Hazánk, 1898. július (5. évfolyam, 156-182. szám)

1898-07-01 / 156. szám

156. SZÁM BUDAPEST, PÉNTEK_______ _____________H A Z A N K _____________ ___________1898. JULIUS 1.___________3 fűk, hála legyen annak az egyezer esztendőnek, a mióta ismerjük egymást. Ő felsége a király a millennáris kiállítás al­kalmával alkalmazta ezt a mondást : „ A gazdákra rossz idők járnak“. Azóta talán már az elemi iskolákban is tudják, hogy a gazdákra rossz idők járnak. Micsoda különös jelszó már magában véve ez is ebben az országban. Hogyan ! A gaz­dákra rossz idő jár ! Elfogadjuk, sopánko­dunk rajta, ismételjük. S végre is belenyug­szunk. Az idő rossz. Kereskedő, iparos ne men­jen olyankor sétálni, ha az idő rossz. Náthát kaphatnak, vagy kalapdiszük tönkre megy. Vo­nuljunk be szépen a biztos négy fal közé. Sopán­kodjunk a kint rekedt embereken, a­kikre rossz idők járnak. Csodálatos naivság! általános beismerése a rossz időjárásnak, bevonulás a biztos falak közé és szánakozás a kívül maradottak fölött. De semmi könnyítés rajtuk. Vizsgálják meg a lelkiismeretüket a kormány és annak alkotó elemei, hogy mivel igyekeztek ellensúlyozni a rossz időjáráson, mióta annak balkövetkezményei megteremtették a mezőgazda­sági válságot. A szőlők rekonstruálásának elő­segítése s a szövetkezeti törvény: ennyiről hallot­tunk, de a segítségnek több,­szám­bajövő ténye­zőjéről nem tanúskodhatunk. A földadó leszállítása megmaradt utópiának s a földbirtok balsors okozta terheinek konvertá­lása, meg a tűzhely mentesítése megmaradt a nemzetgazdaság eme félreismert fenevadjának farka gyanánt. Az igazságos férfiú segítő karjai helyett a kényszerhelyzetbe jutott viver formai elégtételadása. Ezzel kellett beérnünk. A többi­nek reparálását rábízták arra, a­ki rontott: a természet szeszélyére. Ennek az orvosnak a szeszélye most azt kí­vánta, hogy még kegyetlenebb legyen, mint eddig volt. Ápolás helyett mérget adott be a nehéz betegeknek. Termékenyítő napsugarak he­lyett romboló jégvihar. Jövőbe vetett bizalom helyében megsemmisült remények. Hát most mi lesz ? Vagy másképpen kérdjük. Van-e még egy osztály ebben az országban, a­melynek exisztenc­iájára egy-két napi fordulat ilyen döntőleg hathat? Kinek ártott még az a jégvihar, a­melyből hasábokon keresztül szőttük a károsodás rém­krónikáját, mint a gazdának s annak, kit bal­sorsa ennek károsodásával egybe kapcsolt? Ugy­e senkinek. Néhány ablak betört s néhány angol park meggyalázkodott. A veszteségnek többi, oroszlán­nak is aránytalan része övé, a betegé. íme, a beteg senyvedni fog. Miért ? Mert vakot vetett neki a koc­ka. Miért kellett koc­­­káztatni? Mert foglalkozásának természete ezt megköveteli. Tehát megeshetik az, hogy a ter­melő egyetlen nap, egyetlen óra alatt elveszt­heti azt, a­minek eléréséért egész éven ke­resztül fáradozott? Itt van a kegyetlen bi­zonyság ! A jégvihar egy negyedóra műve volt és az ország egy részében nem fognak aratni. A mun­kás ott nem keresheti meg kenyerét s a gazda nem kapja vissza egy évi tőke- és munka­be­fektetését. Napról-napra a nyerészkedő és az üzérkedő is veszíthet. Ma hopp, holnap hopp. De mikor valaki az év háromnegyed részén keresztül be­fektetéseinek igen szerény gyümölcsöztetése re­ményében dolgozik s ezt a gyümölcsöt a föld porába veri a vihar, ez már nem ma­holnap ki­heverhető veszteség, hanem katasztrófa, a­melynek következményeit nem enyhítheti, ha­nem legfeljebb keresztbe vetett karokkal vár­hatja. Keresztbe téve hevertetjük karjainkat ilyen esetekben, mióta egymást ismerjük, a­nélkül hogy a tanulságokat is értékesítenénk. A tanul­ság az, hogy a gazda sorsa szörnyen koc­káz­­tatott. A