Hazánk, 1898. október (5. évfolyam, 235-261. szám)

1898-10-01 / 235. szám

___________BUDAPEST,­ SZOMBAT ____________HAZÁNK_____________ 1898. OKTÓBER 1. 235. SZÁM. szagnak, hogy Magyarország ennek fejében föl­emeli a kvótát. Báró Bánffy Dezső magyar ministerelnök ez­­idén folyton azt állította az országgyűlés plenáris ülésein is, hogy a kvótára nézve semminemű megállapodása nincs az osztrák kormánynyal. Az osztrák kormány tegnapi hivatalos előterjesz­tésében pedig azt­­dokumentálta, hogy igenis van ilyen megállapodás, még­pedig oly tartalmú, hogy a kvóta Magyarország terhére felemeltetik. Az volt a kérdés ezek után, hogy ki mondott most már igazat? Az osztrák­ kormány-e, mely­nek állítása, ha való, akkor Bánffy teljesen le­leplezve áll az ország előtt, mint a­melynek egyik legfontosabb érdekét már előre kiszol­gáltatta Ausztriának, vagy pedig báró Bánffy Dezső ? Az egész képviselőház osztatlan, mély figyelme közt — Polónyi Gézának és Kossuth Ferencznek a napirendhez történt megjegyzése után — gróf Apponyi Albert ezt a kérdést tette szóvá a m­ai ülésen , midőn kijelentette, hogy bár az elnöknek a napirendre vonatkozólag tett propozi­­czióját elfogadja, mert az a Háznak nem érdem­leges munkarendjére vonatkozik, de semmiféle érdemleges munkarendhez nem járul hozzá, míg a kormány a kiegyezési ügyek állásáról az or­szágot nem tájékozza, akkor kijelentette azt is, hogy a helyzet ma sokkal súlyosabb, mint valaha, mert míg a magyar kormány folyton tagadta, hogy a kvótára nézve bárminemű megegyezés létezik, addig az osztrák kormány tegnap hiva­talosan és leplezetlenül állította, hogy a két kor­mány közt a magyar kvóta fölemelésére vonat­kozólag igenis létezik megegyezés. Az egész ellenzék zajos, tüntető helyeslése közt kérdezte meg ezután a nemzeti párt ve­zére, hogy most már a két állításból melyik igaz ? A magyar kormányé-e, hogy a kvótára nézve csakugyan nincs megállapodás, vagy pedig az osztrák kormány követett el oly hallatlan vakmerőséget, mely a magyar kormányra nézve erkölcsi lehetetlenséggé tenné, hogy vele tovább tárgyaljon ?1j A baloldalról és szélsőbalról felhangzó tet­szésnyilatkozatok után Bánffy miniszerelnök kelletlenül bár, de kénytelen volt nyilatkozni s e nyilatkozatában nyilvánosan meghazudtolta az osztrák kormány állítását. Ma is ta­gadta, hogy a kvótára nézve a magyar kor­ - Hiánynak bárminemű megállapodása volna Ausz­triával. Ha az osztrák kormány javaslata indo­kolásában reményét köti ahhoz, hogy Magyar­ország kvótája felemeltessék, az lehet egyéni nézete, óhaja, vagy követelése, de erre nézve — ismétli — megegyezés nincs. A kormánypárt egy része itt helyeselni igyeke­zett Bánffy beszédét, melyet az azzal fejezett be, miszerint annak a reményének adott kifejezést, hogy a pénzügyi bizottság a jövő hét elején már tárgyalni fogja a kiegyezési javaslatokat s akkor az ország tájékozást szerezhet azok tartalmáról. A miniszerelnök magyarázata egyáltalán nem volt kielégítő, a­mi meglátszott a kormánypárt egy részének hangulatán, az ellenzék pedig nyíltan kifejezést adott ennek, midőn Boránszky Nándor jelentkezett szólásra. A nemzeti párt elnöke röviden beszélt, de felszólalása annál frappánsabbul hatott. Csak egy körülményre reflektált. Rámutatott Bánffy kijelentése és az osztrák kormány által tegnap beterjesztett