Hazánk, 1905. július (12. évfolyam, 155-174. szám)
1905-07-02 / 155. szám
HAZÁNK. 155. szám. Politikai hangulatok. Budapest, Julius 1. A világ leghatalmasabb embereit időnként a lelki betegség egy sajátságos neme szokta bántani. Cézári őrületnek hívják. Aki beleesik, azt hiszi, hogy neki minden szabad, ő mindent tehet. Nemcsak kiemelkedik, hatalmát és gazdagságát tekintve, a közönséges halandók sorából, hanem szerencsétlen balvélekedése szerint az emberi élet törvényeinek sincs alávetve. Felül áll mindenen, ami a maga összességében az emberi sorsot alkotja. Ez az őrület azonban nemcsak egyeseket szállhat meg, hanem gyakran a hatalom kezelőinek egész csoportját, sőt áldozatául eshetik egy egész államszervezet is. Ez a cézári őrület szállotta meg több mint egy évszázada nemcsak az orosz cárokat, hanem magát az egész orosz állami szervezetet is. És most ennek a súlyos betegségnek pusztító rohamai alatt rángatózik kínosan az egész cári birodalom. Abból a sajátságos véletlenből, hogy a világhódító nagy Napóleonnak hatalma Oroszország hóval borított rengeteg pusztáin törött meg, nemcsak az oroszok, de maga Európa is hajlandó volt azt következtetni, hogy a föld kerekségének leghatalmasabb fejedelme az orosz cár és katonai erejét tekintve a világ legelső birodalma Oroszország. I. Sándor cár e hiedelem következtében, amíg élt, abban a meg nem érdemelt tiszteletben részesült, hogy nemcsak a legitim trónok megmentőjének, hanem fegyveres fentartójának is vélték. Igazában pedig csak az európai népek börtönmestere volt, mint Byron énekelte. Hogy az orosz cári hatalom e poroszlói és börtönmesteri szerepét szemben a nemhadságra vágyó népekkel miként töltötte e,""arról tanúságot a mi 1848/49-ki szabadságharcunk tehet. Miklós cár leveretvén hadaival a mi szabadságharcunkat, nemcsak az európai forradalom leverőjévé lett a reakcionárius diplomaták és államférfiak szemében, hanem a legitim dinasztiák megmentője is éppen úgy mint előde I. Sándor. Mi volt természetesebb, mint az, hogy a szent szövetség által teremtett politikai viszonyok és eszmék légkörében felnevelkedett reakcionárius diplomaták és államférfiak Oroszország e hatalmából egy sajátságos állambölcseleti tanítást vonjanak le. Azt, amelyik azt hirdeti, hogy csak amaz állam lehet kifelé hatalmas, amelyikben nincs más akarat, mint az uralkodó abszolút hatalma. Az olyan állam, amelyikben a nemzet maga csak dolgozik, fizet és engedelmeskedik annak a bürokráciának, amely jogosítványát a korlátlan állami hatalom megszemélyesítőjétől, az uralkodótól kapta. A földi hatalmasok eszményképe így lett fokozatosan az orosz abszolút állam. És e felfogással párhuzamosan divatba jött a népek alkotmányra és nemzeti szabadságra való törekvését egyszerűen a forradalmi szellem hatásának tekinteni még ott is, hol az alkotmány egy ezeréves történelmi fejlődés legitim eredménye volt. És az orosz cári hatalom egy cseppet sem volt érzéketlen a többi hatalmasságok ilyes fajtájú adorációjával szemben. Ellenkezően, azt a következtetést vonta le abból, hogy nemcsak jogos és helyes az ő álláspontja, de egyúttal kötelessége is azt a tökéletesség legmagasabb fokára emelni. Olyan típusát teremteni meg az abszolút uralkodásnak és az egy kézben középpontosított állami hatalomnak, amely örök időkön át eszményképe legyen minden abszolút hatalom után áhítozó fejedelemnek. És ennek az egy akarat szerint mozgó és cselekvő állami gépezetnek egyúttal kifelé is a legnagyobb hatalmasságnak kell lenni. A világ pörölyének, mely lesújt és