Helikon, 1991 (2. évfolyam, 53-104. szám)

1991-03-15 / 11. szám (63.)

A LÁTÓ (1789) Vndulj, gyászos elme! megújul a világ, S előbb, mint e század végső pontjára hág. Zengj, hárfa! Hallgasson ma minden reája, Valakinek kedves nemzete s hazája, S valaki a magyar változó ég alatt Még a szabadságnak híve s ember maradt. O tt, kiknek szívek örök bába merült, lm, reménynek nem várt víg napja felderült; lm. az igazságnak terjednek sugári, Dőlnek a babona fertelmes oltári, Melyek a setétség fene bálványának Annyi századoktól vérrel árad­nak. Ama dicső nemzet felkelt, íbí, egészen. Mely a két világnak megváltója lessen, S melynek már láncoktól szabad vitéz karja Mutatja, mit tehet egy nép, ha — akarja! Az ember elnyomott örökös jussait Délre hozván, porba veri bálványait; S míg közellenségink pokolra süllyeszti, Hozzánk, im, ölelő karjait terjeszti: „Álljon fel az erkölcs imádandó széki! Nemzetek, országok hódoljanak néki! Uralkodjék köztünk ész, érdem, igazság, Törvény s egyenlőség, s te áldott szabadság." A föld kereksége megrendül e szóra, S látja, hogy érkezik a régen várt óra. A letapodtatott emberi nemzetnek Csontjaiból épült trónusok reszketnek. Rémülve szemlélik közelgető sorsok A vérre sóvárgó koronás gyilkosok; ők, kiknek még imént százezrek halála Csak egy intésekben, egy szavokba álla. S kiknek több nagy város tüzes leomlása Oly vala, mint annyi hangyaboly romlása. Vndulj, gyászos elme! megújul a világ, S előbb, mint e század végső pontjára hág. GYÖTRŐDÉS (Kufstein, 1795) Ki nyög? melyik boldogtalan Kiált megint e­gy helyén? Ki háborít fel untalan Magánosságom éjjelén? Hallom, hallom keservedet, Te vagy, lelkemnek egy fele! Érzem minden gyötrelmedet, fizzem, s szívem reped bele! De, ah, hozzád nem­ juthatok, Hiába nyújtom karjaim. Ah, senkit meg nem hajthatok, Nem hallja senki jajjaim! Felelnek, ím, a kőfalak, S kérdésimet kettőztetik: őrzőimtől, hogy lássalak, Fájdalmim meg nem nyerhetik. A kőfal szánja sorsodat, S kérésid azt megilletik: Őrzőidtől, barátodat Hogy láthasd, meg nem nyerhetik... Nagy ég! tekintsd nehéz baját, Küldj néki éltető reményt! Avagy te nyisd meg ajtaját, S bocsásd el, ó, Halál, szegényt! A megszólított rabtárs nem más, mint Szentjóbi Szabó László (1767— 1795) költő, Batsányi legjobb barát­­ja, akit a jakobinus mozgalomban való részvételéért előbb halálra, majd „kegyelemből" meghatározat­lan idejű várfogságra ítéltek. Bat­sányi szomszédságában halt meg Kufsteinban. A FRANCIAORSZÁGI VÁLTOZÁSOKRA (1789) Nemzetek, országok! kik rút kelepcében Nyögtök a rabságnak kínos közelében, S gyászos koporsóba döntő vas­ igátok Nyakatokról eddig le nem rázhattátok; Ti is, kiknek vérét a természet kéri, Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri, Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek. Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!­ it.UXINYÉ KÖLTEMÉNYEI méZAl Ik.AlVAL mr .­­Illilstí : W »S BATSÁNYI JÁNOS A MAGYAR ÍRÓ (180 körül) „Mint az égő fáklya, mely sötétben lángol, S magát megemésztve másoknak világok* — Míg az értetlenek nagy bátran ítélik, S a gyáva rablelkek gúnyolhatni vélik; Míg a bölcs örömmel szemléli, csudál­ja, Mint oszlik az elmék éjjeli homálya; ő (noha van máris, ki szívből dicséri, S hogy jót akart és tett, nyilván megismeri). Saját érdemében lelvén fő jutalmát, Népe jobb részében veti bizodalmát, S reményű, hogy Árpád igaz maradék! Hív fáradozásit megköszönik néki. 1 BATSÁNYI JÁNOS Batsányi János (Tapolca, 1763. 5. 9. — Linz, 1845. 5. 12.) költő, a magyar politikai líra megteremtője, a forradalmi köl­tészetben Petőfi elődje. Polgári ivadék. Iskoláit Keszthelyen, Veszprémben, Sopronban végzi, Pesten jogot hallgat. A tanu­lás költségeinek fedezésére báró Orczy Lőrinc házánál neve­­lősködik. 