Hazánk, 1903. szeptember (10. évfolyam, 205-229. szám)
1903-09-02 / 206. szám
HAZÁNK. 206. szám. V•• "elhatározták, hogy a Rátóton Széll Kálmánnál időzőmásodelnököt külön is üdvözlik kitüntetése alkalmából. Ez alkalommal megjegyezzük, hogy Oberschall Adolf, a kir. tábla elnökét, kit a király szintén a valóságos belső titkos tanácsosi méltósággal tüntettett ki, mai napon hivatalát elfoglalta, amely alkalommal az összes birák üdvözölték. 1g . Terényi Irma vizsgálati fogsága. A Londoniból hazaszállított Terényi Irma ellen a budapestibüntetőtörvényszék vádtanácsa tudvalevőleg elrendelte a vizsgálatot a gróf Gyürky Ábrahám nevére hamisított váltó miatt, egyszersmind kimondotta, hogy a letartóztatott szép asszonyt csak ezer korona biztosíték ellenében engedi szabadon. Terényi Irma a határozatnak a biztosítékra vonatkozó részét meg■felebbezte, a királyi tábla azonban ezt a határozatotmost megerősítette. — Együtt legyen a család. Az «ember» nem igen van otthon, t. i. az az ember, akiről szó van.Napszámba jár, iszik, veszekedik, becsukják. Az asszony otthon van a családdal, várja az urát. — Ne várja kend, megint becsukták. Az asszony, hogy találkozzon az urával, kénytelen egy kis kihágást elkövetni, hogy őt is bekasztlizzák- Elköveti és szerencsésen nyakába is sóz a bíróság 24 órai ábstomot. Ma aztán beállít az asszony a rendőrségre. Mind a két karján egy-egy poronty. A szoknyájába jobbról-balról egy-egy lurkó kapaszkodik. — Elgyüttünk, kapitány úr. — Minek ? , — Hogy leüljük azt az egy napot. — Hát a gyerekekkel mit akar? — Otthon nem hagyhatom szegénykéket, aztán meg úgy akarom, ha már az apjuk is benn van, hogy együtt legyen az egész család. Hiába akarta, nem lett úgy. Mikor az anyjukat bekísérték, abban a minutumban lökték ki az apjukat. A gyermekgyilkos. Gyermekeinek megmérgezése miatt életfogytiglani fegyházra elítélt s Illaván ülő Laskay Tivadar sorsába sehogysem tud belenyugodni. Egyre-másra írogatja a leveleket, melyekben ártatlanságát hangoztatja. Ügyében most nagy fordulat állt be, Laskay bejelentette, hogy a névtelen följelentést, melynek alapján letartóztatták, Ellinger Richard gazdász írta. Ez alapon pernyítást kért. Említettük, hogy a törvényszék kérelmével elutasította. A pécsi tábla azonban a törvényszék végzését megváltoztatta. Az újra felvétel iránti kérelembe felmerült körülményekre az abban megnevezett tanuk kihallgatását elrendelte s utasította a törvényszéket, hogy a tanúkihallgatás után a további szabályszerű eljárás megtartása mellett az újra felvétel kérdésében hozzon a kifejtendőkhöz képest megfelelő új határozatot. Az indok szerint Laskay annak bizonyítása végett, hogy a bűnvádi eljárás megindítására szolgáló névtelen feljelentést Ellinger Richárd gazdász irta, továbbá hogy házában patkányok voltak és azok kiirtására patkánymérget használt és végül, hogy az elhalt gyermekeket nagyon szerette, újrafölvétel iránti kérvényéie tanukra hivatkozott, akik az előadottakat bizonyítják. Ezek a körülményeket az alapperben fel nem hozták s minthogy ezek tisztába hozatala szükséges, azért a törvényszék neheztelt végzését megváltoztatta s a tanuk kihallgatását elrendelte. A tanukat pedig szeptember 3-án hallgatja ki a helybeli járásbíróságnál. Becsületsértés levélben. Czenner Lajos VI. kér. káplánt bíróság elé állította egy levele, amelyet dr. Rudolf Béla gödöllői járásbirónak irt. A káplánt a gödöllői járásbíróság a képviselőválasztáskor elkövetett kihágásért húsz korona pénzbüntetésre ítélte s amikor a nevezett járásbiró felhívta a káplánt a büntetés lefizetésére, avagy egynapi fogházbüntetés leülésére, a káplán sértő hangú levélben válaszolt. E levél miatt a pestvidéki törvényszék Czenner Lajost nyilvános becsületsértés vétségében mondta ki bűnösnek s ezért egy-egy napi fogházra átváltoztatható fő- és öt korona mellékbüntetésre ítélte. A kir. ítélőtábla ma Sossuthányi Géza