Mezőszilas - Kisbíró, 1993 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1993-02-05 / 1. szám
Szomorú évforduló •Emlékezzünk, hogy ne felejthessünk Ötven éve, hogy 1943. januárjában a Don-kanyarban a magyar csapatok végzete beteljesedett Abban az időben alig volt Szitáson - és talán az egész országban - olyan család, amelyikből ne lett volna valaki sebesült rokkant, hősi halott vagy hadifogoly. E szomorú évforduló kapcsán szeretnék emlékezni. Emlékezni és tisztelegni azknak a szelleme előtt, akik a második világháborúban harcokban, vagy bármi módon, harctéren, itthon vagy a világ bármely táján meghaltak. Igaz, még gyermek voltam akkor, de a gyermekek szeme nyitva van a világra. Az első, akit kis barátnőmmel, P. Irénkével megsirattunk, a gazdasor Siposék fia volt. Úgy hívtuk, a “pákász”. Nem tudom a felnőttek is így hívták-e? Mindig mesélt a gyerekeknek. Vadkacsákról, nádirigóról, csíkhalakról. Irénkével elbújtunk a templom melletti szögletbe és megfogadtuk egymásnak, hogy ha mégis visszajönne a Pákász, többet nem nevetjük ki, amikor azt mondja, hogy a bzzzizzegő hangú bölömbika az madár. Az Újsori S. Gy. menyasszonyának arcát ma is magam előtt látom. Nem sokkal azután találkoztam vele, hogy megjött a hír, meghalt a vőlegénye. Akkor láttam először az emberi szemből áradó fájdalmat. Néhány töredék bátyám harctéri naplójából: ... mozdulni sem tudunk. Hét napja vesztegelünk járműveinkkel benzinhiány miatt!...14 napon át nem volt pihenésünk. Reggeltől estig csatázunk. Az emberek a végkimerülésig kialvatlanok. Éhesek, vizünk fogytán. Az olvadt hőlétől, a pocsolyavíztől sokan hasmenésesek... Az út mindkét oldalán emberi és állati hullák. A felpuffadt lótetemekből elviselhetetlen bűz árad... Láttam közelről egy orosz holttestét a szétlőtt tankja mellett. Keze az arcához emelve, hogy védje. A hátán feküdt. Talán éppen csak kilépett tankjából, hogy két másodperc múlva meghaljon... egyszerűen nem veszi be a gyomrunk az ember elleni fegyverhasználatot....éjszaka, menetelés alatt elnéztem a távoli halvány csillagokat. Olyan békések voltak. Arra gondoltam, milyen könnyen meg lehet halni!... Halljuk, amint Kárándy százados tárgyal Rössner német őrnaggyal. Sőt, nem is tárgyal. Meghátrál előtte. Meghallgatta a németek követelését és továbbította D. századosnak. D. százados jelenti Zádor zászlóaljparancsnoknak. Hozzáteszi, hogy ez öngyilkosság lenne a magyar csapat részére. Zádor zászlóaljparancsnok rezzenéstelen arccal kiadja a parancsot: támadni! D. százados megismétli, hogy ez őrültség lenne ilyen nyomorúságos felszereléssel és bátorságot gyűjtve magában, írásban kéri a parancsot a zászlóaljparancsnoktól. Zádor kissé meghökken, majd telefonál s utána tanúk előtt ismétli a parancsot: támadni! Közben a német gépesített osztag áthúzódik a hátunk mögé és a fejünk fölött lőni kezd. Nem az orosz állásokra, hanem elénk. Hogy értsünk a szóból, így valójában két tűz közé kerültünk? Nincs más választásunk csak ez az őrültség, hogy mi támadjunk! (Folytatás a 3. oldalon) (( Számunk tartalmából Falutörténet............................................2. oldalon Emlékezés.................................................3. oldalon Kíváncsiskodó.........................................4. oldalon A polgármester válaszol....... Hírek.......................................... Sport.......................................... Iskola......................................... Emlékezés................................. ...........4-6. oldalon ...............7. oldalon ...............8. oldalon ...............9. oldalon ......10—11. oldalon Hirdetések..............................................12. oldalait.... 1.......... __ 1