Hétvége, 1981 (3. évfolyam, 56-106. szám)
1981-06-18 / 79. szám
ARCÉL A CÍMOLDALRÓL : mezőgazdasági munkát szeretni kell Faragó Margit sertéstenyésztéssel tizenhat évvel ezelőtt kezdett foglalkozni. Tizenöt esztendeje együttműködik a helyi földművesszövetkezettel, amelynek három évvel ezelőtt társastermelője lett. A jogtalan felmondás után két sertéssel kezdtem második pályafutásomat — kezdte a beszélgetést a községi képviselő-testület üléséről visszatérve. — A férjem nem volt elragadtattva az ötlettől, de én kitartottam eredeti szándékom mellett. Végül a férjem is beleegyezett, mondván, ha ki tudok jönni a „magam kereste pénzből’, hát üsse ki, próbáljam meg. Azóta külön számlán vagyunk — tette hozzá nevetve. Azután szaporodtak a hátsó udvarban a malacok, a kocák és a hízó sertések, s mire társult a szövetkezettel, összegyűlt annyi pénz, hogy a zöldtervhitelből kapott százezer dinárral együtt felépítette tiszta téglából a nagyobb lakóháznak is megfelelő, redőnyös ólat, amely ma legalább ötszázhatszázezer dinárt ér. — Pillanatnyilag 16 anyakocát tartok, a saját nevelésű malacaimnak egy részét hizlalom fel, mindent magam csinálok, én vagyok a szakember, az állatorvos, a munkás, mindent egyedül kísérletezem ki, meghallgatom a szakemberek tanácsát és a gyakorlatban azonnal kipróbálom és ellenőrzöm, s ha meggyőződtem róla, hogy jó, alkalmazom is. Az eredmény, mint látja, nem maradt el. Az anyakocák számát szeretném felemelni harmincra, 160 négyzetméter nagyságú az ólam, hely tehát van bőven — mutatott a takaros épületre, majd beinvitált bennünket a jó hűvös nappaliszobába. Előkerültek a szép, színes kézimunkás térítők és a leheletvékony finom csipkék, s beszélgetés közben a háziasszony elárulta, hogy a ruháit is egyedül varrja. E rövid intermezzo után újra folytatjuk a megkezdett témát. — Ábrahám József, a vasút kongresszusi küldötte említette, hogy egy korábbi megbeszélés alkalmával kijelentette, csak akkor megy el a kongresszusra, ha ott is elmondhatja szépítés, kendőzés nélkül azt, amit igazán szíve szerint érez. így van? — tettük fel váratlanul a kérdést. Faragó Margit elnevette magát. — Hát már maguk is tudják? — kérdezett vissza vidáman, tréfálkozva, majd így folytatta: — Most ne írja, amit mondok: én ott nem akarok mások által megírt, papírszagú, nagy általánosságban megfogalmazott szöveget felolvasni. Élethűbb, ha az ember élőszóval mondja el azokat a problémákat, amelyeket érez, és amelyekkel minden áldott nap küszködik. — És hogyan látja a mai falu, az árutermelő földműves problémáit? — A legnagyobb probléma szerintem az, hogy még mindig nem oldottuk meg a termelők társadalmi és gazdasági helyzetét, még mindig nem egyenlítődött ki helyzetünk a társult munka dolgozóival. A mezőgazdaságban nincsen munkaidő, évi szabadság, a társadalombiztosítást a termelő maga fizeti, a teher nagy, a nyugdíj pedig igen kevés. Azt hiszem, ezért nincs utánpótlás a mezőgazdaságban. De akkor ki lesz az, aki majd a következő években végrehajtja a mezőgazdaság fejlesztésére irányuló terveket és elképzeléseket? Ha nincs, aki termeljen, jószágot neveljen, a feldolgozó ipar is nyersanyag nélkül marad, aminek aztán messzemenő következményei lehetnek. Itt nem segítenek az ígéretek, a szép szavak, tettekre van szükség, a tettek azonban rendszerint elmaradnak. Én legalábbis úgy érzem, hogy sokkal nagyobb összefogásra van szükség, hogy megoldhassuk a mezőgazdaságban felgyülemlett problémákat. — Igen, nagyobb összefogásra van szükség — ismételte nyomatékosan lélegzetvételnyi szünet után. — Az egyéni termelő sok szempontból hátrányosabb helyzetben van, s meg van rövidítve minden oldalról. Ha hitelt kap, 10—11 százalékos kamatot számítanak rá, a törlesztési idő rövid, a törlesztési ráta magas, s ha még kedvezőtlenül alakulnak az árviszonyok, mire visszafizeti, alig marad neki valami. Azután a jószágátadásnál is lépten-nyomon megrövidítik, s ha véletlenül rossz összetételű takarmányt, tápot kap, akkor a hízóknál kevesebb lesz a húsegység, a kárt viszont senki sem téríti meg neki. Hát bizony vannak ilyen problémák is. Én a magam részéről támogatom a szervezett termelést, de nem ilyen hozzáállással. Mindenképpen változtatni kellene rajta! — tette hozzá Faragó Margit. — Hogyan? — Mindenekelőtt az igényeket kellene összehangolni a lehetőségekkel, és a mezőgazdasági termelést még belterjesebbé kellene tenni. Véleményem szerint a szakemberek, a mezőgazdászok személyi jövedelmét is elsősorban a termeléstől, a termelési eredményektől kellene függővé tenni. Adja csak a szakember tudása legjavát, hogy többet és jobbat termelhessünk — mondta nyomatékkal, majd így folytatta a megkezdett gondolatot: — Mindenkinek csak annyit „fizetnék”, amennyit megérdemelt a tudásával, munkájának eredményével. Ezt már annyiszor elmondtam, olyan sokszor odaolvastam már a szövetkezetben is, olyan sok a probléma, a nehézség, a mindennapos áringadozások gátolják a stabilizációt, de a megoldás keresésében egy kissé kényelmesek vagyunk, nincs megértés, nincs, pedig itt közös érdekről, mindannyiunk érdekéről van szó. Egy szóval sem mondom, hogy bennünk nincsen semmi hiba. Persze hogy van, sokat beszélünk, mellébeszélünk és keveset cselekszünk. Ez a legnagyobb hiba. Ezért lármázok az üléseken. — És van eredménye? — Néha van, néha nincs. Előfordul, hogy valamit húszszor is elismételek, és nincs eredménye. De hallgatással nem lehet a problémákat megoldani — mondta most már a kapuban, búcsúzás közben Faragó Margit, a III. önigazgatási kongresszus küldötte. Lejegyezte: MARJAI Magda Fényképezte: SZABÓ Attila — Kerékpár- és sportszaküzlet — Szabadka • Minden típusú kerékpár és pótalkatrész nagy választékban • Motorkerékpárok (90 cm’-ig), valamint alkatrészek Ф Gyermekkocsik • Autógumik minden méretben, valamint a TOMOS gyár termékei (motoros kultivátorok) kaphatók. Keresse fel üzletünket Szabadkán, a Matko Vukovic utca 10. száma alatt (a nagytemplomnál) — Telefon: 22-543. 13