Hétfői Hírek, 1961 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1961-03-20 / 12. szám

. . /?** -CfiUA A PORCELÁNOK KÉT VILÁGA Körkép egy hasznos rendelet életbelépése kapcsán Puha bársonyból kipárnázott belvárosi kirakatban, vaskos porcelán talapzaton nyújtózó női akt, piros festékkel kihúzott szemöldökkel, szájjal és szemekkel, révedezőn bámul a semmibe. Fölötte haragos kép, meg Tizian-vörös színekben „pompázó” kakasok, lábainál olvasó baglyok, táncmozdulatot mímelő, lengeöltözetű hölgyek, meg zabolátlan, ugrásra kész farkaskutyák hevernek. Este van. Vakít a neon, a villanyfény. A porcelánkirakat előtt gyűrűzik a tömeg. Hiszen ezek a kis, sokak szerint a képzőművészettel rokonságot tartó, mások szerint viszont a képzőművészettől idegen, a tömegízlést rossz irányba terelő dísztárgyak évi 60 millió forint értékben kerülnek az üzletekből a vásárlók otthonába. Egy rendelet margójára A porcelán dísztárgyak e hagyományos, s konzervatív formáit természetesen csak majd az új lakáskultúra elterjedése tudja végérvényesen kiszorítani a piacró. Az új, modern otthonokban ugyanis már egyre zavaróbbá válnak ezek a testszínű, erotikus felfogású vagy éppen túldíszített, színekben virító, vonalakban pedig naturalista dísztárgyak. Ám azzal is számolnunk kell, hogy az új lakáskultúra csak fokozatosan tudja kiszorítani, felváltani a régit. Addig is szükségesek bizonyos — mondjuk ki bátran — adminisztratív intézkedések. A belkereskedelmi miniszter rendelete kimondja, hogy 1961. június 30-ig minden porcelán nippet zsűrizni kell, s ettől az időponttól kezdve csak az Iparművészeti Tanács által jóváhagyott porcelán díszművek kerülhetnek kereskedelmi forgalomba. Ez a rendelkezés helyénvaló. Nyomában máris friss, a változás előszelét jelző pezsgés indult meg az agyag és porcelán birodalmában. Fiatal, a Képzőművészeti Főiskolát nemrég végzett művészek kerültek porcelángyárainkba. S bár nyilvánvalóan jó néhány esztendő kell, amíg megtalálják sajátos hangvételüket, a Kőbányai Porcelángyár négytagú művészcsoportjának fiataljai például már Szemmel láthatóan jó úton haladnak. Kecses, jó humorérzékre valló Pinocchio figurái és a halásznadrágos Mai pesti kislányt bemutató porcelán kisplasztikáik új fejezetet ígérnek ebben a műfajban. A kísérletezők, az új utat keresők azonban szembe találják magukat egy nyugtalanító kérdéssel: vajon erőfeszítéseiket nem fogják-e hiábavalóvá tenni — példáulúgy, hogy növelik az importot? Verseny giccs és giccs között A hazai termésen kívül u ugyanis kereskedelmünk igen tekintélyes mennyiségben külföldről is vásárol porcelán ,díszműveket így a kirakatokban két-, olykor háromféle ízlés szerint készült dísztárgyak is keverednek. Meglepően kevés azonban a valóban modern, a most alakuló, formálódó lakáskultúrát stílusosan kiegészítő vázák és porcelán nippek száma. A harc tehát — ha olykor nem is harcias öltözetben, hanem lábhoz tett fegyverekkel — de folyik. Természetesen nem a márkás magyar porcelán díszművek, a herendi és zsolnai gyár sok évtizeden át népszerű termékei állnak az ízlésformáló támadás középpontjában. S ezt meg kell érteniök a kereskedelem illetékeseinek is, akik gyakorta azzal védekeznek, hogy a sajtó a milliós raktárkészletek, tehát végső soron a népgazdaság érdekeit veszélyeztetve emeli fel tiltakozó szavát. Haszon és haszon Az ÜVÉRT illetékesei, a kereskedelem alapvető érdekein túl arra is hivatkoznak, hogy ők nem vállalhatnak felelősséget azért, hogy minden egyes kiskereskedelmi eladó meggyőző érvekkel bírja rá a vevőket a