fogyasztási javaslat indokolásában lévő különbségre és konstatálta, hogyha az osztrák kormánynyal a gazdasági kiegyezésre nézve megegyezés eddig nem jött létre, akkor már meg van sértve az 1898. I. t. sz. azon ren­delkezése, hogy azon esetben, hogyha megegye­zés nem jön létre, május elsején a kormány köteles az önálló rendelkezésre vonatkozó elő­terjesztéseket megtenni. Az ellenzék zajosan, hosszasan helyeselte Horánszky Nándor szavait, melyekre Bánffy mi­niszerelnök nem volt is képes válaszolni. A mai ülés e jelentőségteljes részének le­folyása a következő volt: Szilágyi Dezső elnök a holnap tíz órakor, tartandó ülés napirendjére kitüzetni kéri az alelnök-választást és egy-egy tag választását a földmivelési, számvizs­gálói, közlekedési és pénzügyi bizottságba. Polónyi Géza elfogadja a napirendet s konstatálja, hogy egy hónap alatt a képviselőház semmit sem végzett és érdemleges munkát az elnök mai javaslata sem tartalmaz. A magyar kormány az osztrák kor­mánynyal államcsínyt forral e késedelmezéssel s erre kötelessége figyelmeztetni a Házat. Kossuth Ferencz megbotránkozását fejezi ki, hogy az országgyűlés igy elpocsékolja az időt. Gróf Apponyi Albert: Tisztelt Ház ! Hozzá­járulok az elnöki propozíc­ióhoz és pedig abból a paradoxálisnak látszó okból, mert az a Ház­nak érdemleges munkarendjére nem vonatkozik. Érdemleges munkarendet tartalmazó propozíc­ió­hoz, jöjjön bárhonnan, nem járulhatnék mind­addig, m­íg a kormány annak a kötelességének meg nem felel, hogy a házat és az országot a kiegyezési ügyek állásáról tájékoztassa. E tekintetben a helyzet ma súlyosabb, mint volt akkor, a­mikor ezt a kérdést először föl­vetették. Súlyosabbá vált az áltás a leleplezés által, melyet az osztrák kormány előterjesztései tar­talmaznak. Mert addig, a­míg a magyar kor­mány minden hozzá intézett kérdéssel szemben tagadta, hogy a kvóta fölemelésére nézve az osz­trák kormánynyal bárminemű megegyezés léteznék, az osztrák kormánynak a fogyasztási adókra vo­natkozó előterjesztése az indokolásban hivatalosan tartalmazza azt, hogy a­mi financ­iális előnyt ezek az előterjesztések Magyarországnak nyújta­nak, annak megadása egyenesen a magyar kvóta megfelelő felemeléséhez van kötve. (Igaz! Úgy van­ a bal és szélsőbaloldalon.) Itt tehát két dolog közül egy áll: vagy nem felelt meg a valóságnak a magyar kormánynak az a nyilatkozata, mely szerint ő az osztrák kormánynyal a kvóta felemelésére nézve meg­egyezésre nem jutott, vagy az osztrák kormány hallatlan vakmerőséget engedett meg magának, midőn egy egyezményes javaslat indokolásába hivatalosan a megegyezés oly feltételét állítja, melyre nézve megegyezés nem jött létre. Csak még egy harmadik lehetőség volna, mely nincs kizárva: az, hogy régebben ugyanily természetű megállapodás az osztrák kormány és magyar kormány között nem létezett, hanem a híres augusztusi tárgyalások alatt jött létre, vagy az osztrák kormány követett el olyan vak­merőséget, mely a magyar kormányra nézve erkölcsi lehetetlenséggé tenné, hogy vele tovább tár­gyaljon. Ma tehát a helyzet még bonyolultabb, fenye­getőbb és a magyar parlament igénye, hogy világosan lásson, ma még evidensebb, annak érvényesítése ma még szigorúbb kötelessége. Azért ismételve kijelentem, hogy az elnöki pro­pozíc­ióhoz csak azért járulhatok, mert az érdemleges munkarendet nem érinti, hanem, a Ház érdemleges munkálkodását lehetetlennek tartom mindaddig, míg ezekre az égető kérdé­sekre teljes világosságot nem nyerünk. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Báró Bánffy Dezső miniszerelnök : Tisztelt képvi­selőház ! Szükségesnek tartom néhány szóval reflek­tálni azokra, a­miket gróf Apponyi Albert tisztelt képviselőtársam a kvótát illetőleg mondott. A két kormány a törvényjavaslatot egyetértőleg állapította meg, és egyértelmű törvényjavaslatot ter­jesztett a két Ház elé; az indokolás sem az osztrák kormány részéről a magyar kormánynyal, sem a ma­gyar kormány részéről az osztrák kormánynyal szem­ben külön bírálat tárgyát nem képezte.. Én azt nem ismertem, a gyakorlatnak megfelelőleg nem is volt szükséges ismernem, olvastam a lapokban annak tar­talmáról , azonban ki kell hogy jelentsem, hogy a magyar kormány és osztrák kormány között a kvótára nézve semmiféle megállapodás fenn nem áll. A magyar kormány ma is azon az állásponton van, hogy ebben a kérdésben a kvóta-bizottságok hivatottak eljárni. Éppen arra törekedtem és remélem eredménynyel, hogy a kvóta-bizottságok legközelebbről tárgyaljanak és ebben a kérdésben a megoldás a kvóta­bizottságok útján kerestessék, kerestessék úgy, a­hogy a kvóta­bizottságok azt jónak látják, a­hogy a magyar kvóta­bizottság már kijelentette: a számszerű adatok szi­gorú figyelembe vétele alapján. Ha az osztrák kormány előterjesztése indokolásában reményét köti ahhoz vagy követelését, ha úgy tetszik, hogy a kvóta felemeltessék, ez az ő egyéni nézete vagy óhaja lehet, de e tekintetben semmi néven nevezendő megállapodás az osztrák kormány és a magyar kor­mány közt fenn nem áll. Ily körülmények közt nem látom fenforogni azt az újabb sérelmet és újabb indokot, a­miért ebben a Házban tárgyalni ne lehetne. A kiegyezési javaslatok a Ház előtt feküsznek, e javaslatokkal remény­em, már e hét folyamán vagy a jövő hét folyamán az illetékes bizottságok foglalkozni fognak, különösen a pénzügyi bizottságban e tekintetben, ha nem is mondhatom, hogy határozat, de megbeszélés jött létre arra nézve, hogy midőn a bizottság a költségvetés tárgyalását bevégzi, a­mi, remény­em, e héten vagy a jövő hét elején megtörténik, azonnal hozzá­kezd a hozzá utasított kiegyezési javaslatok tárgyalásához. Hát, tisztelt Ház, ezek a javaslatok a bizottság előtt feküsznek. Hogyan méltóztatnak képzelni, hogy a Ház már azokkal foglalkozzék, midőn azok még bizottsági tárgyalást kívánnak. Ily körülmények közt egyáltalá­ban nem ismerem el, hogy jogosan méltóztatnak a kormányt támadni, legkevésbé azzal támadni, hogy nem foglalkoztatja három hét óta a Házat. Hiszen nem én gátoltam, hogy egyes javaslatokat a Házban ne tárgyaljanak, hanem a képviselő urak. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Mi ebbe belenyugodtunk, mert nem tartjuk nagy veszedelemnek, hogyha azok a javas­latok, a­melyek már tárgyalásra készek, rövidebb vagy hosszabb időre elhalasztatnak, bárha nem még csak megjárja, az ember legfeljebb holtra fárad és közbe-közbe kap pihenőt is, a­mikor nem bántja senki. De este, uram Isten, este! . . . A kaszárnyák tanmódszere úgy kívánja, hogy minden öreg baka ágya mellé egy regruta ágya kerüljön. Az öreg azután ügyel a fiatalra, megtanítja a baka-élet