Helikon, 2023 (34. évfolyam, 855-878. szám)
2023-03-25 / 6. szám (860.)
helikon Király László: Petőfi bácsi (esszé) 2. Csörsz Rumen István: Távolból 3. Az igazi Petőfi a teljes Petőfi. Papp Attila Zsolt interjúja Dávid Gyula irodalomtörténésszel 4. André Ferenc: gombfoci mátyással (vers) 7. Horváth Benji: A XX. század költői (vers) 8. Papp Attila Zsolt: Séta egy hősi halottal (vers) 8. Fried István: Petőfi Sándor kelet-középeurópai jelentőségéhez (tanulmány) 9. Eszteró István: Bármit mond a szenvtelen utókor; Mit írna Petőfi? (versek) 12. Pavilon 420 Nagy Zalán: Csupa Szív Blues (vers) 13. Fancsali Kinga: A romantika nagy témái (vers) 13. Szilágyi Z. Ákos: séták (vers) 13. Szín és Való. Petőfi Sándor műve alapján írta Zongor Andrea. Segédrendező Márton Evelin 14. Vajda Kinga: Szörnyeimből szörnyeimnek (próza) 15. Ozsváth Zsuzsa: Juliska éji dala (vers) 16. László Zsuzsa: „talán megnyugtatást találok, ha kiöntöm szavakba” (Gyimesi Emese [szerk.]: Szendrey Júlia elbeszélései és meséi) 16. Egyed Emese: Márciusi kérdő mondat vendégszövegekkel 18. Kali Ágnes: Közüggyé vált szerelmi átok (tanulmány) 20. Kinematográf Szántai János: A helység vadkeleti kalapácsa (Dombrovszky Linda: A helység kalapácsa) 22. Theátrum Karácsonyi Zsolt: Hősök a komikum közelén (Budapesti Nemzeti Színház - Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, Petőfi Sándor: A helység kalapácsa) 23. Kritika Mărcuțiu-Rácz Dóra: Legendáról jót vagy semmit? (Berényi Anna: Petőfi. Petőfi Sándor regényes életrajza) 24. Fülszöveg Borsos J. Gyöngyi: Mi, japánok (Julie Otsuka: Buddha a padláson) 26. Nyeste Emőke: (Miért) legyünk indiánok? (Gyukics Gábor - Jász Attila - Wirth Imre [szerk.]: Az utolsó indiánkönyv) 26. Képregény Csillag István, Vincze Ferenc: A mi Sándorunk 26. Amplitúdó Jakabffy Tamás: Akikért a harangok szólnak. E. A. Poe, Konsztantyin Balmont és Rahmanyinov 27. Artefaktum Kányádi Iréné: Plugor Sándor - Petőfi 28. TARTALOM KIRÁLY LÁSZLÓ Petőfi bácsi * Petőfi itt. Petőfi ott. Petőfi mindig. Mindenütt. És hadd tisztázzuk már indításkor: a fenti cím nem valamiféle talajmenti szellemeskedés. Petőfi bácsi magas volt, tiszteletet parancsolóan és vonzóan őszülő. Még a 15-16 esztendősen harsány és állandó szellemeskedésünk is elhalkult vagy megszakadt a gyűlöletes sorban vonulásban az akkoriban még aszfaltozatlan utcán, ha ő megjelent valamelyik kapualjban vagy boltajtóban. Kamaszosan hangoskodó, illendően szemtelen, de mégiscsak ellenőrizhető nyájként haladtunk a fürdőtelep egyetlen mozija felé, a legújabb szovjet filmalkotások valamelyikének kötelező megtekintésére - aminek a „fedezékében” viszonylag szabadon lehetett csókolózni imádott szerelmünkkel, vagy egyszerűen csak egy alkalmi szeretővel, aki sokkal jobban tudta, mint mi, hogy semmilyen kínálkozó lehetőséget nem szabad elszalasztani, mert nagyon megbánjuk, s amikor már a földi kalandok elmúlnak tőlünk odaát az „orrunkra nőnek”. Tettre készen vonultunk hát, és jókedvűen, utált és valóban ronda iskolás egyenruhánkban a vonzó cél felé, amint mondom: halhatatlan és állandó „hülyéskedések” színes hullámaival a fejünk felett - ami csak akkor szakadt meg mintegy vezényszóra, ha az útkereszteződésnél, a mostani Fekete Medve fogadó akkori helyén véletlenül megjelent Petőfi bácsi. Ott, mindig ugyanott, szemben a Szonkával, vagyis a kocsmával, melyet Szenkovics Jenő bácsi, a „diákok örök barátja” vezetett, uralt és tett híressé. A csinos, magas úr műbútorasztalos volt, ha nem csal az emlékezetem ennyi idő után. Petőfi, így hívták. Családneve: Mester. Keresztneve: Petőfi. Ez igen! Nagy csoda, hogy a fél líceum nem kezdett verset írni. Megnéznénk, hogy melyik kisvárosnak van még egy ilyen polgára... Csupa titok... Tudja-e valaki, miként szólították e magas, mutatós, disztingvált urat kisgyerekkorában a szülei?! Peti! Szaladj át a boltba egy tábla vajért! Nem kell pénzt vinni, Juliska néni odaírja a többihez... ** Mentünk a moziba, fegyelmezetten, sorban. Mit sem tudtunk ekkor még a költő Petőfi, a Sándor nagy és sehova sem vezető meneteléséről-ballagásáról - Szibériába! Jól hallottad: Szi-bé-ri-á-ba! S annak se a legközelebbi részébe. Barguzinba - Héjjasfalváról. Barguzin - az meg mi a búbánat lehetett? Több kérdés gyötört akkoriban engemet, hiszen már legalább öt éve magam is álmodtam, hallottam, írtam és mondtam verseket - saját verseket, úgy értem, Barguzin! Nem hiszem el én ezt. Még azt a vadállat kozákot sem hiszem el, aki beledöfött volna pikájával egy menekülő civilbe. Elvégre a kozák lovaskatona volt, nem mészáros, nem gyilkos! Na, és ha mondjuk: elfogták?! Direkt megadta magát? Mert félt? Ki? Petőfi? Meg vagytok bolondulva? Mondjuk: megsebesült, és úgy kapták el... Csakhogy a kozák se hülye, mit csináljon egy sebesülttel? Aki ráadásul polgári ruhában idétlenkedett a csatatéren. Lehet, hogy nem normális? Még csak az hiányzana, hogy egy ilyen szárazkórót kísérjünk Oroszországig! Nincs elég bajunk!?! - Joff-húj-mátyi! - Etessük, itassuk, s még az álma felett is őrködjünk?! - Nyikákdá! Ámde ha mégis elindultak a világ végére hogyan történt? Szekéren vitték? Hadifoglyot? Meddig? És hova? Mennyi ideig tartott az út? Hagyjál engem békén az effélékkel! Pusztul ménjá! Végig a sztyeppén! 2 INTERJÚ | TANULMÁNY | DRÁMA | MŰFORDÍTÁS | STELLÁRIUM | ESSZÉ | VERS | PRÓZA | RÁOLVASÁS | THEÁTRUM | KRITIKA | FÜLSZÖVEG