Dombóvár - Dombóvári Krónika, 1993 (1-2. szám)

1993 / 2. szám

2 Orbán Viktor Dombóváron November 19-én Orbán Viktor a FI­DESZ pártelnöke és Glattfelder Béla par­­lamenti képviselő, a fiatal demokraták mezőgazdasági kabinet­vezetője, or­szágjáró körútja során Dombóváron ta­lálkozott a város és Tolna megye kb. két tucatnyi vállalkozójával, s a FIDESZ gaz­daságpolitikája iránt érdeklődő, szintén kb. két tucatnyi dombóvári polgárral. Orbán Viktor a tőle megszokott ve­hemenciával, ám ezúttal az országjáró programon fizikailag kicsit elfáradva be­szélt a FIDESZ vállalkozással és gazda­ságpolitikával kapcsolatos elképzelései­ről. Bevallva, hogy számtalan ponton mó­dosították korábbi, nem jó társadalmi visszhangot kapott álláspontjukat, s elis­merve, hogy jelenlegi terveik még nem egy átfogó gazdaság- átalakítási koncep­ció végső és teljeskörű megfogalmazásai. Mindazonáltal a jelenlévők érdeklődve hallgatták a pártvezető értékelését a je­lenleg folyamatban lévő gazdasági vál­tozásokról s arról, hogy a FIDESZ mit tartana meg és mit módosítana, mit újí­tana a gazdasági szférában, ha kormány­zati pozícióba kerülne. Térségünk jelle­gének megfelelően, főként a mezőgaz­dasággal kapcsolatos kérdéseket tettek fel a megjelentek. A kérdésekre válaszolva egyebek közt azt is bejelentette Orbán Viktor—akinek munkatársai (s egy feleslegesen túlmé­retezett technikai és műszaki apparátus) is segítettek a válaszadásban —, hogy pártja eltörölni kívánja a földadót. A fó­rumot követő sajtó­beszélgetésen ezzel kapcsolatban tettük föl Orbán Viktornak a Dombóvári Krónika kérdését. Elmond­va, hogy számtalan nyugat-európai or­szágban — így pl. Franciaországban is — vidéken az egyik legjelentősebb helyi önkormányzati bevétel a földadó. Egy ilyen nemzetközi helyzetben, ilyen me­zőgazdasági és állami adózási rend­szerben, miként véli a FIDESZ fenntart­hatónak, teljesíthetőnek a maga földadó megszüntetési tervét? Kérdésünkre Orbán pártelnök azt a fel­eletet adta, azzal a FIDESZ is egyetértene, ha a helyi adóknak növekedne és a központi adóztatásnak pedig csökkenne a jelentősé­ge, s ezen belül valószínűleg ők is egyet­­értenének azzal, hogy a helyi adók sorában a földadó legyen az egyik domináns elem. Ma azonban, mint ahogy a legtöbb más adó, úgy a földadó is a központi bevételekbe folyik, s ezt nem helyeslik a fiatal demok­raták. Vagyis nemcsak a földadó, hanem az egész adóztatási szisztéma újragondo­lását is időszerűnek tartja az 1994-es vá­lasztások után a FIDESZ. Úgy gondoljuk, hogy ebbéli álláspont­juk feltétel nélkül helyeselhető. -balipap- 'Dombóvári 'Krónika 1993/2 A hó = akadály Nem tudom Murphy rájött-e erre, de ha hull a hó és hózik, akkor mifelénk tör­vényszerűen zik, zik, zik. Hogy mennyire, annak megtapasztalásán november 13-án sikerült átesnünk immáron ebben az évben is. Idei sütetű nagy nyilatkozatok ugyan még nemigen voltak arról, hogy az ille­tékesek felkészültek a télre. Ez minden év­ben jönni szokott így november eleje táján, most azonban vagy elkerülte a figyelme­met, vagy ez a méltányos — hovatovább szociálliberális — ősz a nyilatkozni hiva­tottakat is megtévesztette. Úgy gondolhat­ták, ráérnek még megnyugtatni bennünket, hadd maradjunk addig is a saját kockáza­tunkra nyugodtak, amíg nem szólnak. (Ar­ra pedig egyszerűen nem is merek gon­dolni, hogy