Hétfői Hírek, 1981. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-03 / 1. szám

Madách Színház, január 10. Feltámad a Tragédia Az ősbemutató plakátfeje Arany javaslatára A Madách Színház együttese január 10-én mutatja be Madách Imre örökbecsű alkotását: Az ember tragédiáját. Hosszú utat járt be ez a mű — a magyar és a világirodalom egyik legkimagaslóbb alkotása — megszületése óta. Csupán néhány adat: írója 1859. február 14-én fogott hozzá és 1860. március 28-án tett pontot a végére. Arany János, majd első olvasója, bírálója és lektora volt, írói rangjának súlyával javasolta a Kisfaludy Társaságnak a verses dráma kiadását. Eredménnyel: a Tragédia 1862. január 16-án jelent meg könyvalakban — a nyomdai átfutás a javításokkal, korrigálásokkal együtt csak négy hónapot vett igénybe (!) — és alig több mint egy esztendővel később már napvilágot látott a második kiadás. Annál nehezebben került színpadra. Ezt a napot Madách nem érhette meg: halála után 19 évvel, 1883. szeptember 21-én mutatta be a Nemzeti Színház, Paulay Ede rendezésében, Erkel Gyula kísérőzenéjével. Gróf Podmaniczky Frigyes, a színház akkori intendánsa nem sok fantáziát látott a darabban. „Tíz előadást sem fog megérni...” —– mondogatta a próbák során. Akkor engesztelődött meg, amikor eléje tették a premiernapi bevételt: 1028 forintot és 30 krajcárt, ami akkoriban kivételesen nagy összegnek számított... Évát Jászai Mari, Ádámot Nagy Imre, Lucifert Gyenes László alakította. A „Tragédia” 119 év alatt 26 nyelven, 69 különböző fordításban, összesen 99 kiadásban látott napvilágot. Hazai színpadokon — a Nemzeti Színházban, az egykori Népszínházban, a Nemzeti Kamarában, a Margitszigeten, Szegeden és a Csajkovszkij parkban, valamint — oratóriumként — az Irodalmi Színpadon több mint 1300-szor került színre, utoljára 1972. március 26-án, a Nemzetiben. Első külföldi premierje 1892. február 15-án volt Hamburgban, majd ugyanabban az évben ezzel a művel vendégszerepeit Bécsben, a színházi világkiállítás alkalmával a budapesti Nemzeti Színház társulata. Röviddel ezután színre került Prágában és Berlinben is. Megjárta a Szovjetunió legnagyobb színpadjait, Párizsban bábváltozatát játszották, a New York-i rádió pedig hangjátékként sugározta. Még a nyugat-afrikai Szenegálban is bemutatták. Első szabadtéri előadása 1933 nyarán volt, a szegedi Dóm térente. A három főszerepet, Tasnády Ilona (Éíva), Abonyi Géza (Ádám), és Ódry Árpád (Lucifer) alakította. Képzelhető, milyen boldog voltam, amikor már egy-egy mondatot is kaptam. Az elmúlt évtizedek során a legkülönbözőbb szerepekben és partnerekkel jelenhettem meg a Tragédiában. Voltam Első Demagóg, ifjan eljátszottam a bizánci aggeremeket, majd később az egyiptomi rabszolgát és Rudolf császárt. — Mikor alakította először Lucifert? — 1938-ban, beugrásként. Azóta összesen 700 alkalommal személyesítettem meg. — Első Tragédia-rendezése? — 1935-ben mint segédrendező vettem részt a mű színpadra állításában. 1955-ben Gellért Endrével és Marton Endrével, hárman rendeztük. A hatvanas években irányításommal mutatták be Szegeden, majd 1964. október ,2-án a Nemzeti Színház akkori ideiglenes otthonában, a Nagymező utcában. Több mint háromszázszor adtuk elő, jómagam Lucifert és az Úr hangját felváltva játszottam. — Legemlékezetesebb felújítás?