apró titkaira s mert úgy emlékszik, hogy annak idején ő vele sem bántak szelíden, most elérkezettnek látja az időt, hogy a múltak keserveiért boszut álljon. Czivil­ észszel nem lehet azt elképzelni, micsoda summája az alkalmaknak kínálkozik folyton a boszuállásra. Hiszen nem kell egyéb, csak annyi, hogy a szegény regrutára ráparancsolja­nak, aludjék haptákban. Akkor azután szépen el kell nyújtóznia a kemény strázsákon, kezeit az ágy szélére fektetni és meg nem moczczanni egyetlen egyszer sem, mert az öreg, a­ki ott strázsál csöndes pipázás közben az ágy mellett, nem érti a tréfát és a turniszter szíjja nem hiába van a kezében. Ez még a jámborabb fajta szenvedések közé tartozik s már nem is igen hederít rá, a­ki végigélvezte a csilag­­rugatás és egyéb tréfák válogatott kínjait. Nem használ semmi, végig kell szenvedni a regrutaság nehéz napjait, hiszen múlik az idő a börtönben is, hogyne múlnék hát a kaszárnyá­ban. De a­melyik regruta emlegetni meri a na­pok múlását, arra aztán rátámad mindenki. Az idő számolásának nemes élvezete az öregek számára van fentartva, és jaj annak a regrutá­nak, a­ki hangosan meri elmondani, hogy­ hány napja tellett már le az ezerkilenczvenötből. Úgy jár, mint az, a­ki fordítva meri fejére tenni a sapkáját, mert ez is csak az öregek privilégiuma, éppen úgy, mint a komázás. Komának ha meri szólítani egyik regruta a másikat, öreg baka ágyán nem marad akkor a helyén kopfpolszter és lepedő, hanem keményen kiporolódik a regruta sokat szenvedő hátán.• Az első vasánapi kimenőre készült éppen Johann Ballangó, mikor a ládájában való keres­gélés közben úgy vette észre, hogy hiányzik a hímzett selyemkendője. A szép, uras selyem­­kendő, a­mely olyan tiszta és érintetlen, mint az, a­ki adta . . . keresi, keresi, de hiába. El­tűnt a kendő, nincs meg. Elszorul a szíve Ballangónak, hiszen ez volt az egyetlen emléke hazulról, a­melyre csak rá kellett tekintenie, hogy egyszerre megteljék a szíve édes fáj­dalmakkal, nehéz vigasztalással . . . Nem mert panaszkodni senkinek, mert tudta, hogy mi vár arra, a­ki a többit alaptalanul lo­pással vádolja. De mikor harmadnap se lett meg a kendő, akkor már jelentést tett róla a dzugs­­fürernek. A dzugsfürer megvizitálta a ládákat, de természetesen csak a legénységét, mert sarzsivét még föltételezni sem szabad, hogy lopna s mert a kendőt nem találta sehol, bün­tetésből rapportra rendelte Ballangót. De a kapi­tány úr nem hagyta annyiba a dolgot, hanem megvizsgáltatta a sarzsik ládáját is és a freiter ur Bürök ládájában rá is akadtak a szép selyem­kendőre. No, elérkezett most a kegyetlen szivü abrichternek is az ideje ! Egyszerre vége lett a nagy uraságnak, a kendő pedig visszakerült a helyére. Mégis van hát igazság ! A regruták mellét büszkeség dagasztja s a­hogy telnek a két hó­nap napjai, mind több bátorság száll a szivükbe. — Kinyillott a szemük! azt mondják az öre­gek és azontúl már fel kell hagyni a kegyetlen tréfákkal, mert oda már a nagy tekintély. A ka­pitány úr előtt nincs regruta, ott egyformán csinálja mindenki a doppelreiben rechts­um-ot és a links front­ot. A­ki igyekszik, a­ki törekvő, az itt is boldogul, s mire Johann Ballange tavasz táján megkapja az első csillagot, addigra a szívek lassan kint kibékülnek a katonaélet szo­katlan béklyóival. Barnabás.

Next