Hétfői Hírek, 1984. július-október (28. évfolyam, 27-41. szám)

1984-07-02 / 27. szám

Kisfaludi Strobl Zsigmondra emlékezve Esténként rajzolgattak, vagy sörözni jártak A Százados úti művészte­lep legrégebbi lakója, a múlt élő krónikása a ma is napon­ta festőállványa elé ülő Gá­bor Móric. Tavasszal múlt 95 éves. Kisfaludi Strobl Zsig­­mond kortársa. Barátok vol­tak. Egymás mellett rajzol­tak a főiskolán, és több mint egy évtizedig szomszédként éltek a művésztelepen. Gábor Móric műtermében képek sorakoznak. Évtize­dekkel ezelőttiek és az újab­bak, köztük a több mint fél évszázada készült szép nő portréja. — A feleségem, Icu. Gyö­nyörű asszony volt. Zsiga meg is mintázta, bronzból. Van annak már hatvan éve is. Most csak a szobor helyét tu­dom megmutatni, kölcsön­kérte a Magyar Nemzeti Ga­léria a kedden megnyíló Kis­­faludi-emlékkiállításra — mondja az idős mester. — Én is megfestettem Strobl csa­ládját. Elsőként, több mint 70 éve, Zsiga apját, a kántor­tanítót. Aztán Irmát, a fele­ségét és a lányát, Évát. őt először négy-öt évesen és 18 esztendősen is. Zsigáról is sok képet csináltam. Fest­ményt is, rajzot is. S az uno­kákról, a dédunokákról is. — Hogyan ismerkedett meg Kisfaludi Strobl Zsigmond­­dal? — A főiskolán egymás mellett rajzoltunk. Szeret­tem, mert kedélyes, kedves fiú volt. Folyton együtt csa­tangoltunk. Esténként raj­­zolgattunk, vagy sörözni jár­tunk. Én 1911-ben költöztem a Százados útra, Zsiga két évvel később, ő a telep má­sik sarkában lakott, mégis naponta átjártunk egymás­hoz. Ha belépett és megérez­te, hogy káposztás kocka fő ebédre, már el sem mozdult. Nagyon szerette. Együtt vol­tunk Londonban is, a har­mincas évek elején, ő akkor mintázta a gyerek Erzsébe­tet, Anglia mai királynőjét, és G. B. Shaw-t. G. B. Shaw elmesélte neki, hogy lett vi­lághírű. Húszévesen elment Rodenhez, , hogy csináljon róla szobrot. A művész megdöbbent a fia­talember merész­ségén, de ezer frank ellenében elkészítette. Ki is állították a művet. „Na látja, fiatal­ember, mondta az angol újságíró Stroblnak, úgy lettem én világhí­rű, hogy Rodin tárlatán kiírták, ez G. B. Shaw szobra. De én ma­gát Strobl, meg­kedveltem, kedves fickó, és jobb a portréja, mint amit Rodin csinált ró­lam. Maga úgy lesz világhírű, hogy engem meg­mintázott.” — Mikor sza­kadt meg a „szom­szédság”? — Az ostrom tönkretette a mű­termét, akkor ment el a Százados útról a Népstadion úti házba. Én azonban na­ponta átsétáltam hozzá, együtt jártunk kávézni a Népköztár­­saság úti Művész presszóba. Asztalunk volt ott, ahol ope­­risták, írók, újságírók, kép­zőművészek találkoztak. Zsi­ga nem volt beszédes, de ha felszólalt egy-egy értekez­leten, s a szobrászatról be­szélt, kitűnő szónoknak bizo­nyult. Társaságban ifjúkori emlékeit szerette idézgetni. Mértékletes, takarékos em­ber volt, és rendkívül szor­galmas. A fogadásokról — mert mindig elment, ha hív­ták — korán távozott. Min­den reggel 8-kor ott állt a műtermébe­n. — Elárvult a művészasz­tal... • — Én már alig mozdulok ki itthonról. Évekkel ezelőtt mindkét lábam eltört, nehéz már a járás. Meghalt Svéd Sándor, Udvardi Tibor ... Nem is értem, hogy én még itt vagyok. Itt maradtam, hogy meséljek. A kiállításra azonban, amelyet Strobl szü­letésének centenáriuma alkal­mából rendeznek, azért sze­retnék elmenni. Kíváncsi va­gyok, hogy tetszik a felesé­gem portréja azoknak, akik őt soha nem ismerhették. Sebes Erzsébet Kisfaludi Strobl Zsigmond portréja. Mo­hácsi Regős Ferenc grafikája a „Nagy Magyar Mesterek c. sorozatából. Jacobi—Martos—Bródy „Leányvásár” című operettjének té­véváltozatát forgatják a pasaréti műteremben Zsurzs Éva ren­dezésében. Képünkön a két főszereplő: Hűvösvölgyi Ildikó és Garas Dezső (Dolezsár felv.) A HH krónikája O GOYÁTÓL Toulouse- Lautrec-ig, a múlt századi európai grafika legnagyobb­jainak műveiből nyílik ki­állítás pénteken délután a Szépművészeti Múzeumban.