Tiszaújváros - Tiszaújvárosi Krónika, 2020 (38. évfolyam, 1-53. szám)

2020-09-17 / 38. szám

4.1 Programok________ ___________________________________________________________________________________2020. szeptember 17. Üzenet a kék bolygónak. Szeptember második vasárnapján immár hetedik alkalommal hangzott fel az ének Tiszaújvárosban a Magyar Dal Napja tiszte­letére. A természet csodálatosan szép idővel járult hozzá ehhez a családias hangulatú rendezvényhez, ahol a fellépők létszámát nem iga­zán haladta meg a hallgatóság létszáma, de ez még bensőségesebbé tette, mindannyiunk közös alkotásává emelte a műsort. Szent István királyunk szobra előtt Ringer István tárogatója nyitotta meg, a végén pedig búcsúztatta az ünnepet. Az énekes fellé­pők - a Tiszaújvárosi Nyugdíjas Egyesület énekkara és az Énekszó Baráti Kör kórusa - az ünnep mondanivalóját jól kifejező, szö­vegben és zenében tartalmas dalokat adtak elő igazi átéléssel. Hangszeres kísérettel Ringer István (tárogató), Berecz Bertalan (gitár) és Cseh Katalin karnagy (zongora) adott jellegkiemelő hangsúlyt az előadott daraboknak. A műsorban elhangzott több megzenésített vers, egyet viszont megzenésítés nélkül,­­ a saját szavai zenéjével­­ adott elő maga a költő, Pocsai Piroska. Nagyon jóleső érzés volt a hosszú kényszerű szünet után újra együtt lenni, együtt énekelni, a Magyar Dal Napja nemes ünne­pi gondolatát tovább éltetni. „Mindig kék és mindig zöld és mindig szép legyen a Föld” - mondja az a dal aminek a címét most mottónak választottuk. Ebben bízva, ezért dalolva tovább itt, térségünk legélhetőbb városában köszönetet mondunk mindazok­nak, akik most is eljöttek rendezvényünkre, akik figyelemmel kísérték munkánkat az elmúlt évtizedekben, és akik velünk lesz­nek a továbbiakban. Köszönjük a Városgazda Kft-nek és a Tisza TV-nek a most is sikeresen megtartott rendezvény megvalósításához nyújtott segít­ségét. Tiszaújváros önkormányzatának pedig most is köszönjük az évtizedek óta fennálló folyamatos gondoskodását, ami városunk legrégebbi művészeti együtteseként éltet bennünket. Vörös Béla Énekszó Baráti Kör Citroen ac^ Torpedo Kommerzielle, a 30-as évek luxusau­tója. A 94 éves Ford T-modell még mindig pöccre indul. Polgári László a Csajka büszke tulajdonosa. Régen a Csajkával magas rangú tiszteket szállítottak. Ma is kuriózumnak számít az egykori luxusautó. Retro vasak a Tisza-szigeten Igazi látványosság volt a város utcáin felvonuló két-és négykerekű járműcsodák seregszemléje. A gyerekkorom­ból jól ismert kocka Ladák vagy Wartburgok furcsa, nosz­talgikus érzéseket keltettek bennem. Emlékszem, amikor az 1979-es Daciánkkal indult el a család a Balatonra. Autó­pálya és lóerők híján jó fél nap volt mire elértük célunkat. Apukám ezzel a zöld csodával járt dolgozni és mindig ma­radt benne egy-egy olajos szerszám, ezért elég büdös volt, nyáron pedig borzasztóan meleg, de nekünk ez az autó je­lentette akkor a szabadságot. Szóval, a szocializmus remekműveihez szép emlékek eleve­nedtek meg, de az igazán nagy látványosságot azok a négy­­kerekűek adták, amiket még élőben soha nem láttam, csak ré­gi filmekben. Rövid sétakocsikázás után a Tisza-szigeten par­koltak le, ahol közelebbről is meg lehetett nézni a veteránokat. Sirály ez a Csajka! Az orosz autócsodával már többször is találkozhattunk a vá­rosban, mivel tulajdonosa, Polgári László évtizedek óta itt la­kik, és olykor-olykor útra kel vele.­­ Ez egy nem mindennapi autó, és mérhetetlenül büszke va­gyok, hogy az enyém lehet - kezd mesélni Polgári László.- 42 évvel ezelőtt vettem, és annyira összenőttünk, hogy el sem tud­nám képzelni magam nélküle. - Emlékszik rá, hogyan kezdődött ez a szerelem? - Persze, nagyon is. Mintha ma történt volna. - mondja könnyes szemmel, látszik, hogy hirtelen elöntötték az emlékek.­­ Buda­pesten dolgoztam BKV-nál, mint buszsofőr 1978-ban. Hallot­tam, hogy a Röppentyű utcai telepen állítják ki az eladó autó­kat, hát kimentem megnézni, bár nem akartam venni, mivel ak­kor vettem egy Moszkvicsot, de azért csak kíváncsi voltam. Ez a Csajka ott állt és temérdek személyi igazolvány volt a motor­háztetejére dobálva. Nézegettem, megcsodáltam, de nem értet­tem miért vannak a személyes dokumentumok rajta. Az egyik jelentkező világosított fel, hogy olyan sokan szeretnék ezt az autót, hogy ki fogják sorsolni az új tulajdonost. Közelebb lép­tem hozzá és láttam, hogy a szélvédőhöz oda van tűzve az ára. 28.400 forint. Az rengeteg volt abban az