Szerencs - Szerencsi Hírek, 2010 (25. évfolyam, 1-21. szám)
2010-03-26 / 6. szám
XXV. évfolyam 6. szám 2010. március 26. Ára: 150 forint .szerencsihirek.hu SMS: 06-20/940-2066 M MmHMK AZ ÉLHETŐBB VÁROSKÖZPONTÉRT Több mint egymilliárd forintból újulhat meg Szerencsen a városközpont, amennyiben az európai uniós pályázat második fordulójában is kedvező elbírálásban részesítik az előkészített projektet. Az építkezés nem csupán a Kossuth teret, hanem a környék utcáit, a piacot, a tűzoltóság épületét is érinti és kistérségi igazgatási központot hoznak létre az ÉMÁSZ jelenlegi épületeiben. Az elkövetkezendő két évben három és fél milliárd forintot meghaladó építkezést valósít meg Szerencs Város Önkormányzata. A fejlesztések érintik az óvodai ellátást, az iskolai oktatás feltételrendszerének a javítását, az egészségügyet, az infrastruktúrát, utakat, járdákat és a felszíni csapadékvíz-elvezetést egyaránt. A település történelmi központja a Kossuth tér és környéke a Rákóczi-várral. Az elmúlt években megkezdődött az itt található épületek rekonstrukciója a községi fürdőnek a felújításával, a Rákóczivár kertjének az átépítésével és a Kisboldogasszony római katolikus templom külseje is megszépült. Ehhez a folyamathoz kapcsolódik a Kossuth térnek az átépítése, amelynek eredményeként az itt lévő építészeti örökséggel együtt a város turisztikai és gazdasági vonzerejét növelheti. A tervek szerint az utak nyomvonala kikerül a tér peremére, így középen lehetőség nyílik egy központi városi terület kialakítására, amely rendezvények megtartására is alkalmas - tájékoztatta lapunkat Szabó Lászlóné, a polgármesteri hivatal építésügyi és városfejlesztési osztályvezetője. A beruházással egy időben a közművek cseréje is megtörténik. A közelben lévő Erzsébet út, Perc és Petőfi utcákra új burkolat kerül. Átalakul az Erzsébet tér, ami szintén tartalmaz útépítési elemet is, mert a Molnár István utcának a teret övező szakasza is megújul. A teljes programban szerepel a piactéren a jelenlegi nyitott-fedett elárusítóhelyek körül bevásárlócsarnok építése, amire a pályázati támogatásból több mint nettó százmillió forintot költünk. (Folytatás az 5. oldalon.) Új arculatot kaphat a település egyik legkedveltebb közterülete. HU ISSN 1216-3066 KÖZÉLETI LAP • MEGJELENIK KÉTHETENTE SZERENCSEN ÉS KÖRNYÉKÉN AZ ADÓELLENŐRZÉSEK IDEI IRÁNYELVEI Az APEH törvényi kötelezettségének eleget téve még februárban nyilvánosságra hozta az idei esztendőre vonatkozó ellenőrzési irányelveit - tájékoztatta lapunkat Magyar Éva, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Észak-magyarországi Regionális Igazgatóság ellenőrzési szakigazgatója (fotónkon). - Az ebben foglaltak szerint 2010- ben a korábbi időszakhoz hasonlóan az adóelkerülések megelőzésére és a gyors reagálásra fordítunk kiemelt figyelmet. A feltárt jogsértések esetében azok súlyának megfelelő, következetes és szigorú, ugyanakkor méltányos szankciók alkalmazására helyezzük a hangsúlyt. Mindezek mellett a hatékonyság további javítása érdekében a vizsgálatok alanyainak kiválasztásánál egyedi kockázatelemzést alkalmazunk, kihasználjuk az elmúlt időszakban történt informatikai fejlesztések által kínált lehetőségeket, és jelentős mértékben támaszkodunk a revizoraink szaktudására, tapasztalataira. Fokozott hangsúlyt kapnak a társadalombiztosítási bevételekkel kapcsolatos, a feketegazdaság és a szabálytalan foglalkoztatás visszaszorítását célzó vizsgálatok. Az idei esztendőben azok a vállalkozások továbbra is számíthatnak vizsgálatra, akik elmulasztották a bevallások benyújtását, nagy összegű tagi kölcsönnel működnek, tartósan veszteségesen gazdálkodnak, jelentős adóhátralékot halmoztak fel vagy többször váltanak székhelyet, illetve tulajdonost - ismertette Magyar Éva. Ebben az évben a papír- és nyomdaipar, az őrző-védő szolgáltatások területén működő alvállalkozói láncolatok, a termékbemutatókon keresztül végzett kereskedelem, valamint a hitelközvetítés és az üzletviteli tanácsadás kerül majd a revíziók