Hazánk, 1902. december (9. évfolyam, 284-308. szám)

1902-12-02 / 284. szám

HAZÁNK. 284. szám. . Rákócziné hazautazása urához 1706. áprilisában valóságos diadalut volt. Vratizláv kancellár Pozsony­ban bucsu-ebédet adott Rákócziné tiszteletére, ame­lyen megjelentek az osztrák s a magyar arisztokrá­cia tagjai, az ármádia tábornokai, főpapok és udvari méltóságok. A lakoma után Rákócziné h­ermelines fejedelmi pompában, a mai értékben százezer forin­tot érő, hintájára ült, kétoldalt tíz osztrák tábor­nok lovagolt, köztük a törökverő gróf Stahrem­­berg Guido, az ármádia legnagyobb büszke­sége. Zajos harsona szó, a nép ezreinek üdv­rivalgása között érkezett a menet Pozsony alá, ahol a fejedelemasszonyt Rákóczi nyolcszáz daliája vette át, akiket «Rákóczi-villáma», a tűz fejedelme, Ocskay­­László vezetett Bazinig mindenütt elő, éljenző sorfal között haladt a menet Ott Forgách Simon kuruc­­tábornok fogadta a fejedelemasszonyt. Bercsényi gróf, fővezér felesége a kuruc vitézek feleségeit és leányait szedte össze s azok élén­ ment a fejedelem­asszony udvarlására. Bercsényi maga remegő öröm­mel küld jelentést fejedelmének arról a szerencséjé­ről, hogy fejedelmi asszonyának megcsókolhatta a köntösét Rákóczi Nyitra alatt várta feleségét, akit évek óta nem látott Eléje küldte testvéreit s inkog­nitóban mint farkas-kacagányos kapitány, maga is eléje lovagolt. Felesége nem ismerte meg az inkog­nitóban. Amikor a fejedelemasszony a táborba ért, a fedelem már ruhát cserélt, fejedelmi díszben, Delia nevű harci lován, hadai élén fogadja hitvesét, aki előtt földig hajtják a nagy zászlót, az udvari­­ komé­tát. Ezt az epizódot, mondta Gerlóczy, mely nemcsak fontos politikai aktus volt, de fény és arány dolgáé­ban­ európai szabású, nemzeti szempontból pedig lelkesítő, bensőséges és megható, ezt az epizódot találjuk legméltóbbnak arra, hogy benne és általa Rákóczi fejedelem és a daliás kuruc kor emlékezetét fölelevenítsük. Takács Menyhért prépost-prelátus nagy tudással és elragadó ékesszólással fejtegette a Rákóczi-ereldre kiállítás célját, rámutatván ama nevezetes, a magya­roknak örökké felejthetetlen és minden idők leg­ragyogóbb korára, mely Rákóczi nevével forrott össze és legszentebb emlékei közé tartozik a ma­gyar dicsőségnek. Indítványozta, hogy 1903-ban Kassán Rákóczi-kiállítás rendeztessék olyképpen, hogy annak tartama a nyári fü­rdőidőszakkal és a következő tanév elejével essék össze, hogy úgy a fürdőbe menő közönség, mint a tanuló ifjúság gyönyörködhessék a már is nagy mennyiségben ösz­­szegyűjtött Rákóczi-emlékekben. Kassa szab. kir. város közönsége a Kassán felállítandó Rákóczi­­lovasszobor céljára 20.000 korona önkéntes ado­mányt ajánlott fel, amelynek mint tőkének gyarapí­tására szolgálhatna úgy a történelmi felvonulás, mint a kiállítás jövedelme is. Thaly Kálmán felszólalása után gróf Zichy Jenő Összegezvén a tanácskozás eredményét, kimondta, hogy az értekezlet helyesli az eszmét, hogy 1903-ban Kassán Rákóczi-emlékkiállítás tartas­sák és hogy egy később megállapítandó időben Budapesten Gerlóczy Géza indítványa megvaló­síttassák. Zárószavait abban foglalta össze, hogy a történelmi múltnak kétszáz év előtti korszakára visszatekintse, minden magyar embernek jól eshetik, hogy azon férfiúnak emlékezete e szent teremben teljesen jogosultan és igazságosan tett megbírálva. (Élénk helyeslés.) Végül köszönetet mondott a Ma­gyar Tudományos Akadémiának, hogy a termet ren­delkezésre bocsátotta, azzal zárta be az értekezletet, hogy a magyar Isten áldása kisérje és áraszsza el a megkezdett munkát. (Élénk éljenzés.) MHMHMMMHBBHjj|j|pi»Ml,u11-111 Ul IIai ii ii 1111 m i .111 2 A megszűnt