Siklós, 1989 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1989-04-01 / 4. szám

SIKLÓS 4. oldal Vélemények Helyzetjelentés 1989. március 11-én tartotta meg küldöttgyűlését a KISZ Siklós Városi Bizottsága. Eddig tart egy szokványos hír. Ha a kulisszák mögé tekintünk, akkor az alábbi folyamatot tapasztaljuk. Az 1988-ban tartott országos KISZ- értekezlet értelmében a KISZ-nek fel kel­lett mérnie saját erejét. Az addig hangoz­tatott egységes mozgalomképet feladva el kellett ismernie a saját sokszínűségét. Fel kellett, hogy mérje erejét, a tényle­ges taglétszámát. Városi szinten, az évek óta csökkent taglétszám, 1988-ban 1057 fő volt KISZ-tag. A küldöttgyűlésig 836 fő jelentkezett be a Városi KISZ Bizott­sághoz. Mi is ez a bejelentkezés? Minden egyes szerveződés előtt megvolt a lehető­ség, hogy a KISZ-en belül oda jelentkez­het be, ahova akar. Mivel a rétegszerveze­tek önálló életet kezdtek, mindenki előtt nyitva állt a kérdés, hogy melyikhez csat­lakozzon. Az ÉFISZ-hez (Élelmiszergaz­daságban és Falun élő Fiatalok Szövet­ségei? a MADISZ-hoz (Magyar Dolgozók Ifjúsági Szövetsége)? a diákok a Diák Szövetséghez? Minden szervezet eldönt­­hette, hogy mi felel meg legjobban neki. Talán többekben felvetődött a kérdés: Mi van, szétesik a KISZ? A KISZ nem esik szét, hanem megújítja működését. Az eddigi KB, megye, város, alapszerve­zet forma megfordul, és az alapszerveze­tek döntik el, hogy szükség van-e városi bizottságra. Ha tehát a városi szint fenn kíván maradni, igencsak hajtania kell, hogy olyan szolgáltatásokat adjon az alapszervezeteknek, amelyek igazolják a szükségességét. Az új KISZ vagy a maj­dani utódszervezete az előbb említett szerveződések (ÉF­ISZ, MADISZ, DSZ) szövetségeként létezne. Természetesen nemcsak ezek a szerveződések léteznek, önálló szervezete van a főiskolás, egye­temista fiataloknak, az egészségügy és az igazságügyben dolgozó fiataloknak is. Tehát a szövetség valódan önálló tagszer­vezetek szövetsége len". Megpróbálták városi szinten megvaló­sítani ezt az elképzelést a Városi Koor­dináló Tanács létrehozásával. Úgy látják, hogy a mai politikai helyzetben öngyil­kosság lenne begubózni, ezért nyitnak az alternatív szervezetek felé is. A küldött­­gyűlés elfogadta a KISZ Városi Bizottság politikai programját is. A KISZ Siklós Városi Bizottságának politikai programja A KISZ Siklós Városi Bizottság felhívása mindenkihez! Mi jellemző a ma ifjúságának helyze­tére? - Ha családot alapítunk, a létmini­mum alatt tengődünk! - Lakáshoz jutási esélyeink folyama­tosan romlanak! - Egyre nagyobb gond az elhelyez­kedés! - Vállalati létszámleépítésnél ,,pálya­kezdők előnyben”­ - 30 éven alulinak részt venni a sor­sunkat eldöntő közéletben, szinte lehe­tetlen. (A siklósi tanács testületében 2 fő 30 év alatti, 3 fő 35 év alatti a 41 fős tes­tület létszámából.) - Az áremelkedés lehetetlenné tesz minden takarékosságot. Követeljük a csa­ládi jövedelemadó bevezetését! Veszélyben a jövőnk, a gyermekeink jövője! Jelenünk is egyre lehetetlenebb! Csatlakozzunk a KISZ Platformjához programunkkal. Mit kell tennünk? Köve­telnünk kell! I. KÖZÉLET Döntő beleszólást a ránk vonatkozó, minket érintő kérdésekben. Álláspon­tunk az, hogy a politikai érdekérvényesí­tés legegyszerűbb módja, saját képviselők által részt venni a döntéshozó fórumok, testületek munkájában. Meg kell állítani a fiatalok kiszorulását a választott testü­letekből. Rátermett fiatalok menedzselé­sével, felkészítésével, a választásokban való aktív részvételünkkel (saját jelölt állításával) meg kell fordítanunk e folya­matot. Szükséges azonban, hogy az ifjú­ság politikai erőként szerveződjön meg.