Váci Polgár, 2016 (22. évfolyam, 1-12. szám)

2016-07-01 / 7. szám

2016. JÚLIUS VÁCI © POLGÁR • 9 KÓCSY JENŐ (1959-1967) elektromérnök volt. A 30-as években ösztöndíjasként tanult Olaszországban. Hazatérve, az ő tervei alapján készült el Budapest díszkivilágítása, végül mégis a tanári pálya mellett döntött. 1950-től 1959-ig a Bláthy Ottó Erősáramú Ipari Technikumban tanított elektrotechnikát. 1959-ben került Vácra. Családot nem alapított. Húgával, Rotter Emíliával, műkorcsolyázó világbajnokkal élt. Az iskola „első mérnök igazgatóját” (ahogy a sűrűn elhangzó öndefiníció szólt) a tanárok a háta mögött inkább „Kalapéként emlegették. Az elnevezés előtörténete jól jellemzi az igazgatót, aki külföldre járó, nyelveket beszélő, anyagiakban bővelkedő agglegény volt. Budapesti lakással és nagymarosi nyaralóval rendelkezett. A nyugdíj előtti éveiben a jó kereset és a nyugalmas állás reményében vállalta el a váci igazgatóságot, állítólag KGM- es barátai unszolására, („Ha már naponta Budapest és Nagymaros között autózol, hát odafelé is, visszafelé is benézel egy kicsit abba az iskolába”). Így is történt: általában délelőtt és késő délután csak 1-2 órát találkoztunk az igazgató úrral, ami nem volt ellenünkre. Lehetett azért valami sejtelme a távollétében történő fegyelemlazulásról, mert később kitalálta azt, hogy kalapját a tanári szoba fogasán hagyta, hajadonfővel, mellékbejárókon távozott, s ment autóján a nagymarosi Duna-partra, mi pedig - legalábbis amíg rá nem jöttünk - a kalap láttán úgy gondoltuk, hogy valahol az épületben van. (Pedig sejthettük volna, hogy a Téll Vilmos-beli Hermann Gesslertől vette ezt a kalap-ötletet.) Ebben az időszakban az igazgató jó kapcsolatokat ápolt a kecskeméti és néhány fővárosi főiskolával, ami összevont érettségit és felvételi vizsgát jelentett több tanulónknak. PÁSZTOR SÁNDOR (1967-1971) szakérettségi után a műszaki egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát 1953- ban. Különböző budapesti intézményekben dolgozott mérnöki beosztásban, ahol szakmunkástanulókkal is foglakozott. Ekkor kedvelte meg a műszaki oktatást, melyet technikumi tanárként, minisztériumi oktatásirányítóként, majd 1967-ben váci technikumi igazgatóként gyakorolt. Igazgatósága alatt épült a Földváry téri lakótelep, ahová a tanulókat rendszeresen társadalmi munkára vittük tanítás helyett és mellett. Vácról a Kohó- és Gépipari Minisztérium a pesterzsébeti gépipari technikumba helyezte igazgatónak 1971-ben. Egy gyors lefolyású betegség vetett véget az életének 1975-ben. A baloldali elkötelezettségű és jó vezetői tulajdonságokkal is rendelkező Pásztor Sándor katonás rendet követelt. Csengőszóra szinte katapultrajttal indultunk az órára. Szakmai ügyekben a két ejtőernyős igazgatóhelyettes volt a „tótumfaktum”, az igazgató csak a személyi ügyeket tartotta saját rendelkezésében, de hozzá bejutni is csak titkárnői egyeztetés után lehetett. Az értekezletek rövidek, 1-1,5 órásak voltak. Ez az ember csak rövid ideig bírta ki azt a sajátos politikai légkört, amit ebben a kisvárosban talált, konkrétan a helyi pártbizottság fokozott beleszólását az iskola életébe idehelyezett káderei révén, akik például egy halom fegyelmi ügyet kreáltak a tantestületben. Amikor ezek a fegyelmi ügyek az igazgatót is elérték, a főhatóság