válsághírek* Budapest, december 1. Ma egyszerre elhallgattak a képviselőház fo­lyosóján arról a válságról szóló hírek, melyeket állítólag báró Fejérváry Géza honvédelmi mi­niszternek az a kijelentése idézett fel, hogy ő a Nessi-ügyben hozott képviselőházi határozatot csak előzékenységből hajtotta végre. Hogy az állítólagos válság hogyan fog megoldódni, arról az alábbiakban számolunk be. Most mindenek­előtt csak azt hangoztatjuk, hogy ennek a szenvedel­yeket szükségtelenül felidézett esetnek hullámait minél hamarább és alaposan le kell csillapítani. Széll Kálmán miniszterelnök az országnak tesz újból nagy szolgálatot, ha ebben a kérdésben olyan nyilatkozatot tesz — amint szándékozik is — mely megnyugtatja teljesen a még háborgó szélsőbali ellenzéket és kellőleg meg­világítja a magyar országgyűlés szuverén jo­gát, mely előtt minden hatóságnak, még a ka­tonai hatóságnak is meg kell hajolnia. Szükség van erre a megnyugtató nyilatkozatra azért, mert ha valaha, most van szüksége nyugalomra, higgadtságra a magyar törvényhozásnak. Amik a német parlamentben a vámtarifa dolgában történnek, azok a legnagyobb mértékben ag­gasztják Magyarország népességének törzsét, a magyar gazdaközönséget, az egész gazdatársa­dalmat. Lehet, hogy annak előestéjén állunk, hogy ma vagy holnap felmondják a né­met vámszerződést. És hogy ezután mi lesz, arra nézve teljesen tájékozatlan az ország közönsége. Előkészítette-e a két kormány a közös vámtarifát és ha előkészítette, elfo­gadja-e azt az osztrák képviselőház — nem tudhatjuk. A magyar kormány készen van-e esetleg az autonóm vámtarifával — azt sem tudjuk. Csak az a tény, hogy olyan bizonytalan­ságban vagyunk, melynek eredménye esetleg Magyarország mezőgazdaságának s igy egész közgazdaságunknak nagy veszedelme lesz. Ezt a bizonytalanságot el kell oszlatni s a kormány­nak erre való törekvését a parlament minden pártjának támogatni hazafias kötelessége. Ma­gyarország gazdaközönségének s így az or­szág népének úgyszólván kenyérkérdéséről van itt szó s ezt a kérdést a kormány­nak és parlamentnek megvédelmezni a leg­­elsőrendű feladata, úgy látszik, érzi ezt a magyar képviselőház ellenzéke is, azért állott el nagyon helyesen a Fejérváry-ügy újból való felkavará­­sától Mint már említettük, most már az ellenzék is beletörődött abba, hogy válság nincs, amint azt különben már előző számunkban is megírtuk. Báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter után szombat este Széll Kálmán miniszterelnök is­ Bécsbe utazott s utazásának egyedüli célja az volt, hogy az uralkodónak jelentést tegyen arról a helyzetről, melyet a vámtarifa dolgában a német parlamentben történtek Magyarországon teremtettek. Széll és Fejérváry vasárnap külön­­külön kihallgatáson voltak a királynál, a kihall­gatást megelőzőleg azonban együtt tanácskoz­­tak, míg tegnap este együtt visszaérkeztek Budapestre, amiről a félhivatalos Magyar­­Xárdrati Iroda a következő jelentést adta ki: Széll Kálmán miniszterelnök Skerlecz báró fit-­­kárja kíséretében ma reggel Bécsbe érkezett. A magyar kormányelnök délelőtt 11 órakor Sch­ön­­brunnba hajtatott, ahol őt a király hosszabb ma­gánkihallgatásban fogadta. E kihallgatás folyamán a miniszterelnök referált a Felségnek a folyó kormányzati ügyekről.