Helikon, 1991 (2. évfolyam, 53-104. szám)
1991-07-26 / 30. szám (82.)
LÁSZLÓFFY ALADÁR MENNI A SZEMBE Melengetek még néhány tervet, tartogatom nehéz napokra, mikor az új tél fagya felvet s zörög a kedvem száraz csokra. Akkor kell újra lábrakapni, mint téveszme, mint makacs járvány, mint futótűz fübeharapni, titkolt álmok nyomaiba járván menni egy havazással szembe Párizsba, Bergengóciába, s valami felgyűlt szerelemben hinni, hogy mégsem volt hiába. . . . Még sosem voltam Debrecenben pedig ez rajtam múlt egészen: nemcsak ülni egy képpel szemben, de egyszer szétnézni a képen, a jól ismert elágazásnál a kettős-tornyos tiszta téren járni, ahogy a hangya mászkál s merengeni az ezer éven, megtudni végre, onnan nézve milyen is hátlapján az érem. A nóta is de régen bíztat, de egyre nehezebb ez, kérem! Debrecen, dörmögöm magamban, valamit tartogat a sorsom , vagy újra meg fog telni abban, vagy végleg kiürül a korsóm. Nem volt elég csak gondolatban felélni, ami testszerinti a halandót nevelni abban, ami csupáin a lelket inti, ideje tűnődni az elven: mindent csak szépen megtanultam, még sosem voltam kétezerben s nem jártam soha még a múltban. Lehet az jobb, ha mégse jött el a vágyott perc, mely megvigasztal: kisimuló belső redőkkel, Szenterzsébetes indulattal döbbent rá, hogy új csalódás, csak eszmények végső bukása itt ez a szép fehér megoldás, e szűzhóként taposott kása, hogy végig mennyei esélynek gondoltam szándékot és terhet, de undok vámjain az éjnek kirabolnak és visszavernek, felismerni, hogy vízből vérré sűrűsödtek a puszta tények, elismerni, hogy csak kenyérré váltak a rózsáim, szegények, s menni az utazással szembe, ontani, szórni szerte, adni, egyszer eljutni Debrecenbe, de azért itthon is maradni. HAVAZÁSSAL tm— MOLNOS LAJOS Anno 1991 OPTIMISTA PESSZIMIZMUS A sepsiszentgyörgyi Európai Idő Kiadó — Eurid KFT —megkezdte Orbán Balázs nagy művének, A Székelyföld, leírásának a (majdnem) hasonmás, „füzetes“ kiadását. Az első „kötetet“ épp ezekben a napokban kapták, illetve kapják kézhez a megrendelők. Olvasom a lap, az Európai Idő ez évi 28-as számában, hogy mintegy hétszáz helységből 32416-an jegyeztették e 15 magukat e könyvre. (Az összpéldányszám harmincötezer, tehát szabadárusításra vajmi kevés jut belőle.) Sok ez vagy kevés? — tűnődöm. Ha az elmúlt évek s főleg e mostani könyvínséget (kevés cím, nagyon kis példányszám, csapnivaló nyomdai kivitelezés) veszem alapul, akkor azt mondhatnám: ez a harmincötezer egy tengernagy szám, az utóbbi idők egyik csúcsszáma. Ám, ha arra gondolok, hogy Romániában mintegy kétmilliónyi magyar él, s hogy ezek közül az érettségizettek s ettől fölfelé a főiskolát és egyetemet végzettek (mondjuk így: a „középfokú“ és „felsőfokú“ értelmiségiek) száma alighanem még mindig legalább kétszázezren felüli — nos, akkor azt kell mondanom, ez a harminckét és fél ezres előjegyzés egyáltalán nem egetrengető „mennyiség“. Fleg akkor nem, ha figyelembe vesszük azt is, hogy nem akármilyen könyvről van szó, s azt is, hogy „apródonként“ kell fizetni, mindig csak egy füzet árát s mindig csak akkor, ha már meg is érkezett címünkre a kiadvány, a soronkövetkező „kötet“. (Hogy ez mekkora könnyítés a jelenlegi szűkös anyagi körülményeink között, azt, úgy vélem, nem kell bizonygatni.) S mégis csak harminckét és félezer. A vagy sok, vagy kevés. Nézegetem a legnagyobb példányszámmal feliratkozott helységek listáját. Kolozsvár (Erdély fővárosa, a magyar értelmiségiek „fellegvára“) 1505 megrendelővel szerepel. S még e kevéssel is az előkelő hatodik helyen! (Ez, minden bizonnyal, nagyon kevés!) De mit szóljunk akkor például