Hétfői Hírek, 1960 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1960-08-22 / 34. szám
V Sztrelka és Belka élete a megfigyelők szeme előtt Az űrhajó-szputnyikkal végzett orvosi és biológiai kísérlet előzetes eredményei Moszkva, augusztus 21. A Szovjet Tudományos Akadémián közölték az űrhajószputnyik segítségével végzett nagyszerű orvosi és biológiai kísérlet előzetes eredményeit. Az űrhajó fülkéjében a Belkával és a Sztrelkával együtt utazott néhány egéres patkány is. Az „utasok” között voltak legyek, növények, gombák és egyes növények magvai. Ezeket azért küldték a világűrbe, hogy visszatérésük után meg lehessen állapítani, mi Késztetés jelentése a szovjet tudomány korszakalkotó sikeréről (Folytatás az 1. oldalról) kilogramm súlyú volt. R. Grigorjev kandidátusnak a Komszomolszkaja Pravda mai számában közzétett cikke szerint ahhoz, hogy egy kilogramm súlyt a Föld felszínéről 320 kilométerre levő pályájára juttassanak, mintegy három és fél millió méter kilogramm munkát kell elvégezni. I* A szovjet rakétát tehát olyan különleges hajtós anyag juttatta pályájára, amely ennek a teljesítménynek többezerszeresére volt képes. Ezt a hajtóanyagot sikerrel próbálták ki a szovjet űrrakétákban és a csendes-óceáni kísérletsorozaton alkalmazott rakétákban. A szovjet rakétatechnika ragyogó diadala az a fékező és irányító berendezés is, amely rendkívül nagy pontossággal hozta vissza az óriás űrhajót. A csendes-óceáni kísérletek során a rakéták általában 1—2 kilométerrel a megadott céltól csapódtak be. Ezúttal az eltérés valamivel nagyobb volt, mintegy 10 kilométer, ez azonban szinte számításon kívül hagyható, ha figyelembe veszszük, hogy a szputnyik űrhajó már több mint 24 órája kering a Föld körül, s pályasíkja több mint 300 kilométerre volt a Föld felszíne felett. Az első vélemények szerint a kísérleti állatokat tartalmazó tartály csak kevéssel a Föld felszíne felett vált el az űrhajó-szputnyiktól. A szovjet technika kimagasló sikerének számít az a különleges védőberendezés, amely a hatalmas sebességgel száguldó űrhajó-szputnyikot földkörüli útján megóvta az átmelegedéstől. A kísérleti állatok kabinjában a maximális hőmérséklet, az első hírek szerint, még visszatérés közben sem emelkedett a 36—38 fok fölé. Rendkívül nagy sikernek számít a különleges televíziós berendezés elkészítése is. Köztudomású, hogy a szovjet tudósok már alkalmaztak televíziós berendezést azon az űrállomáson, amely lefényképezte a Hold emberi szem számára láthatatlan oldalát. Azonban ennél jóval nagyobb teljesítményre képes: az új televíziós berendezés nem csupán álló, hanem mozgó képeket közvetített a földi megfigyelőállomások számára. Nagy jelentősége van annak is — bár tudományos körökben ugyancsak hozzászoktak már ehhez —, hogy a szovjet tudósok pontosan a megadott pályán tudták tartani a szputnyikot. Felmerül a kérdés: miért volt szükség arra, hogy ezt a pályasíkot 320 kilométerrel a Föld felszíne felett válasszák meg? A magyarázat rendkívül egyszerű: ebben a magasságban a tudomány mindazokat az adatokat összegyűjthette már, amelyek szükségesek az űrrepülés első szakaszának előkészítéséhez, ugyanakkor a mesterséges holdak ebben a magasságban naponta mintegy 16 fordulatot tesznek meg és így egy adott terület felett viszonylag gyakran haladnak át. Magyarul beszélő román film 10 éven alul nem ajánlott Bemutató: augusztus 23-án, az CXNF.PS ROMÁN FILMBEMUTATÓ alkalmával így rövid idő alatt is nagymennyiségű értékes adat birtokába kerültek a szovjet tudósok. A