jobb dísztárgyak vásárlására. (Sajnos, erre módjuk sem nagyon van, hiszen jó híján szünetel a verseny a jó és rossz közötti) Azt is mondják még, hogy a választékot leszűkíteni — például úgy, hogy kirostálnak néhány díszműtárgyat — egyet jelent a forgalom csökkentésével. Mindennél azonban sokkal nyomósabb érv az, amely a Belkereskedelmi Minisztérium rendeletét is alátámasztja: százezrek igényéről, illetve a meglevő igény alacsony vagy magas színvonalú kielégítéséről van szó. Engedni kell tehát az egyoldalú kereskedelmi nézőpontból. Csak így teremthetünk rendet a porcelánvilágban, amelynek két arca van: az egyik, amely ráncos, s a régi kor tőlünk egyre távolodó kommersz ízlésvilágát képviseli és szolgálja ki. A másik pedig — amelynek bár arcéle még nem eléggé markáns, határozott — de a formálódás, s korszerűség jeleit már egyre inkább magán viseli. B—B. Bemutató: március 23-án akAáAAAiAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAXA Lcngyel film Széles változatban is 10 éven alul nem ajánlott! Szombat este J ^-^'^OJTi/Js/jXirodalmi hiánycikkek a Televízió Közönségszolgálatában — Ki a Takács Mari fodrásza? — izgatott női hang érdeklődik a 118—095 telefonszámon. B. Pál, az ügyeletes, mosolyogva teszi le a hallgatót: — Ilyen kérdésekre nem válaszolunk — mondja. A modern Orion-készüléken ezalatt ott pereg előttünk a Sok téma keres egy szerzőt, a TV ötletes, színvonalas szombat esti vidám műsora. Közben percenként cseng a telefon. A sokezres nézősereg lehetőséget kapott, hogy azonnal véleményt nyilvánítson a televízió műsorairól és december 16 óta adásonként átlag negyven—hatvan hívással bírál, javasol a Televízió Közönségszolgálat telefonján. Az adás befejezéséig szombaton összesen hatvankétszer csengett a szolgálat telefonja. A hívásoknak majdnem fele műszaki problémákra vonatkozott: „ugrik a kép”, „nincs hang”, „sötét sáv van a képernyő közepén” — s az udvarias férfihang türelmesen válaszolgatja: „Az adás kifogástalan, forduljon a szervizhez”. Sorjáznak a kérdések: — Ki van jelenleg a képernyőn? — Milyen zenét közvetítenek a szünet alatt? — Miért mutatják adás közben a nézőket is? — Nagyon lassan, túl tagoltan beszél Bárány Tamás, a játékvezető. — Honnan ismerős a híradó kísérőzenéje? Majd hárman köszönik a szellemes, változatos, színvonalas, vidám műsort — ketten viszont nem túl választékos stílusban interpellálnak: miért nem kabarét, vagy operettet közvetített szombat este a TV? ... Később többen kifogásolják, miért vetítik a Királylány a nyereményem című kisfilmet. Pedig a film — a világhírű Popescu Gopo alkotása — szellemes, színvonalas mű. Jogosabbak azok a bírálatok, amelyek az ez után következő kínai táncfilmet érik: a tőlünk elég idegen tánckultúra bemutatása bizony nem egészen illik a szombat esti műsor egységes összhangulatába... De a kisfilm-műsor alig negyedóráig tart és kezdődik a „Szórakozzunk együtt”, a lengyel, csehszlovák és magyar televízió közös esztrád-közvetítése Varsóból. Ennek különösen balettbetétei kitűnőek, s hoznak élvezetes hírt a magas színvonalú lengyel táncművészetről. És egyetlen, néhány perces zavartól eltekintve, technikailag is kifogástalan az adás. — Számunkra nagyon izgalmas a nézők reagálása —, és igyekszünk is figyelembe venni kívánságaikat, javaslataikat — mondják a műsorszerkesztőségen. Többen kifogásolták például, hogy unalmasak a hosszadalmas párbeszédinterjúk — megrövidítettük és igyekszünk változatosabbá tenni ezeket Nézőink megértéssel kísérik munkánkat, hiszen a televízió mind technikailag, mind