Siófok - Siófoki Hírek, 2023 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2023-10-01 / 10. szám
<Z AKTUÁLIS A város idén is köszöntötte szépkorú polgárait. A város idei idősek napi „meglepetésvendége” a Siófokon élő édesanyja, Vajek Jutka egykori tévériporter által helyi kötődéssel is bíró Gergely Róbert volt, aki „Dúdold velünk” című műsorával kedveskedett a helyi szépkorúaknak a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermében. „Az idő gyöngíti az éleslátást, de javítja a tisztánlátást” - idézte a klasszikus mondást ünnepi köszöntőjében dr. Lengyel Róbert. A polgármester arra emlékeztetett: az ősi társadalmak egyik alappillére volt, hogy az „öregek tanácsát” meghallgatták, és az ő bölcsességük alapján hozták meg az egész családot, törzset érintő, fontos döntéseket. S bár a világ sokat változott, a városvezető szerint az idősek szerepe pont most kell, hogy felértékelődjön. „Egy generációt ebben a nagy változásban, a fene nagy liberalizmusban, modernizációban, megkockáztatom, az itt-ott fejlett erkölcsiségben, majdhogynem elveszítettünk már, a mai unokák, dédunokák generációját viszont nem szabad hagyni elveszni, és ebben a mai nagyszülőknek és dédszülőknek bizony markáns szerepet kell vállalni. Segíteni, hogy meglássák az életben azt a bizonyos szépet és jót, és sugallatokat kapjanak arra is, hogy merre tovább. És ebben az útkeresés-segítésben, a már sok évtizedet megélt embereknek van egy óriási segítségük is, egy igazi iránytű a kezükben, a körülmények tisztánlátásának a csak idővel, élettapasztalattal megszerezhető képessége. Tanítsák meg az unokákat, dédunokákat, vagy akár csak a szomszéd gyerekeit arra, hogy bizony meg lehet állni ebben a rohanó világban is megcsodálni egy pipacsmezőt! Hogy milyen jó érzés is tud lenni önzetlenül adni másoknak. Hogy nem „ciki” a hölgyek előtt kinyitni az ajtót, vagy épp átadni a helyet egy zsúfolt buszon nekik vagy egy idősebbnek. No meg előre köszönni valakinek. S hogy egy szál virág az első randin még ma is csodát tehet. Mert ha a családban, kis közösségekben ott van a példa, vannak megtanított és elvárt evidenciák, akkor a tágabb közösségek és végső soron az ország helyzete is morálisan javul.” Gyengül az éleslátás, de javul a tisztánlátás GasztroFok: 20 helyen várják az ínyenceket Összeállt a GasztroFok-térkép: kulináris körút október 27-29-ig. A Balatonnál idén az őszi időszak újdonsága október végén, Siófokon a GasztroFokkulináris összefogás elindulása, mely a térség gazdag bor- és gasztronómiai palettájának bemutatását, körbekóstolását tűzte ki célul Szépláktól Sóstóig, Kilititől Szabadiig, bevonva a helyi termelőket, szolgáltatókat. A kezdeményezés elindításával a városvezetés célja az egész éves Balaton szemlélet erősítése, a térségben kiemelkedő színvonalat nyújtó szolgáltatók közös megjelenése által kínálatuk élményszerűbb megismertetése és közös megjelenése, valamint Siófok feltűzése a régió gasztrotérképére. A város által idén októberben elindított GasztroFok hétvége szakmai hátterét a Balatoni Kör és a Siófoki Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium garantálja hosszabb távon. Első közös rendezvényünk október utolsó hétvégéjén lesz GasztroFok - Kulináris körút Siófokon 2023. október 27-29. néven. A kezdeményezés ideje alatt a Fő téren egy infóponton megjelenik a GasztroFok brand, ahol a Creative Kitchen Food Truck ételei mellett végiglapozhatjuk a GasztroFok térképet, mely szolgáltatók várnak kedvezménnyel, különleges kínálattal vagy programmal október utolsó hétvégéjén, Siófok környékén. Összeállt az őszi GasztroFok térkép: 20 szolgáltató, rendezvényhelyszín várja az ínyenc falatokra vágyókat. Három nap alatt érdemes minél több helyet meglátogatni, megismerkedni a helyi ízekkel, élni a kedvezményekkel és ajándékokkal, melyek széles palettájával várnak mindenkit a gasztropartnerek. A kínálatban megtalálhatók helyi termelők, pincészetek, a legmagasabb kategóriás garmet éttermek, streed food ételeket vagy desszerteket kínáló szolgáltatók. A teljes kínálat elérhető a Facebook Gasztrofok esemény oldalán és a város honlapján, valamint a Halfesztiválon is találkozhatnak az akció részleteivel Siófok város standjánál és a Tourinform irodában. A szervezők bíznak benne, az összefogással elindul a térség gasztrokohéziója, és hosszú távon számos alkalommal mutathatják be közösen Siófok gasztroarculatát, erősítve a strandételek szezonján kívüli időszakok vonzerejét, a GasztroFok védjegy létjogosultságát. Az őszi Gasztrofok hétvégével így Siófok különleges gasztronómiai programokkal is ünnepli 55 éves várossá válási jubileumát.