Hazánk, 1902. december (9. évfolyam, 284-308. szám)
1902-12-02 / 284. szám
HAZÁNK. 284. szám. A kihallgatás után Széll Kálmán miniszterelnök ma este 9 órakor visszaérkezett Budapestre. A miniszterelnökkel együtt tért vissza a magyar fővárosba Fejérváry Géza báró honvédelmi miniszter is, aki bécsi tartózkodása során referált a felségnek a véderőjavaslatok plenáris megvitatását előkészítő tárgyalásokról. Széll Kálmán miniszterelnök ma korán reggel eljött a képviselőházba, ahol a folyosón hosszasabban beszélt Kubik Béla képviselővel. Kubik volt tudvalevőleg az, aki a képviselőház pénteki zivataros ülésén kijelentette a szélsőbal harcias részének helyeslése mellett: " Báró Fejérváry ide addig be nem jön, míg elégtételt nem szolgáltat a Ház megsértett szuverenitásának. Kubik Béla ma is harcias hangulatban volt, de Széll Kálmán miniszterelnöknek sikerült őt és ezzel a szélbal viharrendezésre alkalmas részét lecsendesíteni a többek közt ezzel a kijelentésével . — Ebben a kérdésben a költségvetés során— amikor a kormány iránti bizalomról lesz szó — olyan nyilatkozatot fogok tenni, amely a függetlenségi pártot is teljesen ki fogja elégíteni. Mikor báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter bejött a Házba, már a folyosón körülvették képviselők és újságírók s kérdésekkel ostromolták, hogy mi történt Bécsben. — Jelentést tettem a felséges urnak a katonai javaslatok dolgában az ellenzéknek adható némely koncesszióról — adta meg a választ báró Fejérváry — és semmi egyéb. Egy újabb hozzáintézett kérdésre azonban már ilyenformán válaszolt nevetve: — Mi történt Bécsben? Hát megbuktam, beadtam a lemondásomat. De komolyan szólva, jelentést tettem ő felségének azokról az engedményekről, melyeket a katonai javaslatok dolgában megadni lehet, amelyek jogossága elől én sem zárkózom el s amelyekhez a felség is megadta beleegyezését. Volt némi szó az előebben az életben. Ó, mily könyörületes volt ez az irigy fátyol! — Ismételve kopogtattam az ajtaján — szólt csendes, lemondó hangon a hölgy — akartam, hogy ideje legyen, ha meg akarja fontolni: várjon bebocsásson-e vagy nem ? Ön ismételve behívott, ime, itt vagyok. Elhallgatott, de tekintetét nem vette le Gézáról. Egyre nézte fátyolán keresztül. Fagyos, éles fájdalom nyilatt át a férfi lelkén, mint mikor a deszkaszálon menekülő hajótört két éles jégszikla közé szorul. Egyetlenegy szót sem birt mondani. A hölgy pedig újból lassan beszélni kezdett: — Eljöttem önhöz, hogy udvariasságán, mely nagyon elfáradhatott, némileg könnyítsék. Különben eljöttem volna akkor is, ha egy pillanatig sem hagy kétségben előzékenysége felől és első levelemre rögtön válaszol ... Ne szakítson félbe! . .. Tudom, azt akarja mondani, hogy inkább nem felelt, semhogy kellemetlent írjon ... Én pedig azért jöttem messze attól egyedül, hogy éppen erről a kellemetlen dologról beszéljek önnel . . . Nem is kell hozzászólnia, csak hallgasson meg. Meg akarom mutatni önnek, hogy a szeme közé tudok nézni akkor is, most is, amikor jobbnak látta, hogy többé szóba se álljon velem. Meg akarom mutatni önnek, hogy érdemes voltam mindazokra az érzelmekre, melyeket valamikor rám pazarolt. Ide utaztam, hogy ezt saját magam mondjam meg önnek. Meg is írtam már az első, a második, a harmadik levelemben és megvallottam volna önnek élőszóval, ha a saját akaratom szerepet játszhatna az én nyomorult életemben . . . A vendég lehajtotta fejét. De nem sírt. Csak zokogásszerű fuldoklás hallatszott. Aztán folytatta:zékenység kifejezésem miatt kifejlődött konfliktusról is. Egyebet nem igen mondott a