időben, tudtam, hogy nincs annyi pénzem, de borzalmasan tetszett az autó, hát oda­tettem én is az igazolványomat. A sorsolásnál majd’ kiugrott a szívem a helyéről, annyira izgultam. Egy félbe vágott focilab­dába gyűjtötték össze a jelentkezők neveit. Amikor kihúzták a kis cetlit, és kezdték kibontani, szerintem a pulzusom kétszázat vert, amikor megláttam a P betűt a papíron. Majdnem elájul­tam. Bizony az én nevem állt a gyűrött papírdarabon. Megszó­lalni nem tudtam az örömtől - meséli elcsukló hangon. - Az­óta nem is egyszer akarták megvenni tőlem, de soha nem ad­tam. Pedig voltak csábító ajánlatok. Volt olyan vevő, aki oda­jött hozzám, és azt mondta: „Uram! Ne foglalkozzon a milli­ókkal, mondja meg mennyit kér az autóért!” Én csak álltam és nem is értettem. Milliók? Egy barátom azonban azt tanácsolta, ha nem éhezek, ne adjam el, mert akkor ő fog vele járni, nem én. És igaza volt. Bármennyit kérhettem volna érte, megkap­tam volna, de nem bántam meg, hogy nem adtam el. Kommersz és különleges Czanf Ferenc Egerből hozta el kedvencét, ami egy Citroen ac4 Torpedo Kommerzielle.­­ Ez az autó 1930-as években luxuskategóriának számított, vi­szont mint a neve is mutatja, a kommerzielle kereskedelmit je­lent, nem csak személyszállításra használták, hanem ha kivet­ték az ülést belőle, akkor kisebb áruszállításra is tökéletesen megfelelt - mutatja Ferenc. - 2016-ban került be az országba, közel három és fél év alatt sikerült felújítani, hogy sikeres le­gyen az Oldtimer vizsgája. Ide, erre a találkozóra tréleren ér­kezett, de működőképes, kisebb felvonulások alkalmával ki­csit megjáratjuk. Az autó felépítésében, működésében egyéb­ként teljesen megfelel a mai modern autóknak, persze nem az automata váltásokra gondolok. Van benne kuplung, fék, gáz, sebességváltó, kézifék, kormány. Amiben egy kicsit eltér a mai testvéreitől, hogy például a kormány elég combos benne, azt meg kell fogni és izomból tekerni. Üzemanyagban sincs elté­rés, ugyanazt fogyasztja, mint a mostaniak, a hajtóműolajból viszont speciálisabbat igényel. Szinte bármi beszerezhető hoz­zá, minden alkatrész pótolható, így a karbantartása viszonylag könnyen megoldható. Tóth József is egy különlegességgel érkezett, Füzesabonyból hozta el az 1926-os Ford T-modelljét. - Sajnos tréleren kellett részt vennünk a felvonuláson, mert az egyik kerekünk defektes lett - mutatja József a szeren­csétlenül járt autót.­­ Egyébként teljesen üzemképes ez a 94 éves autó. Azt kell tudni róla, hogy ez egy keménytetős, ritka darab, többségében nyitott tetővel gyártották. Ameri­kából érkezett eléggé rossz állapotban. Két év alatt sike­rült felújítani teljesen. Karosszériázás és motorfelújítás után most már élvezzük, hogy a miénk lehet. Ugyanazt tankolom bele, mint a ma készült autókba, fogyasztása pedig 14 liter körül van, ami jónak mondható. Oldalkocsis szerelem Több mint száz retro jármű érkezett a Tisza-szigetre. Körülbelül ugyanannyi volt a motoros, mint az autós. Szendi János Edelény­­ből érkezett egy Honda Gold Wing oldalkocsis motorral. - Ez nem egy mindennapi motorkerékpár, amit Hollandiában építettek - mondja. - Mivel nem európai szabvány, ezért elég nehéz volt forgalomba helyezni. Számomra a szabadságot, a luxust, a kényelmet jelenti. Hosszú kilométerek múlva sem fá­rad el benne az ember, és mivel fűthető az oldalkocsi, a téli mí­nuszokban is kitűnően lehet használni. Mindig is szerettem a motorokat, és gyerekként is nagyon vártam, hogy felnőttként legyen majd egy sajátom. Aztán 18 éves koromban úgy dön­töttem elérkezett az idő, hogy vegyek egy oldalkocsis motort. Kiutaztam Ukrajnába és a próbaúton összetörtem az oldalko­csit. Annyira csalódtam magamban, hogy jó ideig hallani sem akartam a motorvásárlásról. Amikor elmúltam negyven éves, újra felgyulladt a szikra, és azóta az oldalkocsizás szerelme­se lettem. A veterán járműtalálkozót a Mezőcsáti Motoros és Veterán Klub szervezte, főtámogatója a tiszaújvárosi önkormányzat volt. 2016 óta minden évben tavasszal Mezőcsáton rendezünk ilyen találkozót. Most első alkalommal hoztuk ide a Tisza-szi­getre - nyilatkozta lapunknak Tóth László, a klub vezetője. - Bízunk abban, hogy hagyományt teremthetünk, és évről-év­­re visszatérhetnek ide a régiségek. Azt gondolom, hogy ez az alkalom igazán jól sikerült, hiszen összesen 103 járművet re­gisztráltunk. Ez a szám jóval meghaladja azt, amire számítot­tunk, még úgy is, hogy a járványhelyzet miatt idén külföldről nem jöttek veteránok. ema

Next