­­ Legyen világos, képviselhető prog­ramja. (Ne csak ifjúsági, hanem a társada­lom egészét érintő.) - Legyenek „politikai arccal” rendel­kező képviselői, őket támogató, megfele­lő tömegbázissal. - Új típusú együttműködés valósul­jon meg a különböző ifjúsági szervezetek között. (Az eredmény befolyásolása ér­dekében szövetséges keresés, koalícióala­kítás, együttműködés.) - Javasoljuk az Országgyűlésen belül ifjúsági frakció létrehozását. - Törekednünk kell, hogy a helyi, területi párttestületek, tanácsi szervek döntéseik meghozatalakor ismerjék meg és vegyék figyelembe a KISZ-es vélemé­nyeket, javaslato­kat.­­ A megjelenő és megerősödő alter­natív csoportok és mozgalmak, valamint a hagyományos szervezetek között ala­kuljon ki konstruktív együttműködés, a társadalom fejlődése érdekében. Éppen ezért vállaljuk az együttműködést min­den olyan szerveződéssel, akik az ifjúság helyzetének javítását tűzik ki célul.­­ A KISZ és a többi (társadalmi) szervezet közötti viszonyt az ifjúság ér­dekeinek szempontjából kell létrehozni. De mivel a KISZ képtelen az ifjúság min­den egyes rétegének érdekét képviselni, ezért törekednünk kell a többi (társa­dalmi) szervezettel, és különösen azok ifjúsági csoportjaival egyes kérdésekben szövetségi jellegű kapcsolatot létrehozni.­­ Részt kívánunk venni az Ifjúsági Alap, lakásépítési támogatás, szociálpoli­tikai kedvezmények, telekelosztás, te­lek-, lakásvásárlási kölcsönök stb. elosz­tásának vitájában.­­ A törvényalkotási folyamatban és a napi politikai gyakorlatban is a jogálla­miság megteremtése legyen a meghatáro­zó szempont . Részt kívánunk venni az alkotmá­nyozási folyamatban, a közeljövőben tervszerű törvényjavaslatok vitáiban, pl.: - tanácstörvény, lelkiismereti és val­lásszabadság, nemzetiségi törvény; - választási törvény; - párttörvény; - országos és helyi népszavazás; - honvédelmi törvény módosítása; - ifjúsági törvény; - a gyermek- és ifjúságvédelmi tör­vény. - Különböző közéleti fórumokon való szerepléskor a meggyőzés eszközével törekedünk álláspontunk érvényesítésé­re. A vita eredményeként létrejött vagy létre nem jött eredmény nyilvánosságra hozatalára. - Nem működhetünk nyilvánosság nélkül! Ezért törekszünk arra, hogy meg­teremtsük saját eszközeinkkel, saját cél­jaink érdekében a saját nyilvánosságun­kat. - A hozzánk bejelentkező szerveze­teknek koordináljuk munkájukat, lehe­tőséget adunk nekik, hogy munkájukról, véleményükről tájékoztathassák a széle­sebb nyilvánosságot is. - Szeretnénk olyan közösségi vállal­kozásokat létrehozni, melyeknek bevéte­leiből nemcsak mi részesülnénk, hanem a hozzánk csatlakozó szerveződések is. II. OKTATÁSI TERÜLETEN - Legyen állampolgári jog a felsőok­tatásban való részvétel. - nézetek.. ./ fórum - Véleményünk szerint a nevelő­oktató munkát a jelenlegi színvonalon, az emelkedő középfokú beiskolázás mel­lett, csak kényszermegoldásokkal lehet fenntartani. Éppen ezért feltétlenül szükségesnek érezzük új iskolák, új tan­termek építését ahhoz, hogy az oktatás színvonala, valamint a beiskolázás aránya ne csökkenjen. új iskolát, tantermeket, kollégiu­mot, menzát,­­ több pénzt a közoktatásra! III. APRÓFALVAK HELYZETE A kistelepülések alapellátásában a közös elem a hátrányos helyzet, mely az elmúlt időszak helytelen településpoliti­kájának ..köszönhető”.­­ A KISZ Siklósi Városi Bizottsága olyan politikát támogat a kistelepülések­kel kapcsolatban, amely küzd:­­ az állampolgárok lakóhely szerinti megkülönböztetése ellen (pl.: egyenlő mértékű kW/h/I­ t az elektromos energia fogyasztásáért, lakóhelytől függetlenül). az 1 főre jutó településfejlesztési összegek azonos szintre hozásáért, - az indokolt és igényelt önigazgatás lehetőségének megteremtéséért, a továb­bi tanácsi körzetesítések megszünteté­séért, - az alapellátás, az infrastruktúra em­berhez méltó szintre fejlesztéséért (pl.: bolt, út, közlekedés, telefon stb.), - a települések munkalehetőségeinek kialakításáért, az ingázás csökkentéséért, - az állami vagy magánóvodák kiala­kításáért, - az iskolák körzetesítésének lehe­tőség és igény szerinti megszüntetéséért, a fiatalok elvándorlásának csökken­téséért, az elöregedési, kihalási folyamat megállításáért. ÖSSZEGEZVE: azért, hogy a falu gazdasági, politikai szempontból jelentő­ségéhez mért támogatásban részesüljön.­­ Tehát volt már politikai program, el­képzelés a városi testület működésére, már csak testületet kellett megválasztani. A városi testület tagjai: titkár: Go­­mella Tamás, tagjai: Batta Zsolt (BCM Rt.), Kátay Zoltán (Újpetre), Horányi József (Villány) hagyományos Nk.-i bi­zottságok: - Tengler Brigitta (KIOSZ) Tóth Andrea (Kenyérgyár) hagyományos asz. - Tollas Tibor (VGV), Mecskei Károly (Ganz) ifjúsági körök: - Görgé­­nyi Andrea (ÉFISZ), Horváth Zsolt (Ifjú Gárda). Azok, akik Siklós város és vonzáskör­zetét képviselik a megyei küldöttgyűlé­sen: Batta Zsolt, Gomolla Tamás, Jelics Tamás, Horányi József, Kátay Zoltán, Régért Gábor, Tollas Tibor, Horvátz Zsolt. A kongresszusi küldött: Régért Róbert. ★ Tehát ezt takarja a szokványos hír, amit a bevezetőben említettem. GT * A siklósi Táncsics Mihály Vadásztár­saság március 4-én a BM-klubban tartotta éves közgyűlését, ahol lemondott intéző bizottsági megbízatásáról dr. Horváth Károly, Illés István és Magyar László. Az új Intéző Bizottságot április elsején választják meg. ÚTBA ESIK JÖVET-MENET A SIKLÓS ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET! Csak a siklósi T­akarékszövetkezetnél: Lekötés nélküli betéteire 12%-os kamatot fizetünk! • Mondatok az MDF országos gyűléséről • Abban a pillanatban vagyunk, amikor mindent el lehet veszteni, s min­dent meg lehet nyerni. Meghasadt az MSZMP, és csak magával tud foglalkozni. Meghasonlott a Kisgazdapárt, és csak magáról tud beszélni... Ha mi is összeve­szünk, akkor nem marad, aki az ország­ról tud valamit mondani, csak saját magáról. • Ha egy kutyát megkötöznek és száj­kosarat tesznek