legnagyobb sikernek természetesen az számít, hogy a kísérleti állatokat az egész út során sikerült épségben megőrizni. Ez azt jelenti, hogy a szovjet tudósok olyan berendezést dolgoztak ki, amely megfelelő védelmet nyújt a fel- és leszállás során a szervezetre nehezedő hatalmas túlterhelés, valamint a súlytalanság következtében fellépő biológiai hatások ellen, ugyanakkor megvéd a kozmikus sugárzás káros következményeitől. A Pravdában közzétett képek mutatják, hogy az állatok testén nincs különleges védőruha. Így a szükséges eredményt nem védőruhákkal, hanem magának a kabinnak különleges hermetizálásával érték el. Már a hét első napjaiban újabb adatok közzétételére is sor kerül. Nagy érdeklődéssel várja a szovjet közvélemény az állatok űrutazásáról készült film bemutatását, s újságíró körökben valószínűnek tartják, hogy Belkával és Sztrelkával a sajtó munkatársai néhány napon belül „személyesen" is megismerkedhetnek. Iyen hatást gyakorol a világűrben az utazás az élő szervezetekre. A tudósok állandóan figyelték a fülkében elhelyezett kutyákat és látták őket a televízió képernyőjén. A Sztrelka és a Belka élete lényegében véve a megfigyelők szeme előtt zajlott, nagyszámú elektrokardiogram jelzést vettek fel a földön, rögzítették a szívhangokat, a vérnyomás szintjét, az állatok légzésének és mozgásának szaporaságát, valamint jellegét. Az űrhajóról minden adatot rádió továbbított a földre. A repülés ideje alatt az űrhajó fülkéjében önműködő készülékek biztosították a megfelelő feltételeket: a légnyomást, a hőmérsékletet, a levegő nedvességét és gázösszetételét. Az űrhajóról kapott adatok előzetes feldolgozása azt mutatja, hogy a fülkében olyan körülményeket teremtettek meg az élőlények számára, amelyek hasonlóak a földi viszonyokhoz. Kivételt ez alól csupán a súlytalanság tényezője, de az állatok a súlytalanság állapotához is hamar hozzászoktak. 1 Történelmi nap" — „Csodálatos eredmény" — „Az oroszok az élen járnak" Párizs, London, New York, Róma és Bécs a szovjet tudomány világraszóló sikeréről A nyugati hírügynökségek már néhány perccel a TASZSZ közleménye után ünnepélyesen jelentették a szovjet tudomány és technika világraszóló diadalát. „Szenzációs hír”, „történelmi nap”, „fantasztikus közlemény” — a francia rádió és televízió e szavakkal számolt be arról, hogy az emberiség történelmében első ízben tért vissza élőlény a világűrből a Földre. A francia televízió nézői a készülékek ernyőin megláthatták Sztrelkát és Belkát, a máris legendás hírűvé vált két űrutast. A televízió kommentátora megjegyezte, hogy a Szovjetunió óriási eredményt ért el és az űrhajók fedélzetén hamarosan az ember is elfoglalhatja helyét. Sztrelka és Belka egyébként bemutatkozott a moszkvai rádió hallgatóinak is: a mikrofon előtt vidám odaholással jelezték, hogy a világűrutazás után kiválóan érzik magukat. Lovell professzor a Jodrell Bank óriás csillagvizsgáló igazgatója nyilatkozott a szovjet űrhajó sikeres visszatértéről — közli a Reuter. A neves tudós kijelentette, hogy az űrhajó és a két űrutas visszatérése „valóban csodálatos és világraszóló eredmény”. Washingtonban napokkal ez előtt nagy hangon dicsekedtek, hogy az Egyesült Államok állítólag megelőzte a Szovjetuniót a világűr-versenyben. A kétkedőket hideg zuhanyként érte a Szovjetunió hatalmas tudományos diadala. Még magasrangú diplomáciai személyiségek is kénytelenek voltak elismerni, hogy a szputnyikűrhajó és a kutyák sértetten visszatérte világraszóló eredmény és a Szovjetunió ezzel ismételten