Hazánk, 1898. október (5. évfolyam, 235-261. szám)

1898-10-01 / 235. szám

235. SZÁM. BUDAPEST, SZOMBAT HAZÁNK ___________ ________1898. OKTÓBER 1.____________3____ meg gróf Thunnal, gróf Thun is jogosan kíván­hatta az ő törpe többségétől, hogy hasonló­képpen ne legyen kiváncsi a magas politikára, a melyhez nem ért. Mert valóban világraszóló ne­vetség azt határozni, hogy gróf Thun adjon fel­világosítást arról, a­mit báró Bánffy olyan mér­gesen ellenez. Azonban az történt, hogy a nagybirtokosok sürgősségi indítványát az osztrák képviselőház elfogadta, bár ez a határozat nem­­ ér semmit, mert csak 10 szótöbbséggel hozták, a­mi a házszabályok értelmében ilyen alkalommal nem elegendő. Érthető tehát, hogy többségé­­­nek ez a pártfogása gróf Thunt mélyen elszomorította. Mindazonáltal gróf Thun épp úgy hallgat az ischli megállapodásokról, mint báró Bánffy, a különbség kettőjük közt csupán­ az, hogy gróf Thun nem akar nyilatkozni, báró Bánffy pedig azt állítja, hogy nincs miről nyi­latkoznia, m­ert nem állapodott meg osztrák kollégájával semmiben. Nem kutatjuk most, hogy a két államférfin közül melyiknek az eljá­rása egyenesebb. Azt azonban, hogy a két többség közül az osztrák többség mégis több egyszerű szavazógépnél, nem nehéz, konstatál­nunk. .­­ Az országgyűlési szabadelvű párt báró Pod­­maniczky Frigyes elnöklete alatt ülést tartott, melyen kijelölte : a Ház alelnökének Berzeviczy Albertet, a­­közlekedési bizottságba Vörös Lászlót, a pénzügyi bizottságba Szabó Imrét, a földmivelésügyi bizottságba Justh Ferenczet és a számvizsgáló bizottságba Kulinyi Andort. Ezzel az értekezlet véget ért. Parlamenti kvóta, Budapest, szeptember 30. Gróf Thun, az osztrák miniszerelnök, valamint miniszertársai nem ismerik a magyarországi vi­­iszonyokat. Ez a grandseigneur, valamint az osztrák hivatalszobákban nevelődött miniszer­társai nem tájékozódtak a közéleti erkölcstan mai kultusza felől, a­melylyel Magyarországon állami ügyek intéztetnek. Ez az oka, hogy a raffineriák ama magasabb iskoláját sem lovagol­ják, a­melyben báró Bánffy Dezső és társai nyargalásznak. Ezek az osztrák ministerek vagy őszintén el­végzik az állami ügyeket a parlamentben, vagy­­pedig egyszerűen előveszik a 14-ik §-t s dolgoz­nak azzal. Arról fogalmuk sincs, hogy parlamenti diktatúrát is lehet csinálni, a „szabadon válasz­tott törvényhozást“ épp úgy lehet kezelni, mint a 14-ik §-t. A politikai nevelésnek ez a hiánya vitt® bele a gróf Thun-kormányt abba, hogy a kvótakérdésben elkövette az is­meretes indiszkrécziót. Ezek a nagy urak és derék teremtések, a­kik ma Ausz­tria ministeri székeiben ülnek, abban téved­tek, hogy elfeledtek használati utasítást kérni báró Bánffy Dezső ministerelnök kvótakon­­c­essziójához. Persze így lenyomtatva nagyon büszkén hang­zik az a kijelentés, hogy a fogyasztási adók fejében Magyarországnak magasabb kvótát kell megállapítani. A konc­essziót a magyar kor­mány nem adta meg ebben a határozott formá­ban s legkevésbé adott felhatalmazást arra, hogy ez publikáltassék. Báró Bánffy Dezső egyszerűen azt mondta: a kvóta parlamenti ügy. Ha a mi rendszerünkben neveltettek volna az osztrák miniszerek, nyom­ban megértik, hogy ez annyit jelent: a kormány rendelkezik a parlament többségével s ez esz­­komplálható a kvótánál. Az osztrák kormány csakugyan sajnálatos indiszkrécziót követett el a Bánffy-kormányra nézve, mikor ki merte hivatalos parlamenti ok­mányban nyomatni, hogy a magasabb kvóta egyezményileg biztosítva van. Ezt nem így ter­vezte Bánffy. A parlamenti retortán kellett volna leszűrődni annak a magasabb kvótának. Hiszen a kvótabizottság a legutóbbi bécsi