művészileg, kamaszkorát éli meg, s rengeteg a tisztázatlan probléma. Ezeknek a megoldásához is várjuk, s felhasználjuk a nézők segítőkész, hasznos észrevételeit... Sokszor dönt a 118—095-ös telefonszám udvarias férfihangja fogadásokban is. Szombaton két helyen is vitatkoztak: Márkus László, vagy Kállai Ferenc volt-e a filmparódia előadója? (Márkus László.) S a talán legérdekesebb kérdés: Csehszlovákiából érdeklődtek a Szerelem csütörtök című magyar film közvetítése után, mit mondott a filmbéli papagáj, ultit, vagy rebetlit? Rebetlit. Zs. : Könyvkiadásunk a felszabadulás óta évtizedek mulasztásait pótolja. Fiatal írók művei, mai tárgyú könyvek egész sora mellett gondatlanságból, vagy szándékosan elfelejtett klaszikus munkák tucatjai jelentek meg, legtöbbjük olyan sikerrel, hogy a könyvesboltokban már nagyítóval sem találhatunk példányt belőlük. S ha ma büszkén hivatkozunk arra, hogy a legkülönbözőbb foglalkozási ágakhoz tartozó olvasók irodalmi tájékozottsága messze felülmúlja a háború előtti színvonalat, akkor ebben jeles érdemei vannak könyvkiadásunknak is. Annál különösebb, hogy könyvesboltjainkban nem kapható sem teljes Ady, sem Vörösmarty. Pedig igyekeztünk lépést tartani a közönség egyre fokozódó érdeklődésével: a felszabadulás óta Ady művei 29 kiadásban, csaknem 300 ezer példányban jutottak el az olvasók kezébe. De, úgy látszik, ez is kevés volt: sem Ady, sem Vörösmarty művei nem kaphatók. Ez pedig sehogyan sincsen rendjén. A magyar klaszikusok nem hiányozhatnak a magyar könyvesboltokból. Arról már nem is beszélve, hogy az lenne az ideális, ha a vásárolni szándékozók válogathatnának az olcsóbb és drágább, az egyszerű papírra nyomott, és az ajándékozásra is alkalmas kiadások között. Ady és Vörösmarty költészete nem lehet Magyarországon — hiánycikk: K. I. 500! Páratlan elődás-sorozathoz érkezett szombat este Moliére Tartuffe-ja. A Nemzeti Színház művészei a felszabadulás óta egyfolytában műsoron levő remekmű 500. előadását ünnepelték. Ha ehhez hozzátesszük, hogy az Állami Faluszínházban közel 700-szor játszották országszerte a vígjátékot, akkor kitűnik, hogy a Tartuffe a magyar színháztörténetnek veretlenül legnépszerűbb műsordarabja. Vasárnap kiosztották a rövidfilm-szemle díjait Vasárnap délelőtt 10 órakor a Duna filmszínházban kiosztották az elmúlt héten megrendezett II. magyar rövidfilm-szemle díjait és bemutatták a legjobb kisfilmeket. A rajzfilmek kategóriájában Macskássy Gyula és Várnai György Párbaj című filmje kapta az első díjat. A népszerű tudományos filmek csoportjában az első díjat Kollányi Ágoston és Vancsa Lajos Ezüstszálak, a két második díjat pedig Korompai Márton és Walker István A barlangrajzoktól az ABC-ig és Schuller Imre Afrikában jártunk című alkotásainak ítélték. A dokumentumfilmek közül az első díjjal egyet sem jutalmaztak; két második díjat adtak ki: Bokor László és Rónai Mihály András Tizenöt esztendeje, és Kollonits Ilona Történelmi lecke fiúknak ,1 című alkotásaiért. A két harmadik díjat Bokor László No pasaran és Lestár János—Széplaki Gyula Színek és képek című filmjei nyerték. A filmhíradók közül az első díjra Szemes Mariann Szőnyi temetése, a második díjra Roszik Gyula 2251-es akta, a harmadik díjra pedig Fehéri Tamás és Bokor László Olajbányászok című alkotását értékelték. A televízió-híradók első díját Szitányi László operatőr, a két második díjat pedig Buczkó György és Vecsei Marietta kapta. A TV-dokumentumfilmek közül harrmadik díjjal tüntették ki Kende Márta Ne feledd című alkotását. Végül a reklámfilmek