rá, akkor az a kutya na­gyon hamar elgyöngül... Amikor a száj­kosarat leveszik, a buta kutya ugatni kezd. Az okos elrágja a nyakörvet. • Olyan program kell, amellyel a nép elé lehet lépni. Nem a tagok száma a fon­tos, hanem az,­hányan értenek vele egyet. • A mai többpártrendszer: a meccset mi játsszuk, de a salakos pályán ti is kis­kapuzhattok. • A Magyar Televízió története Acz­él György tévedéseinek története. • Nincs megbonthatatlan barátság! Olyan szövetségben kell élnünk, amely­ben olyan állam is van, amely halálos ellenségünk. • Az MSZMP még nem szeli a szalá­mit, de már Fejti! • Ha az őskeresztények akkoriban pártot alapítanak, akkor még mindig Diocletiánus lenne a császár, s állna a Római Birodalom. • Nekünk stratégiánk van és hitünk, az MSZMP-nek taktikája és vagyona. • Nemcsak a tulajdonviszonyok meg­változtatására van szükség, hanem a párt­­vagyon népi tulajdonba vételére, mert az a párt által eltulajdonított népi tulajdon. • Jelenleg egy MDF-tagra három munkásőr jut. • Pártalapításnak egy demokratikus államban van csak értelme. Az MDF egyelőre nem alakul párttá. • Nem kell nagy nemzeti kerekasztal! Ne a nép feje fölött jöjjön létre egy kon­szenzus. • Van-e ebben az országban hivatal, intézmény, szervezet, párt, amelyben fel­tétlen a nép bizalma? Alkotm­ányozó nemzetgyűlés kell! Ki Alá szabad-e húzni piros tintával? Lapunk 1988. évi 4. számában köz­­­­readtunk egy híradást, mely szerint szennyvízszippantást és -szállítást vállal­tunk volna magánszemélyek és közüle­­tek részére. A hír akkor igaz volt, de raj­tunk kívülálló okok miatt a szándékunk meghiúsult. A Köznevelés 1988. február 3-i szá­mában glosszát olvashattunk a Piros tin­tával c. rovatban Gazdagodó művelődési házak? címmel. Írója Reichmesz Ádám több kérdés felvetése mellett, a kultúra jövőjét féltette ettől a vállalkozástól. Ok nélkül. Nem vagyunk egyedülálló intézmény abban a törekvésünkben, hogy­­ miköz­ben keressük a kultúraközvetítés, a kul­túrateremtés új lehetőségeit lemond­hassunk a nem szakmai jellegű költségek csökkentéséről. Véleményem szerint egy vállalkozás nem „partizánakció”, ha fenntartja önmagát és tehermentesít, ha juttat a gyermekműsorok dotálásához, és az intézmény közösségeinek fenntartásá­hoz. A város közművelődése, benne a művelődési központ is sokat változott azóta, mióta a glossza írója felsőfokú könyvtárosi végzettséggel elhagyta könyvtárosi pályát, majd ezelőtt 8 évvel a a népművelői munkából kényszeredett pedagógusi pályára. A változás bemutatá­sára készségesen álltunk volna rendelke­zésére, ha legalább egyszer is kereste volna a „jobbító szándékú” társalgás, a közügyek megbeszélésének lehetőségeit. Pávics János, a művelődési központ igazgatója Átvételi elismervény Alulírott igazolom, hogy a mai napon (1989. március 7-én) Krebsz Jánostól, a siklósi MDF vezetőjétől 7 db aláírás­gyűjtő ívet 277 választópolgári aláírással átvettem. Az ívek „Levél a választóktól" címet viselik, s tartalmukban közlik, hogy a választópolgárok milyen magatar­tást várnak el képviselőjüktől a Parla­ment márciusi ülésszakán a Bős -Nagy­maros-kérdésben. Kérésemre az átvételi elismervény a következő mondattal bővül: Az elismer­vény