Váci Polgár, 2015 (21. évfolyam, 1-12. szám)
2015-11-01 / 11. szám
2 • VÁCI t POLGÁR 2015. NOVEMBER Évforduló 75 éves a deákvári Jézus Szíve templom Öt évvel ezelőtt, 2010-ben ünnepélyesen megemlékeztünk a templom alapítójának 70 éves évfordulójáról. Azóta eltelt 5 év, s itt van a 75 éves évforduló. Mivel a feledékenység sajnálatos emberi tulajdonság szükségszerű időnként - 5, 10 évenként - újra emlékezni. Röviden idézzük fel a 75 év történéseit! Városunk csodálatos barokk templomai között szerényen meghúzódva emelkedik ki környezetéből a deákvári Jézus Szíve templom. A hírneves belvárosi templomokat csak fiatalságával tudja felülmúlni. Ez év november 17-én lesz 75 éve, hogy a templomot fölszentelték. Amint váci leírásokban többször olvashattuk, Deákvár megalapítójának Bauer Udvardy Mihály rajztanárt tekinthetjük, aki 1899-ben a tulajdonában lévő vasúton túli földterületeket kiparcelláztatta. Ő és ezeken a telkeken építkezők alapították Deákvár városrészét. Később Huber József földbirtokos a parcellázást tovább folytatta, s az 1920-as években még több építési engedélyt adtak ki a területre. Ezekben az években jött létre az u.n. MÁV telep is a vasutas családok számára. 1939-re Deákvár lakosainak száma már elérte a 2000 főt. Az egyre növekvő lakosság köreiben hamarosan fölmerült egy iskola és egy templom építésének gondolata. 1927-ben nyílt meg Deákváron Vác első állami kézben lévő iskolája, ahol, hogy rossz idő esetén ne kelljen a belvárosba gyalogolni szentmiséket is tartottak. De egyre inkább hiányzott egy igazi, nagyobb templom a városrészről. Ezért 1939-ben Herrhof Mátyás felsővárosi plébános - akihez a terület tartozott - meghirdette a templomépítés programját. Már február 15-én megalakult a templomépítő bizottság, akik Hanauer püspök jóváhagyásával Deákvár szélső házainál, az akkori Jázmin téren kijelölték az építendő templom helyét. A templom terveit Dr. Fábián Gáspár neves építészmérnök készítette, a kivitelezésre pedig Krizsek György ismert váci építési vállalkozó kapott megbízást. Herrhof Mátyás és a templomépítő bizottság a váci híveket a templom költségeinek fedezésére adakozásra szólította fel. A korabeli iratok bizonyítják, hogy a felszólítást a város lakossága nagy lelkesedéssel támogatta. Az adakozók névsorát a Váci Hírlap és a Váci Élet hosszú hasábokon felsorolta. (A 2010-ben megjelent ismertetőben a névsorok olvashatók.) A templom építésének költségei nagy részben közadakozásból lettek fedezve. 1939. október 22-én megtörtént az ünnepélyes alapkőszentelés. A serény építkezés eredményeként már 1940. januárjában felkerült a tető a deákváriak templomára. A templom befedése lehetővé tette a belső munkálatok megkezdését. A váci iparosok a templom belső felszerelésében és szépítésében is rendkívül sokat segítettek ill. adakoztak. Szinte rekord idő , alig több mint egy év alatt elkészült Deákvár „Jézus Szíve” temploma. A templomszentelést 1940. november 17-én dr. Kovács Vince püspök úr végezte. Az ekkor még torony nélkül álló templomban megkezdődtek a rendszeres istentiszteletek. A tornyot egy évvel később 1941. október 26-ra sikerült elkészíteni. Időközben a templom belsejébe Krasznay Lajos neves szobrászművész Jézus szívét, Szűzanyát és Szent Józsefet ábrázoló szobrai lettek elhelyezve. A templom kőkeresztje és a két darab szenteltvíztartó a templom építőjének, Krizsek Györgynek ajándéka. 1946 jelentős eseményt hozott a deákvári hívek életében. Dr. Pétery József megyéspüspök Deákvárt önálló plébániává nyilvánította. Jövőre 2016-ben lesz 70 éve, hogy a deákvári plébánia önállósult. A mai napig a következő atyák álltak a plébánia élén: 1946-1949 Bársony Nándor 1950-1960 Szűcs József 1960-1998 Mészáros József 1998-2009 Máthé György 2009- Rolik Róbert E néhány évtized alatt plébánosatyáink sokat munkálkodtak a templom és környezete szépítéséért. Megérdemlik, hogy röviden ismertessem munkálkodásuk eredményeit. (Részletes ismertetés a 2010-ben megjelent ismertetőben és a Váci Polgárban olvasható) Szűcs József atya 1952-ben Takács István mezőkövesdi festőművésszel elkészítette a templom freskóit. A szentély főképén a magyar szentek hódolnak Jézus Szíve előtt, a két oldalsó freskón pedig az utolsó vacsorán az Oltáriszentség szerzését és a Kálvárián Krisztus Urunk keresztről való levételét ábrázolja a művész. 1954-ben elkészültek a templomhajó elülső oldalfalán látható freskók, melyek Alacoque Szent Margitot és Columbiere Szent Kolost a Jézus Szíve tisztelet elindítóit ábrázolják. 1957-58-ban megoldódott a templom körülkerítése, mely így rendezett templomteret biztosított. Mészáros József atya idején sor került a templomudvar rendehozatalára. 1962-64 között felépítette a mai helyén álló plébániát, a templom szentélye mögé pedig sekrestyebővítés címén hittantermet épített. Máthé György atya tovább folytatta a templom szépítését. 2001-ben megújult a templomudvar, ahol a millenniumi jubileumra kőkeresztet és a Magyarok Nagyasszonyának szobrait helyezték el. A Vörösmarty téren naszályi mészkőtömböt állítottak a Szózat költőjének tiszteletére. Az emlékkő mellé elhelyezték az európai, nemzeti és a városi lobogókat. A 2000-es évek elején Máthé atya a templom belső terét is megújította. Restaurálták Takács István kissé megfakult freskóit, és elkészültek a templom színes üvegablakai. Kocsi Márta Mária népművész tervezésében a magyar történelem ősi jelképrendszere és szent királyaink életképei kerültek a színes ablakcsodákra. Az üvegművészet elemeit felvonultató alkotásokat Simonyi Norbert és édesapja, deákvári iparosok készítették. A templom mellett megújultak az egyházi intézmények is. 2005-ben tetőtérrel bővült a plébánia, s a régi deákvári kisiskolából korszerű közösségi ház lett kialakítva. Közben megkezdődött a katolikus óvoda bővítése is. A 2009-ben Deákvárra érkezett Rolik Róbert atya tovább folytatta elődei munkálkodását. 2010-ben befejeződött az óvoda bővítése. 2011-14. között pedig a templom tetőszerkezetének felújítására és a sekrestye, valamint a régi „hittanterem” rendbetételére is sort kerítettek. Ma már nyugodtan elmondhatjuk, hogy Deákvár temploma külsőleg is alkalmas az elmélyült hitélet gyakorlására. Pinke József