Hazánk s a Külföld, 1867 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1867-09-12 / 37. szám
Pázmány Péter. E híres főpapban irodalmunk egyik úttörőjét, nyelvünk egyik njitóját mutatjuk be, ki a XVII. században oly erőteljesen, oly velősen tudta gondolatait magyar nyelven kifejezni, mint senki más abban az időben, s kinek műveiben a kifejezések változatossága, erőtelje most is megragadó. Huszonnyolc kötetre terjedő munkájában maradandó emléket emelt magának. Van ezek közt több latin mű is. Munkái közt azonban első helyet foglalnak el magyar művei. Abban az időben sokan írtak latin nyelven ékesen , de magyar nyelven úgy nem, mint Pázmány. Az egyház történetében is jelentékeny hely jutott számára. Vannak azonban működések, melyeket különböző szempontokból különbözőn ítélnek meg. A művészeti és irodalmi működésnek van meg egyedül azon átalánossága, melylyel a viszonyok közül csak azt őrzi meg, ami szép és becses. Az irodalomtörténetben mindig első az eredmény, a mű, a szerző egyénisége csak azután következik. Ezért mellőzzük Pázmány egyházi pályáját, s néhány vonással a mély elméjű, ékes irányú írót mutatjuk be. Legjobban jellemzi Pázmány tollának erejét azon állítás, hogy a „Hodegus, igazságra vezérlő kalauz“ című műve által, — melyet az akkori vallási mozgalmakra vonatkozólag írt, — többet ártott a protestáns vallásnak, mint egyéb működésével. A mindenki által érthető, szokatlanul tiszta irály, a gondolatok és eszmék művészi fűzése sokakra nem tévesztő el hatását E mű első helyet foglal munkái közt. Először Pozsonyban látott napvilágot 1613-ban. Magyar nyelven nem jelent még meg akkoriban Pázmány I Péter.