előterjesztésében felmentette Czennert a nyilvános becsületsértés vétségéért, ellenben hatóság elleni kihágásért mondta ki bűnösnek s a büntetési összeget húsz koronára emelte fel. 1. . A zapresicsi zendülők büntetése. Zágrábból jelentik, hogy a zapresicsi tizenkilenc zendülőnek hat héttől usque két évig terjedő büntetését a báni tábla tetemesen leszállította. Az eset a horvát ellen-zékiekre kedvezőbb benyomást tett, ffPf •; / • V . A vásárhelyi uzsort, kosát újból letartóztatták. Marik Jánost, előtte a vásárhelyi nábobot, Ujhelyi Lipótot, i, '"'osházi tudósítónk írja, újból letartóztatták. Mat, ideiglenesen szabadlábra bocsájtották s ő szít,ágát arra használta fel, hogy földosztó tanokat hirdetett s arra biztatta az embereket, hogy hitelezőiknek úgy fizessenek, amint ő tette út helyivel. A minap megtámadta Széll János ispánt és le akarta lőni. A veszedelmes embert feljelentették, amire Nyírő Géza vizsgálóbíró letartóztatta. NYILTTÉR.*) Császár-fürdő nyári és téli gyógyhely, sió Budapesten. Elsőrangú kénes hévvizü Gyógyfürdő, páratlan gőzfürdővel, pe modernebb iszapfürdőkkel, pompás ásványvizuszobákkal, kocskádfürdőkel, 200 kényelmes lakószobával. a legszolidabb kezelés. Prospektus ingyen és bérmentve. Dr. Fabinyi rendel diséret betegségek ellen era Délelőtt 9—S-ig. » Este 11—8-i . BUDAPEST, Erzsébet-körút 12., félem. * E rovat alatt közléttekért nem vállal felelősséget a Szerk. KÖZGAZDASÁG. A világ 1903. évi gabonatermése. Budapest, szept. 1. II. Gabonát exportáló államok. A gabonát exportáló államok közül legjelentékenyebbek az amerikai Egyesült Államok, európai Oroszország, továbbá Britt-Kelet-India, Kanada és Argentína. Mindezekben az államokban a termés közepes hozammal köszöntött be, néhol a remények megcsalódtak. Egyébbként az adatok semmiféle kivételes jelenséget nem mutatnak. Oroszországban a bevetett terület mennyisége alig változott, de ebből az idén több jutott a tavaszi vetésre. Az idei termés a múlt évi kitűnő termést meg sem közelíti és jóval azon alul marad a tengeri kivételével, amely elég jól áll. A várható eredmény: búza 14’ 50, rozs 2000, árpa 7000, zab 129 00, tengeri 12’75, összesen 554’25 millió métermázsa. Az idei termés tehát még 90 millió métermázsával nagyobb az 1901-ikinél, de 62,16 milió métermázsával kisebb a múlt évinél. A meglevő készletek és az Oroszországban rendkívül ingadozó belföldi fogyasztás tekintetbe vételével az idei termés előre látható fölöslege: búza 28—30, rozs 15—16, árpa 14—15, zab 11—12, tengeri 5—6 millió méter mázsa. Magyarországon az aratás a szokatlan időjárási viszonyok mellett is elég jól sikerült, mind a tavaszi, mind az őszi jó középszerű termést adott Az augusztus 20-áig beszolgáltatott adatok alapján a gabonatermés valószínű eredménye Horvát-Szlavonország nélkül a következő: Búza 5.877,378 kát. holdon 42.884,300 métermázsa (tavaly 46.507,113); rozs és kétszeres 2.004,450 kát. holdon 13.204,700 mm. (tavaly 13.606,722); árpa 1.782,600 kát. holdon 13.349,700 mm. (tavaly 13.575,100); zab 1.712,900 kát, holdon 11.798,000 (tavaly 12.019,477) mm. És így szemben a múlt évvel, mutatkozik különbség : búzában 5.280 400, rozsban 1.138.900, árpában 225,400 zabban 221,500, összesen 6.866,200 métermázsa, vagyis összeredményben az idei esztendő szalmás gabona szemtermése kerek nyolc százalékkal volt kisebb a múlt évinél. A tengeri még elég jó, de az esőhiány, szárazság és szélvihar miatt sokat szenvedett, a termés várakozáson alul marad. Lehet 37—40, de valószínűbb 30—32 millió mm. A burgonyatermés sem kitűnő, a répaféle jó, a takarmány kielégítő, a szalma közepes, a szőlő és a gyümölcs nem mindenütt jó, esőt kíván. Horvát- Szlavónországban a búzatermés 14, a többi takarmányé 5,8 százalékkal jobb a tavalyinál. A várható termés: búza 3,728.300, rozs 829.400, kétszeres 54.000, árpa 760.800, zab 956.310, tengeri 5,200.000 mm. Összefoglalva ezt az anyaországéval, a