Hétvége, 1985 (7. évfolyam, 260-309. szám)

1985-03-14 / 269. szám

KÖRNYEZETVÉDELEM PRÓBÁLKOZÁSOK A VESZETTSÉG LEKÜZDÉSÉRE A veszettség fő terjesztője — mint ismeretes — a róka. Az NSZK-­ban megfigyelték, hogy — kölykedzés előtt — 1 négyzetkilométeren (100 hektáron) 3—4 róka él. Járvánnyal sújtott vidéken ezek fele áldozatul esik a veszettségnek. Megoldás vagy a populáció drasztikus csök­kentése elgázosítással, illetve lelövéssel, vagy a populáció immunissá tétele. Számos országban szorgos kutatás folyik a vesztettség leküzdésére megfelelő oltóanyaggal. Fogságban tartott ró­kákon sikeres kísérleteket folytattak Kanadában, Európa több országában és az Egyesült Államokban. A rókáknak adott táplálékba szaporodásra képes veszettség­i vírusokat tartalmazó oltóanyagot tettek, a vírusok betegséget okozó tulajdonságait azonban enyhítették. A táplálék füstölt kol­bász, kutyaeledel vagy baromfitej volt. A kísérletnek alá­vetett rókák 95 százalékban sikeresen vészelték át a ve­szettséget. Ez az eljárás azonban a gyakorlatban még nem al­kalmazható. Ennek fő okai a következők. A csaliban el­rejtett oltóanyag tartóssága rövid idejű, nem tart el több napig, amíg a róka feltehetően felveszi. Ezenfelül az élő — bár legyengített — vírusokat tartalmazó anyag veszé­lyes emberre, állatra. A nyugatnémet kutatások azt is kiderítették, hogy az oltóanyag a rókára ugyan veszély­telen, bizonyos vadfajokat azonban végzetesen megbete­­gít, így különösen a pézsma- és vándorpatkányokat. A to­vábbi kísérletek során már majdnem sikerült az Egész­ségügyi Világszervezet által a veszettség elleni orális oltóanyagra megállapított mutatószámokat elérni. Ma azonban még az ilyen irányú védekezés nem he­lyettesítheti a rókapopuláció megtizedelésének szükséges­ségét. A veszettség 90 százalékában harapás útján terjed. A kutatás azonban felderítette, hogy a fertőzésnek egyéb módjai is vannak, így ha a ragadozó veszettségben el­pusztult rágcsálót fogyaszt, a száj nyálkahártyájának a megsértése nélkül is fertőződhet. Texasban kimutatták, hogy ketrecben tartott rókákat denevér elszórt váladéká­ban levő vírusok orron át fertőztek meg. Azt is bizonyí­tották, hogy az anyaállat vérkeringés révén a magzatot fertőzheti. A vadnak a védőoltása, illetve a csalétekbe helyezett szérummal való védelme még kísérleti szakaszban van. Előtérbe kerül ezért a rókaállomány csökkentése vadász­fegyverrel. Rendes körülmények között 2—3 róka él 100 hektáron. Ha ezt 10 százalékéra, 0,2—0,3 darabra csök­kentik, akkor — ökobiológiailag nem egész helyesen — az a feltevés, hogy az egymással való érintkezés igen kis mértékű. A rókaállomány csökkentésének módjai kö­zött említik a hormonális sterilizációt, a mikrobiológiai eszközöket, a különféle fogóeszközöket, a gázosítást. Leg­hatékonyabb azonban a vadászat, de szinte csak akkor, ha országos méretekben folyik. Amíg nem sikerül a tudománynak vagy a gyakorlat­nak kellő ellenszert találnia, addig a veszettséggel mint egyik betegséggel együtt kell élnünk. Érkeznek a szalonkák Tavasszal, március második felében érkeznek meg észak felől az erdei szalonkák. Természetesen vadászatuk ilyenkor tilos. Pár évvel ezelőtt, olykor egy héten át is vadászhatók voltak, mert kisebb-nagyobb csapatokban, hullámokban költöztek. Rendszerint április első harmadáig, esetleg közepéig tart tavaszi vonulásuk. Leginkább a ritkás erdőt kedve­lik, ahol aljnövényzet is van. Egy-egy bokor vagy fatnk védelmében húzódnak meg leggyakrabban, vizslánk innen hajtotta fel őket. Nagyon ügyesen és gyorsan kellett lőni, mert a felijesztett madár cikcakkban repül az ágak kö­zött. A tavaszi húzás, a vonulás közben erdeinkben min­dennapos a hosszabb-rövidebb ideig megpihenő szalonkák esti, hajnali nászrepülése, amely alkonyatkor jóval nap­nyugta után kezdődik (18—19 óra között), s mintegy 30— 40 percig tart. Ilyenkor a párját kereső vagy kergető sza­lonka korrogó, pisszegő hangot hallatva, sebes cikázással vagy lepkeszerű lebegéssel húz keresztül a vágás bokrain vagy a fák koronája között, majd mintegy félórás húzás után ismét leszáll a bokrok, fák sűrűjébe, nappali tar­tózkodási helyére. A reggeli húzás jóval napkelte előtt, még a hajnali szürkületben kezdődik, és az estinél jó­val rövidebb ideig, csak mintegy 15—20 percig tart. A szalonka ősszel vadászható, a nappali bokrászás is igen jó szórakozást nyújt a vadásznak. Nem kell elhall­gatni azt sem, hogy húsa kitűnő ínyencfalat, tehát ha mód van rá, szalonkavadászatra is érdemes néha kiruccanni. Rovatvezető: Törköly István Kipusztul a szumátrai és a jávai tigris? A szumátrai tigrisek, amelyeknek zsákmányállatai erő­sen megfogyatkoztak, Szumátra szigetén embereket támad­tak meg. Emiatt a falusi lakosság pusztítja őket. De azért is ritkul a számuk, mert — törvényes védettségük elle­nére — vadásznak rájuk. Ma már alig 600 szumátrai tig­ris él. Még rosszabb a jávai tigrisek helyzete. Némelyek sze­rint közülük már csak az a négy példány él, amelyet vé­dett területen őriznek, mások szerint ebből az alfajból néhány további példány még található, igaz, elszórtan, ma­gányosan, és nem alkotnak szaporodóképes párokat. Az indonéz kormány a tigrisek megmentésére a je­lenlegi 6 millió hektárról 10 millióra tervezi növelni a rezervátumerdők területét.

Next