Hazánk s a Külföld, 1865 (1. évfolyam, 1-53. szám)

1865-09-17 / 38. szám

A periratok. Elbeszélés. Kazár Emiltől. (Folytatás.) Csehi urat meglepte Berényi újabb határozata. — Ön valami nyomós adatokhoz jutott, melyek kétségtelenné teszik a győzelmet ? — Nem,­csak arra a meggyő­ződésre jutot­tam, hogy igaz­ságos ügyet fo­gok védelmez­ni. Tudja-e ön, hogy zajt fog költeni, ha meg­nyerjük. — És senki sem fog beszél­ni felőle, ha el­vesztjük. — Én re­ménytek. Berényi is­mét elővette a szekrényből a nagy halmaz papirnyalábo­­kat, másokat tett félre éret­tük s föl nem állt addig az asztaltól, mig át nem olvasta az egészet. Az a szőke fej, göndör fürteivel, kék szemeivel mindig íróasztala mellett volt; az a fehér kéz, mely oly gondosan fűzte egybe a virágokat, a’foszlányos szélű papírok lapjait forgatta. Bármerre tekintett, ott látta arcát. Az a bronz angyalfő, melynek szár­nyaira az iró­­tollakat szokta tenni, az ő vo­násait vette föl. A betűk sok­szor összefu­tottak szemei előtt, s a papí­ron is ott volt a kedves arc. Mikor végig olvasott min­dent, nagyon e­­légületlen volt. — Most érezte csak, hogy ígé­retét nagy föl­adat lesz bevál­tani , s ő mégis be akarta vál­tani. Egyszerre valami átvil­lant agyán. Arca földerült, s hirtelen fölnyitotta az ajtót, melyen át Csehi úr elegáns alakját lehe­tett látni. — Holnap Berlinbe megyek. „A­­lköriratok“-hoz. (Rajz. Jankó János.)

Next