1785-ben a kassai pénzügyi kamaránál jut gyakorno­ki hivatalhoz. Miután Kazinczy megválik a Magyar Museum­­tól, Batsányi a nemesi­ nemzeti ellenállás eszméinek híveként szerkeszti tovább a folyóiratot (még hét füzetet ad közre). Köl­tőink közül ő dicsőíti először a francia forradalmat. A fran­ciaországi változásokra c. verséért kamarai elöljárója följelen­ti, s ez az állásába kerül Batsányinak. A jakobinus mozgalom bukásakor őt is letartóztatják. A vizsgálóbíróság ugyan nem tudja rábizonyítani bűnösség­ét, mindamellett a vizsgálati fogságban tanúsított önérzetes magatartása s a börtön falára irt hazafias verse miatt egy évi börtönre ítéli. Buda után Kufsteinban raboskodik, itt keletkeznek a Kufsteini elégiák Büntetését letöltve Bécsben telepszik meg, folytatni kíván­ja félbeszakított írói munkásságát, dunántúli költőtársainak anyagi támogatásával megindítja a Magyar Minerva-sorozatot, amelynek első darabjaként 1798-ban jelenik meg az Ányos Pál-kiadás Batsányi jegyzeteivel. Újraéledő munkakedvét fo­kozza Baumberg Gabriella ismert bécsi költőnővel kötött há­zassága. Kazinczy szerint ő fordította le Napóleonnak a ma­gyarokhoz intézett kiáltványát 1809-ben. Mindenesetre a visz­­szavonuló franciákkal együtt Párizsba távozik s az ottani ál­lampénztárból 2000 frank évi kegydíjat kap. 1815-ben, Párizs elestekor a szövetséges seregek elfogják, Dijonba, Brünnbe, majd Spielbergbe viszik, ahonnan felesége közbenjárására sza­badul 1816-ban. Linzbe száműzik s élete végéig rendőri fel­ügyelet alá helyezik. Hazájától, a fölserkenő magyar b­iroda­lomtól mindinkább elszakad, s amikor 1843-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választják, nem­ is felel az értesítésre. „Idegen, messze földön" magányosan hal meg. BATSÁNYI JÁNOS A MESTER ÉS A TANÍTVÁNY (1820 körül)•A'.'­ Fő­díjra vágysz: a cél magas. Szűk és kemény az út. Érzed, tudod: mi jó? mi rossz? Érzed: mi szép? mi rút? Adott az ég oly oktatót, Oly hű s kegyes vezért, Amilyen nélkül senki még Tárgyához el nem ért? Érezd, ifjú, s tanuld ma már, (a Múzsa megtanít!) Embert s művészt naggyá mi tesz, Mi halhatatlant. Nem hallgatván az oskolák Hiú tetszéseit, Kövesd az ész s tapasztalás Örök törvényeit; Kövesd saját indulatid Szentebb hevületét, S elméd önként felrengető Szabad repületét! Emelkedjél fel szárnyain Az ég hajlékihoz, S a hit, remény és képzelet Végső határihoz. Keresd, imádd az alkotót Hatalmas székiben; Szemléld, csudáid munkáiban, S munkái rendiben! Vizsgáld az élet s társaság Ezernyi titkait; Tanuld nemed, néped, s hazád Viszontagságait. Járd össze századunk sorát, A régi s új időt, S tiszteld, magasztald mindenütt A jót, nagyot, dicsőt: Buzgón óhajtván nemzeted Díszét, igaz javát, Halljad Mohácsnál nyugovó ősink intő szavát. Állj meg kipusztult váramn? Bús omladékain: Ültess borostyánt bajnokink Gyeplepte halmain; Hogy akik édes hon jókért Ott sírba dőltének, Örökre minden hű magyar Szivében éljenek! Ébreszd, tanítsd az elfajult, A gyáva, büszke, test S más érdemével kérkedő Sok nemtelen nemest: Ki nem tekintvén, hol s mikor És mély időben él, Dőzsölve tölti napjait, S barom gyanánt henyél. Ha víg öröm, ha szebb remény Gerjeszti kedvedet; Ha bú, ha gond és fájdalom Epeszti lelkedet: Fogd lantodat, verd! s egyesítsd Igéddel hangjait, S öntsd új dalokba felhevült Érzésid árjait. Zengj, énekelj, mint a macsfer, Mely hegyre, völgyre száll, S csak szíve titkos ösztönét követve hangicsál­­y ) Innen puskázz! magyar jakobinusok: Magyarországon a polgári átalakulás és a köztársasági államforma forradalmi úton történő megvalósítása ér­dekében 1794-ben alakult titkos társaságok tagjai. Nagyobbrészt nemesi, kisebb részben polgári származású értelmiségiek voltak, akik a francia felvilágosodás eszméin nevelkedtek. Kezdettől fogva szemben álltak a feudális renddel, II. József uralkodása (1780—90) idején azonban — főként a francia polgári forradalom kitöréséig — az uralkodó felvilágosodott abszolutizmusától várták a polgári át­alakulást. 