Hétvége, 1985 (7. évfolyam, 260-309. szám)
1985-06-20 / 282. szám
KÖRNYEZETVÉDELEM VÉDETT NÖVÉNYEINK EGY PIAJtI VIRÁG — TAVASZKIKERICS szh.: Safranjika, lat.:: Rulbocodium Vernum L. Egyik legkorábban virágzó tavaszi növényünk. Koraisága miatt tavaszi „földikének” „jégvirágnak”, s mivel élőhelyén valódi hóvirág nincs, ‘lila hóvirágnak” is nevezik. A korai virágzása miatt nevezik még tavaszkikénesnek. Tudományos neve a kolbász-hagyma és a kodion-böröcske szavak összetétele. Barna, kb. 2—3 cm átmérőjű hagymagumóját hártyás pikkelyek borítják, durva felületet adva. Innen ered az „egyhajúvirág” elnevezése. Leírása: Barnás hagymagumója 2—3 cm átmérőjű. A szár rövid (5—12 cm), csak terméséréskor nyúlik meg. A levelek a virággal egy időben jelennek meg, csuklyás csúcsúak, szálasak, élénkzöldek. A virágok tőállók, rövid csövűek, sötétlilás-ibolyás színűek. A lepel csaknem tövig szabad, mélyen 6 metszetű, a lepelcimpák szálaslándzsásak, vagy keskenyhosszúkásak, 10—12 cm hosszúak és 3—10 cm szélesek, lassan vagy kissé füles vállal nyélbe (körömbe) keskenyedők. A porzószálak a lepelcimpa mélyedéséből erednek, bibeszál csak egy van, és ez 3 hasábú. A szoktermég is 3 csúcsú, a virágzás után a levelek közül kiemelkedik. Virágzás ideje: február—március. Élőhelye: Száraz, meleg, meszes, laza, humuszos homok-, lösz- és vályogtalajokon, vagy széltől védett délies homokpusztákon, illetve homoki tölgyesek, akácosok tisztásain,a hegyvidéken erdőssztyeppen (pl. Erdélyben) él Elterjedése: A Pireneusoktól és az Alpoktól a pannóniai medencén át, Románián, a Volga vidékein, illetve a Kaukázuson túl terjed. Hazánkban, Vajdaságban Szabadka környékén erdőssztyepp területeken és az Al-Dunán találjuk meg. Magyarországon a Duna—Tisza közének déli részén (Szeged, Ásotthalom), valamint a Tiszántúlon Debrecen környékén található. Kontinentális jellegű közép-európai flóraelem, meleget kedvelő faj, hazánkban mint jégkorszak utáni sztyeppmaradvány maradt fenn. Védelme: Szépsége és ritkasága miatt nagymértékben veszélyeztetett faj. Feltűnő virágáért tövével együtt irtják, kertekbe ültetik és árusítják. Ezt a legszigorúbban kellene tiltani még a botanikus kertek számára is. Élőhelye főleg az erdőgazdálkodás és a földművelés következtében mindinkább szűkül. Kevés magot hoz, így a természetben is visszaszorulóban van. virágzása idején a többi virágos növény még éppen csak hogy ébredezik. A tavaszi hérics akkor bontja szirmait, amikor a napi középhőmérséklet tartósan 8—10 Celsius-fok körül van, ezért az „időjós” növények csoportjába soroljuk ezt a növényt, mert napos időben nyittja szirmait, az esős idő közeledtével azonban „szemérmesen bezárkózik”, ez az idővel szembeni védekezése a növénynek. Leírása: Gyöktörzse — amelyet drognak gyűjtenek (2—3 cm vastag, rövid és sötétbarna, a belőle növő gyökerek 10—15 cm hosszúak újszerűek, fénylő feketék, lenyúzva fehérek, ősszel a gyökértörzs tetején oldalgyökerek jelennek meg, amelyekből a következő évi szárak fejlődnek. Szára egyszerű vagy kevés ágú, 10—14 cm magas, hengeres, puha szőrű. Tövén pikkelylemezek vannak, melyek fölfelé fokozatosan lomblevelekbe mennek át. Levele szórt állású, 2—3-szor szárnyasan hasadt, a levélsallangok keskenyszálasak (0,5 mm), alul kopaszaik. A szárat levélcsomó vagy virág tetőzi, az utóbbit a lomblevelek gallérkaszerűen veszik körül. A virágok 2—5 cm átmérőjűek: nagyszámú (10—12), aranylóan fénylő sárga, visszás tojásdad, hosszant csíkolt szirmokból és alattuk 5 zöldes nagybottyás futtatású hosszúkás csészelevélből államaik. A porzók és a termők is nagyszámúak. A terméskék ráncosak, szőrösek, csúcsukon horgas csőrűek, a megnyúlt terméses rádión hosszúkás bunkót alkotnak, zöldesek, majd megbámulnak. Virágzási ideje: március és április, de megkésett példányaival még május végén, június elején is találkozhatunk. Élőhelye: Száraz, meleg, napsütötte, meszes, laza és sekély, humuszkarbonát vagy fekete rendzima és erubáz talajra települt lejtősztyeppréteken, karsztbokorerdők tisztásain és sziklagyepekben nő. A homoki gyepeket és a mesterségesen telepített, öngyérült feketefenyveseketis kedveli. Elterjedése: Eurázsia kontinentális részein, Dél-Európában, egész Spanyol- és Franciaországban sík és dombos vidéken honos, hazánkban a középhegységeinkben, ide számítjuk a Fruska golát is Magyarországon a Dunántúl dombvidékein, az Alföldön ritkább inkább csak szórványosan fordul elő. Védelme: Állományait a tömeges droggyűjtés még ma is veszélyezteti. A kelet-európai sztyeppréteken tömeges növény teáját az orosz nép a szervezet folyadékcseréjének zavarából eredő „vízkárosság” ellen fogyasztotta. Erősen mérgező hatása miatt ma már kizárólag a gyógyszeripar dolgozza fel. A gyűszűvirágéhoz hasonló hatóanyaga a szívműködést serkentő orvosságok keresett nyersanyaga, valamint vizelethajtó és nyugtató anyagok alapanyaga is egyben. A belőle készült gyógyszerek előnye az is, hogy egyúttal jó vizelethajtók is, így nem halmozódnak fel a szervezetben, s nincsenek káros mellékhatásaik. A terjedőben levő vegyszeres gyomirtás sem kedvez neki. Bár erősen mérgező volta miatt a legelő állat kerülli, a nagyközönség szép virágait csokorba szedi, és tövesitől kiássa, kertekben is próbálja betelepíteni. Kora tavasszal piacokon is árulják. A növény termőhelyét fertőzéstől, égetéstől, beerdősítéstől is óvni kell. Mint keletikontinentális faj, tőlünk nyugatra egyre ritkább és védendőbbé válik, óvjuk tehát minden elképzelhető módon összeállított Ács József biológus TAVASZI HÉRICS (szb.: GOROCVET, lat.: ADONIS VERNALIS I L.) Latin neve a görög mitológia legszebb férfiját idézi, aki tavasszal visszatér az alvilágból szerelmeséhez, Aphroditéhez. Adoniszról, a férfiszépség istenéről elnevezett növény valóban találó nevet kapott, hiszen egyrészt nagy sárga virgával már messiről feltűnik, másrészt mert 13