Tiszaújváros - Leninvárosi Krónika, 1985 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1985-12-19 / 51. szám
Lesz-e boldog lányuk? (Folytatás az 1. oldalról) — Miért tetszik szomorkodni ? — kérdezem az előttem ülő Józsi bácsitól, akinek a karácsony, az ünnepek hallatán könny csordul ki a szeméből. — ö talán a „legfiatalabb” közöttünk — segíti ki udvariasan Bori néni —, csupán pár hónapja jár be hozzánk, sajnos, nemrég hagyta itt örökre a felesége. Mi is igyekszünk azonban mindent megtenni annak érdekében, hogy jól érezze magát, s otthonra találjon nálunk. Elfogódott, halk hangon szól hozzám valaki, Etelka néni, miközben gyöngéden megérinti a karomat. — Kedvesem, én nagyon jól érzem itt magam, több éve járok ide nap mint nap. Gyermekeim dolgoznak, s én nagyon unatkoznék otthon egész nap egyedül. — Mit szeretne kapni, Etelka néni karácsonykor? — Mindenem van, komoly ajándékra nem számítok, de talán egy apróka valami mégis jólesne. Lassan a délután estébe nyúlik, a napközi otthon lakói hazafelé készülődnek. Van, aki egyedül megy, vannak, akik kart karba öltve, együtt teszik meg az utat hazáig. A kicsit gyöngélkedő Erzsike néniért például unokája jön, s a néni búcsúzóul még azt súgja fülembe: — Aranyos, azt is írja meg, hogy itt mindenki nagyon figyelmes, udvarias, s én is nagyon jól érzem magam. (M) A brigád karácsonya Sokszor tudósítottunk már brigádok hétköznapjairól, munkasikereiről. Beszámoltunk kirándulásaikról, kulturális rendezvényeiken való kollektív részvételükről. Viszonylag keveset foglalkoztunk azonban a sikerek mögött rejtőző emberekkel, hagyományaikkal, indulataikkal. Leninváros a többi szocialista városhoz hasonlóan „olvasztótégely”, vagy stílszerűen eső „nagy lombik”, ahol az ország többi részéről idekerült lakosság hagyományai hatnak, lépnek reakcióba egymással. A karácsony bensőségével befelé forduló ünnepélyességével vált legfontosabb ünnepünkké, ennek titokzatosságát őrzi legtovább az emlékezet. — Milyen hagyományokat őriznek, hogyan töltik a karácsony estét — erről faggattam a Hatékonyság szocialista brigádot, a TIFO kiváló címmel kitüntetett kollektíváját. A kis közösség a szervező és számítástechnikai osztályon alakult 1978-ban. Fiatal brigád, mint maga a szakma, az átlagéletkor 29 év, így a hozott hagyományt, a elsőgenerációs szülőktől elszakadó leninvárosiak maguk próbálják reprodukálni, újra teremteni. A brigád vezetője, Toldi István számára az idei ünnep még bensőségesebb lesz, mint máskor, az első gyermek érkezését várják. Lovassné Köti Julianna családja a szülőkkel, Molnár Gábornéék a nagyszülőkkel töltik a szentestét, fadíszítés, ajándékozás és ünnepélyes gyertyafényes vacsora emeli az ünnep fényét. — Nálunk nincs forgatókönyv. Most alakítjuk ki a szokásainkat, fadíszítés, gondosan, ünnepélyesen terített asztal, gyertyafény jelzi, más mint a többi nap — mondja Karácsony Béla. — A mi családunkban sincs megkövesedett hagyomány — jelenti ki Veréb József —, általában a szülőkhöz megyünk karácsonykor. A hugomékkal töltjük szentestét, a fát mi díszítjük fel. A gyerekeknek nem árt egy kis titokzatosság, csodavárás, látni kell az elragadtatott kis arcocskáikat a sok gyertya, csillagszóró láttán, gyertyagyújtáskor énekelni is szoktunk — meséli Péntek Olivér és felesége. — Nálunk sem múlik el a karácsony éneklés nélkül, nekem hozzá tartozik a karácsony misztériumához, régebben éjféli misére is elmentünk, apósom pap volt, nagyon megható és szép dolognak tartom. Más ételek kerülnek ilyenkor az asztalra is — pulyka, töltött káposzta, hal. — vallja Gécziné Szabó Julianna. Diós