1790-ben az ország önállóságát védelmező köznemesi mozgalom mellé álltak, s abban bíztak, hogy némely mérsékelt re­formokra rávehetik a nemességet. Elgondolásaikat az 1790—92-es években Hajnóczy József fogalmazta meg. Míg a nagy francia for­radalom hatására a nemesség zöme 1790 végén kiegyezett II. Lipót­­tal, az értelmiség legjobbjai egyre inkább republikánusokká és a polgári forradalom híveivé váltak. Pest-Budán s a nagyobb váro­sokban olvasóköröket alakítottak, olvasták és terjesztették a francia forradalom sajtótermékeit. 1792-ben az I. Ferenc trónraléptét köve­tő abszolutisztikus intézkedések hatására a megyékben újraéledt az elégedetlenség, a radikális értelmiségiek fokozottabban támaszkod­hattak a reformer köznemesekre, akik közül néhányan csatlakoztak is hozzájuk. A magyar jakobinusok megszervezése Martinovics Ig­nác nevéhez fűződik. A volt ferencrendi szerzetes a polgárosodási mozgalomhoz szegődött, de 1790-ben még ő is az uralkodóba vetet­te reményeit. Politikai pályafutásra vágyva 1791-ben titkos megbí­zottként (magyarán: besúgóként) a bécsi udvar szolgálatába lépett, s II. Lipót politikáját támogatta, szembefordulva a magyar önál­lósági törekvésekkel. 1792-ben I. Ferenc elbocsátotta az udvari szol­gálatból, s ettől kezdve egyre jobban közeledett a jakobinusok el­veihez. Nyílt levél Ferenc császárhoz c. kéziratos röpiratában nevet­ségessé tette az udvar politikáját és a francia forradalom ellen foly­tatott háborút. 1794 tavaszán két titkos társaságot alapított: a Refor­mátorok Társasága a nemesi reformereket tömörítette, a Szabadság és Egyenlőség Társasága a tulajdonképpeni jakobinusokat. Az első élére Zsigray Jakab grófot, a másodikéra a magyar jakobinusok há­rom elszánt vezetőjét, Hajnóczy Józsefet, Laczkovics Jánost és Szent­­marjay Ferencet állította igazgatóként. A társaságok céljait titkos kátokban rögzítették. A szervezkedés sejtszerűen terjedt, a tagok teljes titoktartásra tettek esküt. A forradalom végrehajtását kettős lépcsőben tervezték, s végső céljuk a polgári köztársaság kikiáltása volt, melyben a nemesség előjogai megszűnnek, s a Magyarországon élő népek autonómiát kapnak. Az összeesküvésnek mintegy 250—309 tagja lehetett, amikor 1794 nyarán a rendőrség rajtukütött. A tagok közül 52 bíróság elé került, s az államügyész felségsértés és hazaá­rulás címén emelt vádat ellenük. A bíróság 18 vádlottat ítélt ha­lálra; közülük hetet ki is végeztek a budai Vérmezőn (1795. május 20-án Martinovicsot és a négy igazgatót, június 4-én öt Pált és Szolártsik Sándort). A többi vezetőre (Batsányi János, Kazinczy Fe­renc, Szentjóbi Szabó László, Verseghy Ferenc stb.) súlyos börtön­büntetés várt, többen meghaltak a börtönben. Hja, hol vagyunk még a kommunista terror hatékonyságától, nyelvújítás tágabb értelemben új nyelvi elemek, elsősorban sza­vak tömeges s elvszerű megalkotása és elterjesztése. Noha a magyar nyelv fejlődésében számos jelentős nyelvújítási kísérlet történt (Ge­­leji Katona István, Apáczai Csere János, Dugonics András), szűkebb és közkeletűbb értelemben nyelvújításként azt a társadalmi moz­galmat emlegetik, amely a 18. sz. utolsó harmadától mintegy száz éven keresztül csaknem tízezerrel gyarapította a magyar nyelv szó- és kifejezéskészletét. A 18. sz. második felében az elmaradt gazda­sági-társadalmi viszonyok és az elnémetesítő törekvések