Békéscsaba - Csabai Mérleg, 2017 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2017-01-12 / 1. szám
Letették az M44-es alapkövét Médiaajánlatunk Megjelent Gécs Béla 3. oldal 145. oldal új könyve 9. oldal Az év első Csaba Babája Szász Ádám Tavaly csaknem 14 millió forint összértékben támogatták a békéscsabai újszülötteket a Csaba Baba programban. Nagyban elősegíti a város megfiatalítását a kezdeményezés - vélik a Fidesz helyi képviselői. A frakció egyúttal köszöntötte az idei év első békéscsabai babáját is. Január 1-jén éjfél után 38 perccel született meg az év első békéscsabai babája, Szász Ádám. Január 4-én Zelenyánszkiné dr. Fábián Ágnes tanácsnok és Tímár Ella önkormányzati képviselő a helyi Fidesz-frakció nevében köszöntötte az újszülöttet, aki békéscsabaiként a Csaba Baba program támogatását is megkapja. A békéscsabai családokban született csecsemők életkezdési támogatásáról 2014 szeptemberében döntött a képviselő-testület. Ennél eredményesebb dolog nincs, mint amikor megkapják ezt a támogatást a családok, és ez a kisgyerek itt, Békéscsabán fog majd felnövekedni - véli Zelenyánszkiné dr. Fábián Ágnes. A Csaba Baba program 2015. januárjától nyújt azonnali segítséget az újszülötteknek és családjaiknak. Az önkormányzati támogatás az idei évben is minden békéscsabai csecsemőnek jár majd. - Természetesen emellett nagyon sok további támogatással, például étkezési támogatással is tudja segíteni az önkormányzat a családokat. - hangsúlyozta Tímár Ella önkormányzati képviselő. - Az azonnali támogatást népességmegtartó, életminőség-javító és a békéscsabai identitást elősegítő szándékkal hozták létre - mondta dr. Ferenczi Attila. A tanácsnok szerint sikeres a program. Zámbori Eszter Új év, új pályázatok 8,4 milliárd forintot hívna le idén Békéscsaba A tavalyi sikeres pályázatok után újabb projektekbe kezdhet Békéscsaba önkormányzata. 2016-ban 18 esetben nyújtotta be fejlesztési igényeit a város a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP), amely 6,5 milliárd forintot hozott a konyhára. 2017-ben 30 pályázatot nyújthat be a város. A tervekről Franó Miklós alpolgármester, Herczeg Tamás tanácsnok, Opauszki Zoltán fejlesztési tanácsadó és dr. Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. cégvezetője tájékoztatott január 9-én a városházán. A gazdasági ügyekért felelős alpolgármester hangsúlyozta: 2016-ban komoly fejlesztéseket indított a város, ugyanakkor hozzátette, Békéscsaba összhangban van a kormány fejlesztési programjaival, a megyeszékhely mára szinte önerő nélkül nyer pályázatokat. Mint mondta, a TOP és a Modern Városok Programnak köszönhetően komoly fejlesztések jöhetnek létre a városban, amelyek a lakosságot szolgálják - tette hozzá Hanó Miklós. Herczeg Tamás arról tájékoztatott, hogy tavaly 18 fejlesztési igényt nyújtott be a város. Idén várhatóan mintegy 30 pályázat lesz, közel 8,4 milliárd forintos értékben. A Kétegyházi és a Csanádapácai úti ipari területek fejlesztésére lehet számítani 818 millió forintos értékben, de folytatódhat a kerékpárút-hálózat bővítése, így Békéscsaba belvárosát köthetik össze Fényessel 365 millió forintból - sorolta a részleteket a tanácsnok. A Lencsési utat is összeköthetik a Kétegyházi úttal 1,8 kilométer hosszan, illetve a Szabolcs utcán és a Temető soron folytatódhat a kerékpárút-hálózat bővítése. A tervek szerint energetikai korszerűsítésen esik át a Wlassics sétányon található 3. számú és a Sziklai utcai MIVA bölcsőde, de nem marad ki a Szegfű utcai és a Lencsési úti óvoda sem a korszerűsítésből, ezek bekerülési költsége összesen 395 millió forint - ismertette a részleteket a tanácsnok. Dr. Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. cégvezetője arra emlékeztetett: az Integrált Területi Program határozza meg a város többéves fejlesztési terveit, melynek egy szelete a TOP. Mint mondta, többen kérdezték, miért nincsenek például idősek otthonait, a bérlakáshálózatot vagy egyéb területeket célzó fejlesztések, de kiemelte: pontosan meghatározott, mire költhetők a pályázati források. Leszögezte ugyanakkor, hogy a város keresi azokat a lehetőségeket, amelyekkel e területeket is fejleszteni lehet. Az újonnan benyújtandó pályázatok előrehaladott állapotban vannak, nyárig mindet benyújtanák, hogy mielőbb megkezdődhessen a kivitelezés - közölte a cégvezető. Kiemelte a Zöld város projektet: a CsabaParkban négy kilométer hosszan futópálya épülhet, gasztrosétányt hoznának létre, de a tervek közt szerepel egy kilátótorony, csónakázótó kialakítása és télen korcsolyázási lehetőség biztosítása. Ehhez a projekthez tartozik a Lencsési lakótelep rehabilitációja, amely a Szabó Pál és a Haán Lajos tér fejlesztését foglalja magában 739 millió forintos bekerülési költséggel. Folytatás a 2. oldalon» A CsabaParkban további fejlesztések várhatók Hatvanhét utcát újítottak fel Békéscsabán Befejeződött annak a hatvanhét utcának, útszakasznak a felújítása Békéscsabán, amelyet kétmilliárd forintos kormányzati támogatásból finanszírozott az önkormányzat. A forrást 2015 decemberében a Modern Városok Program keretében kapta a város. A kivitelezési munkára kiírt nyílt közbeszerzési eljárásban a Hódút Kft. és a Duna Aszfalt Kft. közös ajánlattevő adta a legkedvezőbb ár-érték arányú ajánlatot. A nyertes pályázókkal a szerződést 2016. június 27-én kötötte meg az önkormányzat. A kivitelezésre a munkaterületet 2016. július 4-én adta át a város a vállalkozóknak. Békéscsabán óriási az igény az útfelújításokra, a fórumokon, fogadónapokon is gyakran hangoznak el ilyen kérések. A Haán Lajos téren júliusban, augusztus elsején pedig a jaminai városrészben, a Veres Péter utcában is elindult az utcák burkolatának javítása. Minden szakaszon új aszfaltréteget kapott az érintett út. A kivitelező többféle műszaki megoldással végezte a munkát. Egyszerűbb esetekben a felső aszfaltrétegeket cserélték és az útpadka rendezését végezték el, máshol a szegéllyel rendelkező utak, parkolók burkolatfelújításakor a felső aszfaltréteg cseréjét megelőzően több helyen javították a megsüllyedt útszegélyt. Néhány esetben az út pályaszerkezetét is meg kellett erősíteni, ez történt a Körte soron, a Magyar utcában, a Gálik András utcában. Ahogyan a kivitelező ígérte, hatvanhét utcában összesen mintegy 30 kilométernyi útszakaszon decemberre be is fejeződött az útburkolat felújítása Békéscsabán. A kétmilliárdos fejlesztésből hetvennégy földes utcát érintően engedélyes és kiviteli tervek, további harminchét belterületi, illetve hat jaminai és tizennégy külterületi utcára pedig engedélyes tervek készülnek. A kétmilliárd forintos kormányzati támogatásból 75 millió forintot különített el erre a célra az önkormányzat.131 utcában, utcaszakaszon körülbelül 47-48 kilométernyi hosszan készülhet majd el új burkolat, amennyiben forrást kap a város az államtól. Azt azonban fontos tudni, hogy csak akkor lehet erre az állami forrásra számítani, ha a tervek elkészültek - mondta el Herczeg Tamás, Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének tanácsnoka. Herczeg Tamás hozzátette: ezek a tervek nyárra készülnek el, így ha lesznek megfelelő pályázatok, a békéscsabai úthálózat további fejlesztéséhez már nem kell újabb engedélyeket beszerezni. Vágvölgyi Nóra Aszfaltburkolatot kapott a legtöbb utca a felújítás során