átmentette őt egy pesti technikumba, vezetői beosztása megtartásával. PUSCSIZNA JÓZSEF (1971-1974), az iskola harmadik mérnök igazgatója ellentmondásos személyiség volt. Mindent megadott a „külcsínért”, de nem volt ennyire fontos számára a belbecs. Testületünket állandó dekorálásra ösztönözte. Ontotta a gépeket, eszközöket. KGM-es kapcsolatai révén mindenre volt pénz. Nekem például - mint a matematika munkaközösség vezetőjének - minden ellenérvemre szükség volt, hogy az iskolát ne árassza el azokkal a golyós számológépekkel, a „scsotival” amelyet ő nagyon megkedvelt a Szovjetunióban. A tantestület munkáját is aszerint értékelte, hogy mennyire állnak be a „dekorálási” sorba. Itteni fő művének a gáz bevezetését és a központi fűtés kiépítését tekintette, joggal. Ha röviden kellene őt jellemezni, akkor azt leginkább két szlogennel tenném: „Rend a lelke mindennek” és „... a múltat végképp eltörölni.” Ennek jegyében ellenőrizte még a tanári asztalok, szekrények rendjét is, de ő égettette el a régi érettségi tablók egy részét is. Ilyet egy tanárból lett igazgató sohasem tenne meg, de ő mérnökből lett az. Biztos, hogy élt-halt az iskoláért, de annak csak az esztétikai oldaláért. Nagy hangsúlyt kaptak nála a politikai ünnepek. Ezeken az egész iskola a díszteremben zsúfolódott. 1974-ben, tanév közben vált meg az iskolától, amikor a Pest Megyei Tanács fennhatósága alá kerültünk, ami számára elviselhetetlen volt. A tanárok az ő három éve alatt valószínűleg többet foglalkoztak a szaktantermeik és a folyosók dekorálásával, mint a tanórákra való előkészülettel. Ez az igazgató úr szervezte meg a pozsonyi magyar tanítási nyelvű gépipari technikum tanári karának meghívását is. Az ebédnél felváltva ültünk a kedves kollégákkal. Én azonban jól kifogtam a mellettem ülő tót atyafit, aki magyarul tökéletesen beszélt, de érzelmeiben egészen más volt. Mivel azon csodálkoztam, hogy náluk az orosz nyelv érettségi tárgy, ő azzal vágott vissza, hogy neki meg az a furcsa, hogy mi történelemből érettségiztettünk. A vendéglátó szerepében csak finoman próbáltam a két nemzet történelmét összehasonlítani, mert akkor még nem ismertem ezt a viccet: „A pozsonyi könyvtárból telefonon Szlovákia történetét kéri valaki. A könyvtáros válasza: Bejön érte, vagy elküldjem SMS-ben?” 1974. októberében került a tanév hátralévő részére megbízott igazgatóként kollégánk, SZENTPÉTERI IMRE, aki éveken át mérnöktanára, az utolsó években pedig műszaki igazgatóhelyettese volt az iskolának. Ha valakit meg kellene neveznem úgy, mint Boronkay Gyuri bácsi munkájának folytatóját, akkor ő lenne az. Szaktárgyi tudása, precizitása, a gépész szakma szeretete, szigorú tárgyi követelményrendszere, szilárd jelleme - benne a zárkózottság vonásával is - mind az iskolai névadóra emlékeztetnek. Igazgatóként ehhez még egy - nem biztos, hogy pozitív vonása járult: a beosztottjaival szembeni ügyekben tanúsított kérlelhetetlensége. Hirling Józsi kollégánk - aki persze igen jóban volt vele és a műszaki igazgatóhelyettes pozíciójában folytatta is munkáját - találóan és szellemesen úgy jellemezte, hogy „valószínűleg még az ágya fölött is a Munkatörvénykönyv van.” Ha azonban az iskola 4 mérnök igazgatójára gondolok, a tanítás terén mindenképpen őt emelném ki közülük, mint a legkiválóbbat. (Folytatjuk)