Csór - Krónika, 2002 (2. évfolyam, 1-19. szám)
2002-01-04 / 1. szám
tv tiz*?. Megjelenik kéthetente szerdán a KRÓNIKA CSÓR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HÍRLAPJA 2002. január 4. II. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Köszöntsük együtt a 2002-es évet! így újév után pár nappal még emlékszünk a koccintás pillanatában tett eskünkre. Talán még élénken élnek bennünk a 2001-es év eseményei. Talán még nem múltak el nyomtalanul a karácsony oly meghatóan bensőséges pillanatai, s ezáltal még őrizzük azt a kincset, amit ebben a pár napban kaptunk. De hogyan is lehetne teljes egy élet, ha nem lenne valami előtte. Nem tisztem felsorolni sem a hibákat, sem a bölcs cselekedeteket. Nem tisztem, mert nem vagyok sem döntőbíró, sem túlvilági hatalmasság. Ebben a kis újévi köszöntőben annyit szerettem volna elmondani, amit már amúgy is mindenki átrágott az előző években, hisz akkor is volt szilveszter, majd egy Új Nap. Egy év hosszú idő, alatta sok minden megváltozhat. Erősebbek leszünk, okosabbak is talán, szemünk már nem csak bizonyos dolgokat lát meg. Rácsodálkozunk egymásra, elmeséljük régi emlékeinket, majd elmegyünk, s soha többé nem látjuk egymást. Olyan körfolyamat ez, amiből kiugrani nem lehet, s amit megérteni nem tudunk. Tesszük a dolgunkat, s várjuk a következő évfordulót. Gondoltuk volna tíz éve, hogy most milyen lesz a világ, s milyenek a benne élő emberek? Fogalmunk sem volt. És ez így jó. A reményt fosztanánk meg magunktól, ha tudnánk a világ végét, s a gyermekeink leendő születését. Azt a reményt pedig féltve őrizzük. Itt ez az óra! Ez már váltott! Változzunk mi is vele együtt, hogy magunknak is köszönhessünk majd később valamit Boldog új esztendőt! így utólag is! A szerkesztőség Akikre büszkék vagyunk Beszélgetés egy tehetséges fiatallal, aki az élet több pontján is megállja helyét. 2. oldal Évforduló 2-án volt 196 éve, hogy megszületett Szőgyény-Marich László, a falu egykori grófja, az ország jeles képviselője. 3. oldal A tudomány árnyékában Mikor születik egy családba fiú, s mikor lány? Mi a születésszabályozás titka? Megtudhatják! Barangoló 4-5. oldal Segítség a pályaválasztó fiataloknak, s az utánuk következőknek is, mert nem lehet elég korán elkezdeni a mérlegelést. ■ 6. oldal A társadalom különcei Egy téma, amiről nagyon keveset beszélgetünk. Most meghallgathatjuk az egyik oldalt. 7. oldal Falutörténeti bemutató első rész, s a játék Az elmaradhatatlan múltbéli visszatekintés és a négyfordulós játék harmadik állomása. 8. oldal