— Az 1955-ös, akkor hoszszú szünet után vihettük ismét színre a darabot. Vasárnap délelőttönként, a Blaha Lujza téri épületet háromszor érte körül a jegyre várakozók sorfala... a „vég”-ről fel kell jegyeznem — nekem is úgy mesélték öreg kollégák —, hogy amikor Bakó László, a Nemzeti Színház néhai nagy erejű Ádámja elmondta ezt a sort, úgy mondta, olyan hangerővel, hogy a színház előtt várakozó konflis kocsisok kezdték leszedni lovaikról a pokrócot — tudták, hogy vége a „komédiának”. Nálunk itt még nincs vége az előadásnak.” Az 1883-as ősbemutató főszereplői: Nagy Imre (Ádám), Jászai Mari (Éva), és Gyenes László (Lucifer). Rendezőhármas Sokam és sok helyütt írtak már „Az ember tragédiájá”ról. Véleményt mondtak a színházi előadásokról neves kritikusok, elemezték a művet irodalomtörténészek és elmondták gondolataikat színészek. Most Kárpáti Aurél írásaiból idézünk. Pesti Napló 1923.: „Hevesi Sándor ... avatott biztos kézzel, gazdag fantáziával, szerencsés invencióval, s a mai színpadi törekvések minden eredményének felhasználásával visszaadta a Tragédiát önmagának.” Nyugat 1931.: „A Tragédia a bécsi Burg Theaterben az évad kiemelkedő „slágere” lett, valósággal kasszadarab. Olyan jóleső elégtétel, s egyben meggyőző igazolás ez, amellyel méltán büszkélkedhetünk mindannyian. Igaz, hogy mint minden sikerhez, ehhez is kellett némi szerencse. Három kiváló művészember szerencsés összetalálkozása.” Pesti Napló 1934.: „Egy hónap előtt a Tragédia Dóm téri főpróbáján elsősorban Csortos Lucifer alakítása kötötte le érdeklődésemet. Már csak azért is, mert a kitűnő művész volt az előadás egyetlen új főszereplője. Természetesen feléje fordult hát minden figyelem, így történt, hogy — bár vagy hússzor láttam, s még többször olvastam „Az ember tragédiájá”-t, — ezúttal szinte először eszméltem rá a nagy mű egyik legfájóbb fogyatékosságára: az ördög szerepének végzetes elsorvadására, küzdelmének fokozatos paszszivításba süllyesztésére.” Színház és Filmművészet 1955.: „A három rendező — Gellért Endre, Major Tamás és Marton Endre, akikhez egyenrangú negyediknek a pompás díszletek tervezője Oláh Gusztáv csatlakozott — gondos és alapos művészi munkát végezve oldotta meg nehéz feladatát. Mindenekelőtt, dramaturgiailag a lehető legnagyobb teljességre törekedtek.” Madách műve végigkísérte Major Tamás életét. Először 54 esztendeje lépett fel a „Tragédia” előadásán. — 1927-ben, színinövendékként statisztálhattam a Hevesi Sándor rendezte előadáson. Gyönyörű misztériumjáték volt, Oláh Gusztáv csodálatos díszleteivel. A színpadot hatalmas híd ívelte át. Ez volt egyébként Oláh első nemzeti színházbeli díszle Örök Éva ? Éva szerepét a leghosszabb ideig — két és fél évtizeden keresztül — és a legtöbbször: félezerszer —, Lukács Margit alakította. — Mindössze 22 oldal Éva szövege, alig egynegyede Ádám és Lucifer mondandójának. Nincsenek nagy monológjai, egy-egy színben olykor csak néhány mondat jut a számára, mégis meghatározó fontossága van. Ő a bűn és a megváltás, az ihlető és erőt adó. — mondja Lukács Margit. — Számomra pedig színészi pályafutásom egyik legszebb, legcsodálatosabb fejezete. A több mint 500 előadáson hét Ádám volt a partnerem: Abonyi Géza, Lehotay Árpád, Szabó Sándor, Ladányi Ferenc, Bessenyei Ferenc, Bitskey Tibor és a — legtöbbször — Básti Lajos. Az egymást követő felújításokon Németh Antaltól Major Tamásig majd féltucatnyi rendező elképzeléseit igyekeztem megvalósítani. Valamennyi rendezőtől, mindegyik partneremtől új színeket kapott Éva alakja. Egyesek szerint, ő az örök asszony. Nekem úgy tűnik, az ezerarcú nő. Mert minden színben más! Jó és rossz, szép és visszataszító, ösztönös és okos. Bűnbeejtő — a tiltott gyümölcs leszakítója — és Ádámot az önhaláltól megmentő Anya. Fellelhetők benne a világ drámairodalmának legnagyobb nőfigurái, hacsak egy-egy felvillanás erejéig is. — Színpadon már jó néhány esztendeje elbúcsúztam Évától, alakja mégis mindmáig elkísér. Alig két hónappal ezelőtt jártam — életemben először — Egyiptomban. Elvittek bennünket a piramisokhoz is, a sivatagba. Csillogott a homok, finom szél pergette a szemeket. Belém villantak