Ajka - Ajkai Szó, 2021 (34. évfolyam, 1-45. szám)

2021-09-17 / 32. szám

HOMY A város lapja 34. évfolyam, 32. szám, 2021. SZEPTEMBER 17., péntek Még mindig nem tudjuk, mi okozhatta a tüzet. A katasztrófavédelem sem ? 2. oldal Kétségek helyett egységet, az esélyekben egyenlőséget 4. oldal Fitneszguru Ajkán -Világbajnoki második helyezett tartotta az edzést 7. oldal Ce, 7. T. : Ezt is megcsináltuk Átadták a Jégcsarnokot ■ Az Ajkához hasonló nagyságú városok közül csak nekünk van jégcsarnokunk. A létesítmény 1,9 milliárd fo­rintból készült el, amelyből 1 milliárd 197 millió forint a vállalatok által felajánlott TAO támogatás volt, a többit önerőből tette hozzá a város. Az alapkőletétel 2017-ben volt, a próbaüzem tavaly november végén kezdődött, szeptember 10-én pedig ünnepélyesen megnyitotta ka­puit az érdeklődők előtt is az intézmény, amelyet addig csak a 2015-ben alakult Óriások Jégkorong SE csapatai használhattak. A jég közepén az Óriások lógója, vala­mint Ajka város címere látható. A csarnok befogadó ké­pessége 1200 fő, az öltözők száma 9. Ünnepi köszöntőjében Schwartz Béla, Ajka város polgármestere elmondta, hogy valamennyien, akik az ünnepségen részt vesznek, valószínűleg átérzik annak a jelentőségét. Az egész folya­mat azzal kezdődött, hogy 2015-ben megalakították az Ajkai Óriások Jégkorong Egyesületet. A sportolók ak­kor még egészen kisgyerme­kek voltak. A város felvette a kapcsolatot a Magyar Jég­korong Szövetséggel, ahon­nan sok szakmai segítséget kaptak, majd megkezdő­dött az építkezés. A csarnok alapkövét 2017-ben tették le. Az építkezést az AVÉP Kft. végezte Dukán László veze­tésével, mindenki megelé­gedettségére. A most átadott csarnok alapterülete csak­nem 4000 négyzetméter, a jég felülete 1600 négyzetmé­ter. Az újabb létesítmény gaz­dagabb sportéletet jelent, bővült az Ajkán űzhető sportágak hosszú listája. A polgármester az ünnepségen köszönetet mondott Kovács Zoltánnak, a Magyar Jég­korong Szövetség szakmai alelnökének, aki többször is járt az építkezés helyszínén, valamint a támogatást nyúj­tó cégeknek. Schwartz Béla jelképesen átadta Geri Gyulának, az üzemeltetést végző Sportvá­ros Nonprofit Kft. ügyveze­tőjének a csarnok kulcsát. Az ünnepség egyik fény­pontját jelentő Erste ligás mérkőzés előtt a korongot a polgármester dobta be. Kovács Zoltán beszédében kijelentette, hogy az ország 25 jégcsarnoka között Ajka az öt legszebb között van. A méretei és felszereltsé­ge lehetővé teszi, hogy első osztályú bajnokságoknak is otthont adjon. A tervezéskor szempont volt többek között az, hogy sok és tágas öltöző várja a sportolókat. Az or­szágban egyre több helyen van jégcsarnok, alakulnak egyesületek, a jeges sportok egyre több helyen elérhetők. A rendezvényre eljöttek dr. Navracsics Tibor kormány­­biztos, Rig Lajos országgyű­lési képviselő és Ajka Város Önkormányzatának kép­viselői is. (Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő egy váratlan családi esemény miatt nem tudott jelen len­ni.) Az Óriások Jégkorong SE az ünnepi alkalommal mon­dott köszönetet a Magyar Jégkorong Szövetség főtitká­rának, Sipos Leventének a 11 ajándékba kapott kezdőszett­ért, amelyet az U8 korosz­tálynak szántak. Ugyancsak megköszönték a Le Belier Formaöntöde igazgatójának, Fábián Gábornak a 2 pár jégkorongkaput, amelyet a napi edzéseken, valamint a hazai rendezésű U8 és U10 tornákon használnak. Az átadási ünnepség az Újpesti Torna Egylet szink­ronkorcsolya és jégtánc, valamint a Sebestyén Kor­csolya Sport Egyesület mű­­korcsolyázóinak bemutató­jával kezdődött, majd az Aj­kai Óriások és az Egerszegi Titánok U16 korcsoportja mutatkozott be 2x12 perces mérkőzésen. A szünetben az Ajkai Óriások U8 és U10 csapatának tagjai léptek a jégre. Az Erste Liga két csa­pata, a Fehérvári Titánok és az UNI Győr ETO Hockey Club játszott A mostani az első szezon, amikor a jégcsarnokban kezdhették meg a nyári fel­készülést, a jeges edzéseket a sportolók. Korábban a jégsátorban edzettek, vagy vidékre