Hazánk, 1898. október (5. évfolyam, 235-261. szám)
1898-10-01 / 235. szám
235. SZÁM. BUDAPEST, SZOMBAT HAZÁNK ___________ ________1898. OKTÓBER 1.____________3____ meg gróf Thunnal, gróf Thun is jogosan kívánhatta az ő törpe többségétől, hogy hasonlóképpen ne legyen kiváncsi a magas politikára, a melyhez nem ért. Mert valóban világraszóló nevetség azt határozni, hogy gróf Thun adjon felvilágosítást arról, amit báró Bánffy olyan mérgesen ellenez. Azonban az történt, hogy a nagybirtokosok sürgősségi indítványát az osztrák képviselőház elfogadta, bár ez a határozat nem ér semmit, mert csak 10 szótöbbséggel hozták, ami a házszabályok értelmében ilyen alkalommal nem elegendő. Érthető tehát, hogy többségének ez a pártfogása gróf Thunt mélyen elszomorította. Mindazonáltal gróf Thun épp úgy hallgat az ischli megállapodásokról, mint báró Bánffy, a különbség kettőjük közt csupán az, hogy gróf Thun nem akar nyilatkozni, báró Bánffy pedig azt állítja, hogy nincs miről nyilatkoznia, mert nem állapodott meg osztrák kollégájával semmiben. Nem kutatjuk most, hogy a két államférfin közül melyiknek az eljárása egyenesebb. Azt azonban, hogy a két többség közül az osztrák többség mégis több egyszerű szavazógépnél, nem nehéz, konstatálnunk. . Az országgyűlési szabadelvű párt báró Podmaniczky Frigyes elnöklete alatt ülést tartott, melyen kijelölte : a Ház alelnökének Berzeviczy Albertet, aközlekedési bizottságba Vörös Lászlót, a pénzügyi bizottságba Szabó Imrét, a földmivelésügyi bizottságba Justh Ferenczet és a számvizsgáló bizottságba Kulinyi Andort. Ezzel az értekezlet véget ért. Parlamenti kvóta, Budapest, szeptember 30. Gróf Thun, az osztrák miniszerelnök, valamint miniszertársai nem ismerik a magyarországi viiszonyokat. Ez a grandseigneur, valamint az osztrák hivatalszobákban nevelődött miniszertársai nem tájékozódtak a közéleti erkölcstan mai kultusza felől, amelylyel Magyarországon állami ügyek intéztetnek. Ez az oka, hogy a raffineriák ama magasabb iskoláját sem lovagolják, amelyben báró Bánffy Dezső és társai nyargalásznak. Ezek az osztrák ministerek vagy őszintén elvégzik az állami ügyeket a parlamentben, vagypedig egyszerűen előveszik a 14-ik §-t s dolgoznak azzal. Arról fogalmuk sincs, hogy parlamenti diktatúrát is lehet csinálni, a „szabadon választott törvényhozást“ épp úgy lehet kezelni, mint a 14-ik §-t. A politikai nevelésnek ez a hiánya vitt® bele a gróf Thun-kormányt abba, hogy a kvótakérdésben elkövette az ismeretes indiszkrécziót. Ezek a nagy urak és derék teremtések, akik ma Ausztria ministeri székeiben ülnek, abban tévedtek, hogy elfeledtek használati utasítást kérni báró Bánffy Dezső ministerelnök kvótakoncessziójához. Persze így lenyomtatva nagyon büszkén hangzik az a kijelentés, hogy a fogyasztási adók fejében Magyarországnak magasabb kvótát kell megállapítani. A koncessziót a magyar kormány nem adta meg ebben a határozott formában s legkevésbé adott felhatalmazást arra, hogy ez publikáltassék. Báró Bánffy Dezső egyszerűen azt mondta: a kvóta parlamenti ügy. Ha a mi rendszerünkben neveltettek volna az osztrák miniszerek, nyomban megértik, hogy ez annyit jelent: a kormány rendelkezik a parlament többségével s ez eszkomplálható a kvótánál. Az osztrák kormány csakugyan sajnálatos indiszkrécziót követett el a Bánffy-kormányra nézve, mikor ki merte hivatalos parlamenti okmányban nyomatni, hogy a magasabb kvóta egyezményileg biztosítva van. Ezt nem így tervezte Bánffy. A parlamenti retortán kellett volna leszűrődni annak a magasabb kvótának. Hiszen a kvótabizottság a legutóbbi bécsi