A Hét, 1893. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1893-04-23 / 17. szám
266 pátriájában mindenkinek, s még a pláre esett liberálisok is mulatnak vezérük, Risztics bukásán. A »szerb Cavour« álmában se hitte volna, hogy szobor helyett egy rúgás plasztikus ábráját a rácz Savoyaház legzsengébb sarjától közpályájának emlékéül kapja a dereka alá. Az ő álmai magas röptűek valának, világtörténeti alaknak látta magát, ki a kelet Solferinoját fogja vívni, háta mögött egy »másik« hatalmas Caesarral, hogy a balkáni Piemontból kikerekitse az egységes rácz czárságot. Az analógiákat látta megteremtve lenni a Balkán egész tagozatában: Bosznia és Herczegovina rája nézve Lombard-Velencze volt, ezeknek megszerzéséért elszenvedett volna egy kis Custozát; Bulgária és Keletrumélia neki Nápolyt és Szicziliát képviselte, ■— fájdalom, a rácz marsalai ezerek Slivniczánál kissé kompromittálták Garibaldivicset; Novibazar persze nem számított nála egyebet Parmánál, — tán mert azt is, ezt is osztrákok okkupálták; Montenegro se ért többet Modenánál, —• tán mert az uralkodó herczeg ott is, itt is hatalmas császári rokonságából élt; Maczedoniát persze megtette Toskanának,—• Drinápolyból kikerült ideiglenes fő- és székváros gyanánt a keleti Flórén ez. Albániát — analógia hiányában — tán átengedte volna Risztics a görögnek, hogy annál biztosabban bevonulhasson végül a kelet Rómájába, Konstantinápolyba. Álom, álom, édes álom__ Az Aja Sofia tetején görög kereszt ragyog megint, az arany kupola alatt a rácz metropolita énekli a goszpodi pomilust, a trónon Obrenovics Viktor Emanuel ül, s hálásan öleli keblére Risztics Cavourt a »mű« sikeréért, — odaát a Dolma bagdzse palotában pedig az igazhivők kalifája elzárkózva él, mint a Vatikán foglya (az a háremhölgyek, ez a bíboros urak kollégiumától környékezve), — s a palota körül a rácz miliczia hősei állnak silbakot, kívánva a nagyurnak (mint az őrtálló karabinierik a szent atyának) két óránkint dobra noé-t, — s a nagyur (miként a Vatikán foglya enciklikákban) hatalmas ivádékban tiltakozik e bitorlás ellen Európa s az igazhivő világ füle hallatára, melyekre a »szrb Cavour« a seraskiei palotájából csak egy-egy gúnyos mosolylyal felel__Álom, édes álom! I. Lacza a nagy álmodót kissé gorombán ébresztette föl, arra se hagyván neki időt, hogy a kelet ez egységes Itáliájához Trentino és Trieste gyanánt a temesi bánságot, meg Horvátországot Fiuméval hozzá csatolja a rácz irredenta közgyűlésein, melyeken felváltva ivott valamisben, Szófiában, Szalonikiben és Zabrebában, ha Lacza estebédjén végkép el nem rontja a gyomrát. S most vége a szép fata morganának, melyet Jovan Risztics Topcsidertől Djuniszig, Slivniczától a múlt hétig fáradhatlanul űzött, mig most megnyugodhatnak végre a Penziopoliszban. Sic fata (morgana) tulere! Lehet, hogy I. Lacza egykoron még ott is elválasztja őket egymástól s a nagy szerb czárság gondolatát megint visszafogadja az államszolgálatba, honnét most — a »szrb Cavour«-ral együtt — ki van tiltva. Azlesz Riszticsnek a nagypénteki vacsoráért egyetlen elégtétele; ma csak abban vigasztalódhatik, hogy a jövő a szerb történetírás lapjain nem tér oly könnyen napirendre az ő személye és jelentősége fölött, mint a »hálátlan Lacza«. Bús magányában Bismarckhoz méri magát, kinek szintily sors jutott