tárgyalásokon már rálépett az engedelmesség tág mezejére, bár megelőző magyar üzenetben szó volt a némi ki­­kerekítésről. Csak realizálni kellett volna mind­ezeket. Hogy csakugyan realizáltassanak, annak semmi akadálya nincsen. Hiszen éppen ma írja a báró Bánffy Dezső bécsi újságja, hogy ha a kvóta­bizottságok magasabb kvóta-arányban egyez­nek meg, a magyar kormánynak ez ellen semmi kifogása, lévén a magyar kormánynak az a fel­fogása, hogy a kvóta a bizottságok útján in­tézendő. A magyar kvóta-bizottságot kegyetlen hely­zetbe sodorja a miniszerelnök taktikája. Ez a bizottság 1896. májustól a legutóbbi időkig meg­­állotta helyét. Most ki van mondva az utasítás, tessék felemelni a kvótát. És megy minden a maga útján. Csak a boldogtalan Thun-korm­án­y nem értette meg a magyar kollegákat. Hogy a viharzó osztrák Reichsrathot lecsen-­­­desítse, hangulatot csináljon a kiegyezési javas- | latok mellett, elég naiv volt a taktika legnagyobb titkát parlamenti okmányra bízni. Báró Bánffy Dezső ma is esküszik, hogy nem­­ állapodott meg magasabb kvótára. Bécsi félhiva- | talosában is kijelenti ezt, de hogy meg ne ijed- | jenek Ausztriában az önérzetes­ ministerelnöktől,­­ siet hozzátenni, hogy „ha a kvótabizottságok­­,• magasabb kvótában egyeznek meg, a magyar­­ kormánynak nincs kifogása.“ Igazán bámulatos államférfin ez a mi minis­­­­terelnökünk s csodálatos az a szabadelvű párt,­­ a­mely áll mellette, mögötte rendületlenül. Sem­­­ a ministerelnökre, sem a szabadelvű partra nézve nem derogál a megtévesztésnek ez a piramidális mértéke. Esküdöznek egymásra és egymásért. Az eskü pedig veszedelmesen hason­lít ama bizonyos vén Márkus esküjéhez, a­ki előállott és esküdött a földre, mélyen állott. A ministerelnök is esküszik, hogy nem emeli a kvótát. De mit tehet a jámbor esküdözti, ha a kvótabizottság s a szabadelvű párt mégis emöli 9 DMófeer­t. — A Hazánk eredeti tárczája. — Ismét felvirradtál, bakavilág megújhodásának nagy napja! A Jancsikból meg a Pistákból ma lesz infanterist Johann Ballange és infanterist Stefan Mancsik, bár sok időbe kerül még, a­míg igazi katonasorba veszik őket. Mert a regruta, ha nem is czivil már, mikor berukkol, de azért még katona sem. Jól érzi ezt mindenki, a­kit ma bujtatnak először a mundérba, a­mely oly feszes az öreg katonákon és úgy lötyög az ujonezon. Nevetség volna ez, a­hogy így végignéz az ember a többieken, de nincs kedve nevetni annak, a ki maga is benne van a bajban. Azután meg mit szólna a neve­téshez az a kegyetlen arczu czugsführer, a ki­nek a bajuszánál csak a pillantása hegyesebb s a ki úgy jár-kel itt a regrutáktól hemzsegő manschaftszimmerben, mintha mindennap ember­húst enne ebédre. Ha megkérdeznék e felől Johann Ballangó véleményét, úgy Johann Ballangó tudna részletes felvilágosításokat is adni. Elmondaná, hogy a eugszfürer az emberhússal él ugyan, de nem elégszik meg akármilyen emberhússal, hanem egyenesen a szerencsétlen regruták élete ellen tör, a­kiket im­e, csak azért nevelt az anyjuk, hogy a czugsfíirer rajtuk töltse ki kegyetlen passzióit. A czugsfíirer úr látja a hatást, élvezi is, de azért nem enged, sőt még kegyetlenebb, és mikor Johann Ballangó valaminek a megtu­­dakolása végett feléje fordul alázatosan kérő szavakkal, akkor igy ront rá mérges pillantá­sokkal : — Itt nincs kérem szépen! Itt csak hitte ge­­horzam van és melde gehorzam! A ki mást mond, azt becsukatom. Johann Ballangónak megütik a fülét az idegen szavak és a szívébe mélységes fájdalom lo­pódzik. Érzi, hogy itt nem lehet szólni, csak hall­gatni kell és néha-néha hazagondolni a szép virágos mezőkre, a­hol bogárszemű leány köti bokrétába a virágot. Hajh, de a­kinek köti, annak oda nem adhatja! ... Az most szomo­rúan üldögél a kemény strázsákon és maga sem veszi észre, hogy köny csillan meg elborult sze­mében.