aláírása nem jelenti a benne szerep­lő kérés melletti szavazás ígéretét Siklós, 1989. március 7. Bódi János orsz. képviselő ♦ A Tenkesalja Áfész vezetősége már­cius 11-én a várban tartotta a beszámoló közgyűlését. ★ Folyamatosan halad a nagy közösségi tv-rendszer építése, a szerelők a lakások­ban elvégzett mérések után a Béke teret és a Hajdú Imre úti és az Iskola úti lakótelepet köti be a hálózatba. A műve­lődési központ a 300 lakás bekapcsolását követően hétköznapokon (vasárnap kivé­­­telével) 8 -22 óráig ügyeletet tart, ahova hibabejelentéseket lehet megtenni (Kossuth tér 15 ). 1989.április Utcákról és címerekről Bizonyára sokan látták a pécsi tele­vízió riportját a patinás nevű Sörház utca átkeresztelése körüli hercehurcáról. Azon nyomban eszembe jutott néhány előző heti beszélgetés, amelynek során egyes siklósi utcák újratörténő elnevezé­séről hallottam. Szóba került a Gagarin utca nevének megváltoztatása néváthelyezéssel, hogy az első űrhajós neve megmaradjon váro­sunk térképén. Megváltozna a Beloian­nisz utca neve, több helyi kötődésű csa­ládnév kerülne az utcatáblákra. Ezek per­sze egyelőre az ötlet stádiumában levő gondolatok, vitatkozni kár lenne velük. Viszont a pécsi példa is itt: a siklósi embereket, az átnevezésre kerülő utcák lakóit is meg kellene kérdezni a változta­tás előtt. Ne az a tanácsülés döntse el ezt egyedül, ahol sokszor a tagok fele távol­marad, nem képviseli a lakosság érdekeit. Szintén más helységek, sőt az­ ország címerének visszaállítása keltette többek­ben a szándékot Siklós régi címerének vizsgálatára - jó lenne-e újra használni? Kellően megalapozott érvek alapján nyil­ván demokratikusan eldönthetjük ezt is majd. Addig azonban érdemes lenne a Sik­lóson régen meglevő két elfalazott, beva­kolt címert újra megfüröszteni a nap fé­nyében. Manapság talán nem kellene fél­nünk sem a Városi Tanács oldalában levő koronás országcímertől, amelynek - szemtanúk szerint - színpompás pajzsát egy tatarozás során betakarták, sem a bí­róság épületén most nem látható régi címertől. Velem együtt talán mások is szívesen látnák újra ezeket. - béjé - Elnézést ! Lapunk 1989/3. számában két infor­máció tévesen jelent meg a Térségi szem­lélet kell! című írásunkban Ezek helye­sen: Dr. Létai János és Horváth Alajos tanácselnök-helyettes. A fentieknél nagyobb, ún. „szarvas­hibák” is előfordultak ugyanebben a számban (bár minden aprónak tűnő tévedést is nagy hibának tartok), ame­lyek félreértésre adhattak okot. Az egyik a címlapon található: 1989., 2. szám, februáriként hirdette a márciusi számot. Kétségtelen, hogy jobb lenne, ha két­hetente tudnánk megjelenni, de ennek technikai és egyéb akadályai vannak. Mindez azonban nem mentség arra, hogy az újságot nyomás előtt alaposabban át kell nézni. A másik a Tisztességtelen eljárás?! című írásokkal kapcsolatos, mert a sza­bályok szerint a két véleménynek egymás mellett kellett volna megjelennie, ha ugyanazon számban jelentek meg. Sajnos, az 5 oldal már napokkal koráb­ban elkészült, így a korrigálásra nem volt lehetőség. A tanulságokat mindezekből levon­tam, s ezúton köszönöm a kritikákat, melyeket e három témával kapcsolatban kaptam. felelős szerkesztő

Next