Tiszaújváros - Leninvárosi Krónika, 1985 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1985-12-19 / 51. szám

Lesz-e boldog lányuk? (Folytatás az 1. oldalról) — Miért tetszik szomorkodni ? — kérdezem az előttem ülő Józsi bá­csitól, akinek a karácsony, az ün­nepek hallatán könny csordul ki a szeméből. — ö talán a „legfiatalabb” kö­zöttünk — segíti ki udvariasan Bori néni —, csupán pár hónapja jár be hozzánk, sajnos, nemrég hagyta itt örökre a felesége. Mi is igyekszünk azonban mindent meg­tenni annak érdekében, hogy jól érezze magát, s otthonra találjon nálunk. Elfogódott, halk hangon szól hoz­zám valaki, Etelka néni, miközben gyöngéden megérinti a karomat. — Kedvesem, én nagyon jól ér­zem itt magam, több éve járok ide nap mint nap. Gyermekeim dolgoznak, s én nagyon unatkoz­nék otthon egész nap egyedül. — Mit szeretne kapni, Etelka néni karácsonykor? — Mindenem van, komoly aján­dékra nem számítok, de talán egy apróka valami mégis jólesne. Lassan a délután estébe nyúlik, a napközi otthon lakói hazafelé ké­szülődnek. Van, aki egyedül megy, vannak, akik kart karba öltve, együtt teszik meg az utat hazáig. A kicsit gyöngélkedő Erzsike né­niért például unokája jön, s a né­ni búcsúzóul még azt súgja fülem­be: — Aranyos, azt is írja meg, hogy itt mindenki nagyon figyel­mes, udvarias, s én is nagyon jól érzem magam. (M) A brigád karácsonya Sokszor tudósítottunk már brigádok hétköznapjairól, munkasikereiről. Be­számoltunk kirándulásaikról, kulturá­lis rendezvényeiken való kollektív részvételükről. Viszonylag keveset foglalkoztunk azonban a sikerek mö­gött rejtőző emberekkel, hagyomá­nyaikkal, indulataikkal. Leninváros a többi szocialista városhoz hasonlóan „olvasztótégely”, vagy stílszerűen eső „nagy lombik”, ahol az ország többi részéről idekerült lakosság hagyomá­nyai hatnak, lépnek reakcióba egy­mással. A karácsony bensőségével­ be­felé forduló ünnepélyességével vált legfontosabb ünnepünkké, ennek titok­zatosságát őrzi legtovább az emlékezet. — Milyen hagyományokat őriz­nek, hogyan töltik a karácsony estét — erről faggattam a Haté­konyság szocialista brigádot, a TI­­FO kiváló címmel kitüntetett kol­lektíváját. A kis közösség a szer­vező és számítástechnikai osztá­lyon alakult 1978-ban. Fiatal bri­gád, mint maga a szakma, az át­lagéletkor 29 év, így a hozott ha­gyományt, a elsőgenerációs szülőktől elszakadó leninvárosiak ma­guk próbálják reprodukálni, újra teremteni. A brigád vezetője, Toldi István számára az idei ünnep még ben­sőségesebb lesz, mint máskor, az első gyermek érkezését várják. Lovassné Köti Julianna családja a szülőkkel, Molnár Gábornéék a nagyszülőkkel töltik a szentestét, fadíszítés, ajándékozás és ünnepé­lyes gyertyafényes vacsora emeli az ünnep fényét. — Nálunk nincs forgatókönyv. Most alakítjuk ki a szokásainkat, fadíszítés, gondosan, ünnepélyesen terített asztal, gyertyafény jelzi, más mint a többi nap — mondja Karácsony Béla. — A mi családunkban sincs megkövesedett hagyomány — je­lenti ki Veréb József —, általában a szülőkhöz megyünk karácsony­kor. A hugomékkal töltjük szentestét, a fát mi díszítjük fel.