Hazánk, 1858 (1. évfolyam)
Tartalomjegyzék
I. Magyar krónika. Árpád és a magyar honszerzés. Keleti faj vagyunk, mondja történelmünk. Kelet szálas és bátor népei törzsének elszakadott ága, melyet itt örök harcz, és egy önnön kebelünkből fakadott, de kiapadni soha nem tudó vérpatak növelt rengeteggé. Van-e képünkre és hasonlatosságunkra alkotva még más nép ? Voltak-e apáinkhoz hasonlók a világon, midőn a baskiriai dús növényzetű pusztákon harczos daliákká fejlődtek s megrendült emlékeikben Etele nagy birodalmának ős hite, mely őket a Kárpátok hazájába csalta? Hol születtek, hol laktak, ama fél isteni lények, kiknek ivadékaiul minket tart a hagyomány. Majd Evilát földet Perzsia nyugat-éjszaki részén a jeges tenger s kisebb India illatos határai közt, majd a Kaukáz alatt elterülő s a Volga és Don közötti térséget, majd a Kaspi tenger partjait, hirdetik ismert lakhelyükül a történészek. Paradicsom volt e hely, a hagyomány szerint, fölékesítve a természet minden kincsével. Tenger és föld az életműves élet legmagasb fokáig kifejlett teremtményeiben bővelkedett, s a messze terjedő legelők buja virányzatában tenyésztek a növényzetnek. Csak a komoly szorgalomtól függött e szép lakhelyen fölfedezni s megörökitni az áldás forrásait, művelni azokat, s megszentelni a Teremtő kezének mérhetlen adományait a közös élvezetben. De nyolczszáznyolczvannegyedik esztendő táján Krisztus születése után, a túlnépesedett szép föld, elbontva a szomszéd tscheremisek, wottjákok, syraenek, wogulok s más vándor népségek sokaságától, már nem birta táplálni a mi sok nemzetségből álló őseinket, miért is uj hazáról kelle gondoskodnak. E végből összegyülekezvén a Kuma és Baskirországra dűlő Ural hegyszorosai közt, egyértelmüleg elhatározók, miszerint búcsút vesznek régi pásztor tanyáiktól s elköltöznek Etele ős birodalmába. Hét nagy nemből vagyis hadból és száznyolcz apróbb nemzetiségből állott a honkereső népcsalád s mindenki nem vagy hadnak külön főnöke vagyis hadnagya volt, kik a nép élő nyelvén ma is „hét magyarnak“ neveztetnek. E hét fő, csak méltóságra s hatalomra voltak tisztesek, nemességre a többivel egyenlők. Neveik: Almos, Előd, Kond, Ond, Tas, Huba, Töhötöm. Ezek mindnyájan külön s önállólag kormányozák saját törzseiket anélkül,hogy valami közös hatalomfokozat létezett volna közöttök. Mindenik törzs gyermeki engedelmességgel viselteték főnöke iránt s az összes népcsaládot a patriarchális fegyelem szigora forrasztá egy erős nemzettestté. Mielőtt azonban a honkeresés fáradalmas útjára vala indulandó, a szabad nép szabad fiai elhatározók Hazánk. 1