koc­káztatás logikai következményeit még az uzsorás is méltányolja azzal, hogy minél na­gyobb a koc­kázata, annál magasabb kamatot vesz. Más irányban a koc­kázatot úgy fogja fel, hogyha emiatt valamely követelése kétségesen realizálható a maga egészében, akkor kevesebbel is beéri. Az állam még ezt a rideg logikát sem veszi be. Követeléseinek legnagyobb terhét épp oda hárítja, hol legnagyobb a koc­káztatás. S egyet­ért vele a társadalom is. A közteherviselés leg­magasabb igényei a gazda felé irányulnak, úgy mondják az igénytám­asztók, hogy a föld a leg­biztosabb alapja minden követelésnek. Hát az egek ?! Mikor a magasból vihar zug alá s elpusztítja a föld terményét, az nem számit? Vagy számit az a porszem, az a kavics, az az összezúzott folt, a­mi a föld hátán maradt? Számit a könnyelmű ábrándokban, de nem szá­mit a tényleges eredményekben. Az ábránd Kánaánt fest, az eredmény Sahara­sivatagokat mutat be. Nem először most. Hol innen, hol onnan jön a jégverés. Hol keletről, hol nyugatról, hol alulról, hol felülről. Útjára, irányára vagy két évtized óta már rámutatni is sok volna. S ezt mind a föld szer­vedi. Szeplős a saharai sivatagoktól, mint a hold arczulatja. Minden ilyen folt temetőhelye egy­­egy gazdának, a­kit a jövedelmezetlen talajba nyomott a megterheltetés gránitoszlopa. És mióta ez a temetkezés tart, ebből a­­gránitoszlopból még egy követ sem emeltek el. A terméketlen foltok most az országon át húzódó gyászszalaggá olvadtak össze. Mindenütt a talaj elő van készítve a temetkezésre s rajta az oszlopok, melyeken az aránytalan meg­terheltetés nyugszik, megannyi sírkő gyanánt sorakoznak. Levenni ezeknek az oszlopoknak terheiből, hogy a talaj,ellentállási képességének könnyebb feladat jusson, vagy közömbösen nézni tovább is azok süppedését áldozataikkal és terheikkel együtt: ez az alternatíva, a­mely elé az or­szágos katasztrófa a magyar kormányt odaállí­totta, elodázhatlanul. F Franczi a kormány nyilatkozata. — Távirati tudósítás. — Piris, június 30. A kamara mai ülésén Brisson ministerelnök feszült figyelem közt olvasta fel a kormány nyi­latkozatát . A kormány utal a­ kamara szavazatára, a­mely megmutatta, hogy azt akarja, hogy csupán republi­kánus szövetség kormányozza az országot. A kor­mánynak az az akarata, hogy megvalósítsa ezt. A kormány szívesen látná, ha a parlament két nagy reformra szentelné munkáját. Az első az adóreform. A kormány a személyi- és az ingóságokra vetett adó, valamint az ajtó- és ablak­adó megszüntetését fogja javasolni és helyekbe­n oly jövedelmi adót szándékozik állítani, a­mely minden zaklatás vagy kínos kihallgatás mellőzésével a vagyon külső ismérvein fog alapulni és degresszív lesz, hogy a kis adófizetők terhein könnyítsenek. A második reform a munkás­otthonok kérdését illeti úgy a váro­sokban, mint a vidéken. Függetlenül a két főreform­tól, törvényjavaslatokat fog előterjeszteni a kormány a hagyatéki adóra, az italadó reformjára vonatkozó­lag. A kormány lojálisan fogja alkalmazni a fennálló gazdasági régimét, a­melynek állandósága az iparosok és kereskedők érdekében elengedhetlen. A kormány tanulmány tárgyává fogja tenni azokat a módokat, a­melyekkel a spekulác­iónak az iparra, földművelésre és kereskedelemre nézve káros túlkapásait korlátozn lehet. A nyilatkozat ezután így szól: .Az elődeiktől örökölt hagyományhoz híven önök a honvédelem segélyeszközeit a tökéletesség legmagasabb fokára törekednek juttatni. Nem szabad visszariadni semmi áldozattól, mihelyt arról van szó, hogy az a pénz, a­melyet a hadseregre és a hadi­tengerészetre költenek, tényleg gyarapítja a hajóhadnak és a had­seregnek, a haza e két drága megtestesülésének ere­­jét.