­ ­ A HAZÁNK TÁRCÁJA Erős leszek! A Hazánk eredeti tárcája. Irta: Prém József. ‘­­ Hosszú, mélységes álom után Lászlóff­y Géza végre fölvetette szemét. Ámulva nézett körül és ott találta magát háló­sa obájában, melyet hónapok előtt elhagyott. Az éjjel érkezett meg, messze földről és lopva, min­t a tolvaj suhant be a saját lakásába. Most aztán lassan mindenre eszmélt. Még minden olyan, amint itt hagyta. Egy szék nem mozdult meg ez idő alatt, senki se tette be a lábát, hogy itt helyet foglaljon. Ami­ változás történt, arról is csak a vastag porréteg beszél, mely mindenütt szürkül. Ellepte egy-egy kedves festményét, ellepte egy egy drága hívének arcképét, egy-egy félig megírt levelét, hiszen oly sietős volt az elutazás! És rárakódott a por a tükör lapjára is, nehogy önmagától meg­ijedjen Géza, ha belenéz. Különben minden a régi. Csak később fedezte föl, amint csakugyan belenézett a tükörbe, hogy az üveg végig elre­pedt. Ej, no, nem babonás. Majd újat vesz. Ked­venc virágai a fikuszok, pelargóniák és kaméliák elszáradtak. De hisz lesz még elég. S amint leült a zongora elé, s ujjai a poros billentyűkre tévedtek, meglepetve vette észre, hogy a legzen­­gébb húr elpattant. Sebaj! majd megújítja. És Géza halkan rebegte magában: — Csak lassan és okosan! Bele kell találnom magam megint a régi környezetbe. Még most iszonyú sivár itt minden, azért csak türelemmel és kitartással! Egy könnyed kézsimitás a forró homlokon s ki tudja, hátha minden álmom tova tűnik ? Végig is simított a homlokán,mely forró volt, de az álmok nem foszoltak szét. Pedig röviden tudott volna végezni, mert va­lami rettenetes nagy elhatározás előtt állt — Igen, megteszem. Csak néhány hideg sort írok s érdekes mellékletül egy karikagyűrűt csa­tolok hozzá. Aztán behunyt szemmel végigjára­tom ujjaimat a földgömbön; egyszer, kétszer, háromszor s mire szememet fölnyitom, már uta­zásom célpontja fölött sem kell tömöm a fe­jemet .. • De nagyobb büntetésre ítélte el magát. A levelet megírta, le is pecsételte és az író­asztalán hagyta, hogy a nap minden órájában lássa és olvassa Hedvig nevét. A karikagyűrűt azonban az ujján felejtette. Hadd kápráztassa tovább is a nap minden percében. Hedvig arc­képét pedig oda függesztette az ágya fölé, hogy első és utolsó pillantásában is őt is lássa min­den nap! A legkérlelhetlenebb módon saját magának szolgáltatta ki magát Lászlóffy Géza . . . Meg akart valamit torolni saját szívén . . . Sok ön­­feledtséget, kábaságot, nevetséget .. . Ez volt az első lépés, mely után­ ismét magára ismert. Két hét múlva aztán megérkezett az első le­vél. Habozást és küzködést okozott. És végül fölbontatlanul odatette Gáza az asztalra, hol a saját el nem küldött levele hevert. És választ nem irt... A következő héten megjött a második levél. Amint Géza a kezébe vette s nevét olvasta rajta) valami megnevezhetlen sejtelem szállta meg, mely megdöbbentette, de azért azt sem olvasta el és persze választ sem küldött Három nap elmúlt s itt volt a harmadik le­vélke is. — Istenem! Mi lehet ebben? Szerette volna torkon ragadni a levélhordót, hogy ledobja a lépcsőn, amiért folyvást hírül hozza neki, hogy valaki amott messze, közel van a kétségbeeséshez. De aztán borravalót adott a vigyorgó Mercuriusnak s a levelet 16l­ bontatlanul a többihez tette. Ez aztán az utolsó volt. .. Egy borús, lucskos, esős-havas délutánon kandallója előtt ülve, régibb és újabb leveleket és egyéb lim-lomot bízott Lászlóffy Géza a lángokra. A sajátságos véletlen úgy akarta, hogy épp abban a percben, mikor a három fölbontatlan levél közül az utolsót is beledobta a tűzbe, is­mételt kopogás hallassák az ajtón. Kétszer is szólt Géza: — Szabad! tessék! A következő pillanatban sűrűn lefátyolozott­ hölgy állt előtte. — Miben lehetek szolgálatára ? —­ Méltóztas­­sék helyet foglalni. A vendég szótlanul a mellette levő balzacra ereszkedett le. Kék fátyolát nem vetette vissza, de azon át is látta Géza, hogy tekintete rajta nyugszik. Nem kellett találgatnia, kicsoda? így csak egyetlenegy halandó nézett és nézhet valaha rá Kedd, 1902. december 2.

Next