Tiszacsege - Csegei Hírmondó, 2007 (16. évfolyam, 1-12. szám)
2007-08-21 / 8. szám
A kiadvány Tiszacsege Város Önkormányzatának támogatásával valósult meg. ÜGYFÉLFOGADÁS A polgármesteri hivatal ügyfélfogadási rendje a következő: Polgármester: hétfő 8-12-ig. Jegyző: hétfő, csütörtök 8-12-ig. Ügyintézők: hétfő: 8-12-ig, kedd: nincs ügyfélfogadás, szerda: 13-16-ig, csütörtök: 8-12-ig, péntek: 8-12-ig. PM Hivatal telefonszáma A Polgármesteri Hivatal új telefonszámot kapott, mely 588-400, a korábbi számok megszűntek. Napirenden A tiszacsegei önkormányzat soron következő - a tervek szerint augusztus 29-én megtartandó - testületi ülésén több napirendi pontot is megtárgyal majd, így - többek között - napirendre tűzik az önkormányzat 2007 első féléves gazdálkodásának helyzetéről szóló beszámolót, valamint sor kerül a szó- A városháza másos polgármesteri beszámoló meghallgatására is. Fogadóóra Értesítjük kedves olvasóinkat, hogy Tóth József, a terület országgyűlési képviselője minden hónap utolsó péntekén délután fél 4-től 5 óráig fogadóórát tart. A fogadóóra helyszíne: Tourinform iroda, Fő utca 38. szám, ahol bármilyen problémával, kéréssel, javaslattal felkereshetik őt a csegei lakosok. Fényképeket várunk! Kérjük azokat a lakosokat, akiknek a birtokában olyan fényképek vannak, amelyeken régi - esetleg már lebontott - csegei épületek, utcák, illetve hagyományőrző viseletek, tárgyak láthatók, szíveskedjenek a városi könyvtárba behozni azokat. Nagyon nagy szükség lenne ugyanis arra, hogyha csak fényképen is, de megőrizzük a múlt emlékeit, és archiválni tudjuk azokat a jövő generáció számára is. (A képeket kérésre visszajuttatjuk tulajdonosaiknak.) TANÁCSADÁS A Balmazújváros Kistérség Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata ingyenes jogi tanácsadást biztosít szerdai napokon 15.00-16.00 óra között. Az igényt előre jelezni kell a Tiszacsege Gyermekjóléti Szolgálatnál. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat JOGI TANÁCSADÁS Dr. Hegyesi Kálmán ügyvéd ingyenes fogadóórát tart minden hétfőn 10-12 óráig a Tourinform irodában (Fő utca 38.). Felvilágosítást kaphatnak - többek között - termőfölddel, adásvétellel, haszonbérlettel, hitelügyletekkel, örökléssel, életjáradéki szerződéssel kapcsolatos kérdéseikre, de büntető- és közigazgatási ügyekben, valamint munkaügyi jogvitákban és általános, peres és peren kívüli ügyekben is rendelkezésükre áll az ügyvéd úr. Telefon- és faxszáma: (52) 378-065, mobil: 06 (20) 916-4864. NAPLÓ A HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ MELLÉKLETE Bál, szépségverseny, főzőverseny, koncertek, tűzijáték Ismét nagy sikere volt a Csege napoknak A Csege napok rendezvénysorozata a művelődési házban az elszármazottak találkozójával vette kezdetét, ahová meghívták az 50 éve az általános iskolában végzetteket is. Jónás Sándor polgármester és Farkas Jánosné iskolaigazgató meleg szavakkal köszöntötték az egybegyűlteket. Ezt követően a strandfürdő területén zajlottak az első nap programjai: a majorette-ek műsora, a szépségverseny, a hastáncbemutató, míg este a Crystal zenekar szórakoztatta az egybegyűlteket, akik nosztalgiabállal zárták a napot. Ugyanekkor a katolikus templom a Cantáre kórus fellépésének adott helyet. A második napon a Tisza-partot a vásározókon kívül a kisebb és nagyobb bográccsal érkezők népesítették be. Összesen húsz egyéni és csapatban jelentkező versenyző ételremekei közül kellett választania a szakértőkből álló zsűrinek. A