honvédelmi miniszter, de a képviselőház folyosóján beszélték, hogy komoly szó volt a király előtt a kétéves katonai szolgálat behozataláról is. A felség hozzájárult a katonai javaslatok módosításához, valamint a kétéves katonai szolgálatra vonatkozó, a magyar képviselőházban való elvi kijelentéshez is. A miniszterelnöknek Kubik Bélával folytatott beszélgetése után báró Fejérváryt egész csendben fogadták, mikor a Ház üléstermében megjelent. Érdekes csoportosulások történtek ekkor a Házban. Báró Fejérváry először Széll miniszterelnökkel, majd Lukács pénzügyminiszterrel, majd pedig Münnich Auréllal beszélt, Justh Gyula, majd pedig Kossuth Ferenc gróf Apponyi Albertet keresték fel az elnöki emelvényen. Széll Kálmán az ellenzéki vezérférfiakkal s hosszasabban Komjáthy Bélával tárgyalt. Tudósítónknak alkalma volt egy igen előkelő szabadelvűpárti vezérpolitikussal beszélgetni a Fejérváry-esetről, aki arra a kérdésre, hogy mi lesz ennek a dolognak folytatása, azt felelte: — Semmi. Munkatársunk erre referált a honvédelmi miniszter nyilatkozatairól, mire az politikus azt felelte : — Szavaimat így kell módosítani. Egyelőre semmi. Ez ma a helyzet a még állítólagosnak is megszűnt válság dolgában. Tudósításunkat azonban azzal az óhajtással fejezzük be, hogy foglalja el az a nyugalom és higgadtság helyét a magyar képviselőházban, melylyel a bennünket Berlinből fenyegető nagy gazdasági veszedelem ellen sikeresen védekezhetünk.___________ 3 Budapest, december 1.. Tanítók kérelme az országgyűléshez. A magyarországi állami tanítók közelebb Budapesten tartott egyetemes gyűlése elhatározta, hogy kérvénynyel fordul a képviselőházhoz a tanítók fizetésének rendezése ügyében. A kérvényben azt kérik, hogy fizetésük ne kezdődjék, mint a nyilvánosságra került fizetésrendezési terv jelzi, 1000 korona minimummal, ami méltánytalanul kevés, sokkal kevesebb, mint az állam többi munkásainak fizetése. Kérik továbbá, hogy fizetésjavítás kézzelfogható s ne csak képzeletbeli legyen, mint ahogy a tervezetből kitetszik. Sérelmes, hogy csak az állami iskolánál eltöltött éveket számítják be a fokozatokba való beosztásnál Egyés részletesen felsorolt sérelmen kívül végül a következőképp foglalják össze kívánságaikat: 1. Az állami tanító és óvó fizetése oly összegben állapíttassák meg, mint amennyi az érettségi vizsgát tett tisztviselők számára megállapíttatik. 2. Minden szerzett jog, mely vagy az államosítási szerződésekben, avagy más módon az iskolák államosításánál a tanítók számára a tervezett javadalmazásnál előnyösebben állapíttatott meg, ezután is tiszteletben tartassák s a más jellegű iskoláknál eltöltött szolgálati idő a fizetési osztályokba való sorozásnál feltétlenül teljes egészében beszámiltassék. 3. Azon iskolák tanítóinak és óvóinak, melyek részére az állami tervezet is működési pótlékot állapít meg, ez a pótlék fi- és nőtanítókra nézve egyenlően megállapíttatván, a nyugdíjba is beszámíttassák s lakásbérek az elsőosztályú katonai lakásbér legyen. A legőszintébben óhajtjuk, hogy a tanítók kérelmét a képviselőház ne csak úgynevezett meleg érdeklődéssel kísérje s a közoktatásügyi miniszter figyelmébe ajánlja, hanem teljesítse is. Szükség van erre annál inkább, mert csak egy lelkes és elégedett tanítói kar felelhet meg annak a nagy kulturális missziónak, melyre feltétlenül szüksége van a magyar államnak, ha nem akar továbbra is megmaradni abban a visszás és egyben elszomorító helyzetben, hogy míg az ország intelligens eleme, együtt haladva a műveit külföld intelligenciájával úgy a tudomány, mint a műveltség terén