Hetedhéthatár, 2000 (4. évfolyam, 1-25. szám)

2000-11-17 / 23. szám

20 Czupy György A drinápolyi tárgyalásokról Velence és Raguza csak szeptem­berben szerzett tudomást, a hír zavart keltett a szövetségesek­ben, de az új hadjárat annyira előrehaladott állapotban volt, hogy a török elleni hadműveletekben való részvételüket nem lehetett leplezni. A szultán a drinápolyi tárgyalások után európai csapa­tainak nagyobb részével átkelt a Hellészpontoszon, hogy egy kisázsiai lázongást megfékezzen: javában tartott a csatározás, amikor Muradot Brankovics értesítette a magyar hadak elindu­lásáról, ugyanakkor zavargás támadt az európai Törökország­ban is: fellázadtak a drinápolyi janicsárok. Murad gyorsan bé­két kötött és visszaindult a birodalom európai részébe. Amikor a szultán csapataival elérte a Hellészpontoszt, azt már a pápai, velencei, burgundi flotta tartotta megszállva. Murad a teljes európai és ázsiai hadseregét összevonta a tengerszoros két part­ján, majd össztűz alá vette a keresztény hajókat, aztán „erősza­kos átkelést” hajtott végre a szoros európai partjára. Murad, amint átkelt Európába, követet menesztett a bizánci császárhoz, hogy csatlakozzék az új hadjárathoz, a császár azonban halo­gatta a döntést. Murad egynapi pihenő után a magyar sereg el­len indult. A két ellenfél: „a hit harcosai és a feslett életű gyau­rok megrohanták egymást”. A magyar sereg magvát a királyi csapatok alkották, részben zsoldosok, részben magyar zászlók alatt felkelt nemesek, vala­mint telekkatonaság (minden 33 jobbágytelek után egy lovas katona kiállítása felszereléssel), ott voltak a főúri és főpapi csa­patok is. Megjelent Rozgonyi Simon egri, Dominis János váradi, Herceg Rafael bosznai püspök, Thallóczi Matkó horvát-szla­­vón bán, az erdélyi vajda serege, a nemzeti párt legnagyobb urainak serege (bandérium), Hunyadi, Újlaki atyafiság. Hunyadi ebben az évben kétszer annyit költött saját csapatai­ra, mint az előző évben. A sereg népesebb volt 20-25 ezer főnél. Az új hadjárat vezetője Hunyadi János volt, aki saját csapatain kívül számított a román fejedelem (5 ezer fő), az albán szabad­sághős Szkander bég seregeire (15-20 ezer főnyi sereg), a bi­zánci császár és a moreai despota segítségére. Hunyadi számí­tása szerint túlerőben volt az Európában maradt török sereggel szemben. Hunyadi tudta, hogy Murad Ázsiában tartózkodik, s azt hitte, hogy nem lesz képes a döntő ütközet előtt visszatérni Európába. 1444 szeptemberében Ulászló seregeivel Orsován át, Vidin érintésével Nikápoly felé vette útját. Itt csatlakozott hozzá Hu­nyadi az erdélyiekkel, és Dracul vajda fia a románokkal, majd őrség hátrahagyásával folytatták útjukat, azzal a céllal, hogy egyesülnek a felvonult keresztény flottával, ezért Gallipoli felé igyekeztek, hogy a lehető leghamarabb kijussanak a tengerhez. november elején Várna környékén ez sikerült is, de a flották színét sem látták, annak csúfos vereségéről nem is tudtak, így nem is gondolhattak arra, hogy a szultán már Európában van. Hunyadi a csatát megelőző napon vette észre, hogy a szultán egész seregével a nyomukban van. Hunyadi a csata elkerülésé­vel nem értett egyet, mivel az nem méltó ahhoz a sereghez, amelyet a magyar király és a pápai legátus vezet - ahogy ké­sőbb a pápához írt levelében kifejti. Másnapra a magyarok Várnát és közvetlen környékét szállták meg, a törököt bezárva csatarendbe fejlődtek. Murad menetből érkezett a csatatérre, s úgy kellett