Hazánk, 1905. július (12. évfolyam, 155-174. szám)

1905-07-02 / 155. szám

HAZÁNK. 155. szám. Politikai hangulatok. Budapest, Julius 1. A világ­ leghatalmasabb embereit időnként a lelki betegség egy sajátságos neme szokta bán­tani. Cézári őrületnek hívják. Aki beleesik, azt hiszi, hogy neki minden szabad, ő mindent te­het. Nemcsak kiemelkedik, hatalmát és gazdag­ságát tekintve, a közönséges halandók sorából, hanem szerencsétlen balvélekedése szerint az emberi élet törvényeinek sincs alávetve. Felül áll mindenen, ami a maga összességében az em­beri sorsot alkotja. Ez az őrület azonban nem­csak egyeseket szállhat meg, hanem gyakran a hatalom kezelőinek egész csoportját, sőt áldoza­tául eshetik egy egész államszervezet is. Ez a cézári őrület szállotta meg több mint egy évszá­zada nemcsak az orosz cárokat, hanem magát az egész orosz állami szervezetet is. És most ennek a súlyos betegségnek pusztító rohamai alatt rángatózik kínosan az egész cári biro­dalom. Abból a sajátságos véletlenből, hogy a világ­hódító nagy Napóleonnak hatalma Oroszország hóval borított rengeteg pusztáin törött meg, nemcsak az oroszok, de maga Európa is haj­landó volt azt következtetni, hogy a föld kerek­ségének leghatalmasabb fejedelme az orosz cár és katonai erejét tekintve a világ legelső biro­dalma Oroszország. I. Sándor cár e hiedelem következtében, amíg élt, abban a meg nem ér­demelt tiszteletben részesült, hogy nemcsak a legitim trónok megmentőjének, hanem fegyveres fentartójának is vélték. Igazában pedig csak az európai népek börtönmestere volt, mint Byron énekelte. Hogy az orosz cári hatalom e porosz­lói és börtönmesteri szerepét szemben a nem­­hadságra vágyó népekkel miként töltötte e,""arról tanúságot a mi 1848/49-ki szabadság­­harcunk tehet. Miklós cár leveretvén hadaival a mi szabadságharcunkat, nemcsak az európai forradalom leverőjévé lett a reakcionárius diplo­maták és államférfiak szemében, hanem a legi­tim dinasztiák megmentője is éppen úgy mint előde I. Sándor. Mi volt természetesebb, mint az, hogy a szent szövetség által teremtett politikai viszonyok és eszmék légkörében felnevelkedett reakcionárius diplomaták és államférfiak Oroszország e hatal­mából egy sajátságos állambölcseleti tanítást vonjanak le. Azt, amelyik azt hirdeti, hogy csak amaz állam lehet kifelé hatalmas, amelyikben nincs más akarat, mint az uralkodó abszolút ha­talma. Az olyan állam, amelyikben a nemzet maga csak dolgozik, fizet és engedelmeskedik annak a bürokráciának, amely jogosítványát a korlátlan állami hatalom megszemélyesítőjétől, az uralkodótól kapta. A földi hatalmasok esz­ményképe így lett fokozatosan az orosz abszo­lút állam. És e felfogással párhuzamosan divatba jött a népek alkotmányra és nemzeti szabad­ságra való törekvését egyszerűen a forradalmi szellem hatásának tekinteni még ott is, hol az alkotmány egy ezeréves történelmi fejlődés legi­tim eredménye volt. És az orosz cári hatalom egy cseppet sem volt érzéketlen a többi hatalmasságok ilyes fajtájú adorációjával szemben. Ellenkezően, azt a következtetést vonta le abból, hogy nemcsak jogos és helyes az ő álláspontja, de egyúttal kötelessége is azt a tökéletesség legmagasabb fokára emelni. Olyan típusát teremteni meg az abszolút uralkodásnak és az egy kézben közép­­pontosított állami hatalomnak, amely örök idő­kön át eszményképe legyen minden abszolút hatalom után áhítozó fejedelemnek. És ennek az egy akarat szerint mozgó és cselekvő állami gépezetnek egyúttal kifelé is a legnagyobb ha­talmasságnak kell lenni. A világ pörölyének, mely lesújt és összezúz