Lászlóéknál nincs kialakult egyéni hagyomány: — Most egyéves a lányom, biztosan örülni fog a fának, a sok kis meleg fénynek, jövőre szeretném már vele együtt öltöztetni a fát. Hangulatteremtőnek persze feltesszük a karácsonyi lemezt, de nem lesz Jézuska hozta fa, meg ajándék. Egy szépen terített asztal körül boldog, békés családi vacsora — ez a karácsony titka a mi családunkban. — A szülőkkel töltjük a szentestét, faöltöztetés, ajándékozás. A következő napot a férjem barátaival töltjük, ők kártyáznak, mi feleségek beszélgetünk — mondja Győriné Nagy Magdolna. — Férjem sajnos általában műszakos, így nem alakulhatott ki igazi hagyomány. Feldíszítjük a fát, átadjuk az ajándékokat, nincs különösebb ünnepi étrend sem — említi Kurucz Gáborné. bnatti - Havas tájakon Jávorkúton Itt, a Bükk-fennsíkon akkor is szokott hó lenni, amikor mi a városban már régen elfelejtettük. Olyan ez, mintha hirtelen egy másfajta világba érkeznénk, amikor az erdei út sorompóját felnyitják előttünk. Nem véletlen, hogy télen és nyáron a hétvégeken szinte sohasem árválkodnak üresen a réten elhelyezett szalonnasütőhelyek, faasztalok, az időjárás nem sokat számít, mert még esőben is, no és különösen hóesésben van hangulata a tájnak. Csak az út lenne egy kicsit jobb errefelé. Sosem értettem, hogy a Mátrában nemcsak a főút, hanem valamennyi összekötő út gépjárművel igencsak jól járható, a Bükkben pedig nem. Az üdülőt a közelmúltban újították fel, igazán tetszetős az étterem palaborítása, és a szobákat is újra csinosították. Az alsó szintekre színes televízió került, s jövőre a kombinát szakszervezeti bizottsága az emeleten is kicseréli a feketefehér készülékeket. Ottjártunkkor még volt az „Erzsébet napi” hóból, így a gyerekek a sílécet is lábukra próbálhatták. A Makó család legfiatalabb tagja igyekezett megbirkózni ezzel a művelettel, míg szülei a kuglibábuk leütésén fáradoztak — Több mint húsz éve dolgozom a karbantartóknál — mondta a családfő — de most jöttem ide üdülni először. Büszkén mondhatom — és nem tartom túlzásnak a —, hogy ez az üdülő jól képviseli TVK-s színvonalat. Tisztaság, rend van, jó a szobák berendezése. — Tegnap láttunk két kis őzgidát — meséli felesége —, igazán megnyugtató, szép ez a környezet. A nyolchónapos Aliz orra kipirosodott a hidegtől. Szemmel láthatólag kedveli a tiszta levegőt. Ő a Lukács család legfiatalabb tagja. Édesapja a jogi osztály dolgozója. — Csak az éjszakai alvás megy nehezen, meg kell szoknia az új környezetet — mondja Aliz édesanyja, Dévényi Zsuzsa. — A konyhán is sokat segítenek nekünk, nagyon készségesek, elkészítik, amit a kisbaba számára kérünk. Az étterem vezetője, Engi János, ottjártunkkor éppen szabadságon volt, őt helyettesítette Császár Csaba, s aki a finom ételeket főzi, a szakács Birinyi János. Főztje nemcsak az üdülők körében népszerű, mert a kirándulók is szívesen betérnek az étterembe. Az itt dolgozók munkáján látszik, hogy szívesen végzik feladatukat ebben a szép, bükki környezetben vadas — !>«M. MbLMistK 19. Gyermekváros : családi ni pítástatja semmi Gyermekváros: Csillogó szemek, mosolygó arcok, zsivajgó, boldog gyereksereg. Gyermekváros: árva és elhagyatott gyermekeket gondozó és nevelő (állami) intézmény, külön telepen létesült, gazdasági intézményekkel ellátott nagyobb gyermekotthon. Gyermekváros, Miskolc, 1985. december közepe. Sarka Ferenc igazgató úr barátságosan fogad minket. Mosolyogva jegyzi meg, hogy így karácsony táján többnyire felkeresik őket az újságírók. Gyakorlottan, rutinosan nyilatkozik. A gyermekváros létrehozásával kapcsolatban elmondja, hogy 1968-ban merült fel először a létesítés gondolata — a megye súlyos gyermekvédelmi helyzetének enyhítése érdekében. 