* A legények, a­hogy üldögélnek szerte a szo­bában és félve vizsgálgatják a turnisztert, fegy­vert és egyebeket, egyszerre kemény lépteket hallanak. Harsány beszéd cseng végig a már­­ványtalapzatos hosszú folyosón, a czugsführer kemény léptekkel siet az ajtó felé, a bakákon pedig szorongó érzés vesz erőt. Érzik, hogy most valami nagy veszedelem közeledik, tiszt urak jönnek !... Az egyik megáll a szoba ajtajában. — Ha mi­acht! — kiáltja a czugsführer s bár a legények nem tudják még a szó igazi értel­mét, az éles hang hallatára önként talpra ug­ranak. A tiszt belép. Magas, barnaarczú férfi és há­rom aranycsillag ragyog a gallérján. A legények megsejdítik, hogy ez a kapitány úr, a híres kapitány úr, a­kiről öreg, kiszolgált bakák annyi rémeset tudnak elmesélni. De csudálatos, ez a kapitány úr nem is látszik olyan kegyetlennek! Nem kiabál, mikor beszél, hanem szépen, biztatóan mondja el a regrutáknak, hogy ők immár kato­nák, a kik hűséget esküdtek az uralkodónak s a kik azért vannak itt, hogy katonás viseletet, stramm magatartást tanuljanak. Stramm !... Úgy hangzik ez a szó, mintha ágyú dörögne, mintha lovak patkói alatt reszketne a föld. Meg­érti az is, a­ki sohasem hallotta és Johann Bal­lange a szive mélyén erős fogadást tesz, hogy ő stramm lesz. A kapitány úr szépen beszélt ő vele, szót is fogad­hat neki. És ha az életébe kerül is, de nem lesz többet gyönge. Katona lesz, merész katona ... és most már az a kép lebeg Johann Ballange szemei előtt, mikor majd a húsvét napsugaras idején aflusztált blúzban, feszes nadrágban sétál otthon a falu utczáján, a­hol kaczagó b­ányarczek tekintenek ki a mus­kátlis ablakokon. ... Az a kis leány hát még sem köti hasz­talanul bokrétába a virágot . . . * Napok telnek el és a kapitány ur, a jó kapi­tány ur, nem látható soha. A crugsfürer ur mellé jöttek káplárok meg freiterék s ők tanitják most Ballangóékat az állás, járás és fordulás nagy tudományára. Sőt nézni is most kell őket tanítani, mert a­mit eddig gyakoroltak, az lehetett ugyan bámészkodás vagy pislogás, de nem volt nézés. Keményen, feszesen, egye­nesen tartva a fejét, így néz az igazi baka, . . . ám a dolog nehezen megy eleinte és a káplár úr útbaigazító kezei nem igen gyengédek. A­ki megvédene tőle, olyan ember nincs a világon s bár az első nap megmagyarázták, hogy ha valaki megbánt, akkor bepanaszolhatod a rapport­nál, de ugyanekkor megmondották azt is, hogy igaz­ságos legyen a panaszod, mert különben rád borul a szubordinationsverletzung súlyos vádja és még jó, ha huszonegy nap egyes árán meg­szabadulsz. Ilyen biztatások után kinek volna kedve panaszkodni, mikor úgy is bizonyos, hogy a káplár urnak van igaza. Ballangóék csak tűrnek, tűrnek. Hiszen nappa kvóta és kiegyezés. — A képviselőház mai üléséből. — Budapest, szeptember 30. A képviselőház mai ülésének napirendjére csak egyetlen egy tárgy, a királyné emlékezetének törvénybe iktatásáról szóló javaslat harmadszori olvasása volt kitűzve, mégis ez az ülés a leg­­jelentőségteljesebbek egyike volt, melynek követ­kezményei hatással lesznek az Ausztriával való kiegyezés kérdésére. A magyar politikai köröket, különösen az ellen­zéket rendkívül meglepte ugyanis az osztrák kormánynak a Reichsrath tegnapi ülésén a fogyasz­tási adókra vonatkozó törvényjavaslat indokolásban foglalt azon előterjeszése, hogy a fogiyasztási adók átutalásáról szóló javaslatban csak azzal az ellenfeltétellel nyújtóinak k­oncressziók Magyarot-

Next