csoportjában az első díjat Dargay Attila Egész életen át című biztosítási reklámja, a második díjat Nepp József Pajtás fényképezőgép, a harmadik díjat pedig Macskássy Gyula Artex bútor című alkotása kapta. (zs) /|P ^/(£/rn Huvstvfjáll Ben Warrenné mestersége^ ^^ Magyarul beszélő nyugatnémet film G. B. Shaw nem érte meg egyik legmerészebb és legigazibb művének nyugatnémet filmrevitelét, s ez meg is látszik a filmen. E. Reindorff és J. Sibelius, a filmváltozat írói és Ráthonyi Ákos rendező meglehetősen szabadon bántak a színmű anyagával, a művészi szabadság jó és rossz értelmében is. Túllépve a színpad korlátain, átfogóbb és elevenebb képet adnak arról a társadalmi környezetről, amelyben Warrenné, a prostitúció nagyiparosa mozog, s fokozott hangsúllyal tárják fel az asszony két, látszatra egymástól független, valójában szorosan összefonódó életének ellentmondását. Sikerült, sokatmondó, a bécsi nyilvánosház miliője, akárcsak a dúsgazdag Crofts (O. E. Hesse) és az éhenkórász Gardner lelkész (R. Vogel) más-más típusú, de egyaránt undorító figurája. Elhangzanak Shaw megbélyegző szavai is arról, hogy a prostitúció „iparága” semmivel sem szégyenletesebb a kizsákmányolás többi válfajánál. És mégis: ez nem az igazi Shaw. A film alkotóit nem ugyanaz a szenvedély fűtötte, mint az eredeti színműét. Warrennéből a tragikus sorsú anya alakját próbálják mintázni — ezt a célt szolgálja a címszereplő Lilli Palmernek, a maga nemében kiváló alakítása is — aki legalább annyi szánalmat ébreszt, mint megvetést. Leányával (J. Matz) támadt, helyenként érzelgőssé fajuló viszályában a film nem foglal állást, s inkább arra ösztönzi a nézőt, hogy rokonszenvét kettőjük között ossza meg, mintsem arra, hogy magáévá tegye a velejéig züllött társadalom fölött mondott ítéletet. (v) Jr fió Arcíátor — zenével Jegyzetek a Petőfi Színház újdonságáról ! Nagymező utcai új típusú zenés színházunk hatodik hónapja vonzza már a közönséget, s ezúttal negyedik bemutatóként Paul Burghard világsikert aratott háromfelvonásos zenés komédiáját, a Tűzijátékot mutatta be. Ezt megelőzően a híres Koldusoperát, egy amerikai musical comedyt és egy magyar ősbemutatót tartott a színház. Négy bemutató, négyféle stílus és irány. Ez a rövid összegezés — ha egy effajta mérlegkészítésre a színházi szezon lepergő kétharmada egyáltalán lehetőséget nyújt — biztató, és a bemutatók egynémely fogyatékosságai ellenére is bátran leírhatjuk: a közönség egyre inkább megbarátkozik ezzel a rokonszenves, új, s kitaposatlan ösvényeken haladó együttessel. A Tűzijáték kiváltképp érdekes állomás a Petőfi Színház műsorpolitikájában. Ha műfajilag akarnók helyére tenni, meghatározni, akkor talán legtalálóbban így jellemezhetnénk: arcfintor zenével. Van ilyen műfaj? Nincs, illetve ezzel az egyetlen, de magvas színpadi ötletre épített komédiával valami effélét kívántak a széteső, ellentmondásokkal telített polgári társadalom családi kapcsolatairól elmondani a szerzők. Az alapötlet Egy gazdag svájci család otthonában a családfő 60. születésnapjára készülődnek. Úgy, ahogy arra egy régi, előjogai révén a történelmi köztudatból elénk lépő „nagy család” készülődhet. Torták, aprócseprő ajándékok, meglepetések, , ünnepi köszöntők stb. Aztán sorjában bevonulnak a család tagjai: köhögős, pocakos nagybácsik, száraz, félművelt, agresszíven féltékeny hitveseik oldalán. Csupán egyvalaki hiányzik ebből a városligeti fotográfus lencséjére méltó családi csoportképből: Albert, a hűtlen testvér, sóőr, unokabácsi, ő ugyanis a zibad életet