Heti Válasz, 2017. október-december (17. évfolyam, 40-52. szám)

2017-11-23 / 47. szám

KULTÚRA ■ közül öten tavaly visszaad­ták a lovag-, illetve arany ér­demkeresztjüket. A Magyar Televízióban épp tíz éve, 2007 novemberében szüntették meg az utolsó természetfilmes műhelyt, a Natúrét, és a tévé azóta a külső stúdiókban, pályáza­ti pénzekből születő termé­szetfilmek sugárzását vállal­ja. „Tóth Zsolt Marcell, Mosonyi Szabolcs és munkatársaik erős bázis, de a természet­filmesek közül többen kül­földre dolgoznak” - mond­ja Szabados Tamás. Szerinte egy természetfilm akkor jó, ha minden pillanatban kü­ lönlegeset nyújt. Nem szen­zációt, mert az nálunk nem nagyon van, hanem egy per­­ cig sem engedi, hogy lankad­ jon a nézői figyelem. És hogy ezek a filmek nem unalma­sak, abban óriási szerepe van a technikai fejlődésnek is, hi­szen olyan helyeken és idő­pontokban készíthetnek lé­legzetelállító felvételeket, amire harminc-negyven év­vel ezelőtt álmukban sem gondoltak a filmesek. Ám amint már jeleztük: a Másfélmillió lépés több volt, mint természetfilm. Hozzá hasonlóan a honismereti ös­vényen is szeretne járni pél­dául az Echo Tv-n és az ATV-n is sugárzott Hazahúzó című sorozat, az Indexen pedig a Bakancslista videorovatának tagjai vállalkoztak a kéktúra teljesítésére és vándorlásuk filmezésére - de, ahogy az egykori kollégák fogalmaz­nak, egyik sem rockenbaueri szellemben készül. Ami nem baj, fűzik hozzá, hiszen min­denkinek joga van olyan fil­met forgatni, amilyet akar. „Engem bosszant példá­ul, ha a riporter belefolyik a munkába, tiltottam is a Naturéban: nem próbálod ki, nem emeled fel, nem nyúlsz bele, nem kezdesz el vasat izzítani. De azzal sem tudok mit kezdeni, amikor a forga­tócsoport tagjai közül vala­ki leharapja a giliszta fejét, csalánt eszik, vagy veszélyes mutatványokra ragadtatja magát. Palinál alapszabály volt, hogy nem járunk tilos­ban, és csak olyat teszünk, amit bárki utánunk csinál­hat anélkül, hogy baja esne” - hangsúlyozza Gyenes. A szerkesztő nemrég adott be egy dokumentumfilm­­tervet a Médiatanácshoz, amelyben épp azt vizsgál­ná, mitől vált legendává a majd’ 40 éves sorozat. „Ar­ra vágyom, hogy, mint egy rendes legendánál, valót­lanságok is megjelenjenek - mondja. - Hogy olyanok is lelkesen beszéljenek Paliról, akik meg sem születtek ak­kor, mégis úgy érzik, talál­koztak, sőt együtt gyalogol­tak vele.” Márványkő a gesztenyésben De nemcsak a filmsorozat éli reneszánszát, hanem ma­ga az Országos Kéktúra is. Az útvonalat a 30-as években rajzolta meg az akkori turis­taszövetség, majd a második világháború után, 1952-ben kezdte felújítani a buda­pesti Lokomotív Sportklub természetjáró szakosztálya. A mostani felfutás nagyrészt a Magyar Természetjáró Szö­vetség érdeme, pontosab­ban annak eredménye, hogy amióta a szövetség elnöke Garancsi István nagyvállalko­zó, a szervezet összehason­líthatatlanul több pénzt kap, mint korábban. Ennek köszönhető, hogy néhány éve újrafestették az útvonalat, turistaházakat újí­tottak fel, táblákat helyeztek ki, pihenőhelyeket, esőbe­állókat építettek, megújul­tak a hidak, megtisztították a nyomvonalakat, sőt GPS- alapú mobilalkalmazás is segíti a túrázókat. Azok az emberek, akik most dönté­si pozícióban vannak, köztük Garancsi is, látták a Másfél­­millió lépést, és rabul ejtet­te őket. De nemcsak őket, hanem az idén februárban elhunyt Burger Barna fotó­művészt is, aki szintén vé­gigjárta és fotózta a kéket. Kékvándor címmel album is született az útjáról, amely az egykori forgatócsoport tag­jai szerint is az első olyan kí­sérlet, amely a kultikus soro­zat nyomába érhet. HIRDETÉS ------------------------------------------------------­ Rockenbauer Pált végaka­rata szerint „az ország leg­szebb, legnyugodtabb pont­jára”, a zengővárkonyi sze­lídgesztenyésbe temették. Bár az óriás fákból mára szinte semmi sem maradt, a hely mit sem veszített nyu­galmából. Körülötte ösvé­nyek tekeregnek, és mind egy helyre fut: egy hatal­mas, nyers vörös márvány­kőhöz, amelyhez túrabo­tokat támasztanak az arra járók. A síron örökzöld ko­szorúk, mezei virágcsokrok. November 26-án délben, Rockenbauer Pál halálának 30. évfordulóján az ország minden részéből várnak ide embereket, hogy emlékez­zenek rá, beszéljenek róla. Protokoll nélkül, egyszerű­en, szeretettel. Úgy, ahogy ő is tette a filmjeiben. ■ Szívből gratulálunk az Év Családbarát Vállalatainak! & NAGYVALLALAT ^ KATEGÓRIA Celanese KÖZEPES VALLALAT KATEGÓRIA MetLife KISVÁLLALAT KATEGÓRIAe !PC Trade­­systems VÍ­. kultúra I »nmsz.HU I XVII. évfolyam, 17. szám, 2017. november 23. M5

Next