Hétvége, 1985 (7. évfolyam, 260-309. szám)

1985-04-25 / 275. szám

Természetvédelem és a gazdasági érdekek Amióta nagyüzemi gazdálkodás folyik a világon, ha­zánkban, tartományunkban­­, megváltozik a táj képe. Lassan eltűnnek a mocsarak, a lápok, az érintetlen vado­nok, jellegzetes hegyalakzatok, és velük együtt már csak hírmondókká válnak az ott ősidőktől meghonosodott növé­nyek, állatok, hogy helyet adjanak az ember akarata sze­rint benépesített haszonnövényeknek és haszonállatoknak. A direkt, a rövid távú gazdasági érdekek nemegyszer maguk alá gyűrik a mélyebb meggondolásokat. De végül is meg kell fontolni azt: helyes-e mindenáron, minden te­rületet már most kultúrterületté tenni akkor, ha a műve­lés alá vont területek egy részét helyenként és időnként nem tudjuk kellően megmunkálni? Vajon kihasznál­­unk-e minden elhanyagolt kultúrterületet, mielőtt az ősi gyepek és rétek feltöréséhez, a rendszerint rossz altalajú mocsarak lecsapolásához, fasorok, facsoportok irtásához nyúlnánk? De a tudománynak és messzebb nézően a gazdaságnak meg egyenesen szüksége van arra, hogy hazánk, tartományunk egy-egy darabkája élővilágával együtt, őseredeti állapotá­ban fennmaradjon. Miért? Nemcsak azért, mert ma már az országok kulturált­­ságának egyik fokmérője természetvédelmi területeik vi­szonylagos száma, ill. nagysága. Nemcsak azért, hogy meg­őrizzük és fenntartsuk az utókornak az ország és a tarto­mány tájainak sokféle színét és formáját. Nemcsak azért, mert ugyan szépek az összefüggő nagy gabonatáblák, a mesterségesen ültetett erdők, a munka szépségét hirdető iparvidékek magasba szökő kéményei és távvezetékei — de ha ezt a képet nem szakítja meg egy-egy ősibb leheletű tájrészlet a maga élő műemlékeivel, úgy érezzük magun­kat, mint egy merőben új városban, ahol egyetlen szín­folt sincs a múltból. A természetvédelem és a gazdasági érdekek között van ugyan ellentét. Érdekellentét legfeljebb a természetvédelmi szemléleten teljesen kívül állók nézőpontjának szintjén lehet. Általános népgazdasági szempontból a természetvé­delmi és gazdasági érdekek nem mondanak ellent egymás­nak. Az említett gazdasági szempontokat gazdagítják még az idegenforgalmi tehát végső fokon ugyancsak gazdasági érdekek. A hazai rezervátumok megtekintésére fő célként is számos külföldi látogat el hazánkba. Ennek valutatermelő jellege van. Az a körülmény pedig, hogy természetfilme­­zőink egyikének-másikának zömmel éppen rezervátumok­ban készített filmjei egy része az ország határain túl is eljutott, ugyancsak valutát jelent. Az említett gazdasági vonatkozások kiegészíthetők azzal a meggondolással is, hogy a népgazdaság dolgozóinak termelőmunkája is fokoz­za, ha kulturált formájú, felüdítő hatású kapcsolatba ke­rülnek a madárdaltól hangos, változatos megjelenésű ter­mészettel, illetve a természetvédelem tárgyaival. Végül is a természetvédelem nem ellensége a haladás­nak, nem merevíteni akar, hanem az "új technikai nyelv szépségeit is megértve keresi a tájkultúra összhangját. Meg akarja teremteni a természetes és kultúrtáj harmoná­­j­át. Ahogyan egy városképben harmonikus egészbe ötvöz­hetők az építészet korábbi elemi az újabb korokéval, úgy a mind mesterségesebbé váló táj is szívesen fogadja ma­gába annak az ősi állapotnak a motívumait, melyből maga is származott. Lényeges azonban, hogy szakmailag képzett de sokoldalú, tapasztalt és szépérzékkel bíró, a téves szel­lemtől nem elvakított emberek nyúlhassanak csak hozzá az ősi természeti tájhoz, annak élővilágához. Akik például a rendkívül megfogyatkozott számú (réti, parlagi­, törpe) sasoktól vagy a sólymoktól (kerecsen, vándorsólyom) oko­zott, ma már elenyésző kárt nem „fújják fel” mértéktele­nül. Mert inkább legyünk szegényebbek néhány nyúllak fácánnal, amelyekből oly sok van, mint sassal, sólyommal, amelyekből már oly kevés van.