­­ A gyerekeknek nem árt egy kis titokzatosság, csodavárás, látni kell az elragadtatott kis arcocskáikat a sok gyertya, csillagszóró láttán, gyertyagyújtáskor énekelni is szok­tunk — meséli Péntek Olivér és felesége. — Nálunk sem múlik el a kará­csony éneklés nélkül, nekem hoz­zá tartozik a karácsony misztéri­umához, régebben éjféli misére is elmentünk, apósom pap volt, na­gyon megható és szép dolognak tartom. Más ételek kerülnek ilyen­kor az asztalra is — pulyka, töl­tött káposzta, hal. — vallja Gé­­cziné Szabó Julianna. Diós Lászlóéknál nincs kiala­kult egyéni hagyomány: — Most egyéves a lányom, biz­tosan örülni fog a fának, a sok kis meleg fénynek, jövőre szeret­ném már vele együtt öltöztetni a fát. Hangulatteremtőnek persze feltesszük a karácsonyi lemezt, de nem lesz Jézuska hozta fa, meg ajándék. Egy szépen terített asztal körül boldog, békés családi vacso­ra — ez a karácsony titka a mi családunkban. — A szülőkkel töltjük a szent­estét, faöltöztetés, ajándékozás. A következő napot a férjem bará­taival töltjük, ők kártyáznak, mi feleségek beszélgetünk — mondja Győriné Nagy Magdolna. — Férjem sajnos általában mű­szakos, így nem alakulhatott ki igazi hagyomány. Feldíszítjük a fát, átadjuk az ajándékokat, nincs különösebb ünnepi étrend sem — említi Kurucz Gábor­né. bnatti - Havas tájakon Jávorkúton Itt, a Bükk-fennsíkon akkor is szo­kott hó lenni, amikor mi a városban már régen elfelejtettük. Olyan ez, mint­ha hirtelen egy másfajta világba ér­keznénk, amikor az erdei út sorom­póját felnyitják előttünk. Nem vélet­len, hogy télen és nyáron a hétvége­ken szinte sohasem árválkodnak üresen a réten elhelyezett szalonnasütőhelyek, faasztalok, az időjárás nem sokat szá­mít, mert még esőben is, no és külö­nösen hóesésben van hangulata a táj­nak. Csak az út lenne egy kicsit jobb errefelé. Sosem értettem, hogy a Mát­rában nemcsak a főút, hanem vala­mennyi összekötő út gépjárművel igen­csak jól járható, a Bükkben pedig nem. Az üdülőt a közelmúltban újítot­ták fel, igazán tetszetős az étterem palaborítása, és a szobákat is újra csinosították. Az alsó szintekre szí­nes televízió került, s jövőre a kombinát szakszervezeti bizottsága az emeleten is kicseréli a fekete­fehér készülékeket. Ottjártunkkor még volt az „Erzsébet napi” hóból, így a gyerekek a sílécet is lábuk­ra próbálhatták. A Makó család legfiatalabb tagja igyekezett meg­birkózni ezzel a művelettel, míg szülei a kuglibábuk leütésén fára­doztak — Több mint húsz éve dolgozom a karbantartóknál — mondta a családfő — de most jöttem ide üdülni először. Büszkén mondha­tom — és nem tartom túlzásnak a —, hogy ez az üdülő jól képviseli TVK-s színvonalat. Tisztaság, rend van, jó a szobák berendezése. — Tegnap láttunk két kis őzgidát — meséli felesége —, igazán meg­nyugtató, szép ez a környezet. A nyolchónapos Aliz orra kipi­rosodott a hidegtől. Szemmel lát­hatólag kedveli a tiszta levegőt. Ő a Lukács család legfiatalabb tagja. Édesapja a jogi osztály dolgozója. — Csak az éjszakai alvás megy nehezen, meg kell szoknia az új környezetet — mondja Aliz édes­anyja, Dévényi Zsuzsa. — A kony­hán is sokat segítenek nekünk, na­gyon készségesek, elkészítik, amit a kisbaba számára kérünk. Az étterem vezetője, Engi János, ottjártunkkor éppen szabadságon volt, őt helyettesítette Császár Csa­ba, s aki a finom ételeket főzi, a szakács Birinyi János. Főztje nem­csak az üdülők körében népszerű, mert a kirándulók is szívesen be­térnek az étterembe. Az itt dolgo­zók munkáján látszik, hogy szíve­sen végzik feladatukat ebben a szép, bükki környezetben vadas — !>«M. M­­bLMistK 19. Gyermekváros : családi­ ni pítástatja semmi Gyermekváros: Csillogó szemek, mosolygó arcok, zsivajgó, boldog gyereksereg. Gyermekváros: árva és elhagya­tott gyermekeket gondozó és neve­lő (állami) intézmény, külön tele­pen létesült, gazdasági intézmé­nyekkel ellátott nagyobb gyermek­­otthon. Gyermekváros, Miskolc, 1985. december közepe. Sarka Ferenc igazgató úr barátságosan fogad minket. Mosolyogva jegyzi meg, hogy így karácsony táján több­nyire felkeresik őket az újságírók. Gyakorlottan, rutinosan nyilatko­zik. A gyermekváros létrehozásá­val kapcsolatban elmondja, hogy 1968-ban merült fel először a lé­tesítés gondolata — a megye sú­lyos gyermekvédelmi helyzetének enyhítése érdekében. 