Hazánk, 1901. október (8. évfolyam, 231-257. szám)

1901-10-01 / 231. szám

HA­ZÁNK. 231. szám.­­*---------------------------------------------------------------—­ •volna. Mi volt Tisza kormányzatának ve­zető eszméje? Az talán, hogy «hinter­land»-ot nyerjünk Bosznia elfoglalásával, vagy az, hogy a magyar fiúk saját hazá­jukban egy idegen nyelv nem-tudása miatt egy évi rabságra ítélhetők? Mi volt gróf Szapáry vezérelve, mi volt Wekerle kor­mányaé s miért lelkesülhetett Bánffy kor­mánya alatt? A nemzet lelkéből kiöltek minden nemesebb becsvágyat s a válasz­tások a pénz és bor jegyében folytatott dulakodásokká váltak, egy-egy utalványért koncokra, mely utalványnak mandátum volt a neve. Tisza óta a választások egy hitét vesz­tett nemzet elkeseredésének megnyilat­kozásai voltak. A jégesövezte termés el­verése fejszével, — ez a Tisza óta lefolyt választások képe. Sehol egyetlen eszme, mert hiszen a régi bálványok elporlottak s nem volt erőnk és tehetségünk arra, hogy helyökre újakat állíthassunk. Az 1895-iki ötmilliós tatárjárás még azokat is megundok­ta, akik hibásan felfogott ér­dekében e förtelmes gonoszságokkal ter­hes hadjárat történt s ezek vetették el a túlságosan kész szolgát, ki szervilizmusá­­ban az ország ősi alkotmányát is le akarta taglózni az idegen érdekek oltárán. Ma végre, e választások előtt vettetett föl a nagy eszme, mely hivatva van köz­életünket ujjáalkotni s a fenyegető veszély is előttünk áll, mely máskor a nemzetet egyesíteni képes volt. Ez eszme a ma­gyarság fölényének biztosítása a ma­gyar földön,­­ azaz az agráriz­mus. Eszményi gondolat, bár anyagi ta­lajon, a magyar föld birtokán áll; meg­váltó gondolat, mert bősz düh­vel támad­nak s épp úgy köpködnek rá, épp úgy szidalmazzák, épp úgy megfeszítenék, mint a Megváltót, a diadalmas eszme, mert egy ország lelki szükségletének felel meg és tiszta fogamzású eszme, mert akik lelkéből fakadt, a közérdeket helyezik a jogta­lan magánérdek fölé. Azok harcolnak mel­lette, akik senkitől sem akarnak elvenni sem­mit, de mindenkinek biztosítani azt, ami őt megilleti s ezért kell győznie egykor, ha az ország a nagy veszély tudatára ébredt s az eszme tisztaságát átlátta. Bármi legyen is a pár nap múlva bekö­vetkező döntés, egy bizonyos: hogy e megváltó eszme megszentelő harcosait s ha másutt nem is tartanák meg a tiszta választások elvét, a megváltó eszméért küzdő harcosok fehéren hozzák ki zászló­jukat a romlottság elleni küzdelemből. Sággal szemben érvényre jut tehát a túlsó táborban is az a nézet, amelyet mi terjesztettünk s diadalt látnak, abban, ha a magyar föld nem jut idegen kézbe, hanem lesz és marad a magyaroké. A jászberényi mandátum. Magyarország minden választókerülete dicsőségének tartaná, ha gróf Apponyi Albertet nevezhetné képviselő­jének. Jászberény tisztes polgárai is büszkék az ő volt és leendő képviselőjükre, akinél paritá­­sabb alak nem jelent meg még a magyar politi­kai életben, mióta II. Rákóczi­­Ferenc kilehelte lelkét Rodostóban. És mégis akadt egy párt Jászberényben, mely meg akarja tépni gróf Ap­­ponyi Albertnak eddig mindig győzelmes lobogó­ját. Ennek a pártnak élén állnak azok, akik a múltban a közigazgatási korrupció emlőin hiz­lalták magukat s akik azt hiszik, hogy Magyar­­országon ma sem a jog, törvény és igazság, hanem a Bánffy-féle jogtiprás uralkodik. Ezek­nek az egyéneknek korrupt üzelmeiről ad hírt a kormány félhivatalos kőnyomatosa, a Magyar Távirati Iroda, jelentvén a következőket: Az Almásy-párt nagy erőszakossággal kortes­kedik. Az Apponyi-zászlókat minden éjjel lopkodják. Dalmady István tanyáján Balla Pál kortes Beleznay Dénes városi jegyző assziszten­ciája