minden ellenállást a Világhódítónak, amely szorító karjaival átöleli az egész földtekét és agyon nyom minden nem­zetet, mely útjába esve megkísérlené az ellen­állást. Nemcsak Japánnak volt végzete, de Oroszországra igazán végzetes is, hogy az orosz cári hatalom hódításainak útjába esett. Orosz­ország cézári hatalmának dölyfösségében meg volt győződve, hogy karjának egyetlen csapásá­val össze fogja zúzni a japánok ellenállását. Keservesen csalódott. A japán hazaszeretet, a japán becsületesség, a japán tudás és szorgalom erősebb volt annál az orosz katonai erőnél, melyet divat volt Európában egy századnál hosszabb ideig úgy tekinteni, mint utólérhetetlen és elpusztíthatatlan alapját az abszolút császári hatalomnak. És mi­helyt e haderő presztízse megtörött Mandzsúria kopár völgyeiben, az elnyomott orosz nép is megmozdult. Előbb az értelmiség, amely a pata­­kokban ömlő vérért kárpótlásul az orosz nemzet számára az alkotmányos szabadság egy bizonyos mennyiségét kérte. A hatalom visszautasította, sőt megrendszabályozta az alkotmányért esdeklő orosz értelmiséget. Gőgös szellemi elvakultságában a mandzsuriai súlyos veszteségekben könnyen ki­heverhető kudarcokat látott csupán. Olyanokat, aminek a világ bármelyik hadseregével meg­eshetnek. De e kudarcok nemcsak ismétlődtek, hanem egyre fokozódó katasztrófák alakjában jelentkeztek. Hatásukra már többé nem az értel­miség, hanem a nép kezdette követelni az alkot­mányos szabadságokban való részesítést. Gapon pápa feszülettel kezében igyekezett a fegyverte­len tömeget, mint jámbor kérvényezők csoport­ját a cár atyuska elé vezetni. A cár atyuska azonban halomra lövette kéréssel jövő alatt­valóit. Aki kéréssel jön és nemcsak nem hallgatják meg, hanem még meg is korbácsolják és áb­­rudon vetik ki, annak lelke elsötétül és szíve boszáért óhajtoz. Eltökéli magát, hogy erőszakra erőszakkal felel. Az orosz nép is úgy tett. Kez­detét vette a sztrájkok, a kihágások és az ellen­szegülések ama végtelenül hosszú sorozata, amely csak egy oly rettenetes nagyságú biroda­lomban lehetséges, mint Oroszország. Szent­pétervár után jött Moszkva, Moszkva után Baku, Tiflisz. Keleten még elfojtani sem sikerült a tü­zet, már­is kitört a társadalmi forradalom vér­piros lángja a messze nyugaton. Előbb Varsó­ban, majd rémesebben Lodzban, ahol még a puskaropogás sem szűnt meg, mikor messze délkeleten, az orosz Riviera gyönyörű városában, Odesszában tört ki a lázadás vulkanikus tüze. E város kikötőjében olyasvalami tör­tént, ami nemcsak a népek történetében áll páratlanul, hanem a forradalmak és népláza­dások rendkívül változatos krónikájában is. Egy hadihajó legénysége tisztjeit megölve, fellázadt és most, mint egy rettenetes hadviselő fél, bom­bázza azt a várost, amelynek utcáin véres élet­halálharcot vívnak a lázadó nép és a cári ha­talom. Az orosz cári hatalom e pillanattól kezdve nemcsak a japánokkal harcol, hanem saját népével, sőt a Knyáz Potemkin legénységének lázadása óta saját hadseregével is. Megkezdő­dött a bellum omnium contra omnes, az anar­chia legrettenetesebb háborúja, nyilvánvaló illusz­trációjául annak, hogy az abszolút cári ha­talom, mint államfentartó elv, teljesen cső­döt mondott. Lehet, hogy az abszolút cári hatalom most még leveri belső ellenségeit, de­­ azért a harcban mégis el fogja veszíteni minden jogcímét arra, hogy továbbra is tartós alapja lehessen az állami életnek és a társadalmi rend­nek. A cári akarat meggyengítve, sőt megtörten kerül ki e harcból, viszont a nemzeti akarat a közeli győzelem erőt kölcsönző biztos remény­ségével. Ennek a harcnak bizonyára meg lesz­nek a maga következményei más államokban is. Az orosz cári hatalmat eszményképül tisztelő fejedelmeket, diplomatákat és államférfiakat meg fogja e küzdelem győzni, még pedig a be­­végzett tények erejével, hogy csak a nemzet akarata egyedül korlátlan, a fejedelmeké és a kormányoké csak véges és annyiban erős, ameny­­nyiben egybehangzó a nemzeti akarattal. 