bebizonyította fölényét a világűr-kutatásban. A New York Times a szovjet tudósok újabb kiváló eredményéről szóló közleményének ezt a címet adta: „az oroszok élen járnak”, „az ember viszszatérése a világűrben tett repülőútról már nem távoli jövő kérdése”. A lap azt írja, hogy mindössze 34 hónap telt el, amióta az oroszok felbocsátották a világűr meghódításának kezdetét jelentő első szputnyikot, ez alatt az idő alatt a Szovjetunió és az Egyesült Államok egyaránt erőfeszítéseket tett ugyanannak a feladatnak a megoldására, az űrhajó viszszahozására. A vasárnapi közlés azt mutatja, hogy az oroszok lettek az elsők. A New York Times szemleírója megállapítja: „az amerikai űrhajózási szakértők zöme bizonyos idő óta úgy vélekedik, hogy nyilván a Szovjetunió küld fel elsőnek embert a világűrbe. A szemleíró ugyanekkor hangsúlyozza, hogy az ember űrrepülésére vonatkozó amerikai program megvalósítását „bizonyos balsikerek akadályozzák és ezek sok időt rabolnak el”... A Sunday Times című angol lap hatalmas címek alatt számol be Sztrelka és Belka kozmikus utazásáról. A Szovjetunió diadala — hangsúlyozza a lap — azt jelenti, hogy a világűrről alkotott elképzelések már nem elképzelések többé. „Valamennyi kozmikus kísérlet közül ez a legszenzációsabb” — írja a Paese című olasz lap. Az újságok általában vezető helyen foglalkoztak a rendkívüli eseménnyel. „Augusztus 19-e különös jelentőségre tett szert a szovjet— amerikai kozmikus versenyben és nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy ez a nap történelmi jelentőségű” — írja az Il Tempo. A bécsi Illustrierte Kronenzeitung szerint ennek az óriási űrhajónak a felbocsátása szertefoszlatta azt az állítást, hogy az Egyesült Államoknak sikerül utolérni ezen a területen a Szovjetuniót. Véget ért az űrhajózás romantikus , kezdődik a reális korszaka Magyar csillagász, mérnök és orvos nyilatkozik a második szputnyik űrhajó jelentőségéről A METESZ asztronautikai szakosztályának tagjaival, Sinka József csillagásszal, Nagy István György mérnökkel és dr. Echter Tibor orvossal beszélgettünk a második szputnyik űrhajó jelentőségéről. Elmondották, hogy a több mint négy és fél tonnás, hatalmas rakéta felbocsátásához olyan óriási energia volt szükséges, mellyel egy képzeletbeli 525 000 tonna súlyú vasúti szerelvényt óránként hatvan kilométeres sebességgel vihetnének. Egy ilyen szerelvény egymásba kapcsolva Budapesttől Győrig érne. Hatalmas hő Külön rendkívül nagy problémát jelentett a hihetetlenül nagy mennyiségű hőenergia elemésztése, amely főleg a visszatérés alkalmával a légtérbe érkezve lépett fel. A magyar asztronautikusok számítása szerint 6,4 billió nagy kalória értékének megfelelő hő keletkezett, ami elegendő lenne 64 millió köbméter víz felforralásához és elpárologtatásához. Ezzel a hőmennyiséggel Budapestnél három és fél órán át forralhatnánk télvíz idején a Dunát. Ilyen, szinte elképzelhetetlenül nagy hőmennyiség a rakétát is nyomtalanul elpárologtatta volna, ha nem alkalmaztak volna egészen speciális védőburkoló anyagot és különféle hűtési megoldásokat. Kéri agy és két ilyen szinte pillanatnyi idő alatt nem is tudna megfelelően működni és közbeavatkozni, ezért elektronikus gépek és lokátor állomások bonyolult hálózata végzi el a pályán szükséges korrigálási munkát az ember helyett. A biológiai jelentőség A fékező rakéta szerepe A magyar űrhajózási szak- 1 tíz percet vesz igénybe. Ememberek a továbbiakban elmondották, hogy a szputnyik űrhajó irányításánál rendkívül nagy szerep hárult a