a madáchi sorok: „Nem érzed-é a lanyha szelletet, / mely arcodat legyinti s elröpül?” Madách sohasem járt ezen a tájon, mégis csodálatosan megérezte hangulatát, atmoszféráját. — Mit őrzött meg Éváról színészi emlékein kívül? Lukács Margit vitrinjéhez lép, két gyönyörű fülbevalót és azonos mintájú gyűrűt vesz elő. — A hagyomány szerint Jászai Mari viselte ezeket az ékszereket a Tragédia ősbemutatóján ... Lucifer Színház a sarkkörön emlékezik Évát — igaz, hogy mindössze négy alkalommal — férfi is játszotta. Nem véletlenül: ezeknek az előadásoknak a színhelye az északi sarkkör közelében volt, Cserepovecban, az ottani II. világháborús hadifogolytáborban. Az akkori Ádám — Turgonyi Pál, a József Attila Színház művésze —, így emlékezik vissza erre a különleges produkcióra: — Velünk volt Hajnal Ernő pécsi színházi rendező, akinek egyetlen hadi-útipoggyásza egy vékony könyvecske volt, Madách drámája. Amikor elhatároztuk, hogy előadjuk a Tragédiát, ebből másoltuk ki a szerepeket. Évát egy alig 18 éves fiatalember alakította. A vértek, sisakok, páncélingek konzervtetőkből, a parókák, bajuszok, szakállak kukoricahajból és kenderkócból, az arcfestékek koromból, a kosztümök pedig foltozott lepedőkből készültek ... A bemutatóra többnyelvű ismertetőt készítettünk. Tomboló sikert aratott mind a négy előadás. 1 * Hol vagy, Adám ? Básti Lajos 1962-ben „Mire gondolsz Ádám?” címmel, tanulmánykötetet írt a drámáról. Ebből idézünk: „Ha hivatásos író lennék, milyen érdekesen tudnám kibontani, elemezni, hogy az elmúlt 14—15 év alatt menynyi mindent ellestem, kitanultam már Adámról, Adámtól, Adámból, stb., de még soha egyetlen előadáson sem tudtam jól elkezdeni. Ez a legnehezebb két sora a két szerepnek: Éva: Ah élni, élni, mily édes, mi szép! Adám: És úrnak lenni mindenek felett.” „Jól tudom, mennyivel vagyok még adósa Madáchnak. De azt is tudom, hogy Ádámmal én olyan stafétabotot adok át a következő generációnak, amelyet kemény kézzel lehet csak megfogni. Alázatosan szeresse Madáchot, aki utánanyúl. Ne kímélje magát. Verje, űzze magát. Keresse a kínt és ne féltse az életét. Hiszem, hogy a pazarló színpadi indulatok, két marékkal szórt érzelmek, viharok: ez az a csodaszer, ami élteti, érzi, megtartja épségben a színészt.” „Csak az a vég!... Csak azt tudnám feledni!... Erről Felgördül• •• a függöny A Madách Színház nézőterén még csak néhányan ülünk. Az utolsó próbák egyikének vendégei. Egy-két színész, a társulat igazgató főrendezője, Ádám Ottó és „Az ember tragédiája” rendezője: Lengyel György. A premier előtti napok hangulata általában túlfűtött; itt kellemes, nyugodt légkör fogadja a látogatót. — A Tragédia teljes terjedelme 4141 sor. 1883-tól körülbelül 40 éven át, Paulay kezevonása nyomán mindössze 2560 sort játszottak el belőle. Az évek során „bővült” a szöveg, de vajon a mostani előadáson hány madáchi sor hangzik majd el? — Nem tudok pontos számot mondani. Egy biztos: minden eddiginél több szöveg maradt meg. — mondja Lengyel György. — Az előadás mégis alig három órát tesz majd ki. — Bizonyára sokakat meglep majd, hogy ezúttal az Úrnak nemcsak a hangját halljuk, de Papp János személyében meg is jelenik a színen. — A biblia utal arra, hogy az Úr közvetlen kapcsolatot tartott Noéval, Káinnal és Ádámmal. S érzésem szerint a madáchi mű egyik síkja az Úr és Lucifer küzdelme. Ezért úgy gondoltam, fontos kettőjük hasonló megjelenítése. A másik: éreztetni szeretnénk, hogy ez az Űr olyan Isten, akit az ember önmagában teremt meg. És az Űr, éppen úgy mint Ádám és Lucifer, végigéli az álmot a történelemről. Felismeri azt, amit Ádám, s ezért kiutasítja Lucifert, a mennyekből, s meghatározza helyét a világban. A miénk: emberi Lucifer. A gondolkodás, a kétely