2 Vasárnap, 1905. július 2. Budapest, július 1. A képviselőház elnöke Budapesten. Justh Gyula, a képviselőház elnöke csanádmegyei birtokáról ma reggel néhány napi tartózkodásra a fővárosba ér­kezett. Justh Gyula a délelőttöt a képviselőházban töltötte és elintézte a távolléte alatt összegyűlt folyó ügyeket.­­ A képviselőház elnökét ma délelőtt a képviselőházban felkereste gróf Apponyi Albert, majd Holló Lajos, akik a Ház elnökével hosszasabban tanácskoztak. A képviselőház el­nöke a nyár folyamán több ízben visszaérkezik a fővárosba, de mindannyiszor csak rövid ideig ma­rad itt. Nyári szünet a képviselőházban. A nyári vaká­ció a képviselőház hivatalaiba is beköszöntött. Csu­pán a Ház irodájában folyik a munka, ahol a báró Fejérváry Géza által beterjesztett törvényjavaslato­kat, valamint az állami számvevőszék által beter­jesztett előterjesztéseket készítik elő a nyomda számára. Andor Gyula elnöki tanácsos ma kezdi meg szabadságát, ugyancsak holnap m­egy szabad­ságra Tassy Károly irodafőigazgató is. Előbbit Lázár Lajos elnöki titkár, utóbbit Benedikt Márk igazgató fogják helyettesíteni. A képviselőházban a nyári szünet alatt a hivatalos órák délelőtt 10—11-ig vannak. Megtámadott mandátum. Megírtuk, hogy Török­szentmiklósi is ismét dr. Somogyi Aladárt választot­ták meg tegnap képviselőnek, aki azért mondott le mandátumáról, mert nincs választói joga. Minthogy időközben nem kerülhetett be a választói névjegy­zékbe, ellenjelöltje, Halász László, aki a választás előtt visszalépett — mint Törökszentmiklósról jelen­tik — petíciót ad be ellene. Az interparlamentáris béke­szövetség az idei nyáron tartja XIII. konferenciáját. Az idei tanácsko­zás ismét Brüsszelben lesz s augusztus 28-án kez­dődik. A konferencia elé az idén csak két indítványt terjesztettek: a dán parlament tagjai nemzetközi békeakadémia alapítását ajánlják, az amerikaiak pedig azt óhajtják, hogy az államok egy közös és állandó parlamentet tartsanak fenn a viták nemzet­közi jogi kérdések megvitatása és eldöntése céljá­ból. Az interparlamentáris tanács az 1899-diki hágai egyezmény egyes pontjainak világosabb értelme­zése érdekében” terjeszt javaslatokat az idei kon­ferencia elé. A válság. Budapest, július ?. Két dolog foglalkoztatja ma a magyar poli­tikai közvéleményt. Báró Fejérváry Géza tábor­szernagy-miniszterelnök tegnapi kihallgatása a királynál és a béketárgyalások újból való felvé­tele. Fejérváry — a felség ischli nyaralása előtt — a magyar politikai válságos helyzet mai állapotáról tett jelentést az uralkodónak. Volt elég jelentenivalója. Elmondhatta, hogy miként terjed a nemzeti ellentállás törvényhatóságról törvényhatóságra. Hogy nem lesz sem adó, sem újonc, még abban az esetben sem, ha a tisztelt polgártárs önként akarna adózni s ha a legény a maga jószántából állana a katonamérték alá, mert a vármegye hazafias indulatában meg­kötötte magát. Az önként beszolgálhatandó adót vagy el sem fogadja, vagy ha elfogadja, takarékpénztárba teszi, de a bukott darabant-kormánynak ki nem szolgáltatja. Az önként jelentkező újoncanyagot pedig visszaküldi a falujába, hogy ott végezzen hasznosabb munkát, kapáljon, kaszáljon addig.

Next