­­ A LÓDZI Wielki Teatr balettegyüttese hétfőn Eger­ben kezdi meg kéthetes ma­gyarországi vendégszereplé­sét a Magyar Állami Opera­ház magántáncosainak köz­reműködésével. J. S. Bach és Presser Gábor zenéjére Fo­dor Antal „A próba” című rockbalettjét mutatják be. A hazánkban első alkalommal szereplő lengyel együttes tíz vidéki városban lép színre július 15-ig. Ő ELISABETH Bergner, a nyolcvanadik évében járó színésznő ismét a kamerák elé állt. Ezúttal a „Császá­rok” című nyugatnémet té­vésorozatban vállalt szere­pet. V Xl/iV JVJ/iiVJV reid­ egyik „főszereplője” Nép­p József július 5-én bemuta­tásra kerülő „Hófehér” cí­mű színes, egész estét betöl­tő rajzfilmjének.­­ UTAZÁSOK. A Magyar Állami Operaház balett­­együttese a hét végétől az ausztriai bregenzi ünnepi játékokon lép fel. A Buda­pest Táncegyüttes hétfőtől Franciaországban vendég­szerepel. A Győri Balett és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának Kamaraegyüt­tese a hónap végén görögor­szági vendégszereplésre uta­zik.­­ A BALATONI Múzeum képtárában vasárnap dél­előtt nyílt meg Bényi László festőművész és Marton Lász­ló szobrászművész közös ki­állítása. @ PRISCILLA Presley, az egykori énekes sztár öz­vegye a „Dallas” című ame­rikai tévésorozatban mutat­kozott be színésznőként. Most nem kis meglepetésre vissza­utasította a legújabb James Bond-film női főszerepét, amelyben pedig Roger Moore partnere lehetett volna. Giccserjárat a végeken (III.) MONA LISA CSÚNYA ÉS ÖREG? Dr. Németh Lajos professzor ízlésünkről, ideáljainkról, feladatainkról Mértékadó vélemények sze­rint a forgalomba kerülő ajándék- és emléktárgyak 70 százaléka giccses. Nem lenne igazság-s csupán az ipart és a kereskedelmet vá­dolni a magas arány miatt. Feltehetően krónikus és tö­meges ízlésficam is rejtőzik emögött, hiszen a bóvli je­lentős része gyorsan elkel a pultokról. Dr. Németh La­jost, az ELTE művészettörté­net-professzorát kérdeztük rossz ízlésünk gyökereiről. — A múlt század elején, a tömegtermelés kialakulásá­­val kezdődött­­ máig tartó romlási folyamat. Fejlett technológiákkal is a kézmű­ves termékeket próbálták reprodukálni. Természetesen olcsóbb alapanyagban és ke­vesebb munka befektetésével, így keletkeztek azután láng utánzatok.­­ A görögöknél is voltak tucattermékek... — Csakhogy ott a sorozat­ban készített kis szobrocs­kák sok rokonvonást mutat­tak például a nagy Pheidias munkáival. Azoknak a pri­mitív, provinciális változatai voltak, de ugyanaz a logika érvényesült bennük. Míg a Moncsicsikből vagy a koráb­ban divatos vérző szívű, sab­lonos Jézusokból ez a logikai kapocs teljesen hiányzik. Úgy is mondhatom, hogy az igazi művészet és e termékek kö­zött „nembeli” különbség van. — Mégis van, akinek ez tetszik! — De ettől még nem lesz szép egy giccses tárgy! A szépség úgymond belülről fa-a­kad, egy belső rend kivetü­? lése. Az esztétikai érték­e ugyanis nem az egyéni ízlés? függvénye. — A Morva Lisa csúnya és? öreg, énekelte nemrégiben a? Beatrice együttes. A hagyo- o mányos kulturális fogyasztás­­ ellen lázadók azonban nem­ jutottak túl a tagadáson. Kily fog nekünk új szépségesz- ? ményt állítani? — Ne várjuk azt is felül-% TŐI. Próbáltuk már így, de? nem sok sikerrel. A spontán ? jelentkező, nem ritkán is ellentétes tendenciák szül­? hetnek inkább új irányzatot..? Az építészetben éppen nap­ ? jainkban kezd kialakulni va­? lami új, a funkcionális szem-? pontokat egyoldalúan érvé-? nyesítőkkel szemben állók ? lassan közös nevezőre