­ Hiszen a nyúl, fácán stb. szinte korlátlan számban tenyészthető! Ugyancsak: n­e saj­náljuk a kócsagtól és néhány erősen leapadt számú gém­től azt a halmennyiséget, melyet csekély létszámuk révén elfogyasztanak (rendszerint úgyis szeméthalak). Inkább azt sajnáljuk, hogy egyes helyeken (pl. Kopácsi-tó) fél kilós meg néhány kilós halak hulláit sokszor mázsaszámra le­hetne összeszedni, mert — úgy látszik — a legdöntőbb hal­pusztító tényezők ellen még nem tudunk hatásosan véde­kezni. Ilyen körülmények között volna-e értelme a kó­csagot a gémet lövöldözni még akkor is, ha nem volna természetvédelmi törvény? ZAKINSZKI Sándor A CSÍKOS EGÉR A hörcsög, az ürge, a földi kutya és számos apró emlős mellett hat évvel ezelőtt hazánkban megkerült még egy tipikus sztyeppi kisemlős. Ez az úgynevezett ugróegér. A szakirodalomban több néven ismeretes, csíkos egér vagy háromcsíkos egér, tudományos nevén Sicista subtilis. Ez a rágcsálófajta kevésbé különbözik az igazi sztyeppi fajok­él. Hátsó lábai igen rövidek, a talpi rész kissé megnyúlt. A feji rész, különösen az orr tájéka, nagyon hasonló a kö­zönséges egerekhez. Terepen való felismerése még a szak­embert is próbára teszi, mivel könnyen összetéveszthető a törpeegérrel. Minden bizonnyal a legbiztosabb ismertető­jelet a hálón húzódó fekete csík szolgálhatja. Az idős pél­dányok hátán a fekete középcsík körül látható a világo­sabb, sárgásbarna felület. A csíkos egér kitűnően mászik a gabonaszárakon és kórókon. Farkát aktívan használja mászás közben és gyakran támaszként is alkalmazza. E kis rágcsáló testhossza 14 cm, ebből a test 8 cm, míg a farok 8 cm hosszú. Ez a törpeegérfaj a hideg beállával téli álmot alszik. Körülbelül október közepétől, április végéig húzódik el a föld alatti járataiban. Későn tavasszal ébred. Időnként, ha a hőmérséklet 10—12 Celsius-fokra lehűl, a csíkos törpe­­egerek elhúzódnak helyükre, és csak a felmelegedés alkal­mával jönnek elő újból. Kényszerpihenőjüket megszakítja még az esetleges hirtelen hőmérséklet-csökkenés is, ha a föld alatti várukban a hőmérséklet 1—2 Celsius-fokra csök­ken, ez is már ébredésre kényszeríti őket, hiszen elpusztul­nának. Májusban kezdődik a párválasztás a hímek válasz­tanak párt, amelyek lényegében kétszer kisebbek a hímek­nél. Május végén már világra jönnek a fiókák. A követ­kező generáció a másik évben jön világra. Mindez ezért alkalmas, mivel a második generáció a sztyeppi körülmé­nyek között a legnagyobb hőség idején jönne a világra. Ez pedig olyan időszak, amikor szűkében vannak a táp­láléknak. Ugyanis ilyenkor van a talajban legkevesebb giliszta, a csíkos egerek fő tápláléka. Az esetleges őszi generáció pedig kérdés, átvészelné-e a kemény telet. Július végéig a fiatal csíkos egerek azonos nagyságúak lesznek szüleikkel, a következő évben pedig már utódokat hoznak a világra. A csíkos törpeegerek fő táplálékát a giliszták és egyéb puhatestűek képezik. Táplálékkeresés közben gyakran mász­kálnak a növényekre (kóró, gabonaszár). Aktivitásuk nem kötődik a nappali, illetve éjjeli időhöz, amikor nem pi­hennek fészkükben mindig élelem után kutatnak. Étlap­jukon szerepelnek különféle növényi magvak, illetve haj­tások. Hazánkban eddig csak egy helyen bizonyított a csíkos egér előfordulása. Ez pedig a Delihláti-homokpuszta (Bá­nát). Ott ez a kis rágcsáló a gyöngybagolyköpet elemzése­kor került meg. Csontmaradványai a bagoly által kiöklen­­dezett meg nem emésztett táplálékként szerepeltek. Akkor begyűjtésre került két példány. Az Európában nem túl gyakori apró emlős hamarosan Vajdaságban a védett fa­jok közé került.

Next