melyen át Csehi úr elegáns alakját lehetett látni. — Holnap Berlinbe megyek. „Alköriratok“-hoz. (Rajz. Jankó János.)