Helikon, 1991 (2. évfolyam, 53-104. szám)

1991-07-26 / 30. szám (82.)

LÁSZLÓFFY ALADÁR MENNI A SZEMBE Melengetek még néhány tervet, tartogatom nehéz napokra, mikor az új tél fagya felvet s zörög a kedvem száraz csokra. Akkor kell újra lábrakapni, mint téveszme, mint makacs járvány, mint futótűz fübeharapni, titkolt álmok nyomaiba járván menni egy havazással szembe Párizsba, Bergengóciába, s valami felgyűlt szerelemben hinni, hogy mégsem volt hiába. . . . Még sosem voltam Debrecenben pedig ez rajtam múlt egészen: nemcsak ülni egy képpel szemben, de egyszer szétnézni a képen, a jól ismert elágazásnál a kettős-tornyos tiszta téren járni, ahogy a hangya mászkál s merengeni az ezer éven, megtudni végre, onnan nézve milyen is hátlapján az érem. A nóta is de régen bíztat, de egyre nehezebb ez, kérem! Debrecen, dörmögöm magamban, valamit tartogat a sorsom , vagy újra meg fog telni abban, vagy végleg kiürül a korsóm. Nem volt elég csak gondolatban felélni, ami testszerinti a halandót nevelni abban, ami csupáin a lelket inti, ideje tűnődni az elven: mindent csak szépen megtanultam, még sosem voltam kétezerben s nem jártam soha még a múltban. Lehet az jobb, ha mégse jött el a vágyott perc, mely megvigasztal: kisimuló belső redőkkel, Szenterzsébetes indulattal döbbent rá, hogy új csalódás, csak eszmények végső bukása itt ez a szép fehér megoldás, e szűzhóként taposott kása, hogy végig mennyei esélynek gondoltam szándékot és terhet, de undok vámjain az éjnek kirabolnak és visszavernek, felismerni, hogy vízből vérré sűrűsödtek a puszta tények, elismerni, hogy csak kenyérré váltak a rózsáim, szegények, s menni az utazással szembe, ontani, szórni szerte, adni, egyszer eljutni Debrecenbe, de azért itthon is maradni. HAVAZÁSSAL tm— MOLNOS LAJOS Anno 1991 OPTIMISTA PESSZIMIZMUS A sepsiszentgyörgyi Európai Idő Kiadó — Eurid KFT —­­megkezdte Orbán Balázs nagy művének, A Székelyföld, leírá­sának a (majdnem) hasonmás, „füzetes“ kiadását. Az első „kötetet“ épp ezekben a na­pokban kapták, illetve kap­ják kézhez a megrendelők. Olvasom a lap, az Európai Idő ez évi 28-as számában, hogy mintegy hétszáz hely­ségből 32416-an jegyeztették e­ 15 magukat e könyvre. (Az összpéldányszám harmincöte­­zer, tehát szabadárusításra vajmi kevés jut belőle.) Sok ez vagy kevés? — tű­nődöm. Ha az elmúlt évek s főleg e mostani könyvínséget (kevés cím, nagyon kis pél­dányszám, csapnivaló nyomdai kivitelezés) veszem alapul, ak­kor azt mondhatnám: ez a harmincötezer egy tengernagy szám, az utóbbi idők egyik csúcsszáma. Ám, ha arra gon­dolok, hogy Romániában mint­egy kétmilliónyi magyar él, s hogy ezek közül az érettségi­zettek s ettől fölfelé­ a főis­kolát és egyetemet végzettek (mondjuk így: a „középfokú“ és „felsőfokú“ értelmiségiek) száma alighanem még mindig legalább kétszázezren felüli — nos, akkor azt kell mon­danom, ez a harminckét és fél ezres előjegyzés egyáltalán nem egetrengető „mennyiség“. F­leg akkor nem, ha figye­lembe vesszük azt is, hogy nem akármilyen könyvről van szó, s azt is, hogy „apródon­­ként“ kell fizetni, mindig csak egy füzet árát s mindig csak akkor, ha már meg is érkezett címünkre a kiadvány, a soronkövetkező „kötet“. (Hogy ez mekkora könnyítés a jelenlegi szűkös anyagi kö­rülményeink között, azt, úgy vélem, nem kell bizonygatni.) S mégis csak harminckét és félezer. A vagy sok, vagy ke­vés. Nézegetem a legnagyobb példányszámmal feliratkozott helységek listáját. Kolozsvár (Erdély fővárosa, a magyar értelmiségiek „fellegvára“) 1505 megrendelővel szerepel. S még e kevéssel is az elő­kelő hatodik helyen! (Ez, min­den bizonnyal, nagyon kevés!) De mit szóljunk akkor pél­dául Szatmárnémeti, eme