Hetilap, 1846. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)
1846-10-23 / 85. szám
Pest, péntek oct. 23.1846. ENCYCLOPEDICUS TARTALMÚ FOLYÓIRAT KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A KÖZGAZDÁSZAIRA, MŰIPARRA ÉS KERESKEDÉSRE Előfizethetni az Iparegyesület hivatalában (újvilág utcza Ilkey ház) vagy Kossuth Lajos iparegyesületi igazgató urnál (úri utcza Trattner Károlyi ház) vagy a Szerkesztőnél (Seminarium utcza 806. sz. Ráth ház) vidéken pedig minden postahivatalnál félévre helyben 4, postán 5 ezüst forintjával. Egész évre kétszer annyival. — Megjelenik a Hetilap minden kedden és pénteken legalább egy egy tömött nyomtatású íven. Ha tárgybőség kivánandja is, sőt két íven is. — Iktatmányi dij: egyszeri hirdetésnek minden petit hasábsoráért 8 kr., kétszeri hirdetés’ mind. petit hasábsoráért 6 kr, háromszori hirdetés’ mind. petit hasábsoráért 6 kr, ezp. Előfizetési figyelmeztetés. A Hetilap october-december évnegyedi folyamára előfizethetni., postán 2 ft 30kr., helyben 2 ft pp. Előfizetési áron még egész évi néhány teljes példánynyal is szolgálhat a szerkesztőség. Tartalom: Vezérczikk : Industrialismus és a negativ emberei. — Egyesületi mozgalmak. Iparegyesület. Védegyesület.— A marhavész ellen kölcsönösen biztositó erdélyi közintézet rövid ismertetése. — Valami a higany-(kényese) bányákról. R. — Egy neme az embereken a nyerészkedésnek. A. — Nyilatkozat a magyar rézvirág ügyében. Fényes Elek. — Technikai tanácslatok. Talabér. — Nézzünk szét. Örsy. — Hirdetések. — Piaczi árkelet. Vezérczikk. (Industrialismus és a negativ emberei.) A gazdának, ki mindent a sorstól és kegytől vár, felkopik az álla, de még annak is, ki tényezejét vagy ügyetlenül, vagy a körülményekkel teendő számvetés nélkül vaktában irányozza. Rajtunk mióta nemzetünk legjobbjainak vérével magunkat és Európát a török dúlása ellen biztositanunk sikerült, mióta eredményét látjuk annak, hogy a romboló keleti erő ellen védbástyául állottunk, mellyből sok elporlott, de fenekéből ki nem volt forgatható, különös balság az, miszerint megszoktuk ama kérelmes állapotot, mellyben mi a gazdaság voltunk és más a gazda. Az idők az álomszerű zsibbadtságból öntudatra zaklatának fel bennünket, az európai egyéb nemzetek példája vezérvilágul álló elünkbe, s már a korszellem visszatartózhatlan hatása azon reményt keltő, miként megállapodnunk az előmenetelben lehetetlen. És annyi példa, annyi tanulság, annyi buzdítás, annyi szükség, annyi képesség daczára még most is akadnak az említett kényelmes gazdálkodási rendszernek alapostolai , s nyíltan merik követelni az elsőséget amaz állapot előnyeinek, mellyben mi a gazdaság volnánk, s más a gazda. A kényelemnek emberei, elvontan, magukban véve, tűrhető állatocskák, de ha a jászolhoz kötött göböly sorsát magasztalják , ha az emberi társaságok magasabb rendeltetésű tökélyesbülésének feltételeit nyilvánosan tagadják, ha a civilisatio fejlődésének tényeken alapuló menetét ignoráltatni öröködnek, minthogy az igazság elleni tusakodásnál kebellázítóbb valami alig van, a kellő felderítést az időszaki sajtó csak a legszigorúbb komolysággal teheti. Van e hazában egy osztálya az embereknek, millyet olly mennyiségben, mint itt, a világnak egy tartományában sem találhatni, és ez a negativ embereinek osztálya, melly a legszentebb dologtól az imádságtól a legközönségesebb anyagi kérdésig csak az örökös tagadásban és roszalásban mutogatja erejét. Ennek kedvére nincs intézkedés, nincs vállalat, mellyben az előmenetel magva rejlik, ennek csak a természettel ellentétben álló nem tevéi tetszenék, és a bizonyos halálra vivő mozdulatlanság. — Nem rég is e tűnt hallánk tőle: „ha valahol a szükségek szaporodnak, ha a fényűzés terjed, ha a nyilvános élet zajos jogharczra kél, és ha a tudományok pislogó mécse rögtön szikrázó fáklyává gyűl , akkor szokás hinni és mondani: ime a civilisatio arany korszaka beköszönt. Ha valahol új szükségek teremtetnek elő, ha a fényűzés szeszélyes követelései határtalan kínálására sikerül a társaság vérét, a pénzt egy pont felé összetorlasztani , akkor szokás hinni és mondani: ime a közgazdászat korszaka ránk viradt.“ Továbbá: „az industrialismus, ezen legbujább fattyúhajtása a ferde közgazdászatnak mindenütt nyugtalanító mohósággal magához ragadja az országok öszszes erejét és figyelmét, és a mi több a par excellence civilizált országokban minden egyéb érdekek felett annyira elhatalmazott, hogy műipara czikkeivel egy egész új világot áraszthatnának el, saját munkásait pedig kenyér és burgonyával sem láthatják el*)“. Ez ismét a paradoxonok igen feltűnő példánya, valamint a negatíónak tisztességesen potrohos neme. Tehát nem kell industrialismus, mert ez mint a ferde közgazdászatnak legbujább fattyúhajtása, az országok összes erejét egy pontba ragadja össze ? Nem kell a szükségek szaporítása, mert ez a fényűzést következteti ? Nem kell a tudományokat világító fáklyává nevelni, azok csak hadd maradjanak pislogó mécsek? Ugyan miért nem mondják azon urak a kényelempolitica pamlagán nyújtózkodva, tovább is menvén okoskodásukban e gyönyörűséges logica mezején, hogy nem kell művészet, mert a földmiveléstől vonja el a kezeket, nem kell kereskedés, mert mindenféle rosz szokást és még betegséget is hozhat be idegen földről.