Kiskunmajsa - Kunsági Hírlap, 2014 (5. évfolyam, 1-50. szám)
2014-06-06 / 23. szám
2014. június 06. ^ i m mrrm, s mw s «mmmwmmwí 13,6 milliót kövesel az önkormányzat A legutóbbi, május végén megtartott testületi ülésen döntött a kiskunmajai képviselő-testület arról, hogy érvényesíti a Motorland-projekt egyik cégével, a felszámolás alatt álló World Communication Company Kft-vel szemben fennálló 13,6 millió forintos követelését. A testület négy variáció közül választhatott, hogyan próbálja meg követelését érvényesíteni, végül úgy döntöttek, hogy a felszámoló által a hitelező részére a követelés zárómérlegben, illetve vagyonfelosztási javaslatban történő átadását választják. Ebben a változatban az önkormányzat talán érvényesíteni tudja illetékmentességét. A hitelezői rangsorban egyébként az 1 pont alá került a kiskunmajsai önkormányzat. Kunsági Hírlap facebook.com/kunsagihirlap Sterimo a rendőröknek A majsai képviselők május végén három darab számítógép konfigurációt és egy darab sterimo nagynyomású mosót adományoztak döntésükkel a Kiskunmajai Rendőrőrsnek. A számítógépek darabonként 176 ezer forint értékűek, a gépkocsimosáshoz felajánlott sterimo 28 ezer forint. Vezetékes víz lesz Bodogláron A Mindennapi Ivóvizünk programban lezárult a közbeszerzési eljárás szakasza, a kivitelezővel aláírták a szerződést - tájékoztatta lapunkat Faludi Tamás polgármester. Az átadási határidő idén december 31-én van, így azt követően már tiszta és egészséges lesz a vezetékes víz is Bodogláron, ahol az ivóvizet jelenleg konténerből biztosítják._______ Folytatás: előző oldalról Azt követően a forgatás két és fél három hét volt napi két három helyszínnel délutánonként, esténként, majd a végén a nonstop utómunka. KH: Hány változat kellett a legvégsőhöz? GYT: Összesen négy változat készült. A zene az adott volt, a felvett anyagot kellett hangulatában, ritmusában hozzáilleszteni, a 26-28 forgatási helyszín jeleneteit egybefűzni. Egy snitt kiválasztása, ami a filmben alig néhány másodperc, jelenetenként minimum negyedóra, de jellemzően negyedóra és egy óra között mozgott. Az elővágott anyagot átnézve megvizsgáltuk, hol kell még rajta módosítani, szűkíteni a snittek hosszán, ritmust adni a filmnek, majd a második kópiát Ritával egyeztetve módosítottuk még, s ezt a harmadik verziót mutattuk meg a város turisztikai életében legnagyobb szereppel bíró Szikora Gyulának, a Jonathermál Zrt. elnök-vezérigazgatójának, aki szintén tett még néhány javaslatot. Ezeket felhasználva még átgondoltuk, újravágtuk az anyagot, s nyerte el végső formáját a film, valóban a turizmusra, idegenforgalomra helyezve a főbb hangsúlyokat. KH: Összesen mennyien vettek részt a film elkészítésében? GYT: Olyan 60,60-70 fő vett részt, akik aktívan közreműködtek a forgatásban, a szervezésben, a táncok, a megjelenés, a ruhák, a jelmezek válogatásában, sminkelésben. KH: Nagyjából 60 ember dolgozott egy hónapon keresztül az ötperces filmért. Megérte? GYT: Maximálisan. Ezelőtt 28 évvel én csináltam az első turisztikai filmet a városunkról Something Else, Valami más címmel, a Jonathán Tsz megrendelésére. Átlátva annak a filmnek a sikerét, ívét, szükségszerűségét éreztem fontosnak, hogy ebbe az öt percbe tegyük bele, amit