összezúz minden ellenállást a Világhódítónak, amely szorító karjaival átöleli az egész földtekét és agyon nyom minden nemzetet, mely útjába esve megkísérlené az ellenállást. Nemcsak Japánnak volt végzete, de Oroszországra igazán végzetes is, hogy az orosz cári hatalom hódításainak útjába esett. Oroszország cézári hatalmának dölyfösségében meg volt győződve, hogy karjának egyetlen csapásával össze fogja zúzni a japánok ellenállását. Keservesen csalódott. A japán hazaszeretet, a japán becsületesség, a japán tudás és szorgalom erősebb volt annál az orosz katonai erőnél, melyet divat volt Európában egy századnál hosszabb ideig úgy tekinteni, mint utólérhetetlen és elpusztíthatatlan alapját az abszolút császári hatalomnak. És mihelyt e haderő presztízse megtörött Mandzsúria kopár völgyeiben, az elnyomott orosz nép is megmozdult. Előbb az értelmiség, amely a patakokban ömlő vérért kárpótlásul az orosz nemzet számára az alkotmányos szabadság egy bizonyos mennyiségét kérte. A hatalom visszautasította, sőt megrendszabályozta az alkotmányért esdeklő orosz értelmiséget. Gőgös szellemi elvakultságában a mandzsuriai súlyos veszteségekben könnyen kiheverhető kudarcokat látott csupán. Olyanokat, aminek a világ bármelyik hadseregével megeshetnek. De e kudarcok nemcsak ismétlődtek, hanem egyre fokozódó katasztrófák alakjában jelentkeztek. Hatásukra már többé nem az értelmiség, hanem a nép kezdette követelni az alkotmányos szabadságokban való részesítést. Gapon pápa feszülettel kezében igyekezett a fegyvertelen tömeget, mint jámbor kérvényezők csoportját a cár atyuska elé vezetni. A cár atyuska azonban halomra lövette kéréssel jövő alattvalóit. Aki kéréssel jön és nemcsak nem hallgatják meg, hanem még meg is korbácsolják és ábrudon vetik ki, annak lelke elsötétül és szíve boszáért óhajtoz. Eltökéli magát, hogy erőszakra erőszakkal felel. Az orosz nép is úgy tett. Kezdetét vette a sztrájkok, a kihágások és az ellenszegülések ama végtelenül hosszú sorozata, amely csak egy oly rettenetes nagyságú birodalomban lehetséges, mint Oroszország. Szentpétervár után jött Moszkva, Moszkva után Baku, Tiflisz. Keleten még elfojtani sem sikerült a tüzet, máris kitört a társadalmi forradalom vérpiros lángja a messze nyugaton. Előbb Varsóban, majd rémesebben Lodzban, ahol még a puskaropogás sem szűnt meg, mikor messze délkeleten, az orosz Riviera gyönyörű városában, Odesszában tört ki a lázadás vulkanikus tüze. E város kikötőjében olyasvalami történt, ami nemcsak a népek történetében áll páratlanul, hanem a forradalmak és néplázadások rendkívül változatos krónikájában is. Egy hadihajó legénysége tisztjeit megölve, fellázadt és most, mint egy rettenetes hadviselő fél, bombázza azt a várost, amelynek utcáin véres élethalálharcot vívnak a lázadó nép és a cári hatalom. Az orosz cári hatalom e pillanattól kezdve nemcsak a japánokkal harcol, hanem saját népével, sőt a Knyáz Potemkin legénységének lázadása óta saját hadseregével is. Megkezdődött a bellum omnium contra omnes, az anarchia legrettenetesebb háborúja, nyilvánvaló illusztrációjául annak, hogy az abszolút cári hatalom, mint államfentartó elv, teljesen csődöt mondott. Lehet, hogy az abszolút cári hatalom most még leveri belső ellenségeit, de azért a harcban mégis el fogja veszíteni minden jogcímét arra, hogy továbbra is tartós alapja lehessen az állami életnek és a társadalmi rendnek. A cári akarat meggyengítve, sőt megtörten kerül ki e harcból, viszont a nemzeti akarat a közeli győzelem erőt kölcsönző biztos reménységével. Ennek a harcnak bizonyára meg lesznek a maga következményei más államokban is. Az orosz cári hatalmat eszményképül tisztelő fejedelmeket, diplomatákat és államférfiakat meg fogja e küzdelem győzni, még pedig a bevégzett tények erejével, hogy csak a nemzet akarata egyedül korlátlan, a fejedelmeké és a kormányoké csak véges és annyiban erős, amenynyiben egybehangzó a nemzeti akarattal. 