Hazánk, 1902. május (9. évfolyam, 103-127. szám)

1902-05-01 / 103. szám

2 Csütörtök, 1902. május 1. HAZÁNK. 103. szám. neveljünk férfias erényeket s akkor ka­tona-erényeink is­ lesznek. A búrokat nem a külön katonai nevelés segítette csodás győzelmekre, hand­em a nemzeti virtus. Ez a virtus tévé dics­őségessé a 48-as szabad­ságharcot. És ez a virtus fogja eldönteni a jövő háborúját, is. A nemzet millióinak férfias képességekben és erényekben való gyakorlása fontosabb tehát, mint a szoro­san vett katonai nevelés s mégis, míg a katonai nevelésiek hol fülét, hol farkát csipkedjük, addig mi a férfiak milliói iz­mainkat a sorvasztó tétlenségnek fizikai életünket az in­puhulásnak, erkölcsi éle­tünket a fegyeni nézettségtől rettegő szaba­dosságnak ad­ju­k át. Ifjaink testileg fej­letlenek, szélfén­yileg önmaguknak az öreg apjai. Bölcs dolgokat mondott el tehát Sze­mere Miklós, mikor a férfias képességek fejlesztésének s a testi nevelésnek kérdé­sét a honvédelmi vitába szőtte. A nemzet fegyveres ellen­tálló képességét csakugyan nem a tábornokok, hanem a nemzetben élő férfias érv­ények döntik el: erő a fára­dalmakban, bátorság a veszedelemben és ügyesség a fegy­verforgatásban. Ezen férfias erények fejlesztése csakugyan honvédelmi kérdés, mert es­tek híjjában a fegyveres táma­dás visszaverésére alkalmatlanok vagyunk, habár tudásunk az egeket verné is. A leg­erősebb honvédelmi intézmény a testi nevelés iskolája, lenne s a honvédelem szent kötelességének minden magyar apa akkor tenne igazán eleget, ha fiának fizi­kai erejét tétlenségben sorvadni nem en­gedné.­­ -Bűnt követ el a magyar ifjú, ha testét nem edzi, mert e nélkül nincs katonai virtus, nincs egészség, sőt még az elisme­rést követelő férfias önérzet is itt-ott mankóra szorul. Ne kérdezze: miért? Ha szeretném is nem le­hetnék boldog soha és ön se velem. A hadnagy úgy érezte, hogy fordul vele a vi­lág. De tudta, hogy a lány viszontszereti. Elha­tározta, hogy meg is hódítja, bármi titok van az ártatlan gyermek életében, ő végére jár mindennek. Hr. Rudi hiába várta, hogy valami szerencsés for­dulat hozzá vezeti Ilonkához. Most már Walter úr is nagy léptekkel járt föl s alá az üvegfallal elkerített i­ószobában, majd a hasán feszülten meglapuló, vastag arany óraláncát húzogatta, ez voló idegességének legnagyobb jele. Dühében aztán gyalog kisétált a konyakgyárba, hogy a friss levegőn lecsillapuljon. Útközben pedig mormogta: — Persze! Neki bárókisasszony kell. Jó is volna ilyen előkelő meny! Épp ez kellett, hogy Rudira többé ne is számíthassak. A virágzó üz­letem, a gyáram pedig idegen kézbe jut majd! Jő! Jő! Engem lenéz, megvet . . . Hm! Walterné pedig erélyes lépésre szánta el ma­gát. Kikocsizott a Lankás-majorba és megkérte Ilonka bárónő kezét Walter Rudi hadnagy úr részére. Flóra nyugodtan végig hallgatta vendégét,­­aztán ismét igen nyugodtan szólt: — Ilonkát nem veheti el a fia! Katonatiszt nem vezet oltárhoz olyan lányt, akinek nincs atyja . .. Törvényes atyja ... De ha Rudi úr le is mond a rangjáról, ak­kor sem veheti el. Tiltja a tisztesség. Walterné döbbenve nézte ezt a rettenetes hi­degvérű asszonyt. — Hát nem báró Ringhof Iván a lány atyja? — Ó, emberre és összerázkódott az ijedelemtől. Hát ez az a gavallér, aki hálójába kerítette? Ez az egykori szép, hódító báró, akinek csábító szavai elkábították őt? Hisz ez már a férfiak szemetje. Milyen lehet a lelke, ha már a külseje ilyen ? Élesen szólt Flóra. — És mit kiván tőlem, ha