1971-ben fogadták el a terveket, tervjavaslatokat, majd — gyakorlatilag művelődési minisztériumi keretből — megkezdődött az építkezés. 1973. december 3-án, Miskolc felszabadulásának évfordulóján átadták az intézményt a gyerekeknek, amelyben négy részleg található. Óvoda, nevelőotthon, iskola, valamint a gazdasági-technikai apparátus. Jelenleg 320 lakója van a gyermekvárosnak. Az intézmény célja és egyben feladata — mondja Sarka Ferenc — az ide kerülő és a veszélyeztetett környezetből kikerült, állami gondozásba vett gyerekek gondozása, nevelése. Л [UNK]е nemcsak nevelésről, hanem elsősorban átnevelésről van szó. Ez egy folyamat, amibe beletartozik az oktatás, az életre történő felkészítés és a társadalmi beilleszkedés tanulása — segítése. — Nekünk elsődleges feladatunk kellene, hogy legyen az ide kerülő gyerekek otthonteremtésének, biztonságérzetének megteremtése — elsősorban a gyermeki jó tulajdonságokra támaszkodva —, a családi és családias nevelés, a közösségi és egyéni bánásmód, a gyermeki önállóság biztosítása. Ezek a legfontosabb nevelési feladatok, melyekhez szervesen kapcsolódik az iskola és az óvoda. Partnerünk ebben a munkában az ún. társadalmi bizottság, amely 1974-ben jött létre azzal a céllal, hogy koordinálja a patronáló vállalatok, üzemek, szocialista brigádok tevékenységét. Legszebb formája, példája ennek a tevékenységnek az egyéni patronálás.Ilyen módon azok a gyerekek patronálhatók, akik a vér szerinti szülőkkel nem tartják a kapcsolatot. Jelenleg körülbelül 20—25 gyereket patronálnak így. A másik forma a közösségi patronálás, ami azt jelenti, hogy a patronáló cégek a szakmunkásvizsga letétele után fogadják gyermekeinket, munkásszállást biztosítanak nekik, illetve bizonyos mértékig odafigyelnek rájuk. A harmadik része ennek a patronálásnak a családias jellegű ünnepek anyagi finanszírozása. Ide tartoznak például a karácsony, a mikulás, illetve név- és születésnapok. A következő terület — ami közel 4—600 ezer forintos anyagi támogatást jelent — a szakipari munkák elvégzése, így jöttek létre például az egyedi hálószobák, egyedi tervezésű szekrénysorokkal, bútorokkal. A pályaválasztás segítése szintén fontos terület. Üzemlátogatásokon vesznek részt a gyerekek, különböző szakmákkal ismerkednek meg. Szintén a patronálóüzemek, cégek segítik az intézmény külső és belső rendbetételét, fejlesztését. A Tiszai Vegyi Kombináttól például nagykeráron vásárolhatunk festéket, szigetelőanyagot, ami bizony sokat jelent nekünk. Gyermekeink egy csodálatos napot töltöttek el a szabadidő-központban, ahol ingyen fürödhettek, korcsolyázhattak. Konkrét együttműködési szerződésünk jelen pillanatban nincs a TVK- val, de örömmel vennénk, ha a gyár termékeit kedvezményes áron vásárolhatnánk meg, emellett nagyon örülnénk, ha munkavállalási és letelepedési lehetőséget is biztosítanának gyerekeink részére. Annál is inkább, mert elég sok gyerekünk van Leninvárosból. Egyéni patronálok, szocialista brigádok jelentkezését is örömmel fogadnánk. — Említette igazgató úr, hogy 320 lakója van az intézménynek. Sok ez vagy kevés? ? — Nagyon sok. Véleményem szerint ilyen mammutintézményeket nem lenne szabad létrehozni. Széles korhatárú, koedukált, kis létszámú (60—100 gyerek) 15—20 fős csoportlétszámú intézményekre lenne szükség. Legalábbis az én véleményem szerint. Ezekben látok reális lehetőséget az igazi valóságot megközelítő nevelésre. Fontosnak tartanám azt is, hogy a bekerülő gyerekek lehetőség szerint