1971-ben fo­gadták el a terveket, tervjavasla­tokat, majd — gyakorlatilag mű­velődési minisztériumi keretből — megkezdődött az építkezés. 1973. december 3-án, Miskolc felszaba­dulásának évfordulóján átadták az intézményt a gyerekeknek, amely­ben négy részleg található. Óvo­da, nevelőotthon, iskola, valamint a gazdasági-technikai apparátus. Jelenleg 320 lakója van a gyer­mekvárosnak. Az intézmény célja és egyben feladata — mondja Sarka Ferenc — az ide kerülő és a veszélyezte­tett környezetből kikerült, állami gondozásba vett gyerekek gondo­zása, nevelése. Л [UNK]е nemcsak ne­velésről, hanem elsősorban átne­­velésről van szó. Ez egy folyamat, amibe beletartozik az oktatás, az életre történő felkészítés és a tár­sadalmi beilleszkedés tanulása — segítése. — Nekünk elsődleges fel­adatunk kellene, hogy legyen az ide kerülő gyerekek otthonterem­tésének, biztonságérzetének megte­remtése — elsősorban a gyermeki jó tulajdonságokra támaszkodva —, a családi és családias nevelés, a közösségi és egyéni bánásmód, a gyermeki önállóság biztosítása. Ezek a legfontosabb nevelési fel­adatok, melyekhez szervesen kap­csolódik az iskola és az óvoda. Partnerünk ebben a munkában az ún. társadalmi bizottság, amely 1974-ben jött létre azzal a céllal, hogy­ koordinálja a patronáló vál­lalatok, üzemek, szocialista brigá­dok tevékenységét. Legszebb for­mája, példája ennek a tevékeny­ségnek az egyéni patronálás.­­Ilyen módon azok a gyerekek patronálhatók, akik a vér szerinti szülőkkel nem tartják a kapcsola­tot. Jelenleg körülbelül 20—25 gy­ereket patronálnak így. A má­sik forma a közösségi patronálás, ami azt jelenti, hogy a patronáló cégek a szakmunkásvizsga letétele után fogadják gyermekeinket, munkásszállást biztosítanak nekik, illetve bizonyos mértékig odafi­gyelnek rájuk. A harmadik része ennek a patronálásnak a családias jellegű ünnepek anyagi finanszí­rozása. Ide tartoznak például a karácsony, a mikulás, illetve név- és születésnapok. A követ­­­kező terület — ami közel 4—600 ezer forintos anyagi támogatást jelent — a szakipari munkák el­végzése, így jöttek létre például az egyedi hálószobák, egyedi ter­vezésű szekrénysorokkal, bútorok­kal. A pályaválasztás segítése szintén fontos terület. Üzemláto­gatásokon vesznek részt a gyere­kek, különböző szakmákkal ismer­kednek meg. Szintén a patronáló­üzemek, cégek segítik az intéz­mény külső és belső rendbetéte­lét, fejlesztését. A Tiszai Vegyi Kombináttól például nagykeráron vásárolhatunk festéket, szigetelő­­anyagot, ami bizony sokat jelent nekünk. Gyermekeink egy csodá­latos napot töltöttek el a szabad­idő-központban, ahol ingyen fü­­rödhettek, korcsolyázhattak. Konk­rét együttműködési szerződésünk jelen pillanatban nincs a TVK- val, de örömmel vennénk, ha a gyár termékeit kedvezményes áron vásárolhatnánk meg, emellett na­gyon örülnénk, ha munkavállalási és letelepedési lehetőséget is biz­tosítanának gyerekeink részére. Annál is inkább, mert elég sok gyerekünk van Leninvárosból. Egyéni­ patronálok, szocialista bri­gádok jelentkezését is örömmel­ fo­gadnánk. — Említette igazgató úr, hogy 320 lakója van az intézménynek. Sok ez vagy kevés? ? — Nagyon sok. Véleményem szerint ilyen mammutintézménye­­ket nem lenne szabad létrehozni. Széles korhatárú, koedukált, kis létszámú (60—100 gyerek) 15—20 fős csoportlétszámú intézményekre lenne szükség. Legalábbis az én véleményem szerint. Ezekben lá­tok reális lehetőséget az igazi va­lóságot megközelítő nevelésre. Fontosnak tartanám azt is, hogy a bekerülő gyerekek lehetőség sze­rint