fölveszem a nevét? Mert hisz önnél mindennek ára van! A züllött ember hunyorgatott néhányszor, azután vakmerően vágta oda: — Hm! Hát mégiscsak szükség van rám ? Hányszor próbáltam közeledni önhöz! Hányszor kértem a segítségét? És mindannyiszor vissza­utasított. Pedig gazdag és én nyomorult koldus vagyok. Nos, hát nem adom olcsón a bárói cí­met és nevemet! Hahaha! Tudom megveti mind a kettőt, megvet és utál engem is . . . Meg sze­retne fojtani a tulajdon kezeivel, de azért oltár­hoz lép velem. Persze! A hadnagy veje így akarja . . . — Nos, hát mi az ára? Beszéljen ! — írassa rám a Lankás-major felét ... A másik felét is én kezelem. Gazdálkodni akarok... ideje, hogy kipihenjem magam a jó falusi le­vegőn .. . És kacagott hozzá kajánul. A szomszéd szobában erős zokogás hallat­szott . . . Flóra besietett lányához, ki Rudival együtt leste, mit határoznak a sztr­ák. — Hallottad, Ilonka? Hallottad? — Mindent! — És? Mit tegyek? Szólj! Ilonka ráborult anyjára és rebegte: — Halálod lenne ez a házasság! Ó, én édes­anyám, milyen élet várna mindnyájunkra! Nem megyek férjhez! Ne követelje, Rudi! Te se tedd meg azt a lépést, anyám ! . . . Együtt mara­dunk! " " ..... Budapest, április 30. A képviselőház nem tartja meg a május elsei munkaszünetet, hanem holnap mindenek­előtt folytatja a honvédelmi költségvetés tárgya­lását — melyhez általánosságban való szólóéra még Bakonyi Samu van feljegyezve , s ha a részletekkel is végeznek, rákerül a sor a pénz­ügyminiszter költségvetésére. Az ülés végén ki­sorsolják a Halász Zsigmond összeférhetlenségi ügyében ítélkező bizottságot, mely nyomban a megalakulás után meghozza ítéletét. Nyilatkozat a kereskedelmi szerződésről. A kereskedelmi szerződések sorsa ezeknek kül­politikai vonatkozásaival együtt fontos, érdeklő­dés tárgya úgy politikai, mint még inkább gazda­sági szempontokból. Az ország számos érdekét érinti az a kérdés, hogy a rég idő óta hangoz­tatott kívánalmak közül miket lehet teljesíteni az új szerződések megkötése alkalmával. Termé­szetes dolog viszont, hogy a szerződés feltételei közül sokat titokban tartanak, hogy a megegyezést ne gátolhassa meg egyik-másik tételben a felté­telek idő előtti nyilvánosságra való jutása. An­nál megnyugtatóbb, hogy a szerződések felté­telei közül ki lehetett szakítani egy olyat, ame­lyet már nem ronthat meg, ha a hite nyilvános­ságra jut! Ez az olasz horvám kérdése. Ma történt a képviselőházban, hogy Széll Kálmán miniszterelnök, Lukács László pénzügyi és Da­rányi Ignác földmívelésügyi miniszter a gyön­gyösiek monstre küldöttségét fogadta. Ez alka­­lommal Széll Kálmán miniszterelnök kijelen­tette, hogy a kereskedelmi szerződések megál­lapodásaiban már elhatározott dolog, hogy a horvári - klauzulát nem tartják fenn. Ez a nyilatkozat annál megnyugtatóbb, mert eddig ily határozott formában a kívánatos megoldást nem hallottuk. A kereskedelmi tárca betöltésének kér­dése ma is a kombinációk körében maradt anél­kül, hogy a döntés bekövetkezett volna. Mai napon politikai körökben a Láng Lajos kineve­zése hírének megerősítését várták, de ez nem történt meg. Akik a miniszterelnökhöz fordultak. — A volt ukránus főhadnagy ? — Az. — Itt volt állomáson azelőtt . .. azelőtt. .. — Éppen tizenkilenc éve. Önnek is udvarolt. Emlékszik rá ? Mennyit táncolt vele ! Emlékszik arra a tiszti bálra, melyről önt hazakisérte ... — Ó, akkor már asszony voltam. Én koráb­ban is ismertem. Még lány voltam, amikor el akart venni. De kikosaraztam. Néhány