következő eredmény mutatkozik : búza 44,955.000, rozs 13,951.200, árpa 14,110.500, zab 12,754.300 mm. A gabonafölösleg a régi készletek figyelembevételével búzából mintegy 140—15 0, rozsból mintegy 30— 3-5, árpából mintegy 3’5—4‘0, zabból mintegy 2‘3—2 6, tengeriből mintegy 50—60 millió métermázsa. Romániában a valószínű terméseredmény: búza 20.052.000, rozs 1,656.000, árpa 5,696.000, zab 4.400.000, tengeri 27.010.000 métermázsa. A valószínű termésfölösleg: búza 7'0—8'0, rozs 0-85, árpa 2- 5—2'8, zab 2'5—2'6, tengeri 15'5—160 millió métermázsa. Bulgáriában és Kelet-Ruméliában a múlt évben sem voltak megbízható adatok, hozzávetőleg a következő termés várható: búza 7-6—8-3, rozs és kétszeres 1-8—2‘2, árpa 1’9—2'0, zab 0-8—0-9, tengeri 4-4—4’6 millió métermázsa. A kivitel lesz körülbelül búza 3*0—3'5, rozs 0'30, árpa 0*60, zab 0‘30, tengeri 2'50 millió métermázsa. Szerbiában a várható terméseredmény: búza 3.000. 000, rozs 300.000, árpa 850.000, zab 680.000, tengeri 5.500.000 métermázsa. A valószínű termésfölösleg búzából mintegy 600—750.000, rozsból mintegy 50 — 60.000, árpából mintegy 70—100.000, zabból mintegy 80—130.000, tengeriből mintegy 500— 700.000 métermázsa. Törökországban jó, sőt kitűnő termést várhatnak. Az eredmény az európai és ázsiai részen együtt: búza 20'2, rozs 40, árpa 10'0, zab 50, tengeri 115 millió métermázsa. A fölösleg lehet: búza 1*5—2'0, rozs 0*5, árpa 2*5—3, zab 1*0, tengeri 1—15 millió métermázsa, de a zavaros politikai helyzet miatt nagyobb kivitelre alig lehet számítani. Kelet-Indiában a termés 17 millió métermázsával jobb, termett összesen 77-74 millió métermázsa búza. Ebből a korai aratás miatt már eddig kivittek 78 millió métermázsát, az egész fölösleg 13 millió métermázsa. A tavalyi export 3.483.000 métermázsa volt. Az Amerikai Egyesült Államok gabonatermése a reméltnél kisebb lett. Az eredmény a hivatalos adatok szerint: búzában mintegy 173—175, rozsban mintegy 7, árpában mintegy 30—31, zabban mintegy 130—135, tengeriben mintegy 525—530 millió méter mázsa. Ebből a remélhető fölösleg: búza 55—60, rozs 2—25, árpa 1*5—20, zab 13—135, tengeri 30—32 millió mm. , Kanadában az idei gabonatermés ismét kitűnő és pedig: búza 25—26, rozs 0-70—0-85, árpa 5—5'5, zab 25—26, tengeri 5—5'50 millió méter mázsa, amelyből viszont számítani lehet exportra; búzából 10—11, rozsból 0-15—0-20, árpából 0-80—1, zabból 3- 50—450, tengeriből 0-30—0-50 millió métermázsát. Argentínában termett 25 millió métermázsa búza és 30 millió métermázsa tengeri. Ebből kivitelre marad 16—18 milió métermázsa búza és 20—22 millió métermázsa tengeri. Chilében termett 3-50 millió métermázsa búza, 3 millió métermázsa tengeri. A búzából 1,5 millió, a tengeriből 500.000 métermázsa kivitel várható. Uruguayban az idei év eredménye 2,300.000 métermázsa búza, 1,500.000 métermázsa tengeri. Ennek nagy részét otthon fogyasztják el és így számottevő kivitel nincs. Ausztrália az idén nem tartozik a kiviteli államok közé, de hiányát Argentína és a tengerentúli államok fedezik. A terméseredmény: búzában 6, rozsban 0.03, árpában 0.40, zabban 4, tengeriben 2.50 millió méter mázsa. Algírban a gabonatermés kisebb a múlt évinél és exportja is jóval kisebb lesz. Termett összesen búza 6,500.000, rozs 2000, árpa 6,200.000, zab 500.000, tengeri 80.000 métermázsa. Az exportálható maradvány: búza 1.5—2, árpa 1.20—2, zab 0.40— 0.41, tengeri 0.01—0.03 millió métermázsa. Tripolisz terméseredménye 900.000 métermázsa búza, 1,370.000 métermázsa árpa, 70.000 métermázsa zab. Fölöslegét már nagyobbára értékesítette. Tuniszban termett az idén búza 2,051.152, árpa 2,654.400, zab 247.310, tengeri 37.311 métermázsa. A kivihető fölösleg: búzából 500.000, árpából 500.000, zabból 150.000 métermázsa. Mexikó termése: búza 3-50, rozs 0-04, tengeri 0*50 millió métermázsa. Ebből a kivitel alig néhány ezer métermázsa. Szerda, 1903. szeptember 2.