és a kételkedés szóvivője. — Sokat vitatkoztak arról, hogy a Tragédia optimista, vagy pesszimista mű-e? — Több szólamú drámának érzem. Előadásunkban is összecsap majd az optimizmus és a pesszimizmus, a hit és a kétely. Azt mondanám: kérdező mű. Ésúgy érzem, eszmei mondanivalója nem az utolsó jelenetben hangzik el, hanem az Űrben: „A cél halál, az élet küzdelem, / S az ember célja e küzdés maga”. ... Folytatódik a próba. Még néhány nap és felgördül a függöny. Madách sorainak új szépségeit bontva ki. Ám — Hevesi Sándor szavaival — „Ilyen műnek nincsen soha végleges előadása"... Garai Tamás—Sebes Erzsébet (Fotók: Dolezsál László) Szilveszter a televízióban Hát igen! Néhány napra most megint megoszlik az ország közvéleménye. Dolgozó népünk egyik fele szerint jó volt, a másik fele szerint rossz. Mármint a televízió 1980-as szilvesztere. A mi szerény véleményünk szerint, egyik jelzőt sem szabad ráakasztani. Akadt benne sok jó részlet és akadt gyenge, unalmas, sőt ízetlen is. A „Hol colt, hol nem volt” című vadnyugati paródia bebizonyította, hogy mi is tudunk ugyanolyan nyaktörő lovasvágtáikat, kocsmai műverekedéseket produkálni, mint a legjobb olasz makaróniwesternek, az Alfonshow, hogy hmnorból akár két tűzijátékra való ötletpetárdánk is akad; s hogy Hofi Géza háromnegyed órás magánszáma a politikai kabaré egyszemélyes telitalálata. Ugyanakkor az „öt dudás visszatér” nem jelentett igazi tréfáérul árnyt, no és a „Házibuli” című elképzelhetetlen bűneset — úgy véljük — nem egy helyütt a, jó ízlés elleni támadásként hatott. Üdítő két órával szolgált a televízió nyilvános műsora a Fővárosi Operett Színházból. Különösen tetszett a Haumannfi—Márkus—Körmendi trió Csehov-persziflázsa, Agárdi Gábor és Kállai Ferenc középkori Hacsekje és Sajója, a József Attila Színház csapatának jubileumi zenés mini regénye, a Madách Színház női négyese (Almási Éva, Bencze Ilona, Sunyovszky Szilvia és Piros Ildikó), továbbá az Operaház férfi tánckarának Medveczky Ilonával színesített produkciója. Dicséret illeti az 1-es műsor „Örökzöld, és a 2-es műsor „Nonstoprock” öszszeállítását. (t. a.) a rádióban Mindent bele! Gyanítjuk, hogy ez lehetett a Rádió szilveszteri jelszava. Bele is adták, ami a kezük ügyébe került: jót, közepeset, és gyengét, sőt „övön alulit” is. Kellett persze a nyersanyag, hogy ki tudják tölteni a monstre — kerek ötórás! — programot, így duzzadhatott — például — gigantikus méretűre és elviselhetetlen hoszszúságúra Kaposy Miklós „Csuszó, kenő- és hálapénz” című villámtréfája, és a Karinthy Színpad több más — részben már korábbról ismert — jelenete. Aki-ami tetszett: Bodrogi Gyula és Verebes István páros, és szóló-konferanszainak többsége, Sinkó Péter „Téli könyvvására”, Bárdy György remekül poentírozó tolmácsolásában, az ezúttal nemcsak rendezőiként, szerkesztőként, de szereplőként is közreműködő Marton Frigyes vidám külpolitikai disputája Chrudinák Alajossal (a párizsi és bonni tudósítóknak nem éppen a humor a fő erőssége...) Szuhay Balázs, de még inkább Gálvölgyi János és legfőképpen Hofi Géza produkciója jelentette a műsor fénypontjait. Tetszett Novobáczky Sándor „többfenekű” jelenete az első magyar munkanélküliről, Sas József is bizonyára jóízű nevetésre inspirálta a hallgatókat. A szereplők közül — a már említetteken kívül— elsősorban Agárdy Gábor, Schubert Éva, Csákányi László, Haumann Péter, Inke László, Csala Zsuzsa és Tábori Nóra hangalakítására emlékezünk jókedvvel. Ami viszont a technikát illeti: az énekszámok — elsősorban a kórusban előadott rigmusok — egy része úgyszólván érthetetlen volt, a szöveget elnyomta a zene, no meg a rossz „összjáték”.( Az ötórás szilveszteri műsorból így hát kevesebb — több lett volna ... tet.)