Hazánk, 1900. március (7. évfolyam, 51-77. szám)

1900-03-01 / 51. szám

VII. évfolyam. 51. szám. Budapest, 1900. március 1 Csillösztö!^ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, VIII., Szentkirályi­ utca 28. Kéziratokat nem adunk vissza. * Telefonszám 713. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: KORBULY JÓZSEF. Helyettes szerkesztő: JANICSÓ DEZSŐ. Előfizetési éra ' ^0®sz évre kor. ! Negyedévre 7.— két — -- —i—- Félévre 14 «­­ Egyhóra ... 2.40 « Egyes szám S, Vidéken 10, Pályaudvarokon 12 fillér. A kereskedelmi tárca. Budapest, február 28. —r— Körülbelül egy éve annak, mi­kor Hegedűs Sándor mint kereskedelmi miniszter elmondotta program­beszédét. Ezt annak idején kellően méltattuk. Most a várakozásnak egy éve után illő, hogy vissza­tekintsünk az elmúlt napok ered­ményeire és részletezzük azokat a felada­tokat, melyek a kereskedelmi tárca veze­tőjére ez idő szerint várnak. Az elmúlt év az előkészületeknek ideje volt és öröm­mel jelenthetjük ki, hogy habár a túlsó részről meg­volt a szándék Hegedűs Sán­dort, mint a jog és ok nélkül való mer­kantil aspirációk bajnokát előtérbe tolni, ez a szándék nagyon kevéssé valósult meg. Azt, amit sokan szerettek volna, nem érték el. A kabinet tagjai között nem ütött ki a háború amiatt, vájjon melyik közgaz­dasági irányzat nyomuljon inkább elő­térbe. De történt valami olyan, ami nem igen volt várható. A gabona-uzsora és egyéb, a régi po­litika tarthatatlanságát bizonyító fejlemé­nyek lehetetlenné tették azt, hogy a kor­mány állást ne foglaljon a magyar köz­­gazdasági élet egészséges fejlődése érde­kében s a becsület és tisztesség védel­mére. Nem a mi hibánk, hogy ez az állás­­foglalás a merkantilisták kárára és a mi előnyünkre ütött ki, hogy a nemzetnek szélesebb rétegei is megmozdultak s hogy a felső bíróságok igazat adtak azoknak a törekvéseknek, amelyek bennünket lelke­sítenek és amelyek érvényesülése Ma­gyarország jövőjét fogja eldönteni. így in­direkt után megerősbödtünk s az egykor szerszavas és bátor merkantil testületek és a rendelkezésükre álló sajtó kezdte meglehetősen óvatossággal kezelni ezeket a reájuk nézve nagyon is csiklandós kér­déseket, sőt itt-ott elkeseredett szavakkal és savanyú ábrázattal, de kénytelen volt engedményeket is tenni, nehogy a mél­tatlankodás viharát zúdítsa magára. Ezek az események anélkül, hogy lehe­tetlen dolgokat tennének feladatul, nyíltan és határozottan kijelölik a kereskedelmi miniszter jövendő magatartásának irányát. Működése nem lesz, mert nem lehet más, mint a becsület és tisztesség helyreállítá­sára irányuló tevékenység. Útját kell vágni annak az iránynak, amelyet észlel­hetünk, hogy tudniillik a plutokráciának biztosított előnyök s az ő szájuk íze sze­rint fogalmazott törvények tovább folytas­sák Magyarország proletarizálását és tágítsák azt az úgyis eléggé széles hasa­­dékot, mely a vagyonost a szegénytől, a milliomost a koldustól elválasztja. Nagy Ferenc egyetemi tanár eléggé ért­hetően rámutatott, hogy ebben a tekin­tetben kereskedelmi törvényünk mily szo­morúan érdekes szerepet játszott és játszik ma is. Ennek a törvénynek a megváltoz­tatása, a humanizmust és nemzeti érdeke­ket figyelembe vevő revíziója nézetünk szerint a legelső feladatok egyike. A börze­törvény megalkotása s a gazdák igényei­nek megfelelő árjegyzés és a fiktív határ­idő-üzletek eltiltása olyan feladat, melyet a gyönge Dániel Ernő becsületbeli köte­lesség gyanánt hagyott utódára. Ezt keresztül vinni annál nyugodtabban lehet, mert amint látjuk Németország gazdasági viszonyai a börze­törvény megalkotása óta igazán tüneményszerűen fejlődnek és éppen nem következett be az a bomlás, amivel bennünket ijesztgettek. A tisztességtelen verseny megrendsza­­bályozása körül Hegedűs Sándor már megtette az első lépéseket. Közrebocsá­totta az idevonatkozó, egészben véve sok dicséretet érdemlő javaslatot. Miután azon­ban azok, akiknek a mai állapotok fen­­tartása életkérdés, szervezkednek, a keresz­tülvitel előreláthatólag akadályokba fog ütközni, habár akkor, ha Hegedűs Sándor elszánja magát reá, okvetlenül meg­lesz. A becstelenség és szélhámos fogások ellen folytatott harcában szerezhet babérokat és biztosíthatja a maga részére, a nemzet — hála Istennek — még mindig nagyobb részének elismerését. A budapesti kamara mondhat aztán, amit akar. A kartellek