tárgyalásokon már rálépett az engedelmesség tág mezejére, bár megelőző magyar üzenetben szó volt a némi kikerekítésről. Csak realizálni kellett volna mindezeket. Hogy csakugyan realizáltassanak, annak semmi akadálya nincsen. Hiszen éppen ma írja a báró Bánffy Dezső bécsi újságja, hogy ha a kvótabizottságok magasabb kvóta-arányban egyeznek meg, a magyar kormánynak ez ellen semmi kifogása, lévén a magyar kormánynak az a felfogása, hogy a kvóta a bizottságok útján intézendő. A magyar kvóta-bizottságot kegyetlen helyzetbe sodorja a miniszerelnök taktikája. Ez a bizottság 1896. májustól a legutóbbi időkig megállotta helyét. Most ki van mondva az utasítás, tessék felemelni a kvótát. És megy minden a maga útján. Csak a boldogtalan Thun-kormány nem értette meg a magyar kollegákat. Hogy a viharzó osztrák Reichsrathot lecsen-desítse, hangulatot csináljon a kiegyezési javas- | latok mellett, elég naiv volt a taktika legnagyobb titkát parlamenti okmányra bízni. Báró Bánffy Dezső ma is esküszik, hogy nem állapodott meg magasabb kvótára. Bécsi félhiva- | talosában is kijelenti ezt, de hogy meg ne ijed- | jenek Ausztriában az önérzetes ministerelnöktől, siet hozzátenni, hogy „ha a kvótabizottságok,• magasabb kvótában egyeznek meg, a magyar kormánynak nincs kifogása.“ Igazán bámulatos államférfin ez a mi ministerelnökünk s csodálatos az a szabadelvű párt, amely áll mellette, mögötte rendületlenül. Sem a ministerelnökre, sem a szabadelvű partra nézve nem derogál a megtévesztésnek ez a piramidális mértéke. Esküdöznek egymásra és egymásért. Az eskü pedig veszedelmesen hasonlít ama bizonyos vén Márkus esküjéhez, aki előállott és esküdött a földre, mélyen állott. A ministerelnök is esküszik, hogy nem emeli a kvótát. De mit tehet a jámbor esküdözti, ha a kvótabizottság s a szabadelvű párt mégis emöli 9 DMófeert. — A Hazánk eredeti tárczája. — Ismét felvirradtál, bakavilág megújhodásának nagy napja! A Jancsikból meg a Pistákból ma lesz infanterist Johann Ballange és infanterist Stefan Mancsik, bár sok időbe kerül még, amíg igazi katonasorba veszik őket. Mert a regruta, ha nem is czivil már, mikor berukkol, de azért még katona sem. Jól érzi ezt mindenki, akit ma bujtatnak először a mundérba, amely oly feszes az öreg katonákon és úgy lötyög az ujonezon. Nevetség volna ez, ahogy így végignéz az ember a többieken, de nincs kedve nevetni annak, a ki maga is benne van a bajban. Azután meg mit szólna a nevetéshez az a kegyetlen arczu czugsführer, a kinek a bajuszánál csak a pillantása hegyesebb s a ki úgy jár-kel itt a regrutáktól hemzsegő manschaftszimmerben, mintha mindennap emberhúst enne ebédre. Ha megkérdeznék e felől Johann Ballangó véleményét, úgy Johann Ballangó tudna részletes felvilágosításokat is adni. Elmondaná, hogy a eugszfürer az emberhússal él ugyan, de nem elégszik meg akármilyen emberhússal, hanem egyenesen a szerencsétlen regruták élete ellen tör, akiket ime, csak azért nevelt az anyjuk, hogy a czugsfíirer rajtuk töltse ki kegyetlen passzióit. A czugsfíirer úr látja a hatást, élvezi is, de azért nem enged, sőt még kegyetlenebb, és mikor Johann Ballangó valaminek a megtudakolása végett feléje fordul alázatosan kérő szavakkal, akkor igy ront rá mérges pillantásokkal : — Itt nincs kérem szépen! Itt csak hitte gehorzam van és melde gehorzam! A ki mást mond, azt becsukatom. Johann Ballangónak megütik a fülét az idegen szavak és a szívébe mélységes fájdalom lopódzik. Érzi, hogy itt nem lehet szólni, csak hallgatni kell és néha-néha hazagondolni a szép virágos mezőkre, ahol bogárszemű leány köti bokrétába a virágot. Hajh, de akinek köti, annak oda nem adhatja! ... Az most szomorúan üldögél a kemény strázsákon és maga sem veszi észre, hogy köny csillan meg elborult szemében.