középpontjába - hangsúlyozta Magyar Éva. Kiemelt területek a zöldség- és gyümölcs-, valamint a vegyes termékkörű ügynöki nagykereskedelem, a vasáruk, festékek és üvegfélék kiskereskedelmi értékesítése. Ezeknél a tevékenységi köröknél az APEH elsősorban a jövedelmezőség elmaradását vizsgálja. Az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága által tavaly szeptemberben Szerencsen megnyitott kirendeltségével kapcsolatos kérdésre válaszolva Magyar Éva ismertette: az elmúlt hat és fél hónap alatt közel háromezer adózó fordult meg személyesen a kirendeltségen, akik több mint 3200 üggyel kapcsolatban igényeltek segítséget. Emellett 460 esetben telefonon keresztül érkezett megkeresés adózási kérdésekkel kapcsolatban. Ezek a számadatok igazolják a tavalyi, a nyitás szükségességével kapcsolatos döntés helyességét. Kezdetben a telefonos és személyes tájékoztatás mellett adó- és Start-kártya kiadása, működő adóalanyi státusz igazolása, folyószámla-ügyintézés, valamint csekk és nyomtatványok kiadása szerepelt a szerencsi ügyfélszolgálati iroda kínálatában - emelte ki az ellenőrzési szakigazgató. Ma már ezeken felül helyben kérhető jövedelemigazolás, külföldi adóhatóság részére kiadandó közös igazolás, elvégezhető a személyijövedelemadó-bevallás vagy a hibás nyilatkozat javítása is. Néhány napja pedig már ügyfélkapu megnyitására is lehetőség van a kirendeltségen, melynek segítségével az APEH egyre bővülő elektronikus szolgáltatásai is elérhetőek. Nagy előnye, hogy hosszabb várakozás és sorban állás nélkül intézhetik - akár otthonról is - adó- és egyéb közigazgatási ügyeiket az ügyfelek. FÉLMILLIÁRD FORINT KÁR SZOCPOLCSALÁSBÓL FÉLMILLIÁRD FORINT KÁR SZOCPOLCSALÁSBÓL Elkezdődött március 9-én a „taktaközi szocpolcsalások" néven elhíresült büntetőügy bírósági tárgyalása. A 202 vádlott és ügyvédjeik számára nem volt elegendő nagyságú helyiség a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon, így erre a célra az ITC-székház konferenciatermét vették igénybe. Mint arról lapunkban már beszámoltunk, három évvel ezelőtt figyeltek fel a hatóságok arra, hogy megszaporodtak az ún. szocpolos támogatású lakásépítések a Taktaközben, amihez az akkori jogszabályok alapján akár több millió forint vissza nem térítendő állami támogatás volt igényelhető. A teljes összeghez csak azt követően juthattak hozzá a jogosultak, ha rendelkeztek az építésügyi hatóság által kiállított használatbavételi engedéllyel. Taktakenézen, Monokon, Taktaharkányban, Mezőzomboron, Tiszalúcon, Megyaszón és Tiszatardoson azonban fel sem épült, vagy éppen lakhatatlan házakra adta ki a hatóság a valótlan tartalmú igazolásokat. Az állami támogatás megszerzését követően az igénylők pár százezer forintot tettek zsebre, az összeg nagyobb része az ügyletben közreműködőkhöz, közvetítőkhöz, került. Az elmúlt években a pénzszerzésnek e törvénytelen formája az ország különböző területein szinte általánossá vált, azonban egyedülállónak tekinthető a „taktaközi szocpolcsalások" néven ismertté vált ügy, aminek a felderítését 2007-ben a Szerencsi Rendőrkapitányság kezdte meg, majd az ügy vizsgálatát előbb a megyei rendőr-főkapitányság, majd a Miskolci Nyomozó Ügyészség végezte. Az ITC-székházban megtartott első tárgyalási napon a háromfős bírói tanács elnöke, Horváth Mária közel egy órán keresztül olvasta fel a vádlottak neveit, akik közül ötöt - köztük az előzetes letartóztatásban lévő elsőrendű vádlottat, a szerencsi polgármesteri hivatal volt építésügyi és városfejlesztési osztályvezetőjét büntetés-végrehajtási intézetből vezették elő a tárgyalásra. Az ügyészek három tárgyalási napon ismertették a szerteágazó büntetőügyben született 464 oldalas vádiratot, amely szerint 2005 és 2008 között taktaközi építési vállalkozók, valamint rokonaik és ismerőseik jogtalanul megszerzett lakásépítési kedvezményből biztosították gazdagodásukat. Ehhez olyan nincstelen, többgyermekes családokat kutattak fel, akik jogosultak voltak lakásépítési kedvezményre. (Folytatás az 5. oldalon.)