Heti Budapest, 1990. január-június (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-01-19 / 1. szám
Védett övezet védtelen lakói A Belvárosban, az Apáczai Csere János utcában, ha a Régiposta utcai kereszteződésben a lámpák pirosra váltanak, a gépkocsik rendre visszatorlódnak a Vigadó térig, kiváltképp csúcsforgalomban. Amikor a forgalmi lámpa zöldre vált, a gépkocsik tucatjai rázendítenek, nyomják a kürtöt a sietős autósok. Dudálnak az itt közlekedő BKV-járatok vezetői is, hozzáteszem, igazuk van, mert másképp nem tudják tudtukra adni a közlekedés szervezőinek e környék elfuserált forgalmi rendjét. A több mint százéves házak kapualjaiban, lépcsőházaiban, szűk udvaraiban felerősödik a kürtök hangja. Naponta, ki tudja, hányszor! Olykor elviselhetetlen a zaj. Úgy gondolom, az utca jobb szélső, a Duna Intercontinental melletti sávja lenne hivatott a BKV járműveinek a közlekedésére, de ott parkolóórák sorakoznak megannyi gépkocsival, s ez a legfőbb oka a forgalmi dugóknak is. A középső sáv a BKV-járatoké, holott itt kellene lebonyolódnia a „gyorsforgalomnak”. Nem mulasztom el megjegyezni, hogy az öreg házakat nem ilyen nagymértékű „rezonanciára”, zaj- és rezgésártalomra méretezték, továbbá, hogy a védett övezetet úgy alakították ki, hogy az itt lakók parkolási gondjaival nem törődtek. Házaink előtt túlnyomórészt a „vendég” gépkocsik állnak és nem az itt lakók kék cédulás járművei. A fenti állapotok ismeretében könnyű elképzelni, milyen a levegő. Szélcsendes időben ráadásul a kipufogógázok behúzódnak a kéményként működő udvarokba, sokszor a második emeletig ér a tömény szmog. Ebbe besegítenek a szállodához érkező turistabuszok - naponta két-három tucat meg a BKV füstokádói, hiszen gyakran a Vigadótól tíz percig tartó pöfögés után juthatnak el a háromszáz méterre sem lévő Petőfi térig. Az ilyen állapot, az ekkora tumultus csak agresszivitást válthat ki az erre közlekedőkből. E sorokat csúcsforgalmi zajban és füstben írtam, hangot adva egyúttal lakótársaim felháborodásának is. Kérem a Tisztelt Szerkesztőséget, adjanak teret panaszunknak. Tudom, nem könnyű jó megoldást találni, merthogy a környék - meg a lehetőségek is - „be van határolva”, de... Mi is a város lakói vagyunk, s velünk együtt nagyobb kíméletet érdemelnének a skanzenba illő belvárosi házak is. Habovszky Károly 1052 Apáczai Csere János u. 5. Szerkeszti OSZLAY ISTVÁN Befalazott sütöde Tisztelt Szerkesztőség! Egy rejtély megfejtéséhez kérem a nyilvánosságot Segítségül mellékelek egy fényképet. A Várban, a külsőleg szépen rendbe hozott volt miniszterelnökségi palota, a Sándor-palota nyugati homlokzatán elhelyezett táblán a következő szöveg olvasható: „Az épület helyén állott a XV. század végén a korábbi alapokon emelt Rozgonyi-palota, mely a török hódoltság idején elpusztult. Buda viszszafoglalása után, a XVII. század végén a középkori maradványok felhasználásával két kaszárnyát építettek. 1803- ban a telket gróf Sándor Vince megvásárolta és a korábbi épületek gyökeres átépítésével fényűző palotát építettetett Ez 1806-ban készült el. Tervezője Ámon János és Pollack Mihály volt. A Sándor-palota 1837-ben a Pallavicini család birtokába került Az épület 1867-1944 között a magyar miniszterelnökségnek adott otthont A második világháborúban súlyos károkat szenvedett.” A fénykép talán a háború utáni időkből származó állapotot rögzítheti. A felújítás előtt ugyanis az északi oldalfalat - mint a képen látható - ez a felirat „díszítette”: KÖZSÉGI SÜTÖDE. Talán lesz valaki, aki választ tud adni, hogyan, miért és mikor került oda a cégjelzés. E felirat helyén ma Kisfaludy Strobl Zsigmond 1934-ben készült Szent György-domborműve látható. Técsy Katalin 1033 Meggyfa u. 29. A jó munkához idő kell öt éve, hogy Újpestre, lakótelepi lakásba költöztünk. A ház már előbb elkészült, sőt, a szomszédos épületek egy évvel korábban álltak már. Ezt megelőzően is emberek laktak ezen a vidéken, s voltak utak is, melyeken közlekedtek, álltak. Ami ugyanis megmaradt belőlük, az már nem nevezhető útnak. Pontosabban járdának, mivel gyalogos vagyok. Az autóutat régen megcsinálták, meglepetésre parkolót is építettek. A házunktól mintegy százméteres útszakaszon lehet eljutni a legközelebbi villamosmegállóba. Ennek az útnak az egyik oldalán szánkódomb meg gesztenyesor van. Meg lámpaoszlop. A másik oldalon vezet az a bizonyos járda, mely inkább csak a rómaiak korából itt maradt építményre emlékeztet, nem járdára, afféle „hadiút”. Ősztől tavaszig az ember kénytelen otthon kalucsnit húzni, majd a buszon vagy a villamoson - ha van elég hely - kerülve a feltűnést, lábbelijét megpróbálja átcserélni az évszaknak, no meg a divatnak megfelelő másikra. Ellenkező esetben szégyenkezhet a városban, mert akkor is sáros fél lábszárig, ha napok óta nem esett újabb eső. A minap, legnagyobb örömömre, láttam, hogy nemcsak a gödröket töltik fel, hanem aszfaltréteget is terítenek a járdára. Igen, annyi év után járhatóvá teszik a hepehupás utat Persze csak azt marad, ami volt: egyik oldalon a járda, a másikon a szeszélyesen nem működő világítás. Elvégre nem lehet minden tökéletes... Kiss Ivett 1041 Rónai Sándor u. 19.