2 Vasárnap, 1905. július 2. Budapest, július 1. A képviselőház elnöke Budapesten. Justh Gyula, a képviselőház elnöke csanádmegyei birtokáról ma reggel néhány napi tartózkodásra a fővárosba érkezett. Justh Gyula a délelőttöt a képviselőházban töltötte és elintézte a távolléte alatt összegyűlt folyó ügyeket. A képviselőház elnökét ma délelőtt a képviselőházban felkereste gróf Apponyi Albert, majd Holló Lajos, akik a Ház elnökével hosszasabban tanácskoztak. A képviselőház elnöke a nyár folyamán több ízben visszaérkezik a fővárosba, de mindannyiszor csak rövid ideig marad itt. Nyári szünet a képviselőházban. A nyári vakáció a képviselőház hivatalaiba is beköszöntött. Csupán a Ház irodájában folyik a munka, ahol a báró Fejérváry Géza által beterjesztett törvényjavaslatokat, valamint az állami számvevőszék által beterjesztett előterjesztéseket készítik elő a nyomda számára. Andor Gyula elnöki tanácsos ma kezdi meg szabadságát, ugyancsak holnap megy szabadságra Tassy Károly irodafőigazgató is. Előbbit Lázár Lajos elnöki titkár, utóbbit Benedikt Márk igazgató fogják helyettesíteni. A képviselőházban a nyári szünet alatt a hivatalos órák délelőtt 10—11-ig vannak. Megtámadott mandátum. Megírtuk, hogy Törökszentmiklósi is ismét dr. Somogyi Aladárt választották meg tegnap képviselőnek, aki azért mondott le mandátumáról, mert nincs választói joga. Minthogy időközben nem kerülhetett be a választói névjegyzékbe, ellenjelöltje, Halász László, aki a választás előtt visszalépett — mint Törökszentmiklósról jelentik — petíciót ad be ellene. Az interparlamentáris békeszövetség az idei nyáron tartja XIII. konferenciáját. Az idei tanácskozás ismét Brüsszelben lesz s augusztus 28-án kezdődik. A konferencia elé az idén csak két indítványt terjesztettek: a dán parlament tagjai nemzetközi békeakadémia alapítását ajánlják, az amerikaiak pedig azt óhajtják, hogy az államok egy közös és állandó parlamentet tartsanak fenn a viták nemzetközi jogi kérdések megvitatása és eldöntése céljából. Az interparlamentáris tanács az 1899-diki hágai egyezmény egyes pontjainak világosabb értelmezése érdekében” terjeszt javaslatokat az idei konferencia elé. A válság. Budapest, július ?. Két dolog foglalkoztatja ma a magyar politikai közvéleményt. Báró Fejérváry Géza táborszernagy-miniszterelnök tegnapi kihallgatása a királynál és a béketárgyalások újból való felvétele. Fejérváry — a felség ischli nyaralása előtt — a magyar politikai válságos helyzet mai állapotáról tett jelentést az uralkodónak. Volt elég jelentenivalója. Elmondhatta, hogy miként terjed a nemzeti ellentállás törvényhatóságról törvényhatóságra. Hogy nem lesz sem adó, sem újonc, még abban az esetben sem, ha a tisztelt polgártárs önként akarna adózni s ha a legény a maga jószántából állana a katonamérték alá, mert a vármegye hazafias indulatában megkötötte magát. Az önként beszolgálhatandó adót vagy el sem fogadja, vagy ha elfogadja, takarékpénztárba teszi, de a bukott darabant-kormánynak ki nem szolgáltatja. Az önként jelentkező újoncanyagot pedig visszaküldi a falujába, hogy ott végezzen hasznosabb munkát, kapáljon, kaszáljon addig.