fékező rakéta térbeli helyzetének beállítására, hogy a megfelelő időpontban és helyzetben indíthassák, robbantsa be motorjait és ily módon az előírt helyen dobhassa ki az ejtőernyős tartályt. Az egész visszatérési folyamat mindössze körülbelül Legnagyobb jelentősége mégis biológiai szempontból vol, bemutatta a Hold túlsó or- Az élet győzelme a világűrben és a Földön CP, Gy.) Első ízben tértek lének szolgálatába állítja. És vissza sértetlenül a Földre az ember teljesítőképességeolyan élőlények, amelyekről, akaraterejéről, tudásáról több mint 700 000 kilométer tett eme forradalmi bizonyság utat — mintegy a Föld és a lényege abban is van, hogy Hold közötti távolság kétsze- amikor a szovjet tudomány rését — tették meg, átlag 320 az embert tette meg a világűr kilométeres magasságban a vi- ma még földről irányító mlágűrben. Amikor e történelmi jelentőségű vállalkozás rár holnap a világűr hajósává, ugyanakkor a szovjet nagyszerűsége felett gondolko- politika a szovjet tudományzunk, önkéntelenül is eszünk-nak eme minden akadályt elbe jut Berzsenyi Dánielnek söprő és nehézségeit legyőző e két sora: „A derék nem fél eredményeit is arra használaz idők mohától, a koporja fel, hogy az ember boldogsából kitör s eget kér.” Valóban, az elmaradottságát, jólétét és ami ennek fő feltétele: a békét szolgálja Oroszországnak a kapitalista milyen erejével. , Az imperialista háborús uszítók — mint a Powerseset is bizonyítja —, a techrendszer önzésének, rövidlátásának, szkepticizmusának koporsójából kellett kitörni, hogy .. ... szovjet szputnyikok, lunyikok fejlődését egy új háború és űrhajók indulhassanak bátran, merészen a csillagok, az egek meghódítására. A Sztrelka és Belka nevű kutyák sértetlen visszatérése a világűrből nemcsak a szovjet tudománynak minden eddigit felülmúló hatalmas eredménye, hanem az emberiség közeli jövőjének óriási perspektíváját is megnyitja. Az ember űrhajózása már nem ábránd, hanem holnap vagy holnapután gyakorlatilag realizálható valóság kirobbantására, vagyis az emberek elleni tömeggyilkosságra akarják felhasználni. Azért építik rakétatámaszpontjaikat, hogy a többi között a Holdon is atomtámaszpontokat létesítsenek . Power tábornoknak, az USA stratégiai légierői főparancsnokának legutóbbi nyilatkozata szerint. Ezzel szemben a szovjet rakéták, mint a második szputnyik-űrhajó ragyogó vállalkozása is bizonyítja, az életnek a szolgálatában állnak. Élőlényeket hozott vissza sértett A második szputnyik-űrhajó lenül a világűrből. Emberek eredménye mindenek előtt számára nyitja meg az utat, azt bizonyítja, hogy a szovjet tudomány ezeket a nehogy egekbe törjenek, csillagok felé repüljenek és viszhány évvel ezelőtt még elképsza térjenek földi otthonukba, telhetetlen teljesítményeit el- Ez az emberi, politikai elsősorban az emberiség béke- tudományos jelentősége a májé megőrzésének és az emberi sodik szputnyik-űrhajó világhaladás, a tudomány fejlődő- rászóló győzelmének. az új szputnyik űrrakétának. Az eddigi kísérletek során — mint például az űrhódítás első hősének, Lajka kutyának esete is bizonyítja — csak rövid ideig, addig amíg a kísérlet tartott, követhették az élőlény útját, tanulmányozhatták a világűr biológiai hatását. Most viszont, miután sikerült a Földre visszatéríteni a rakétát, hosszú ideig tartó megfigyelésre és alapos vizsgálatokra is lehetőség nyílik, sőt a hosszabb idejű tanulmányozás során még az űrhajózás genetikai problémáit is tisztázhatják. Ezért vitt magával a rakéta egereket és patkányokat is. Ezek az állatok