évre rá aztán újból ide jött állomásra . . . Ennek csak­ugyan tizenkilenc éve . . . Meg akart hódítani, de én — én erényes nő voltam mindig. Flórát ez se hozta ki sodrából: — Nekem pedig sötét végzetem ez az ember! Áldozatul estem — ön helyett. Vétkét soha jóvá nem akarta tenni. Azóta elérte Isten büntetése. Rangját elvesztette, vagyonát elpazarolta, leá­nyáról sohasem gondoskodott. Már teljesen zül­lésnek indult. Részeg és kártyás . . . Abból él, hogy fosztogatja a tapasztalatlan ifjakat . . . Walterné látta, hogy semmi reménye sincs. Mit mondjon majd a fiának? Még belebetegszik a szegény fiú. - fii IV. Az pap este Flóra és Ilonka sokat tanakodott a Lankás-majorban. Benn a városban pedig Walter úr és gőgös neje álmatlanul töltötték az éjt Csak Rudi nem vesztette el a fejét. Vasútra ült, hogy felkereste báró Ringhof Ivánt. Egy lebujban meg is találta. Nem sokat beszélgettek együtt. De megtették azt, hogy vas­útra ültek s már délután ott volt az egykor da­liás ukránus főhadnagy a Lankás-majorban. Mo­solyogva szólt: — Ha csak az kell, hogy oltár elé lépjünk, kedves Flóra, és lányunk boldog lesz, én meg­teszem ezt a lépést. Flóra ránézett a duzzadt arcú, vöröses szemű kitérő választ kaptak s általában nyugtalanság uralkodott a miatt, hogy a kérdés megoldása oly sokáig késik. Az aggodalmak, amik a kereske­delmi tárca betöltése dolgában nyilvánultak, máig annyira megnövekedtek és közülök olyan sok jutott nyilvánosságra, hogy már körülbelül ez is hatással van arra, hogy egyesek most már nem is vállalnák el a tárcát, ha azt nekik felajánla­nák, így maradt ma is jelöltnek Láng Lajos. A delegáció. Előttünk van névsora a képvise­lőknek, akiket a különböző pártok a delegáció tagságára jelöltek. Publicisztikai kötelesség, hogy kifejezzük az aggodalmakat, amelyek a mező­­gazdasági termelés érdekeinek szemmeltartásá­­val is a listával szemben bennünk felmerültek. A delegáció nemcsak közjogi kérdésekkel foglalko­zik, hanem milliós nagy gazdasági érdekek is forognak ott kockán. A modern idő a hadügyek és a külügyek szférájában sok életbevágó fon­tos követelményt vetett a felszínre s a de­legáció tárgyalásain nyílik a legközvetetle­­nebb alkalom a meggyőződés szerzésére, hogy a közös kormányzat mennyiben vetett számot az országban jelentkező közszükségletekkel és kí­vánalmakkal. Itt a hadsereg ellátása refor­mjának nagy kérdése, melyhez ja mezőgazda­­sági termelés elsőrangú érdekei fűződnek. Itt a ro­mániai képviseletünk ügye, mely a székelykér­désnek tudvalevőleg fontos pendantja. S számos ilyent tudnánk elsorolni, a delegátus-jelölt urak között pedig alig találunk egy-kettőt, aki e kér­désekkel hivatásosan, szakszerűen foglalkoznék, aki például a mezőgazdasági termelés követe­léseit kellő súlylyal és szakértelemmel exponál­hatná a delegáció színe előtt s aki a közös kor­mányzat nyilatkozatait a kellő kritikával illet­hetné. A delegáció működését sok helyről amúgy is súlyos kifogások kísérik; ezúttal szükségesnek láttuk, hogy előzetesen rámutassunk egy okra, mely a delegációt az eredményes működés elő­feltételétől megfosztja. A főrendiház állandó igazoló bizottsága ma dél­előtt 11 órakor Daruváry Alajos elnöklete alatt ülést tartott, amelynek napirendjére a főrendek név­jegyzékének folytatólagos kiigazítása volt kitűzve. A bizottság törölte a névjegyzékből Goldis József és Pálffy András gróf elhunyt főrendeket, ellenben föl­vette Esterházy Lajos grófot, a testőrség új ka­pitányát.

Next