versenyt követően a majorette-ek, az Adria táncegyüttes, az ír sztepptáncosok bemutatója, a hastáncosok és a székelyhídi Tini Dance tánccsoport produkcióit csodálhatták meg az egybegyűltek késő délután kung-fu-bemutató vette kezdetét, majd a zászlóforgatók mutatták be tudásukat, végül a Bekton fúvószenekar - Bekker Gyula vezetésével - és Mága Zoltán hegedűművész játékában gyönyörködhettek. A napot nagy sikerű P. Mobil-koncert és tűzijáték zárta. Munkában a zsűri A legszebb lányok Elszármazottak találkozója Főzőverseny (Fotók: Kenyeres Ilona) A szépségverseny eredménye: 1. Duca Nikolette (Székelyhíd), 2. Molnár Katalin (Tiszacsege), 3. Mogyorós Rita (Ebes), közönségdíjas: Jamriska Éva (Tiszacsege). A LEGJOBBAK A főzőverseny legjobbjai: Halételek kategória: 1. Trungel Kálmán (tarhonyás kecsege), 2. Simon Imre (halászlé), 3. Farkas Attila (gombás harcsapaprikás). Pásztorételek kategória: 1. Pór Renáta (bográcsos töltött káposzta), 2. Benke László (csikós bableves), 3. Zsólyomi Zoltán (pulykapaprikás). MEGKÍÍtDEZTIlK: Hogyan készülnek az iskolakezdésre? Három gyermekem van: 16, 14 és 9 évesek. Nagyon nehezen viseljük anyagilag az iskoláztatást, hiszen nem csomagban vesszük, hanem darabszámra a füzeteket, a színes ceruzákat, de még nem igazán tudjuk, hogy a kezdéskor mit kérnek még pluszban. Az anyasági segély már letelt, dolgozni nem tudok elmenni, elég beteges vagyok, így sajnos nincsenek túl jó kilátásaink. Szerencsére az önkormányzat a rászorultaknak ingyenkönyvet ad, így nekünk is. SZABÓ TAMÁSNÉ ERIKA Két középiskolás gyermekem közül a lányom most megy másodikba a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolába, a fiam pedig elsőbe egy nyíregyházi zenei iskolába. A kezdés nem volt könnyű már tavaly sem: a kollégium költségei nem olcsók, de a gyerekek a legfontosabbak a számunkra, így nem garasoskodhatunk. A fiam trombitán, míg a lányom furulyán játszik, de abból is van több százezer forintos is. A könyveket majd a kezdéskor szerezzük be. KAPUS LAJOS Két főiskolás - építész és matematika szakos és egy általános iskolás lányom van. Mi úgy készülünk az iskolakezdésre, hogy megvárjuk a főiskolai követelményeket, főleg a ruhaneműt vásároljuk meg. Ez elég tetemes összeg, mert nem mindegy, hogy a nagyvárosba milyen ruhatárral mennek. Itt elég nehéz megtalálni azokat a darabokat, amelyekkel úgymond nem lógnak ki a sorból. Megpróbálunk helytállni, mert elsők a gyerekek. Nem tudom, kapunk-e valamilyen kedvezményt. A lányom ötödik, a fiam pedig hatodik osztályba megy az idén. Úgy gondolom, hogy ilyenkor ősszel minden szülő gondban van egy kissé, hiszen nem lehet előre tudni, hogy tavaly óta mennyit emelkedtek a tankönyvárak, s az írószerboltban is elég sok mindent meg kell vásárolni. Nincsenek könnyű helyzetben ma az emberek, mivel - a mi iskolás korunkhoz képest - aránytalanul magas árat szabnak meg már az általános iskolás gyerekeknek írt könyveknél és a füzeteknél is. Testvéremmel együtt ősztől kollégisták leszünk Debrecenben. Ő most megy elsőbe a Dienes-gimnáziumba, s mivel úgymond támogatott, ezért csak az én könyveimet kell kifizetni. Ez előzetes számításaim szerint olyan 15-20 ezer forintba kerülnek majd. A füzeteken tudok egy kicsit „spórolni”, több nem telt be tavaly, s azokat még fel lehet használni. Én a Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumba járok, s mivel hobbi szinten sportolok, a gimnázium sportkollégiumában lakom. VASS KITTI VÉGH MIHÁLYNÉ PIROSKA BUKHOLCZ ERIKA