óriás lépésekkel megy előre, addig a nép erősen hátramarad a kulturális téren. Ezt az elmaradást csak úgy lehet pótolni, ha a tanítói kar egész erejével, lelke egész hevével, szívének minden dobbanásával a népnevelésnek szenteli magát. Ámde ilyen nagy, nemes és a nemzetre nézve kiválóan fontos, úgyszólván életkérdést képező munkát nem kívánhatunk olyan emberektől akiknek a mindennapi élet sanyarúságaival kell küzdeniük s napról-A képviselőház holnap, kedden délelőtt 10 órakor ülést tart, melynek tárgya az indemnitási törvényjavaslat tárgyalása. Szólásra fel vannak jegyezve: Pap Zoltán, Papp Elek, Gaál Sándor és Eötvös Károly. — Rájött, hogy atyám szigorú gazdája Rosenberg ur jó szemmel tekint rám. Szegény gazdatiszt lánya vagyok és Rosenberg ur hatalmas, befolyásos ember . . . Atyám kenyerét veszthetné, ha csak egyszer utasítanám rendre a nagyságos ur kedveskedéseit . . . S a gazdánk boszúálló ember! Már az is bántotta, hogy ön vendégünk Gényen. Rokonunknak mondtam. De ő féltékenykedni kezdett és követelte, hogy ön mihamarább utazzék el. Géza csak most bírta felfogni, milyen rettenetes a helyzet. Megragadta Hedvig kezét és hevesen kérdezte: •— De mi jogon? Csak nem a szeretője? E szóra összerezzent a hölgy és fájdalmasan tekintett a vallatójára . . . — Ezzel gyanúsít? úgy hát tudjon meg mindent ! Atyám Rosenberg úr kezében van . . . Tönkreteheti minden órában . . . Amikor az a dolog történt — oh, ne akarja, hogy kimondjam — akkor én voltam az, aki elmentem hozzá, rimánkodva neki, ne tegye szerencsétlenné atyámat, ha édesanyám úgy is már a sírba dőlt szégyenében ... Én kértem ott a kastélyban térden állva, bocsásson meg atyámnak, többé nem fog ismétlődni . . . Hagyja meg a hivatalában, én fogok őrködni fölötte és jótállók mindenről ezután ... És Rosenberg ur lassan megengesztelődött. . . Kis jótállónak nevezett . . . Megcirógatta a hajamat. . . Fölemelt és át akart karolni ... Én kisiklottam és el akartam futni . . . De aztán meghallottam Rosenberg ur kaján nevetését és visszafordultam .. . Nyájasnak kellett lennem, hisz atyám életével játszom! . . S azóta játszom tovább, de már a magam életével, a magam jó hírnevével. Szegény vagyok ... Ön is az ... Én atyámat cserben nem hagyhatom, még boldogságom árán sem . . . Több mondanivalóm nincs . . . Csak arra kérem még, vegye le saját kezével ezt a gyűrűt ujjamról s én leveszem amazt az önéről .. . Ez legyen az utolsó érintkezésünk, ez az utolsó kézszoritás! . . . És e jelenet végbement, amint Hedvig rendezte, amint akarta. Géza lelkéből feltörtek a szavak, ott vergődtek a nyelvén és megfagyva érkeztek ajkaira. — Ezzel vége mindennek. Már távozom. Felejtse el egykori nevető, siró, makrancos jegyesét és felejtse el mai unalmas fátyolos látogatóját is. Isten önnel! III. Géza azt hitte, meg kell fuladnia. Nem bírta kimondani az istenhozzádot. De azért az ajtóig kisérte a vendégét, ki ingadozó léptekkel elhagyta őt. Keze már a kilincsen volt. Meg akarta nyomni és beléfogózkodott. S a fátyolos hölgy végig terült a padlón. Most valaki betaszította az ajtót. Lelkendezve, fuldokolva egy öreg úr rohant be. — Lányom ! Hedvig! Csakhogy megtaláltalak ! Hol a viz ? Egy pohár vizet! Itt van! Lányom!... Már magához tér . . . Lászlóffy Géza a szomszéd hálószobában várt, míg a vendégei eltávoznak . . . Kevés vártatva hallotta az apa szavait: — Hát azt akarod, hogy börtönbe juttasson Rosenberger? Sikkasztónak tudjon az egész világ? Könyörülj, lányom! — Menjünk vissza, atyám. Haza, haza! Csak téged ne érjen bajt Siessünk! Erős leszek! Kedd, 1902. december 2.