megrendszabályozása szin­tén nem maradhat el. Igaz ugyan, hogy ebben a tekintetben, Ausztria meg lévén bénítva, hiányzik az a megnyugtató sablon, amelyet politikusaink követni szoktak. De a kartellek ellenőrzése és korlátok közé szorítása nézetünk szerint nem csupán a fogyasztók szempontjából fontos, hanem életkérdés iparunkra nézve is és mindad­dig, míg a magyar iparnak önállóságát az osztrákok által kovácsolt kartellekkel szemben, visszaadni nem bírjuk. Hegedűs­nek kár hitegetni magát azzal, hogy ipa- A HAZÁNK TÁRCÁJA A szakál. —“ A Hazánk eredeti tárcája. — Irta: Iván Ede. Két festő jön az Andrássy-úton befelé. Az egyik Sárdy, a másik Melli, mind a ketten jóked­vűét Valami sikamlós atelier-histórián kacag­nak. Tavaszias örömüket azonban az a szokat­lan pénzmennyiség okozza, amely az idei mű­­vásárlások után oly soká üresedésben szenvedő pénztárcájukat megtöltve, boldogan húzódik meg kabátjuk belső zsebében. — Mit érzel? — kérdé Sárdy a kollégáját. *— Pénzt, barátom. . . nagyokat . . . sokat. — Te­­ hiszed-e, hogy az a különös érzés, amelyet a pénz, az istenadta ritka pénz kelt a magunkféle emberek lelkében, érdemes volna a pszichológ megfigyelésére. Én például, ha egy­szerre ilyen nagy summához jutok, a szó leg­hangulatosabb értelmében beleszeretek. Hidd el barátom. Te nevetsz, pedig. . . . — Pardon messieurs — szólítja meg őket, egy magas, hosszú szakálas fiatal­ember s a francia gavallér könnyed eleganciával emeli meg kalapját — N’est-ce pas messieurs c’est la rue Bajza — kérdi a művésztől. — Oui monsieur. Az idegen velük tart. Mind a hárman befor­dulnak a Bajza-utcába. — Te — szól Melly Sárdyhoz — ez valami «Welthumler» ; fogadsz velem? De mi az ördögöt keres ez itt Pesten ?! A francia tovább beszél; dicséri fővárosunk gyönyörű fekvését, a széles Andrássy-utat, a magyarok szívességét, szeretetreméltóságát. — Mit gondolsz Pista, mi lehet ez — kérdi Sárdy. — Kueséber, vagy valami bolygó hollandi, kondottieri, vagy a maffia menekült tagja. Amire azután mind a ketten kacagni kezde­nek. Az idegen pedig meghajtja magát, újra megemeli kalapját s magyarul Szól a két festőhöz: — Én Lenti Béla vagyok. . Erre azután kitör a hahota. — Te vén svihák, te, no de igy megváltozni, s össze-vissza ölelik régi barátjukat. Alig győzi a sok felelgetést. Mióta van itthon, mikor jött meg Parisból ? Hallatlan, mennyire megnőtt a szabála, meg a bajusza. — Hja, tudjátok annak más oka is van ám. Emlékeztek az én kis Lórikámra, már hogyne emlékeznétek, az a kis cifra baba, aki egy kicsit belém is volt bolondulva. Nos, hát én ezt a kis teremtést másfél év óta nem láttam, vagyis mióta kimentem Párisba. Tudjátok, őszintén szólva, én is kedveltem a lánykát. No ne értsetek félre, semmi más, csupán kedveltem. Párisban elhatá­roztam, hogy mielőtt haza­jövök, meg hagyom nőni a szakálamat és ... és amikor hazajövök, az én kis lánykám nem fog megismerni, én pedig megfigyelem őt, várjon nem csal-e meg. Nos, mit szóltok az eszméhez. Superbe n’est’-ce pas ? A Bajza­ utca egyik kapuja előtt elváltak egy­mástól, úgy határozták el, hogy másnap együtt ebédelnek. — Apropos, mielőtt elválnánk, monda Lenti barátjainak, adjatok kölcsön 5 bükköt, vagy mondjuk 10 koronát, tudjátok holnap kapok Pa­risból nagyobb summa — podgyászt. An revoir. üs Másnap Sárdy és Melli már jókor ebéd előtt összejöttek a vendéglőben. Jóízűen kacagtak, miközben mindegyikök egy-egy ív papirosról ol­vasott le valamit. Lenti lépett be. Az írást gyor­san elrejtették. Hozzá­láttak az evéshez. — Te, úgy látszik, az étvágyad nem holnap érkezik meg, mi? Lenti pedig gyors ügyességgel szeldelte a beaf­­steeket, sülteket, csak néha szólt egy szót bará­taihoz. Az ebédet Sárdy fizette. — Míg megjön a — podgyászod, vagy talán már itt is van, vendégem vagy — mondta. Este a Royal-kávéházban újra összetalálkozik a három festő. — Eh bien, j’aidit, megmondtam, megjött a pod­­gyászom. Fiuk, micsoda pompás tárgyakat hoztam majd meglátjátok. Apropos, hol lesztek az este? — Én a Somossyba megyek, — szólt Sárdy. — Én is, — válaszolt Melli. — No, hisz az pompás, akkor együtt leszünk. — Fiuk, hát ... eh­bien, veletek jövök. •— Kérlek, — mondta a másik kettő. Ha nem tudod mit, mi csak szeparéba megyünk és ott kivételesen franciául szoktunk társalogni. Te is úgy fogsz beszélni. A pincérek azt gondolják, hogy franciák vagyunk.

Next