Helikon, 2013 (24. évfolyam, 615-638. szám)
2013-03-10 / 5. szám (619.)
4 LIDIJA DIMKOVSKA Memória Memóriám pástétomkonzerv katonáknak lejárati határidő nélkül. Visszatérek olyan helyekre, ahol már megfordultam, számban egyetlen nyelvvel és tojássárgákat vertem habosra a helyiek számára, hogy jobb legyen a hangjuk. Mint a tréfában: Jézus keresztre feszítve hever a fehérjék haván. A francia csókhoz két nyelvre van szükség, minthogy nekem több van, most már nem nő vagyok, hanem sárkány. Ahogy Szent György sem, én sem tanultam meg soha a szájból-szájba lélegeztetést, orrom évek óta bedugulva, csak idegen orrlikakon lélegzem és az EU fizet. Ahá! Valami nincs rendjén veled, nincs rendjén, kiáltják a kis bukott angyalok, gyűjtögetve nyomomban az eldobott papírokat és pillepalackokat, legjobban akkor tetszenek, amikor kihozzák ágyacskáikat a folyosóra, hogy kiszellőztessék a DNS-üket, aztán A.-val kinyújtózunk bennük, egyik oldalról meg a másikról egy nagyon gondosan eljátszott szeretkezésben porcelánfogaink kicsorbulnak, foghúsaink nagy szemeket meresztenek, előttük nyelveink egymásba botlanak, morogva, nyüszítve, nyögve, és mi nem érzünk sem félelmet, sem fájdalmat. Memóriám a fekete doboz miután a repülő lezuhant, lejárati határidő nélkül. Visszatérek oda, ahol már jártam bőröm alatt egyetlen sor vérrel, bejelölöm a naptárakba a helyiek termékeny napjait, névnapjaik és ünnepeik mellé, a háziállatok a vadállatok után sóvárognak és a vadállatoknak hiányoznak a háziállatok. Amint a zsidó házaspár böjt és menstruáció idején, Isten és én külön ágyakban alszunk évek óta. Ideális testsúly A középosztály bedvart a családi pikniken. Vasreszeléket szór a test szőreire és a pokróc szőrszálaira, majd utoljára kitépi őket a mágnessel. A purgatóriumban nincsenek ládák a biológiailag lebomló szemét számára. Hagyd zsigereidet, hogy illatos gombák legyenek számomra, borogatás a fejemre, miközben áthaladok a sósav-folyón. Az értelmiségiek varázsigét mormolnak a parton: Design or die/ de hiába Isten az ember mellett, aki már gyermekkora óta nem hívta őt, olyan, mint egy kés a spagettis tányér mellett. Ő állkendőt visel fürdőruha helyett. Moszkvának havi vérzése van, Philadelphiának egyrétegű vécépapírja. Te is tudod, mi törik el a sorsdöntő történelmi pillanatokban: a legtörékenyebb dolog az életben a konyhai vágódeszka. Akkor az élet elválik a borotvapengétől és a Fiú a Szentanyától. Lidija Dimkovska: 1971-ben született Szkopjéban, Macedóniában. A Szkopjei Egyetemen szerzett oklevelet összehasonlító és világirodalomból. 2000-ben a Bukaresti Egyetemen doktorált, disszertációjának tárgya Nichita Stanescu poétikája. Négy évig a Bukaresti Egyetem idegen nyelvek és irodalmak karán oktatott macedón nyelvet és irodalmat. Jelenleg Ljubljanában, Szlovéniában él. Öt verseskötete és két regénye jelent meg. Könyveit angol, német, lengyel, szlovén, szlovák, bolgár és román nyelvre fordították le. Amikor belépsz a szobába véres arcával, tudom, hogy a 370 g súlyú és 21 cm magas gyermek arcát láttad a tükörben. Mint a Poly szalámi, mondod, miután állva elalszunk. Az állatkerti medve horkol, a mélyhűtőnkben hibernál. Éjszaka italodat a térdei között hűtöd, térdeim közé szorítom a rádiót hosszúhullámon, mint egy kihűlő téglát vagy a melegvizes palackot, ami elfolyik, a valóság régi hírekben ringatózik, éjszakáról éjszakára egyre vízállóbbá válók. A folyónk csak az alagsor ablakocskájából látszik. És abszolút senki sem hal meg többé. A középosztály letörli az árakat az ajándékokról, az ablakokat lézercsillagokkal díszíti fel, árnyékszínházat játszik gumikesztyűs kézzel. Rádgrimaszkodik amikor sírsz: „Én professzionális szinten végzem a zombi-űzést! Légy ismét szabad!” Ha túl kövér vagy vagy túl sovány, tudom, hogy az élet és a halál egyazon teher. Csak az ideális testsúlyú ember tudja egyenesen hordozni a keresztet. A kulcs Amikor nyakadban lógott a kulcs, fejed Buddha pocakja volt, amit rokonaid vakargattak, üzletemberek mindig ugyanazzal az újévi jókívánsággal (pénz , egészség, szerencse és szerelem), nekik megvolt a kedvenc álmuk, neked a kedvenc rémálmod. Bach a rádióban, bab a tányérban és Bruno Schulz, vigyázzállásban a zuhany fülkében. A boldog ember megtelik kint és kiürül bent (zsebek, has, ész, ondó), csak az ürességet hagyják egy anatómikus párnán, ami visszaemlékszik a fejedre, akkor is, amikor a kulcsnak már nincs zsinórja. Most a boldogtalanság szintén feltöltekezés és dörzsölnünk kell Buddha pocakját egy párnahajjal vagy talán itt az idő, hogy kicseréljük egy új istenséggel. Kicseréled a lepedőket, megváltoztatod a szerencsét is, ahogy az elemet is egy lámpában, ami már nem világít. Mindenhez szükséges egy kulcs, csak a lelkiismerethez nem, kertépítészetileg ellátva angol pázsittal, törpével és mozgásérzékelős kerítéssel, egy ház, amelyben az egyetlen Isten ápolónő, aki meglátogatja az embert három nappal a születése után és három nappal a halála előtt. Fekete táskájában kétfogú kulcsocskájával hozza a mérleget, hogy megmérje előbb az életet, majd a halált. Nemzeti lélek Mióta fivérem felakasztotta magát a telefonhuzalra, órákon át beszélhetek vele telefonon. A gomb mindig a Voice helyzetben van, hogy a kezei szabadok lehessenek, tudjon hirdetményeket felragasztani Isten telefonpóznáira, szenvedélyes vitára szólítva e tárgyról: Létezik-e nemzeti lélek ? Mindketten remegünk, zavarban vagyunk, én ezen a világon vizsgálódom, ő a másikon. A tudomány bebizonyította, például, hogy orosz lélek nincs már többé, és aki angyalokat álmodik, a halálban úgy lép rájuk, mintha árnyékok volnának. HELIKON