választotta lecsapott cirkuszi artistának m eghozzá olyan elszántsággal, hogy ma már saját társulattal rendelkezik. Cirkuszigazgató. Erre a 60. születésnapi, családi összejövetelre aztán váratlanul ő is betoppan, hogy három felvonáson keresztül ötletrakétáival leleplezze a csúfos, marakodás családot, mely színleli a szeretetet és egyetértést, s amely őt kitagadta, szégyenli. Az ünnepi köntösbe öltözött szobából cirkuszi arénát varázsol és az attrakciós műsor egy-egy számaként az általa semmire sem becsült család tagjait szemeli ki és vonultatja fel. A nagybácsikból ostoba, lisztesképű bohócokat varázsol, a nagynénik oroszlánként mutatkoznak be idomító ostorának csattogó kísérőzenéje mellett. S miközben zajlik a játék, a család legfiatalabb tagjának, a fiatal Annának képzeletében egyre erősebben felvetődik a száraz, unalmas családdal, élettel való szakítás gondolata. Ennek a gondolatnak megvalósítása azonban már túlfeszítené az arcfintort. Talán ezért is hat számunkra kissé befejezetlennek, vagy méginkább zavaróan, hamisan, moralizálóan a Tűzijáték happyendes befejezése. A fintor persze így is félreérthetetlen. Az előadás A színház együttesét elismerés illeti az ötletgazdag, percekig sem lankadó előadásért. Békés András, aki ezt megelőzően több vidéki színházunkban állította már színpadra a darabot, tapasztalatokkal felvértezve valóban feladata magaslatán áll. Az első felvonásban ironikusan, pompás gúnynyal teremti meg a játék alaphelyzetét. A második felvonás cirkuszi jelenetében pedig — bár egy kissé elnyújtottan — szemfényvesztően, bizarr módon varázsolja át a polgári család otthonát cirkuszi arénává. Színpadképei tiszták, kulturáltan komponáltak és a zenének fontos szerepét ebben a játékban fokozottan érvényesíti. A színészekről elmondhatjuk, hogy a negyedik bemutató után egyre inkább feloldották azokat a kötöttségeket, korlátokat, amelyekkel az évad elején nem egyszer képtelenek voltak megbirkózni. Már alig-alig látszik, hogy a Petőfi Színház társulata különböző színházi kollektívákból verbuválódott össze. Ezúttal Feleki Kamill, Sennyei Vera, Harkányi Endre, Gyenes Magda, Angyal Sándor, Halasi Mariska, Szigeti Géza, Vetró Margit és Rajnai Elly alakításairól, könnyed, a műfajhoz kitűnően illeszkedő jellemformáló erejéről emlékezhetünk meg dicsérőleg. Bános Tibor ALBA RECIA Magyaroltat, főszerepben TATJANA SZAMOJLOVA és GÁBOR MIKLÓS Széles változatban is. — 19 éven alul nem ajánlott! BEMUTATÓ: MÁRCIUS 30-ÁN A HÉT KÖNYVEI Párizsi csatadal címmel a Párizsi Kommün 90-ik évfordulójára adta közre a Magyar Helikon francia forradalmár költők verseit. Két kötetben kapja kézhez az olvasó Caragiale, a jeles román író szatirikus írásait tartalmazó Válogatott műveit. A Szépirodalmi Kiadónál jelent meg Illés Béla tanulmánygyűjteménye, Ahogy a kortárs látta címmel. Az Olcsó Könyvtár új kiadványa Jókai Mór A lőcsei fehér asszonya, három kötetben és Panova nagysikerű műve, a Szentimentális regény. A Magvetőnél jelent meg Reményi Béla regénye, aSzembesítés, melyben hét szereplő mondja el az 1956-ban, az egyik egyetemi tanszéken lezajlott eseményeket. A Gondolat adta közre Vorovszkij Irodalmi esszék és kritikák című kötetét. A Kossuth Kiadó jelentette meg Csapó Györgynek a mai öregek sorsát bemutató ,,Naplemente előtt’ című riportkönyvét. VERŐ ISTVÁN zongoraművész, a február 25-én elmaradt hangvrsenyét március 24-én, pénteken fél 8 órai kezdettel tartja meg az Országos Filharmónia Kamaratermében. A műsoron Bach, Beethoven, Chopin, Puccini és Verdi művei szerepelnek.