rendkívül gyorsan szaporodnak, s néhány hónap alatt már t több generáció életműködését vizsgálhatják, ellenőrizve ily módon, milyen hatást gyakorol öröklés formájában a szervezetre az űrutazás. Hasonlóan értékes megfigyelést végezhetnek az űrhajón szállított növényi magokkal is, melyek 27 órán át voltak kitéve a világűr sugárzásának, minden viszontagságának. Kiderül, mennyiben befolyásolja a növények eshrázóképességét az űrutazás során szenvedett sugárhatás. Fűtés a Föld árnyékában Megoldották az állatok anyagcsere végtermékeinek — vizelet, széklet — eltávolítását is, melyek egyébként erősen szennyeznék a levegőt. A kísérletek azt is igazolták, hogy megfelelő hővédelmet biztosítottak az utaskabinhoz; amíg a Nap által megvilágított részen hatolt keresztül a rakéta, a rendkívül nagy hőséget kellett lehűteni, míg viszont a Föld árnyékában fűteni kellett az űrkabint. A rakéta hatalmas tömegével és minden részletet pontosan megoldó műszerezésével a szakembereket is ámulatba ejti — mondották végezetül a magyar űrhajósok. — Olyan problémákat sikerült ugyanis megoldani, amelyek megoldását csak későbbi időpontra várhattuk. Ezzel a legújabb rakétakísérlettel lényegében véget ért az űrhajózás romantikus korszaka, és megkezdődött a nagy, de immár reális tervek megvalósítása. N. L. Befejeződött a nemzetközi űrhajózási kongresszus Moszkva, augusztus 21. A svéd fővárosban véget ért a nemzetközi űrhajózási szövetség tizenegyedik kongreszszusa. Leonyid Szedov akadémikus, a szövetség elnöke, a szovjet küldöttség vezetője, a TASZSZ-nak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a kongresszus igen jelentős volt. Az üléseken beszámoltak a rakétatechnika, valamint a kozmikus berendezések tudományos kutatásában elért eredményekről. A részvevők nagy érdeklődéssel hallgatták a szovjet tudósok előadását a Hold túlsó oldalának felszíni szerkezetéről. A kongresszus szimpóziumokat rendezett akis rakéták, a kozmikus repülés biológiai vonatkozásai, valamint a kozmikus jog kérdéseiről. A nemzetközi űrhajózási szövetség következő kongreszszusára New Yorkban kerül sor 1961. október 4-től 17-ig. A Nemzetközi Űrhajózási Szövetség kongresszusán Nagy Ernő, a Magyar Asztronautikai Szakbizottság titkára is részt vett, akivel szombaton, a kongresszus zárónapján sikerült telefonösszeköttetést kapnunk. Elmondotta, hogy a mintegy 30 országból megjelent űrhajózási szakemberekre rendkívül nagy hatást gyakorolt teljesítményével a most fellőtt szovjet szputnyik űrrakéta. Mihajlov beszámolójában daláról készített eredeti felvételt a küldötteknek. Ugyanakkor közölte, hogy részletes térképet és atlaszt adnak ki a közeljövőben a Hold eddig ismeretlen oldaláról. Az angolok legnagyobb asztronautikai tudósa, Lowell professzor, személyesen megkérte Szedov akadémikust, a szovjet küldöttség vezetőjét, aki egyben a nemzetközi társaság elnöke, tegyék lehetővé, hogy szovjet rakétákkal bocsássanak fel angol űrkutató műszereket. Érdekes volt még a kongreszszuson hallani arról, hogy az amerikaiak rakétáinak terve kizárólag a petróleum—oxigén fűtőkeverékre alapul, mely üzemanyagot a szovjet űrhajózás már régen átadott a múltnak. Földet ért a Discoverer tartálya Washington, augusztus 21. A Reuter közlése szerint az amerikaiak leválasztották a tizennegyedik Discoverer tartályát. Az amerikai légierő és haditengerészet egységei radarkészülékekkel figyelték a mesterséges hold tartályának leválását. A tartály Honolulutól 500 kilométerre délre ejtőernyő segítségével ereszkedett le.