Hétvége, 1982 (4. évfolyam, 107-157. szám)

1982-01-07 / 107. szám

CSINÁLD MAGAD Madárházak A hideg dél a falvakba és a városok közelébe költöz­nek a kis szárnyasok. Szinte számítanak ember barátaik segítségére. Különösen a zord, havas időkben van szük­ségük a nyáron gondtalan madárkáknak a gyámolításra, hiszen természetes táplálékok zöme hozzáférhetetlenné válik. A sajnálkozáson kívül érdekünk is azt diktálja, hogy ezeknek, a nagyrészt hasznos madaraknak segít­sünk átvészelni a telet. Ehhez pedig két dologra van szükségük: elsősorban élelemre és megfelelő — a hideg és a szél ellen védő — óvóhelyre. A rovarevő madarak egyik kedvenc tápláléka a zsír, hiszen annak magas kalóriatartalma elviselhetőbbé teszi számukra a hideget. A háztartásban is gyakran válik fe­leslegessé kisebb-nagyobb mennyiségű megavasodott zsír. De azt egy hagyományos edényben nem rakhatjuk ki a madaraknak, mert a hó hamar befedné. Ennek el­kerülésére három megoldást mutatunk be. Egyszerű etetőhöz (1. ábra) egy kisebb virágcserép, vékony alumínium huzal és egy több ágú fadarab szük­séges. Ez utóbbi nemcsak azért fontos, hogy a madarak­nak kapaszkodót nyújtson, hanem a zsír megkötését is elősegíti, nem tud egy darabban kicsúszni a cserépből. A cserép vízelvezetőjén átdugott huzalt erősítsük a fada­rabra, majd a cserepet töltsük fel olvasztott zsírral (eset­leg keverjünk­ bele egy marék napraforgó magot), majd az egészet tartsuk hidegen addig, amíg a folyékony zsír megdermed, megkeményedik. Ezután már csak alkalmas helyet kell találnunk az etetőnek — ahol jól látható, de macska vagy más, a madarakra veszélyes állat számára hozzáférhetetlen — és több gondunk már nincs is vele. A nyílásával lefelé függő cserépben a zsírt nem fedheti be a hó. Hasonló megoldású „étkezőt” létesíthetünk egy kismé­retű fadobozból (2. ábra). De a zsírtartó lehet műanyag­­doboz, vagy egy tejfölöspohár is. A természetes környezetbe jobban illeszkedik a vé­kony fatörzsdarabból kialakított etető (3. ábra). A hosz­­szában felhasított fatörzs belsejét faragjuk ki, s csak alul és felül hagyjunk centiméternyi vastag „húst”. Ez­után a keletkezett üreget töltsük ki maggal kevert zsír­ral és akasszuk fel a fa ágai közé. A madárház (4. ábra) alja, oldalai és teteje egyaránt vékony (5 mm-es) rétegel­ vagy farost lemezből készül­het. A ház szilárdságát a négy sarkon álló, 4X4 cm ke­resztmetszetű léc adja, melyeket célszerű egy-egy léc­darabbal (falemez csíkkal) összeerősíteni, kimerevíteni. Elejére, vagy oldalára készítsünk a madarak számára kapaszkodót. Egy vagy két oldalfalát érdemes teljesen be­borítani, hogy a széltől jobban védjen. A madárházat — a hátuljára erősített rögzítő fülénél fogva — lehetőleg függőleges falra (ne fatörzsre) akasszuk fel. A hagyományos, fára akasztható madárodú kialakítása sem ördöngösség, ha találunk hozzá megfelelő hulladék faanyagot (5. ábra). A rajz szerint 8—20 mm vastag deszkalapokat egyszerű él­ lap kötésben, szegezzük vagy csavarozzuk egymáshoz. Bejáratként a homloklapra ké­szítsünk 4—5 cm átmérőjű furatot. A madárházakat, etetőket — a hosszabb élettartam ér­dekében — felületvédelemmel kell ellátnunk. Bevált és szép is a lakkozás, de más favédőket is használhatunk. Csak arra vigyázzunk, hogy bántó szagú vagy természet­­ellenes színű bevonatot ne alkalmazzunk, mert azok elriasztják a madarakat. 4

Next