* A legények, ahogy üldögélnek szerte a szobában és félve vizsgálgatják a turnisztert, fegyvert és egyebeket, egyszerre kemény lépteket hallanak. Harsány beszéd cseng végig a márványtalapzatos hosszú folyosón, a czugsführer kemény léptekkel siet az ajtó felé, a bakákon pedig szorongó érzés vesz erőt. Érzik, hogy most valami nagy veszedelem közeledik, tiszt urak jönnek !... Az egyik megáll a szoba ajtajában. — Ha miacht! — kiáltja a czugsführer s bár a legények nem tudják még a szó igazi értelmét, az éles hang hallatára önként talpra ugranak. A tiszt belép. Magas, barnaarczú férfi és három aranycsillag ragyog a gallérján. A legények megsejdítik, hogy ez a kapitány úr, a híres kapitány úr, akiről öreg, kiszolgált bakák annyi rémeset tudnak elmesélni. De csudálatos, ez a kapitány úr nem is látszik olyan kegyetlennek! Nem kiabál, mikor beszél, hanem szépen, biztatóan mondja el a regrutáknak, hogy ők immár katonák, a kik hűséget esküdtek az uralkodónak s a kik azért vannak itt, hogy katonás viseletet, stramm magatartást tanuljanak. Stramm !... Úgy hangzik ez a szó, mintha ágyú dörögne, mintha lovak patkói alatt reszketne a föld. Megérti az is, aki sohasem hallotta és Johann Ballange a szive mélyén erős fogadást tesz, hogy ő stramm lesz. A kapitány úr szépen beszélt ő vele, szót is fogadhat neki. És ha az életébe kerül is, de nem lesz többet gyönge. Katona lesz, merész katona ... és most már az a kép lebeg Johann Ballange szemei előtt, mikor majd a húsvét napsugaras idején aflusztált blúzban, feszes nadrágban sétál otthon a falu utczáján, ahol kaczagó bányarczek tekintenek ki a muskátlis ablakokon. ... Az a kis leány hát még sem köti hasztalanul bokrétába a virágot . . . * Napok telnek el és a kapitány ur, a jó kapitány ur, nem látható soha. A crugsfürer ur mellé jöttek káplárok meg freiterék s ők tanitják most Ballangóékat az állás, járás és fordulás nagy tudományára. Sőt nézni is most kell őket tanítani, mert amit eddig gyakoroltak, az lehetett ugyan bámészkodás vagy pislogás, de nem volt nézés. Keményen, feszesen, egyenesen tartva a fejét, így néz az igazi baka, . . . ám a dolog nehezen megy eleinte és a káplár úr útbaigazító kezei nem igen gyengédek. Aki megvédene tőle, olyan ember nincs a világon s bár az első nap megmagyarázták, hogy ha valaki megbánt, akkor bepanaszolhatod a rapportnál, de ugyanekkor megmondották azt is, hogy igazságos legyen a panaszod, mert különben rád borul a szubordinationsverletzung súlyos vádja és még jó, ha huszonegy nap egyes árán megszabadulsz. Ilyen biztatások után kinek volna kedve panaszkodni, mikor úgy is bizonyos, hogy a káplár urnak van igaza. Ballangóék csak tűrnek, tűrnek. Hiszen nappa kvóta és kiegyezés. — A képviselőház mai üléséből. — Budapest, szeptember 30. A képviselőház mai ülésének napirendjére csak egyetlen egy tárgy, a királyné emlékezetének törvénybe iktatásáról szóló javaslat harmadszori olvasása volt kitűzve, mégis ez az ülés a legjelentőségteljesebbek egyike volt, melynek következményei hatással lesznek az Ausztriával való kiegyezés kérdésére. A magyar politikai köröket, különösen az ellenzéket rendkívül meglepte ugyanis az osztrák kormánynak a Reichsrath tegnapi ülésén a fogyasztási adókra vonatkozó törvényjavaslat indokolásban foglalt azon előterjeszése, hogy a fogiyasztási adók átutalásáról szóló javaslatban csak azzal az ellenfeltétellel nyújtóinak koncressziók Magyarot-