netán a rendszerváltással — úgy tűnik óhatatlanul — együttjáró rama­­zuliban nem akadt új gazdája még a „fel­készültünk a télre” kezdetű népkábító sü­ketelésnek...) Az időjárást azonban — vélhetőleg — ezúttal is elfelejtették értesíteni a fejlemé­nyekről, így aztán annak rendje-módja sze­rint zúdult a nyakunkba erre a szombat reggelre mindaz, ami ebben az éghajlati övezetben ilyenkortájt bizony elő-előfor­­dult már jónéhányszor azóta, amely időkig vissza bír nyúlni az emberemlékezet. Gyönyörű, harminc centisnél vastagabb hótakaróra virradtunk. S a hó szép vékony, nekiterült tempóban csak hullt, csak hullt szakadatlan. Szombat lévén, gondolhattuk, az illetékesek is szenderegtek még odaha­za, s ha föl is pitymallottak már, legföljebb kedves családi körben ők maguk is derűsen bámulhatják odabentről a békés havazást. Ünnep az ilyen látvány, egy kis előleg, kóstoló a lassan ránk köszönő, meghitt, téli együttlevéseinkből. Ki gondol ilyenkor út­tisztítókra, fölkészültségre, intézkedés­re...? Ki? Hát például az, aki útnak indul. Az, akinek olyan intézni valója van, ami miatt — ha esik, ha fúj — akár ezen a hóval beköszönő szombat reggelen is el kell indulnia. S voltunk jó egynéhányan még úgy kilenc óra tájban is. Akik tapasz­talhatták az utak szinte teljesen járhatat­lanná válását, az emelkedőkön elpörgő ke­rekű autók csúszkálását, a menetrendsze­rinti autóbuszok és vonatok menetidejének pillanatok alatt történt teljes megbízhatat­lanná válását. Az úttest közepén botorkáltak, vonultak az emberek, nemcsak a városból elutazni készülők, hanem a boltokba, üzletekbe vá­sárolni indultak is. Volt, aki vidáman és derűsen vette tudomásul a természetnek ezt a szelíd tréfáját, de idősebb nénik, ma­gányos emberek bizony aggodalmasan ke­resték a talponmaradás biztonságát a térdig érő hóban. A vonatok már délelőtt legalább egy órát késtek a Dombóvárra érkezésben; az innen csak a menetrend szerint fél tíz után induló s tizenegy ötvenre a Délibe érkező ezúttal negyed kettő tájban cammogott be az itthoninál vékonyabb hó lepte Buda­pestre. A Somogy express pedig, amelyik­nek visszafelé 17.35-kor kellett volna in­dulnia s nyolc óra előtt illett volna érkeznie Dombóvárra, több mint 3 és fél órás ké­séssel indult a Déliből, és nem sokkal éjfél előtt érkezett a nagyállomásra. A Déliben így aztán este öt órától ha­talmas embertömeg jött össze. Több száz ember próbált — ki békésebben, kedélye­sebben, ki ingerülten és magából kikelve — tájékozódni és megoldást találni a cél felé elindulásra, de ebbéli törekvéseikben kevesen találtak alkalmas partnerre, hiszen a pályaudvar személyzete láthatóan csak vergődött a feje tetejére állt világban — az ügyeletben­ szolgálatban lévő vasuta­soknak fogalmuk sem volt, hogy mi fog történni az elkövetkező tíz percnél távo­labbi időben. Mindenesetre valószínű, hogy amit a MÁV ezen a napon több ezer utasával mű­velt, az egy fikarcnyit sem növelte a szim­pátiát napokon belül esedékesnek mondott sztrájkjuk és bérköveteléseik iránt. Ehe­lyett sokkal inkább az volt a jellemző, amit fárasztóan elnyúlt útja során mindenfelől hallhatott az ember: nem kell itt a vasuta­soknak sztrájkkal fenyegetőzniük, nem kell azt bejelenteniük és megszervezniük; elég, ha egy reggelre, így tél elején, egyszeresük nekiered a hó... -balipap-

Next