Tiszaújváros - Tiszaújvárosi Krónika, 2015 (33. évfolyam, 1-53. szám)
2015-12-03 / 49. szám
Tiszaújváros szolgálatáért Tűz, fejlesztések, munkanélküliség /3. oldal /4. oldal /6. oldal Keringővel köszöntöttek I v I f TISZAÚJVÁROSI KRÓNIKA! Mikulástól karácsonyig Béke, szeretet, együttgondolkodás ! Várakozni jó - bizonyította ezt a Mikulástól karácsonyig programsorozat első, vasárnapi rendezvénye. A Városház tér felvette új ünneplő ruháját, gyerekek, felnőttek készülődtek a fellépésre, sorra nyitottak ki a kis faházak, ahol forralt bort, meleg teát, ünnepi holmikat kínáltak az árusok. Az advent a várakozás ideje. Évről-évre együtt ünnepel a város ebben a négy hétben, kicsik és nagyok mutatják be ünnepi műsorukat, megörvendeztetve ezzel a közönséget, s ráhangolva mindannyiunkat a közelgő karácsonyra. - Ez a néhány hét arra is jó, hogy elgondolkodjunk saját életünkön - mondta köszöntő beszédében Вráz György polgármester rendezzük családi, baráti kapcsolatainkat, és itt, a városon belül is mindannyian rendezzük egymás közti viszonyunkat. Remélem önök is úgy érzik, hogy ez a város egy olyan város, amelyben békesség, szeretet van, ahol az emberek hajlandók együttgondolkodni, együtt cselekedni a jó, a közjó érdekében - tette hozzá a polgármester, majd felgyúltak az ünnepi fények. A hagyományoknak megfelelően az egyházak képviselői is köszöntötték az ünneplőket. Elsőként Jeviczki Ferenc görögkatolikus parókus szólt. - Én kívánom mindannyiuknak, hogy ebben a karácsonyi készülődésben, ahol sok a nyüzsgés, a munka, ne feledjük el, hogy ki az ünnepnek a királya, ki az, akit mi befogadni készülünk, ne felejtsük el, hogy hozzánk érkezik az Úr, ne felejtsük el azt a nevet, hogy Jézus Krisztus - mondta. Dr. Varga István református lelkész egy igét osztott meg a hallgatósággal. - A nép, amely sötétségben jár, nagy fényességet lát - mondta -, és ebben a mai életben, amiben élünk, nagy luxus a szeretet, a békesség, a türelem, egymás megbecsülése. Kérek mindenkit, hogy gyakorolja ezeket az erényeket advent idején is, hiszen mind sötétségben járunk, hogy aztán a végén világosságot lássunk. - Az Úr eljövetelére várakozunk, várakozni pedig jó - hangsúlyozta köszöntőjében dr. Mata István római katolikus plébános. - Adventkor arra emlékezünk, hogy Isten adott nekünk egy gyermeket, nem csak a családjának adta, hanem az egész emberiségnek. Az adventi időszakban erre várakozunk, hogy ez a gyermek eljöjjön hozzánk, hogy ebbe a sötét földi világba világosságot hoz. A köszöntők után előbb a Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola diákjai, majd a Tiszaújvárosi Református Énekkar lépett színpadra ünnepi műsorával. Közben a nyugdíjas klubok, a nyugdíjas egyesület tagjai saját készítésű süteményekkel kínálták a téren lévőket, ez a szeretetvendégség is hagyomány már ilyenkor városunkban. Vasárnap felgyúltak a karácsonyi fények. Kazinczys tanulók nyitották a műsort. A polgármester és az egyházak képviselői köszöntötték a téren lévőket. Adventi hangverseny A Tiszaújvárosi Mecénás Közalapítvány Kuratóriuma szeretettel meghívja Önt és kedves családját a Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Templomba a 2015. december 8-án 18 órától tartandó Adventi hangversenyre. A műsorban fellép a Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola egyesített kórusa, továbbá a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium kórusa. A hangversenyre a belépés díjtalan. Az alapítvány kuratóriuma Már készülnek a kórustagok. Jó a levegőnk A mérési eredmények alapján kijelenthető, hogy Tiszaújváros lakott területén a levegőminőség állapota jónak és kiválónak minősíthető - áll abban a kiértékelésben, mely egy egy éven át tartó méréssorozat adatai alapján készült. Határérték túllépés egyik mérési ponton sem történt, az eredmények nem támasztják alá a levegőminőséggel kapcsolatos aggodalmakat - írják a szakemberek. (A dokumentum megtekinthető Tiszaújváros honlapján, és lapunk is teljes terjedelemben közli a jövő héten.) Diáksport Ezüst, bronz, márvány A miskolci Megyeháza Dísztermében tartották a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ünnepi ülését, melyen előbb a különböző kategóriák legeredményesebb iskoláit jutalmazták, majd 15 tanuló vehette át a Jó tanuló, jó sportoló elismerést. A nagy létszámú általános iskolák kategóriájában a Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészet Iskola a 2. helyet érdemelte ki. A nagy létszámú középiskolák kategóriában a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium a 3. lett a rangsorban. Az iskola tanulója, Lehmann Csongor tanulmányi és sportteljesítményével „A jó tanuló, jó sportoló” címet nyerte el. A zsűri döntése alapján Lehmann Csongor nevét márványba is vésték a miskolci sportcsarnok dicsőségfalán. Lehmann az elismerés átvételekor. Mellette a márványtábla.