a 21. század diktál, és elvár joggal egy ilyen alkotástól. És ezt sikerült is beletenni szerintem. A Kiskunmajsai Tankerület vonzáskörzetében a sikeres versenyeredményt elérő tanulók és a felkészítő pedagógusok méltatása a Kiskunmajsai Járási Tehetségnap rendezvénysorozat egyik legfontosabb része. A pénteki járási Tehetségnap mindenki számára nyitott rendezvény, újfajta kezdeményezés, mely a Nemzeti Tehetség Program népszerűsítése mellett a tehetséges tanulókra és a kortárs fiatalokra hívja fel a helyi társadalom figyelmét. A program ragyogó lehetőséget kínál a helyi hagyományos Pedagógusnapi ünnepség méltó ünneplésére, hiszen mi lehetne nagyobb elismerése a pedagógusok munkájának, mint látni a tehetséges, sikeres tanulók örömét, mosolyát, s későbbi sikerét. Az „Itt tartok" programrészt Czikkely Anna egykori diák és Tóth Tamás meteorológus vezeti. Czikkely Anna nemrégen érettségizett, s rutinos a Tehetségnapok szervezése körüli forgatagban, hiszen egykori „bibósként” már több ilyen programban részt vett. Sokoldalú, tehetséges ifjú hölgy, hegedül, rajzol, énekel. Legutóbb megnyerte a Starbucks online pohártervező versenyt és ígéretes képzőművészeti alkotásait már Kiskunmajsán is bemutatták. Tóth Tamással nap mint nap találkozunk, na nem az utcán, hanem a televízióból tájékoztatja a kedves nézőt a várható időjárásról. Kiskunmajsai kötődésének oka, hogy édesapja dr. Tóth Tibor háziorvos. Tamás már egész kicsi gyermekkorában eldöntötte, hogy meteorológus lesz. Tudományos elkötelezettségének egyetemi tanárként tesz eleget, média szerep OKTATÁSKUTATÓ lóként már élő műsorvezetői lehetőségeket is kapott. A programra felkért szereplők azonnal elfogadták a meghívást. Kiskunmajsa város szereti és támogatja a sportot. Két elszármazott sportoló is megörvendezteti jelenlétével a rendezvényt: Szikora Melinda jelenleg a FTC - Rail Cargo Hungaria kézilabdacsapat kapusa és Darmos József nyolcszoros magyar országos felnőtt bajnok és kétszeres EB bronzérmes nehézsúlyú ökölvívó kiválóság. Kálmán Anita tehetségét jól ismerjük, hiszen nemrégen a „Musicalek éjszakája” című produkcióban aratott hatalmas sikert Kiskunmajsán szóló- és duett produkcióval. „Jazz és Más" kórusformáció tagja, akikről méltán elmondható, hogy a magyar zenei élet kreatív feltörekvő üdvöskéi. Galuska László a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola adjunktusa, ahol irodalomhoz és színházhoz kapcsolódó tárgyakat tanít és kutat. Több mesedarabot írt, melyeket sikerrel játszanak bábszínházak és a „Sivatag Hercege" című darabját a Pécsi Nemzeti Színházban is bemutatták. Tanulóink eredményeire joggal lehetünk büszkék mindannyian, mind a felkészítő pedagógusok, mind a szülők. A sikerek elismerésének fontosságát a résztvevő vendégek lelkes közreműködése is alátámasztja. Várunk mindenkit a Konecsni György Művelődési Központban 15 órakor kezdődő nyílt rendezvényre, aki szívesen ünnepel együtt a tehetséges fiatalokkal. Kiskunmajsa „hírességei” köszöntik az eredményes diákokat ÉS FEJLESZTŐ ------------INTÉZET I Nemzeti Tehetség Program kunsagihirlap.hu MN Tenisztábor Kiskunmajsán Július 7-11-ig és augusztus 11-15-ig naponta 9-12 óráig. Korhatár: 5-18 éves korig. Érdeklődni: Balogh László, 30/489-7689