végig ugyanabban a csoportban maradhassanak, és nagyon jó lenne, ha a testvérek is egy csoportban lennének. Sajnos, ma nem egészen ez a helyzet. Sőt, olyan is előfordult, hogy négy gyerek közül a két lány Miskolcra, a két fiú Megyaszóra került. Ez az egyik legrosszabb megoldás, hiszen a gyerekek egyszerre veszítik el a szülői (most mindegy, hogy milyen) és a testvéri kapcsolatokat. Többek között ezért is, vagyok híve a koedukált intézményeknek, mert legalább a testvéri kapcsolatok megmaradhatnak. — Hány éves kortól kerülhetnek be a gyerekek, és meddig maradnak? . — Hároméves kortól gyakorlatilag az életbe kilépésig. Ezt azért mondom így, mert ha valaki 20— 21 éves korában szerez szakmát, az addig az otthon lakója maradhat. De ha a családban pozitív változás következik be, akkor az a leghelyesebb, ha visszakerül a gyerek az otthoni környezetbe. — A Miskolci Gyermekváros nyitott intézmény. Tárva-nyitva a kapu, gyakorlatilag szabadon jöhetnek-mehetnek a gyerekek. Előfordulnak-e szökések? — Örülök, hogy így látja, szeretném, ha átvitt értelemben is igaz lenne. Szökések azonban előfordulnak. Érdekes módon a lányok szöknek inkább, általában 16—17 éves korban, az első szerelem hatására, amikor nagyon erősen jelentkezik a valakihez való kötődés vágya. Sajnos, a partnerek sok esetben kihasználják ezt. Ezért is örülünk annak, amikor bemn alakulnak ki kapcsolatok. Meggyőződésem, hogy nem szabad egy színjátszós, üvegházi életet teremteni a gyerekeknek, valóságszerűen kell perelnünk őket, hiszen így is rengeteg sérüléssel mennek ki a világba, hát még, ha mi is becsapjuk őket. — Milyen a fenyőünnep a gyermekvárosban? — Általában december 20—21. körül tartunk egy központi fenyőünnepet, amelyen az összes gyerek és pedagógus részt vesz, és ilyenkor a patronálókat is meghívjuk. Ezt követi egy bensőségesebb, családiasabb ünnep, minden csoportban áll egy fenyőfa és kivétel nélkül mindenki kap ajándékot. A beszélgetés után bekukkantunk a csoportokba. Az otthonosan, vidáman berendezett hálókban 10—14 éves lányok sürögnekforognak. Csinosak, mosolygósak. A fényképezőgépnek természetesen nagy sikere van, mindenki szeretne magáról egy fotót. Kérdezem, hogy hol töltik a karácsonyt, ki milyen ajándékot szeretne. Hangos csivitelés, zsongás támad, mindenki egyszerre mesél. A hangzavar bábeli , de örömmel, vidámsággal teli. A nagyobb lányok már komolyabbak, zárkózottabbak, nem szívesen beszélnek magukról. Ibolya 17 éves, harmadikos ipari tanuló, osztályelső. Minden vágya, hogy leérettségizzen és elvégezze a kirakatrendezői iskolát. — Karácsonykor mindig kicsit szomorú vagyok. Két éve vagyok csak itt, tavaly kaptam életemben először ajándékot. Nálunk otthon nem volt szokás. Azt hiszem, aki ezt teljesen fel tudja fogni, nem örül igazán, mert bár mindent megtesznek, hogy jól érezzük magunkat, mindenki azzal szeretne lenni, akit szeret. Ha majd férjhez megyek, három gyereket szeretnék. A férjemmel feldíszítjük szépen a fát, szépen megterítek, elrendezem az ajándékokat és csak akkor szólok a gyerekeknek, hogy igazi meglepetés legyen. Beszélgetünk, énekelünk, azt szeretném, ha nagyon boldogok lennének. Mária 11 éve él a gyermekvárosban. Másodikos ipari tanuló. — Tulajdonképpen nem rossz itt. Sok mindent megkapunk, talán még többet is, mint egy átlagos család gyerekei. De nagyon lányosak a tapasztalataink, hiszen a családot végül is nem lehet pótolni semmivel. Pál Erika Foó: Szabó Árpád Igazi tinik A legkisebbek éppen mesét hallgatnak Javában tart a karácsonyi nagytakarítás. 1 .......................... LENINVAROSI KRÓNIKA 3. —