Hétvége, 1985 (7. évfolyam, 260-309. szám)

1985-01-10 / 260. szám

KÉP ÉS SZÓ Az NSZK-ban fejlesztették ki ezt az összehajtható radar­­reflektort, amely pótolhatatlan segítséget nyújt a hajótöröttek­nek. A fémezett textíliából készült 600 gramm súlyú készülék térfogata összehajtva mindössze két liter. A mentőtutajra szerelt reflektor vészhelyzetben önműködően szétnyílik, és a nyílt ten­geren mintegy öt tengeri mérföldnyi távolságból behatárolható a hajókról. Gyakorlatilag minden veszteség nélkül visszaveri a mikrohullámú sugárzást. Hétvége, a Dolgozók, melléklete /Szerkeszti Mimics Zsuzsa Műszaki szerkesztő Buzogány Lajos /Forum nyomda, Újvidék A vi­lágban mind több híve van a környezetszennyezés el­leni harcnak, mind többen hallatják szavukat bolygónk, a jövő nemzedékek érdekében. A szakemberek adatai ugyanis egyre riasztóbbak: erdők, ritka állat- és­ növényfajták pusztulnak ki, világszerte mind több a halott tó és folyó. A természet, Föl­dünk tisztaságáért harcolók kordont vonnak a kivágásra szánt fák, erdők körül, útját állják a szennyező, veszélyes terheket szállító hajóknak. A meztelenség kimegy a divatból, életben, filmben egy­aránt. A színházba azonban még csak most tört be. Az NSZK- ban pőre hölgyek díszítik a színpadot. A hamburgiak Eltűnt idők címmel mutattak be előadást, amelynek közönségsikere nem a pőreségnek, mint inkább két nagyszerű színésznőnek (Eva Mat­tes és Ilse Ritter) köszönhető. Komputer szabályozza a közlekedést az NSZK-ban egyes nagy forgalmú útvonalakon. Folyamatosan jegyzi és ellenőrzi a forgalom sűrűségét, kijelzi az optimális utazósebességet, amely — a forgalomtól függően — 60 és 120 kilométer/­óra között váltakozik. A komputeres forgalomszabályzó készülék felszere­lése kétmillió márkába került. Danny La Boccetta kilencéves New York-i kisfiú vidám télapót ábrázoló zsírkrétarajzát megvá­sárolta az Egyesült Államok Postavállalata, s ez a rajz díszí­ti majd az ünnepi üdvözlőlapo­kat. Hétszázmillió példányban készül a sorozat.

Next