közepette a legkiválóbb írók, költők — sok tekintetben a felvilágosodás ha­tására — felismerték, hogy az adott helyzetben a nemzeti öntudat ébren tartása, a magyar kultúra föllendítése csak a nemzeti nyelv fejlesztésének útján érhető el, s hogy a korszerű irodalom és tu­domány kifejezésére alkalmas, kiművelt nyelvet kell teremteni. Már Bessenyei hangoztatta több művében a magyar nyelv jogait s az írók kötelességeit, s utána valóban az írók egész sora és sok tudós, szakíró számos elméleti fejtegetéssel és még több új szó alkotásával járult hozzá a nyelv pallérozásához. A nyelvújító mozgalom csak­hamar országos üggyé lett. A harc — amelynek főbb állomásai a nyelvújítás-ellenes gondolat (1813) és a nyelvújítást védő Felelet voltak — az újítást ellenző ortológusokkal szemben Kazinczy irá­nyításával végül is a nyelvújítók (neológusok) javára dőlt el. Bár a nyelvújítók önkényesen is alkottak szavakat s — különösen a 19. sz. közepe táján — kíméletlen csonkításokkal és egybeforrasztásokkal szinte új magyar nyelvet akartak teremteni, sokszor túlozva és nem mindig a nyelvi valóság talajáról, a nyelvújítás mégis páratlan ered­ményt ért el. Ennek köszönhető, hogy a magyar nyelv alkalmassá vált a 19. sz. eszméinek megszólaltatására, a modern tudományok­nak, a technikának anyanyelven való megismertetésére, művelésé­re. A mai köz- és irodalmi nyelv nem nélkülözheti a nyelvújítás gyümölcseit. A leggyakoribb eljárásai: 1. tájnyelvi szavak elterjeszté­se (falánk, hullám, kelengye, róna stb.); 2. elavult szavak felújítása (év, rege, szobor stb.) 4. új szavak képzése (csalódik, szaval, csillagász, fél­tékeny stb.); 5. gyökelvonás (ártalom, árny, sóhaj, üdv, stb.) Az önkényes szabálytalannak tetsző vagy helytelen képzésű, összetételű szavak egy része a tisztulás során eltűnt, más, kisebb részük megmaradt, s ma szerves része a nyelvnek (jóllehet ezek sem szolgáltathatnak mintát a szókincs további gyarapítására). Helytelen összetételűek pL horderő, láthatár (az előtag igető), dúvad, menhely (az előtag cson­kított igető), csőr (cső és orr szavak összerántása), helytelen képzé­sű szavak pl. történész (igéből nem lehet főnevet képezni -ász, -és a képzővel), iroda, bölcsőde (a koholt -da, -de képzővel alakultak) stb. Káros volt nyelvünk szellemére az idegen szólásmódok átültetése, amiben Kazinczy járt elöl fordításaival, önhitt merészséggel válo­gatta ki az idegen eredetiből a sajátos kifejezéseket, amelyekkel min­dig valami stílbeli szépséget kívánt meghonosítani. Például: jól néz ki (jó színben van), homlokot vet valaminek (szembeszáll), kérni hagyja magát (kéreti magát), lábat csinál valaminek (elindít), súlyt helyez rá (fontosnak tart), szerencséjét fogja csinálni (sikerül) stb. Alighanem mégis igazat adhatunk egyik legnagyobb irodalomkriti­kusunknak, Gyulai Pálnak (1826—1909): „Kazinczy ízlés- és nyelv­újítása egy nagy előcsatája volt társadalmi és politikai átalakulá­sunknak. Minden új szó egy-egy eszme, érzelem és tény tiltakozása volt a múlt ellen s a jövő megannyi győzelmi zálogául tűnt fel Mi­dőn Kazinczy kivívta a harcot s a megifjult irodalom élén hirdet­te, hogy a magyar nyelv és irodalom nem volt, hanem lesz, neha soká kellett várakoznia, hogy megjelenjen Széchenyi és visszhangoz­za: Magyarország nem volt, hanem lesz. Íme a két korszak érintke­ző pontjai, íme, hogyan készítette elő az irodalom társadalmi és politikai átalakulásunkat, íme újjászületésünk két hőse, akik egy­más föltételei voltak, egymást egészítették ki. Kazinczy nyugodtan halhatott meg 1831-ben, küldetése be volt végezve. Előzés megmu­tatta az ígéret földét, Jósua megjelent." • Kazinczy rajza a kufsteini várbörtönről . László Miklós reproduktirti

Next