“ A kormány továbbá javaslatba fogja hozni a gyarmatügyi hadsereg kérdésének sürgős megoldását, hogy a gyarmatok védelmét biztosítsa. Elő kell segí­teni az értelmiség és a tőke kivándorlását a gyarma­tokra. Francziaország külpolitikáját — mondja ezután a nyilatkozat — egy népszerű és az idő által már tisztázott szövetséghez híven ugyanaz a nemzeti érzés fogja ezután is áthatni, a­mely ezt a nagy aktust inspirálta. A kormány külpolitikája egyforma éberséggel fogja védelmezni a hazafiságot, az erkölcsöt és Franczia­ország anyagi érdekeit. Ezen a módon fogjuk az országot a világkiállítás nagy, békés légyottjára elő­készíteni. A kormány minden vélemény iránt egyforma tiszteletet tanúsít, mindegyiknek egyforma szabadság­gal és igazságossággal adózik és elismeri az ellenzék hasznos voltát. .De úgy gondoljuk, kötelessége lesz a kormánynak, hogy a nemzet által óhajtott regime ellenzőinek semmiféle befolyást ne engedjen a köztársaság kormányzatára és oly kevéssé, mint a­kik ezt a régimét csak azért fogadják el, hogy annál jobban harczolhassanak a lényeges törvények ellen. Mi a világi társadalom függetlenségébe és a polgári hatalom szupremác­iójába való beavatkozás minden kísérletét erélyesen vissza fogjuk utasítani és követelni fogjuk, hogy minden közigazgatási tényező szigorúan ragaszkodjék ezekhez az elvekhez. A nyi­latkozat végül felhívja valamennyi köztársaságiakat, hogy könnyítsék meg a kabinet feladatát. (Tetszés a baloldalon.) A nyilatkozatot a jobboldal és a czentrum több ízben félbeszakította. Castelin interpellác­ióját a Dreyfus-ügyben csü­törtökre halasztják. Krantz (progresszista) interpellál a kormány politi­kája dolgában és kifejti, hogy Méline aláírhatná a ministeri nyilatkozatot. (Félbeszakítások a baloldalon.) A kormány által javasolt adóreform nagyon is el­fogadható, de attól fél a szóló, hogy a kormány az egyenetlenség és a küzdés kormánya lesz. (Tetszés a középen, tiltakozás a szélső baloldalon.) Brisson miniszerelnök azt feleli, hogy a kormány a kamara július 14-iki határozatának alapján alakult meg. A kamara majd kijelenti, hogy el akar-e térni határozatától. Kéri a kamara bizalmát és azt mondja, hogy a kormány a köztársaság ellenfeleinek semmi­féle befolyást sem fog engedni. Sajátságosnak tartja, hogy szemére vetik, hogy közelebb lépett a progresz­­szista programmhoz. Azzal végzi, hogy helyteleníti azt a politikát, a­mely a köztársaság ellenfeleinek kedvez. Derouléde kijelenti, hogy támogatni fogja a kor­mányt, mert Cavaignac hadügyminister világosan nyi­latkozott a Dreyfus-ügyről. Cavaignac hadügyminister azt feleli, hogy miniszer­­társai éppen úgy, mint ő, készek a nagy nemzeti érdekeknek tiszteletet szerezni. Ribot szemére veti Deroulédenek, hogy személyi kérdéssé szállította le a vitát. (Közbeszólások.) Ribot folytatja és azt mondja, hogy a kormány elfogadta a progresszista programmot, de lehetetlen helyeselni azt, hogy a kormány a szoczialistákra támaszkodik. Viviani (szoczialista) megtámadja a volt kormány politikáját, de tetszéssel adózik Brissonnak, hogy megint felvette a köztársasági hagyományokat. Brisson miniszerelnök kijelenti, hogy visszautasítja a szoczialista tanokat. Beauregard (progresszista) óriási lárma közepett beszél. Szemükre veti a radikálisoknak, hogy nem járnak el nyíltan. A vitát erre berekesztik és Dujardin-Beaumerz napirendjét, a­mely a kormány nyilatkozatait helyesli, 316 szavazattal 230 ellenében elfogadják. (Hosszan­tartó tetszés a baloldalon.) Lasserre azt az indítványt teszi, hogy a napirend­hez fűzzék hozzá a következő szavakat: „... hogy

Next