szi­ntén meglehetősen nagy „magyar“ város esetében, a­­melynek mindössze 645 előfi­zetője tellett!? Temesvár ma­gyar szempontból ma már a „kisvárosok“ közé sorolható — de hogy csak mindössze 137 előjegyzőt tudjon „kipréselni“? — azt hiszem, annál mégis­csak nagyobbacska! Gyergyó­­alfalunál mindenképpen na­gyobb — amely falu viszont 204 előjegyzéssel szerepel e­­zen a listán, míg Tordának például csak 84-re tellett. Vagy: az ötven „legjobb“ kö­zött (utolsó Radnót, 69 elő­jegyzéssel) nem szerepel pél­dául Bánffyhunyad, Szamos­­újvár, Dés, Nagykároly, Ér­­mihályfalva és még sok-sok, jelentékeny magyar lakossá­gú település! Lehetne még kommentálgat­­ni egy darabig ezeket a szá­mokat. De a miért?-ekre vol­na jobb talán választ kapni. Arra, hogy miként süllyedt ilyen mélyre (és most nem­csak erre az Orbán Balázs­­könyvre gondolok) a hazai magyarság kultúréhsége, kul­­túra fogyasztói „étvágya“? E­ eyik (nagyon) döntő ok, nyil­ván, a kongó zseb, a gazda-Folytatása a 4. oldalon SE!?312SBs:£UiO Laszet Géza: Kommentár az Iliász tizennyolcadik énekéhez UL'». -. ‘U.' i -■ ./d9Cj ■ .STREESSTT­ EMner: VERESS GERZSON VERSEI IGAZOLATLANUL — JELEN Farkas Árpádnak ! Meg kell tanulni azt a sávot, hol a kristály már füstölög ... Nemes Nagy Ágnes Ne félj! — kilobbannak a fényen a szánkhoz koptatott szavak, üressé ismételt igéink kimondva szertefoszlanak, bármily rend vagy szigor parancsa csördíti kényszer húrjain: igaz csak az, mi túlhajolhat a jelszavak korlátain. Szólj, nem rettenve, mindig többet annál, mit kér a pillanat, tetemre hívni létigéiik, s bölcsőnknél állni sorfalat. A példa kell! Azt fölmutatni: igazolatlan is — jelen! — ... Csak szél ne oltsa szép beszéded, gyeplőn ne tartsa félelem. Azt a nyelvet tanítsd e népnek, mely egyetlen­ ki­mondható: melyen — „eső a havazással“ — a tettel összeér a szó, suttogd, dadogd, hitté kiáltsad: létünk e tájon úgy örök, ha sorssá vállaljuk a sávot, hol a kristály már füstölög. CSAK HOLNAPIG...! Czegő Zoltánnak Csillagot csalánzik az éj­­ szemedben vadvizek virága, ítéletté nyílna a száj ,­ ujjak kosara a pohárra. Roppan, ökölbe gyűl a kéz, az éj­szaka üveghalál, nóta füstje, pásztortüzek, a fáradtság harmonikái. Vándorlások csontvázai, megélhetés iszapszaga: két lábra áll és úgy csahol mellkasodban az éjszaka. Parázsvirágzó csikkeken keserű dohány álmodik. Fenékig inni ki a sorsot! — de túlélni. Még. Holnapig. S átélni. Kell. Csak holnapig. Eskü s kenyér — két megszegett. A fáradtság harmonikái kocsmányi életed felett. ... Kopjafáink majd égbeszúrnak, zászlóvá veszik az eget — a szélrózsák harmatkertjében sok kerti törpe idegremeg, fordul a táj majd ember­arcba — micsoda tavasz áll a hídon! —, rámegyúl a május sok virággal, és győzni fog — a liliom. TÜDŐDÖN LÁTHATATLAN TÉRDEK Bajor Andor halálára Havak megint. Az ordas nagy­ havak! A nap csupán az ég kútjának szája. Széttapsolni a tél traverzeit mikor csődül ránk fények orgiája? Télbeő­zütt országló évszakok menekülnek magukból, mintha mából, pucírfenekű, mégis­ glóriás angyalka lop a jogok asztaláról. A vérugató tündér kiszemelt: nincs menekvés, utolsó fordulóra int magához a kín és megjelöl, míg betelik rajtad a baljós óra. Kh­áron kiköt. Utast visz a ladik. Isten veled — ennyi telik belőlem, állok a vártán, untig-fosztatott s te a túlparton vagy megjelenőben. — Add jóuram, hogy köpés szelleme a cseprtrágó mezt levesse gyorsan, s sokdioptriás, pulzáló mosolyt küldjön felénk a gyűlő teleholdban. —E» 307 £* fi...csak szél ne oltsa szép beszéded... ARA 10 LEJ VHK­l - Wt-*-,, VT.: • y‚•: ra®s«a*57w*Ba SZÉPIRODALMI H­E­TI L­A­P IS ÉVFOLYAM © 30. (82.) SZÁM • KOLOZSVÁR, 1991. JÚLIUS 26.

Next