osztályrészül: lám, II. Vilmos császár hálátlansága iskolát csinál a keleten. Mi lesz már most a rácz eposz folytatása? Mert az bizonyos, hogy eddig csak egy éneket hallottunk, a kis Lacza pedig sokkal fiatalabb még, semhogy több énekre ne volna kedve, becsvágya. De az is bizonyos, hogy az eztán következendők nehezebb feladatokat rónak a rácz hősre, mint amilyen a nagypénteki sült csuka megevése, s a lefőzött régenseknek a konak belsejében letartóztatása vala. Ez a siker is hajszálon múlt: ha a palotába rendelt katonatiszteket nem sikerül a gyengéd erőszaknak megnyerni, akkor ezek a döntő pillanatban a királyi hadsegédet megkötözik s a kis Lacza kerül a konok belső termeiben Risztics őrizete alá. Vagy ha a kaszárnyában erősebb a hűség az alkotmány betűjéhez, mint a kis király bátor fellépése iránt a hódoló elismerés, akkor a csapatok be se bocsátják I. Laczát a kapun, visszaküldik nevelőjéhez s az államcsíny a történetben pucs nevet kap. No de ma már tárgytalan a kontroverz okoskodás. I. Lacza erősen megüli a szerb trónt, népe rajong érte, ellenesei is elismerik, hogy dolgát jól végezte. Pályája epopeának indul. Töltse be hivatását népe boldogításában, a békés munka (nem pedig a harczias muszka útjain, a vagyoni és kulturális erők gyarapításában, a rendezett társadalmi szervezet befejezésében. Ez ma egy modern fejedelmi nagyság méltó becsvágya. A fata morganának pedig hagyjon békét, az elvezette Milán pápát Djuniszhoz, Slivniczához, Risztics régenst a polgárháború küszöbéhez. Nehogy a kis király oda visszatérjen. Óvakodjék mindenek fölött Riszticsnél vacsoráim, kivált nagypénteken, mikor sült csukát és alvé a la Obrenovicsot szolgálnak fel. Indiai katonaélet. Irta: JUSTH ZSIGMOND. Jegpore-tói Delhi-щ sivatag, a háttérben piszkos sziklás hegyek, akár mint csak Egyptomban, az előtérben zöldelő vetés, szántó-vető indiaiak, itt-ott ökörjáromra járó kút, amelynek nyikorgása messziről ide hallatszik. Pár órával Delhi előtt valamivel lakottabb, kultiváltabb a vidék. Nagy darabokat, lep el a mango, az út szélén a gummifa sűrű lombozatja sötétlik, itt-ott akácz-sorok húzódnak. A tájkép rendkívül hasonlít a mi alföldünkre, amely hasonlatosság még jobban szembe tűnik, midőn Delhi kupoláit karcsú tornyait elhagyjuk s a Punjáb síkokra érünk. Este itt is kigyuladnak a pásztortüzek csak úgy, mint a mi pusztáinkon, a tilinkó hangja itt is csak oly panaszos, mint a Tisza partján__ Szinte úgy érzem, haza jutottam! * Mian Mir-be reggeli hét órakor érkezünk A vonatnál szállásadó barátom, vár reám. De már évek óta az egyik bennszülött ezrednél szolgál, s már nem egy kalandos expediczióban vett részt. Az én kedves barátom testén hosszú sárga juhbőr, hímzett afgán bekecs; fején hegyes sapka; magas lovagló csizmák lábain; feszes vászon uniformis testén. Hatalmas négy üléses bárka vár reánk, Imám, (hindu szolgám) mintegy majom összeguborodva ül a bakon, didereg szegény. Punjákban a hajnali órákban hűvös idő jár. A két kis kabuli-ló elindul, s mi nagy zöhögéssel elérjük Mian Mir — Lahore katonai állomásának — poros mail-jét. * A város, ha ugyan annak lehet nevezni, csupa egyenes avenuekből áll, hatalmas utak, amelyeknek szélein, vén korhadt tamaricskák s gummifák, két oldalt a katonatisztek bungalow-jai** kertek, vagy poros udvarok * Főút. ** Villa,