Szatmárnémeti, eme szintén meglehetősen nagy „magyar“ város esetében, amelynek mindössze 645 előfizetője tellett!? Temesvár magyar szempontból ma már a „kisvárosok“ közé sorolható — de hogy csak mindössze 137 előjegyzőt tudjon „kipréselni“? — azt hiszem, annál mégiscsak nagyobbacska! Gyergyóalfalunál mindenképpen nagyobb — amely falu viszont 204 előjegyzéssel szerepel ezen a listán, míg Tordának például csak 84-re tellett. Vagy: az ötven „legjobb“ között (utolsó Radnót, 69 előjegyzéssel) nem szerepel például Bánffyhunyad, Szamosújvár, Dés, Nagykároly, Érmihályfalva és még sok-sok, jelentékeny magyar lakosságú település! Lehetne még kommentálgatni egy darabig ezeket a számokat. De a miért?-ekre volna jobb talán választ kapni. Arra, hogy miként süllyedt ilyen mélyre (és most nemcsak erre az Orbán Balázskönyvre gondolok) a hazai magyarság kultúréhsége, kultúra fogyasztói „étvágya“? E eyik (nagyon) döntő ok, nyilván, a kongó zseb, a gazda-Folytatása a 4. oldalon SE!?312SBs:£UiO Laszet Géza: Kommentár az Iliász tizennyolcadik énekéhez UL'». -. ‘U.' i -■ ./d9Cj ■ .STREESSTT EMner: VERESS GERZSON VERSEI IGAZOLATLANUL — JELEN Farkas Árpádnak ! Meg kell tanulni azt a sávot, hol a kristály már füstölög ... Nemes Nagy Ágnes Ne félj! — kilobbannak a fényen a szánkhoz koptatott szavak, üressé ismételt igéink kimondva szertefoszlanak, bármily rend vagy szigor parancsa csördíti kényszer húrjain: igaz csak az, mi túlhajolhat a jelszavak korlátain. Szólj, nem rettenve, mindig többet annál, mit kér a pillanat, tetemre hívni létigéiik, s bölcsőnknél állni sorfalat. A példa kell! Azt fölmutatni: igazolatlan is — jelen! — ... Csak szél ne oltsa szép beszéded, gyeplőn ne tartsa félelem. Azt a nyelvet tanítsd e népnek, mely egyetlen kimondható: melyen — „eső a havazással“ — a tettel összeér a szó, suttogd, dadogd, hitté kiáltsad: létünk e tájon úgy örök, ha sorssá vállaljuk a sávot, hol a kristály már füstölög. CSAK HOLNAPIG...! Czegő Zoltánnak Csillagot csalánzik az éj szemedben vadvizek virága, ítéletté nyílna a száj , ujjak kosara a pohárra. Roppan, ökölbe gyűl a kéz, az éjszaka üveghalál, nóta füstje, pásztortüzek, a fáradtság harmonikái. Vándorlások csontvázai, megélhetés iszapszaga: két lábra áll és úgy csahol mellkasodban az éjszaka. Parázsvirágzó csikkeken keserű dohány álmodik. Fenékig inni ki a sorsot! — de túlélni. Még. Holnapig. S átélni. Kell. Csak holnapig. Eskü s kenyér — két megszegett. A fáradtság harmonikái kocsmányi életed felett. ... Kopjafáink majd égbeszúrnak, zászlóvá veszik az eget — a szélrózsák harmatkertjében sok kerti törpe idegremeg, fordul a táj majd emberarcba — micsoda tavasz áll a hídon! —, rámegyúl a május sok virággal, és győzni fog — a liliom. TÜDŐDÖN LÁTHATATLAN TÉRDEK Bajor Andor halálára Havak megint. Az ordas nagy havak! A nap csupán az ég kútjának szája. Széttapsolni a tél traverzeit mikor csődül ránk fények orgiája? Télbeőzütt országló évszakok menekülnek magukból, mintha mából, pucírfenekű, mégis glóriás angyalka lop a jogok asztaláról. A vérugató tündér kiszemelt: nincs menekvés, utolsó fordulóra int magához a kín és megjelöl, míg betelik rajtad a baljós óra. Kháron kiköt. Utast visz a ladik. Isten veled — ennyi telik belőlem, állok a vártán, untig-fosztatott s te a túlparton vagy megjelenőben. — Add jóuram, hogy köpés szelleme a cseprtrágó mezt levesse gyorsan, s sokdioptriás, pulzáló mosolyt küldjön felénk a gyűlő teleholdban. —E» 307 £* fi...csak szél ne oltsa szép beszéded... ARA 10 LEJ VHKl - Wt-*-,, VT.: • y‚•: ra®s«a*57w*Ba SZÉPIRODALMI HETI LAP IS ÉVFOLYAM © 30. (82.) SZÁM • KOLOZSVÁR, 1991. JÚLIUS 26.