mellett tépte össze az Apponyi-zászlót fényes nappal és helyébe erőszakkal kitűzték az Almásyét. Almásy Géza testvéröcscse, aki kegyelmes úr­nak adja ki magát a tanyákon, Szikra, Tóth József és Kis András Apponyista szavazóknak 250 forintot ígért, ha 8—10 Apponyistát rá tud­nak venni, hogy kedden fölmenjenek a küldött­séggel Almásy Gézához. Török Aladár választási elnök Váci Istvánnak az Almásy Géza nevére ki­bérelt területen ingyen vadászati engedélyt ígért, ha Almásyra szavaz. Ugyanő Nagy Mihály Istvánnak, aki nem hit szavazati joggal azt mondta, hogy csak jöjjön be, biztosan le fogja szavaztatni. Ugyan ő Budapestről ismeretlen nevű és foglal­kozású embereket (tizet) hozatott le korteseknek, akik fővárosi újságíróknak adják ki magukat és szocialista beszédekkel izgatnak Apponyi válasz­tói ellen. A rendőrkapitány ennek ellenében sem­mit sem tesz. Legújabban Szent Antal-szobrokat osztogatnak ezzel a . .felírással: Almásy Géza ajándéka. Reméljük, hogy el fog következni immár az idő, midőn Széll Kálmán belügyminiszteri ha­talmával rákoppint ezeknek a jászberényi Szent Antal-szobrokkal és egyebekkel vesztegető urak orrára is, aminthogy a m. kir. bíróság majd ké­sőbb alaposan el fog bánni velük. Gróf Apponyi Gyula: Uj név a gróf Apponyi Gyuláé a politikai élet mezején, de máris a ki­fejlett egyéniség s az erős elme imponáló fegy­vereivel jelenik meg előttünk. Programbeszéde, melyet egész terjedelmében közlünk, fényes bizonysága annak, hogy lehet összeegyez­­tetni az agrarizmus alapelveivel a tiszta, ne­mes értelemben vett szabadelvűsével. És ez az összeegyeztetés nem ködös frázisokban hanem a határozott s félremagyarázhatlan be­vallások nyílt lapján megy véghez, mert Ap­ponyi Gyula gróf tömören, szinte paragrafusokba foglalva adja az evangéliumát azoknak a vezér­eszméknek, amelyek őt kiszólitották a tettek terére. Örömmel üdvözü­ljük programmbeszéd­­jét, mely bizonyára szép és biztos kiindulási pont­jául fog szolgálni parlamenti pályájának. Antiszemitizmus a fővárosban. Abban a küzdelemben, amely az ó­budai mandátumért Vészi József és Nagy Dezső között folyik, igen érdekes tünetek mutatkoznak. A Vészi-párt írás­ban és szóban folyton azon siránkozik, hogy a Nagy Dezső-párt az antiszemitizmus üszkét is beledobta a küzdelembe. És a Vészi-párt lako­máján tartott pohárköszöntők, az újságtudósítá­­sok abban kulminálnak, hogy Nagy Dezsőt és pártját belekeverjék az antiszemitizmus örvé­nyébe. Mi nem ellenőrizzük az óbudai sza­badelvű Nagy Dezső pártnak sem vacsoráit, sem dikcióit, hanem olvassuk mindazokat a jajgatásokat, amelyek a szabadelvű Vészi­párt köréből nyomdafestékre tétetnek. És így látjuk ebből a nagy siránkozásból, hogy valami nagy ütőkártyára volna szük­sége ennek a pártnak. Ezt abban véli fel­találni, hogy a Nagy Dezső pártot egyszerűen kinevezi a maga saját körön antiszemita ellen­zékének. Ami, azt hiszszük egészen önkényes eljárás a politikában. Mert a tiszteletreméltó óbudai szabadelvű Nagy Dezső-párt választói aligha olvasgatták a Budapesti Napló, a Hét vezérccikkeit, az antiszemitizmus tejjel bővel­kedő emlőit, amelyek úgy panaszkodnak az antiszemitizmusban foglalt némely kérdés fölött, hogy az valójában dicsekvés. Még­pedig olyan dicsekvés, amely különösen a vidéken csakugyan megszülheti az antiszemitizmust. Egyáltalában különös jelensége a mostani választási moz­galmaknak, hogy csak a zsidók kísérlik meg a felekezeti mozzanatoknak bevitelét a harcba. Az I. kerületben sem katoli­kusnak, sem protestánsnak, sem pedig görög­keletinek nem jut eszébe az, hogy felekezeti csoportosulásra törekedjék, csakis két zsidó vá­lasztópolgár lobogtatja