végig ugyanabban a csoport­ban maradhassanak, és nagyon jó lenne, ha a testvérek is egy cso­portban lennének. Sajnos, ma nem egészen ez a helyzet. Sőt, olyan is előfordult, hogy négy gyerek közül a két lány Miskolcra, a két fiú Megyaszóra került. Ez az egyik legrosszabb megoldás, hiszen a gyerekek egyszerre veszítik el a szülői (most mindegy, hogy mi­lyen) és a testvéri kapcsolatokat. Többek között ezért is, vagyok hí­ve a koedukált intézményeknek, mert legalább a testvéri kapcso­latok megmaradhatnak. — Hány éves kortól kerülhet­nek be a gyerekek, és meddig ma­radnak? . — Hároméves kortól gyakorlati­lag az életbe kilépésig. Ezt azért mondom így, mert ha valaki 20— 21 éves korában szerez szakmát, az addig az otthon lakója marad­hat. De ha a családban pozitív változás következik be, akkor az a leghelyesebb, ha visszakerül a gyerek az otthoni környezetbe. — A Miskolci Gyermekváros nyitott intézmény. Tárva-nyitva a kapu, gyakorlatilag szabadon jö­­hetnek-mehetnek a gyerekek. Elő­­fordulnak-e szökések? — Örülök, hogy így látja, sze­retném, ha átvitt értelemben is igaz lenne. Szökések azonban elő­fordulnak. Érdekes módon a lá­nyok szöknek inkább, általában 16—17 éves korban, az első szere­lem hatására, amikor nagyon erő­sen jelentkezik a valakihez való kötődés vágya. Sajnos, a partne­rek sok esetben kihasználják ezt. Ezért is örülünk annak, amikor bemn alakulnak ki kapcsolatok. Meggyőződésem, hogy nem szabad egy színjátszós, üvegházi életet te­remteni a gyerekeknek, valóság­­szerűen kell perelnünk őket, hi­szen így is rengeteg sérüléssel mennek ki a világba, hát még, ha mi is becsapjuk őket. — Milyen a fenyőünnep a gyer­mekvárosban? — Általában december 20—21. körül tartunk egy központi fenyő­ünnepet, amelyen az összes gye­rek és pedagógus részt vesz, és ilyenkor a patronálókat is meghív­juk. Ezt követi egy bensőségesebb, családiasabb ünnep, minden cso­portban áll egy fenyőfa és kivé­tel nélkül mindenki kap ajándé­kot. A beszélgetés után bekukkan­tunk a csoportokba. Az otthono­san, vidáman berendezett hálók­ban 10—14 éves lányok sürögnek­­forognak. Csinosak, mosolygósak. A fényképezőgépnek természetesen nagy sikere van, mindenki sze­retne magáról egy fotót. Kérde­zem, hogy hol töltik a karácsonyt, ki milyen ajándékot szeretne. Hangos csivitelés, zsongás támad, mindenki egyszerre mesél. A hang­zavar bábeli , de örömmel, vi­dámsággal teli. A nagyobb lányok már komolyabbak, zárkózottabbak, nem szívesen beszélnek magukról. Ibolya 17 éves, harmadikos ipari tanuló, osztályelső. Minden vágya, hogy leérettségizzen és elvégezze a kirakatrendezői iskolát. — Karácsonykor mindig kicsit szomorú vagyok. Két éve vagyok csak itt, tavaly kaptam életemben először ajándékot. Nálunk otthon nem volt szokás. Azt hiszem, aki ezt teljesen fel tudja fogni, nem örül igazán, mert bár mindent megtesznek, hogy jól érezzük m­a­­gunkat, mindenki azzal szeretne lenni, akit szeret. Ha majd férj­hez megyek, három gyereket sze­retnék. A férjemmel feldíszítjük szépen a fát, szépen megterítek, elrendezem az ajándékokat és csak akkor szólok a gyerekeknek, hogy igazi meglepetés legyen. Be­szélgetünk, énekelünk, azt szeret­ném, ha nagyon boldogok lenné­nek. Mária 11 éve él a gyermek­­városban. Másodikos ipari tanuló. — Tulajdonképpen nem rossz itt. Sok mindent megkapunk, talán még többet is, mint egy átlagos család gyerekei. De nagyon lá­nyosak a tapasztalataink, hiszen a családot végül is nem lehet pó­tolni semmivel. Pál Erika Fo­ó: Szabó Árpád Igazi tinik A legkisebbek éppen mesét hallgatnak Javában tart a karácsonyi nagytakarítás. 1 .......................... LENINVAROSI KRÓNIKA 3. —

Next