utaztak. Jelenleg öt korcsoportos bajnokság­ban - U 16 B, U 14, U 12, U 10 és U 8 - vesznek részt az ajkaiak. A legidősebbekkel Bakos Gábor és Becze Zoltán foglalkozik, a 12-es és 14-es korcsoporttal Láday And­rás és Faragó Gyula, a 10-es korosztállyal Becze Zoltán, Bakos Gábor és Kósa Edina edzenek, a 8-as korosztály vezető edzője Kosa Edina. A szárazedzést Hubai Tímea végzi minden korcsoportnál. A jégcsarnok a közeljövő­ben korcsolyázni szerető la­kosok előtt is megnyitja ka­puit. (ta) ■ A bejáratnál kellemes beszélgető „igluk” várták a vendégeket a melengető ősz eleji napsütésben (Fotó: Györkös) A polgármester az ünnepségen köszönetet mondott a beru­házást TAO felajánlással támogató Bourns Kft., a Poppe és Potthoff Hungária Kft., a Le Belier Magyarország Formaöntö­de Zrt., a Veolia Zrt., valamint a Raiffeisen Bank képviselőinek (Fotó: Györkös) jégtáncos hölgyek emelték a hangulatot (Fotó: Györkös) így, ahogy vagytok! Nem tudom, olvasóink közül hányan járnak lóversenyre, de ha egyszer is megfordultak már a lovin, biztosan hal­lották ezt a felkiáltást. Nem jelent ez mást a lelkes foga­dók részéről, mint azt az óhajt, hogy a zsebükben lapuló fogadószelvények a lehető legnagyobb nyereményt hoz­zák gazdájuk számára. Különben jön a „hóesés", repülnek a tikettek a lelátóról a semmibe. Persze mondhatnánk, hogy „nem lóverseny" a minisz­terelnök jelöltek előválasztása, de vitájukat hallgatva a címben szereplő mondat jutott eszembe: bárcsak ez az ötösfogat lenne a befutó és mindegyikük programja - amelyek jelentős átfedésekkel rendelkeznek - megvaló­sulhatna. De tudom, a végén csak egy maradhat... mint a hegylakók közül, azzal a különbséggel persze, hogy a többiek is betölthetnek majd ellenzéki győzelem esetén jelentős pozíciókat A hét végén Ajkán is elkezdődnek az előválasztások az­zal a különlegességgel, hogy itt nem kell ellenzéki kép­viselő jelöltet választani, lévén egyetlen jelölt Rig Lajos jobbikos parlamenti képviselő személyében az egyetlen aspiráns a jövő évi választásokon. Más a helyzet a minisz­terelnök jelöltekkel, mert öt közül kell választani és a va­sárnapi vitát elnézve az ATV-n, ez nem lesz könnyű. Már­­ki-Zay a bizonytalanok mindent eldöntő voksaira számít, Fekete-Győr az új generációra, Dobrev Klára a pénzügyi­leg felvilágosultabbak táborára, Jakab Péter pedig azok­ra, akik egy kormányváltás után egy pillanatig sem hezi­tálnának börtönbe zárni a bűnözőket, élükön a legfőbb ügyésszel. Karácsony Gergely (MSZP-Párbeszéd-LMP) volt talán az egyetlen, aki olyan „mixet” állított össze, amiben előbb vagy utóbb minden kívánság teljesülhet és nagy­ban számít a rendszer „önmegsemmisülésére", amen­­­nyiben komolyan vesszük azt, hogy Magyarországon nem a jogállamiság, hanem a közpénzek áramlása a dolgok mozgatórugója. Ezeket a csapokat kell elzárni, ami már önmagában is félsiker lehet, hiszen ki tudja mi történik a NER-lovagok vállalkozásaival „oxigénhiányos” környe­zetben. Talán egymásnak esnek, mint a sarokba szorított rágcsálók, talán befejezik a már elkezdett lázas csomago­lást és melegebb éghajlatra távoznak... Ennél csak jobb lehet. Lékó Sándor : Szombattól előválasztás Ajkán! Menetrend a 2. oldalon. Ön már kiragasztotta az „Ajkai Szó” matricát? Tisztelt Olvasók! Augusztus 20-i lapunkban már felhívtuk az önök figyelmét arra, hogy akik szeretnék a városi lapot nyomtatott formában olvasni, azok a postaládájukra ragasszanak ki egy „Ajkai Szó” matricát. Ezek a feliratok augusztus végén kerültek a postaládákba, kérjük, hogy helyezzék is ki őket! Szeptemberben szeretnénk adatokat gyűjteni arról, kik tartanak igényt az újságra nyomtatott formában. A későbbiekben tájékoztatjuk majd Önöket arról is, hogy melyek lesznek azok az átvételi pontok, ahol hozzá­juthatnak az újsághoz azok is, akik most nem kérik az Ajkai Szó nyomtatott példányát. Ha e-mailben szeretné megkapni hírleveleinket, kérését jelezze az ajkaiszo.pdf@gmail.com címen, vagy iratkozzon fel az ajkaiszo.hu hírlevelére! A Kiadó ■

Next