a felekezeti zászlót kör­levélben Fálk Miksa mellett. A Budapesti Napló, a Hét vezércikkei, a körlevelek, amelyek fele­kezeti érdeknek tüntetik föl a választást, csak­ugyan megcsinálhatják az antiszemitizmust még a fővárosban is. Kire szavaz Bánffy báró ? Ez a kérdés fog­lalkoztatja a budai első kerület polgárait, a­melynek ez ideig a bukott miniszerelnök még mindig választója. A kérdés, tekintve a fenforgó körülményeket, eléggé pikáns, mert alig hisz­szük, hogy Bánffy báró leszavazzon Fálk Mik­sára, aki hosszú körfutás után végre visszatért a Bánffy személyét illetőleg oda, ahonnan a Bánffy kabinet megalakulásakor kiindult: a Bánffy-politika lenézéséhez. Bernát István semmi­esetre sem kapja meg a Bánffy szavazatát s igy Bánffy abban a kiváltságos helyzetben lesz, hogy tartózkodását a szavazástól teljesen meg tudja okolni. Az I. kerületi kálvinista urak furcsa ma­gatartása a főváros 44.000 kálvinistája között jogos megbotránkozást keltett. Ismeretes dolog, hogy a budapesti ref. egyház egyházi életének voltaképpen három kiváló egyén adott eddig szint, ellentétben a papi üzletemberek minden­felé tekintgető farizeusi magatartásával. Az egyik egy vallási fanatikus, theológiai tanár, a másik egy magas állású közigazgatási bíró, a har­madik, ki társadalmi téren legtöbbet tett gyakorlati irányban a nagypénteki társaság létesítésével, a Lorántffy Zsuzsánna-egylet támo­gatásával és egyéb jótékonycélú vallásos mozga­lom kezdeményezésével­­— dr. Bernát István, az I. ker. szabadelvű pártjának jelöltje. E kiváló protestáns egyénnel szemben a vedlett Fálk Miksa korteseiként szerepelnek a budapesti pres­bitérium tagjai közül néhányan, püspöki vők, mi­niszteri tanácsosok, tanárok, kik tehát a főváros protestáns életének támaszát a jelenleg még kül­sőleg katholikus(nem oly nagyon régen az!)­,egész­ben merkantilis Fáik Miksában látják. Értenek, ha Bernát nem szabadelvű, hanem néppárti, függet­lenségi, Kossuth-párti, nemzetiségi vagy akármi más politikai elvnek h­ódoló politikus volna, de midőn ugyanazon politikai pártállású két jelölt közül az egyik, hitük oszlopa s akkor ez ellen fordulnak ez, már a gondolkozási perverzi­tásról és abszolút hitetlenségről tesz tanúbizony­ságot. Mennyire szokták ez urak magasztalni a zsidóságot vallásos és faji összetartása miatt, ugyan mért nem vesznek példát arról? Vagy tán azért járnak iskolába Fáikhoz ? Egy híth­ű­ kálvinista. A temesvári szerb püspökség betöltése céljából a görög-keleti szerb püspöki zsinat november köze­pén Karlócán összeül, hogy megválaszsza az új püspököt. Addig Brankovics pátriárka a püspökség adminisztrálásával megbízta Bogdanovits Lucián budai szerb püspököt, ki a legközelebbi napokban Temes­várra utazik a felmerült ügyek elintézésére. Budapest, szept. 30. Magyarország a magyaroké. A gönci levélnek ez a kijelentése szálló igévé vált. Pedig támadták erő­sen, szenvedélyével és rágalmazó szavakkal. A köz­vélemény azonban kiérezte, hogy e kívánság meg­valósulása reánk nézve létkérdés és éppen azért a támadások csak népszerűségét növelték. Ez az igaz­ság behatol oda is, ahol el akartak zárkózni előle és meghódítja azokat a szíveket is, amelyek Horatiust idézve, hármas érccel örezték magukat vele szem­ben, így a Budapesti Napló, mely annak ide­jén annyi kifogást talált a gönci levélben, a­mely szerette volna meggátolni azt, hogy sza­vai eljussanak a magyar szivekbe, diadalommal hirdeti, hogy Darányi miniszternek sikerült meg­gátolni a magyar Kárpátoknak általunk már em­lített kisajátítását s neki köszönhető, ha a csorbás ló a magyaroké marad. A kozmopolita nembánom- 2 _______________ Kedd, 1901. október 1.

Next