jutnak.? — De ha megszületik enygy új szépségideál, fel lehet-e a? tömegek irányát is kelteni ? iránta? ? — A felvilágosodás korá­? nak célkitűzése volt: az el-? képzelt szép felé terelni a? tömegek ízlését. Ma nem ez? a feladat, véleményem sze-? rh­ t. Inkább arra kellene rá-? venni az embereket, hogy na-? lasszanak — s ami talán mégis fontosabb: választani­ is tud-­ jenak — a sokfajta szép kö ? zül. Ehhez persze el kell ér­? ni bizonyos kulturális szín ? tét. Úgy gondolom, e téren ? van a legtöbb tennivalónk! ? Czippán György ? Nagydíj a „Papucshős”-ért Villáminterjú Ádám Ottóval újabb tv-munkájáról A szombaton este végetért XIV. veszprémi tv-találkozó nagydíját a zsűri Ádám Ot­tónak, a Madách Színház igazgatójának ítélte oda, Né­meth László „Papucshős” cí­mű színműve tv-változatá­­nak rendezéséért.­­ A színdarabokból ké­szült tv-filmek és tv-játékok mind nagyobb népszerűség­nek örvendenek világszerte — mondotta Ádám Ottó a díjkiosztás után a H. H.-nak. A „Papucshős” az író szín­darabjai között ritka műfajt képvisel, tragikomédiát. Há­lás játéklehetőséget nyújt a színészek számára. Németh Lászlóhoz egyébként szemé­lyes barátság fűzött. — Legközelebbi tv-mun­­kája? — Húsz évvel ezelőtt el­készítettem Hubay Miklós „Ők tudják, mi a szerelem" című színművének tv-válto­­zatát, Tolnay Klárival és Sinkovits Imrével. Akkor elnyerte a Monte Carló-i fesztivál nagydíját. Most is­mét megrendezem, ezúttal is Tolnayval és Sinkovits­­csal. —is Ajánlja: Antal Imre A Pest megyei Tanács Dísz­udvarában hétfőn és szerdán ad hangversenyt a Budapes­ti Fesztiválzenekar, Fischer Iván vezényletével. A zene­kar első őszi koncertjét a te­levízió képernyőjén Antal Imre konferálta. — Csodálatos zenei prog­ram, ínyenceknek csemege lesz ez a hangverseny — mondja Antal Imre. — Rit­ka alkalom, hogy egy időben, egy hangversenydobogón lép­jen fel a magyar zenei élet krémje, a kitűnő művészek­ből álló Budapesti Fesztivál­­zenekar, olyan kiváló kar­mester vezényletével, mint Fischer Iván és olyan szólis­ta közreműködésével, mint a zongoraművész Kocsis Zol­tán. És akkor még csak a művészeket ajánlottam, nem is szóltam a programról. Mert a műsoron szerepel Rossini „Olasz nő Algírban” című művének nyitánya, Mo­zart „B-dúr zongoraver­­seny”-e, és Schubert „V. Szimfóniá’’-ja. Nem akármi­lyen program. Vasárnapi tárlatok a Halászbástyán Vasárnap egynapos tárlat­tal nyitott a Bástya Galéria idei szezonja Budapesten, a Halászbástyán. Beretv­ás András grafikus képeit lehe­tett megtekinteni a szabad ég alatt felállított tucatnyi tár­lón. Hat éve jutott az I. kerü­leti Művelődési Ház népmű­velőinek eszébe: utcára kel­lene vinni képzőművészeti kiállításokat! Egyrészt mert a kultúrházban nincs hely ki­állítások rendezésére, más­részt, mert így is hozzá le­hetne segíteni a Várnegyed látogatóit, hogy megismer­kedjenek a mai magyar kép­zőművészettel. A Halászbás­tya e célra kiválóan megfe­lelt, az eddigi öt szezonban 60, jobbára ifjú művész több száz alkotását mutatták itt be. Az idén újabb 12 művész jelentkezik. Jövő vasárnap például Lencsés Ida textil-, július 15-én Herpai Zoltán grafikus-, 22-én Balogh Ist­ván Péter festőművész alko­tásaiból nyílik mint tárlat. A zsűrizett műveket újabban a helyszínen meg lehet vásárol­ni. A művelődési ház szerve­zésében egyéb programok is kapcsolódnak a kiállítások­hoz; térzene és hangverse­nyek színesítik a hétvégi kí­nálatot, augusztustól pedig akár táncra is perdülhetnek az ide látogatók. A Magyar Állami Népi Együttes szóló­táncosainak vezetésével tánc­házak lesznek a Bástya sétá­nyon. JELEN VAGYUNK ÚJDONSÁGUNKKAL ÁRUHÁZAINKBAN ÉS ÜZLETEINKBEN BARBA GUMI STRANDPAPUCS 62,50-82,50­­* 31-45 méretig

Next