kibontakoztatnia haderejét: a harctér közepén kedvező helyen foglalt állást. A janicsárok ki­sebbfajta erődöt vertek föl körülötte teveháton szállított harci szekerekből és a földbe vert pajzsokból. Az erődöt körülárkol­­ták, a kapukon kívülre vezették a tevéket. A rögtönzött erősség­ben várakozott a janicsárhad és a tartalék. A török jobbszárnyon az európai, a balszárnyon az ázsiai lo­vasság vonult fel. A magyar arcvonal közepén Ulászlót találjuk a királyi zsoldosok egy részével és a lengyel segédcsapatokkal. A románok a balszárnyon sorakoztak fel. A magyar jobbszár­nyon lovasságával Hunyadi állt fel csillogó páncélzatú, fehér köpenyes vitézek élén. Mögöttük sorakoztak a zöld köpönye­ges, sólyomtollas föveget viselő könnyűlovas íjászok. Hunyadi megfutamította az ázsiai török lovasságot, így kezdődött 1444. november 10-én reggel a várnai csata. Az ázsiai török lovasság veresége után Hunyadi a jobbszár­nyon kialakult túlerőt átvezényelte a balszárnyra, hogy megtá­madja a török európai egységeit. Közben Ulászló királyhoz lo­vagolt és a lelkére kötötte: „álljon szilárdan a helyén, ne enged­je katonáit akárhová elmenni, várják meg, amíg ő megfutamítja az európai sereget, és győztesen visszatér. Akkor azután csak a szultán csapatát kell már legyőzni.” Hunyadi ezután a török európai lovassága ellen vezette ro­hamra csapatait váltakozó sikerrel, a csata a két arcvonal között hullámzott. Elesett az európai török sereg vezére is. Ekkor a szultán jobbnak látta a visszavonulást, de mielőtt ezt megtette volna, valaki a janicsárok közül erővel visszatartotta. A csata Hunyadi által elgondolt menetét megzavarta, hogy amikor az ázsiai lovasság megfutamodott, a román segédcsa­patok rávetették magukat a szultáni kincstárra, elragadták a kin­cseket és a háremet, leöldösték a tevéket. Amikor megelégelték a rablást, nem vetették bele magukat az ütközetbe, hanem tábo­rukba vonultak. A Hunyadi számításait keresztülhúzó másik esemény Ulászló környezetében zajlott le. Többen irigyelték és gyűlölték Hunya­di vitézségét, így szóltak a királyhoz: „Az utókor egyedül gya­lázatodra fog majd emlékezni, ha itt állsz és vársz! Ne habozz! A janicsárok minket be sem várnak, félnek megütközni, amikor a törököt Hunyadi könnyen megfutamította. Rajta, támadjuk meg a szultán janicsárjait. Ha pedig király vagy, úgy illik, hogy te szállj szembe a szultánnal.” Ha hihető az elbeszélés, a király Hunyadi tanácsa ellenére páncélos lovasaival és a tartalékkal nekirontott a szultánt védelmező janicsároknak. Az ütközet a király halálával végződött a kora délutáni órákban. Az idő előtt kikényszerített lovasroham összeomlott, a magyarok visszavo­nultak. Hunyadi is felhagyott a bal szárnyon vívott küzdelem­mel, egyenesen a Dunához siettek, ahol Hunyadi a sereget szél­nek eresztette, ő maga csekély kíséretével Erdély felé vette út­ját. A nagy zűrzavarban eltűnt a pápai legátus is nyomtalanul. Pázmány Péter így magyarázta a várnai kudarc okát: „Hogy pedig az Úr Isten megronta és a törökkel földhöz vereté a ma­gyarokat, elég okot adtak rá azzal, hogy a keresztényekkel kö­tött hit ellen mással cimboráltak.” A várnai kudarc nemcsak a keresztény világ erejét rendítette meg, de a balkáni népek ellenállását is meggyengítette a török­kel szemben, ezzel előre vetítve az oszmán birodalom Európa szíve felé terjeszkedésének sikerét. A várnai csata 1444. november 10-én reggel kezdődött - 2. rész - hetedHÉTHAT­Ár 2000. november 17.

Next