Egyházgellei Hírmondó, 2001

2001-12-01

Obecná kniznica 930 34 Holice n/O «Egy házgelle önkormányzatának lapja Karácsony üzenete Adventi várakozásunk egyre gyorsabb léptekkel közelít a beteljesedés felé, a vágyakozó és kereső emberi lélek halad a teremtő Isten elé, jobban mondva: az Isten közeledik az ember felé, hiszen nélküle semmik sem vagyunk, semmit nem tehetünk. Ez az élet adventje, telve örömteli vágyakozással és várakozással, mert tudjuk, hogy jön az, akire várunk. Isten nem hagyja magára gyermekét... És itt a karácsonyest, melynek varázsa megfogja szívünket, s melege le tudja olvasztani a sok fáradt, szenvedő és vergődő embertestvérünk szívéről a jeget, és mindnyájan közelebb érezzük magunkat egymáshoz. Érzi az ember a Csodát, melynek ő maga a részese. Érzi a valóságot - még akkor is, ha olykor különféle kultikus jelenetekkel vagy giccses félrema­­gyarázatokkal beárnyékolják a lényeget - az Isten emberré lett, "az Ige testté lett, és közöttünk lakozott” (Jn.1,14). A hetvenes évek közepén történt, hogy karácsony előtt egy német városka házfalaira ismeretlen kezek kis falragaszokat helyeztek el ezzel a szöveggel: "Tegyétek végre azt, amit az Isten: legyetek emberré!” De hát van ennek egyáltalán értelme - kérdezhetik sokan -, nem vagyunk eléggé emberek? Emberek vagyunk, ám körültekintve egyre inkább emberte­lenségbe ütközünk, amely sokszor hatalmas sodrásával bizony magával ragad bennünket. Észre sem vesszük,­ mikor már a gyűlölet meg a harag tüzét szítjuk magunkban ahelyett, hogy az egységet építenénk; mérvadónk a kitűnés, szereplésvágy, önzőség. Aztán mintha elfeledkeznénk a valóságról, hogy az idők teljességében az Isten lett emberré, és nem az ember Istenné. Úgy tűnik, elfeledkezünk a szolgálatról és csak az erőnket és hatalmunkat firtatjuk: istenekké akarunk válni, mintha az ősbűn virágba borulásának korszakában élnénk. "Olyanok lesztek, mint az Isten” (Ter.3,5). Az ember maga akarja kezébe venni saját és a világ sorsát, nem akarja tudatosítani, hogy a történelem kormánykereke Isten kezében van. Vajon van-e megnyugtató bizonyíték arra, hogy képes az ember egymaga a világ sorsával, irányításával megbirkózni? Vajon olyan erős-e már, hogy akár száz világot is teremthet, vagy csak arra képes, hogy szétrombolja még azt az egyet is? "Nincs már messze az a nap - írja mintegy hatvan-hetven esz­tendővel ezelőtt Teilhard de Chardin -, amikor majd az emberiség az öngyilkosság vagy az imádás, az Isten felé for­dulás között választhat". És megdöbbenten állapíthatjuk meg: igen, nincs már messze, sőt nagyon is közel van. De van-e menekvés? Mit tegyünk? Igen, van menekvés, kövessük Isten példáját, legyünk végre valóban emberré. Az a béke, amelyről az első karácsonyi égi hírnökök szóltak, csak akkor lép életbe, ha megadjuk a dicsőséget az Istennek. Immár kétezer évvel ezelőtt történt az a páratlan értékű Csoda, hogy a hatalmas Isten vérrokonságba lépett teremtményével, az emberrel, leszállt a mi kis bolygónkra, a Földre, az Isten emberré lett. Nem angyalként jött közénk, nem is az állatvilág­ba lépett be, hanem ember lett, egy lett közülünk; egy kis­gyermek lefegyverező emberségében érkezett hozzánk. Hatalmát nem azzal igazolta, hogy győztes hadvezérként állt föl a világ Koponyahegyére, hanem, hogy szeretettel fordult minden ember felé. Ezzel a szeretettel mosolygott a pász­torokra és a bölcsekre a betlehemi barlangistállóban, és ugyanezzel a szeretettel tárta ki karját minden ember felé a kereszten. Immár kétezer éve annak, hogy a világon a leghite­lesebben Isten Fia ajkáról hangzottak el ezek a gyönyörű szavak: "Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket” (Jn. 15,12). Élt régen egy bölcs tanítómester, aki megkérdezte tanítványait: meg lehet-e határozni azt a pillanatot, amikor vége az éjszakának és kezdődik a nappal? A tanítványai ezt válaszolták: Akkor lehet meghatározni, amikor távolból a fügefát meg lehet különböztetni a pálmafától. Amikor a kecske és egy bika közötti különbséget észre lehet venni... Mire a tanítómester: csak akkor múlt el már az éjszaka és akkor ébred a nappal, ha egy ember arcára tekintesz, és fel tudod azon fedezni testvéred vonásait. Amikor ez sikerül, valóban elmúlt számodra az éj és megérkezett a nappal. Az agg Szent János apostol, aki az üdvözítő Jézus "szeretett tanítványa” volt így ír: "Isten a világosság, benne nyoma sincs a sötétségnek. Ha azt állítjuk, hogy közösségben vagyunk vele, de sötétségben élünk, hazudunk... De ha világosságban élünk, amint ő is a világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással és Fiának, Jézus Krisztusnak vére megtisztít minden bűntől” (Un.5-8). Az igazi világosság a világba jött, hogy minden embert megvilágítson, hogy testvéreink arcára tekintve Urunkat, Istenünket is megláthas­suk; ez karácsony valódi üzenete, a nagy találkozásé, az emberré válásé. Lormusz János 1

Next