Heves Megyei Nap, 1999. január (6. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-06 / 4. szám
12 Az ünnepek után többen vannak az addiktológián Részegen hatszáz forint egy kilométer R. M. Kevés embert vittek be az ünnepek alatt az egri kórház I. számú pszichiátriai osztályának addiktológiai részlegére, de nem is jellemző, hogy ilyenkor megnövekedne forgalom, hiszen mindenki a jobban elereszti magát, természetesebb az ivás, jobban „eltűnik” a részeg a többiek között - mondta lapunk érdeklődésére dr. Szigethy Anna részlegvezető főorvos. Amint megtudtuk, szilveszter éjszaka például összesen két részeget szállítottak a Baktai úti épületbe. Az átlagnál többen inkább az ünnepeket követően kerülnek kórházba az alkohol miatt, olyanok, akik karácsonykor-szilveszterkor „belehúznak”, s így az új év első napjaiban az alkoholizmusra utaló tüneteik felszínre kerülnek. De több a beszállított ittas ember fizetésnapokkor vagy nevezetesebb névnapok alkalmával is. Egyébiránt a kijózanítás nem olcsó mulatság: a kórházi szállás, ellátás, gyógyszeres kezelés maximum 24 órára ötezer forintba kerül. A mentővel történő szállítás költsége pedig Szigethy doktornő szerint , is irreálisan magas: kilométerenként hatszáz forint a tarifa, plusz ezerötszáz forint a mentőápolói felügyelet. Ha a mentőautót takarítani kell, természetesen annak a költségét is megtéríttetik. Az már más kérdés, hogy hányan tudják megfizetni a díjat - még a részletfizetési lehetőség sem igen segít. Pótszilveszter a Gajdossal Aki nem bulizta ki magát szilveszter éjszakáján, az ne csüggedjen: van lehetőség újabb mulatozásra. Az egri Ifjúsági Házban ugyanis pótszilveszteri táncházat ad a Gajdos együttes január 8-án, pénteken. Az óévbúcsúztatókat este nyolc órára várják. NAPfolt A hír igaz - Elromlott ez a hogyishíják - írta tudósításában a Heves Megyei Nap az M3-as díjfizető rendszerének szimulációs próbája után. Az autópálya üzemeltetője megerősítette akkori információnkat, és leszögezte: a hír igaz, valóban elromlott az a szemét hogyishívják. Hogy rohadna el. (kzs) Új év, új feladatok A Megyei Művelődési Központban működő jógaklub idei első foglalkozását január 10-én, vasárnap reggel 8-10 óra között tartják. Az összejövetel mottója: új év, új kezdés, új feladatok. A klubvezető Kocsis Árpádné. Bélyeggyűjtők találkozója Az egri Forrás Gyermekszabadidőközpont többek között otthont ad fiatal filatelistáknak is. Az ifjúsági bélyeggyűjtő kör tagjai legközelebb január 8-án, pénteken délután öt órától találkoznak az intézményben. Ryant mentik az IH-ban Az egri Ifjúsági Ház Művészmozijában a világszerte hatalmas sikert aratott Ryan közlegény megmentése című amerikai filmet tekinthetik meg. A mozit január 11-én, hétfőn este hét órától vetítik. Forradalmi kiállítás a várban Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Heves megyei vonatkozásait dolgozza fel az a kiállítás, amelyet „Emléke sír a lanton még” címmel tekinthetnek meg. A tárlat két témakörben mutatja be az eseményeket. Az első részben a forradalom megyei eseményeihez és szereplőihez közvetlenül kapcsolódó dokumentumokat, tárgyakat állították ki, zárásként pedig a bukás és a megtorlás emlékei láthatók. A kiállítás márciusig látogatható, hétfő kivételével naponta 9-17 óra között. Mikolai Vince a kolpingosoknál A héten szünetet tartott az egri Kolping Katolikus Legényegylet, ám január 12-én, kedden már megtartják következő foglalkozásukat. A délután hat órakor kezdődő rendezvényen Mikolai Vince tart előadást Az Atya éve címmel. A 205-ös teremben tartandó összejövetel háziasszonya Osváth Jánosné lesz. Pályázat hímzőknek Pályázatot hirdet a Magyar Művelődési Intézet és a mezőkövesdi közösségi ház, melynek célja a magyar népi hímzések és viseletek hagyományainak megőrzése, a kevésbé ismert stílusok felkutatása és olyan darabok készítése, amelyek megfelelnek a mai kor követelményeinek. A XXII. Országos Kis Jankó Bori Hímzéspályázaton bárki részt vehet, de csak olyan önállóan tervezett alkotásokat lehet beküldeni, amelyek országos pályázaton, kiállításon a művelődési intézet bírálóbizottsága előtt nem szerepeltek, és nem kerültek kereskedelmi forgalomba sem. A beküldési határidő 1999. május 28., a pályázati anyagot a közösségi ház címére (3400 Mezőkövesd, Szent László tér 24.) kell eljuttatni. Eredményhirdetés 1999. június 26-án. Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője, az »OBSERVER« OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. 1084 Budapest, Vill. ker. Auróra u. 11. Tel.: 303-4738 • Fax: 303-4744 E-mail: marketing@observer.hu Gottda Könyvesbolt és Midthtedus Civit/um Eger, Széchenyi u. 42. Tel/fax: 36/313-378. Választékunk folyamatosan bővül az Ön igénye szerint. Lepje meg szeretteit az ünnepekre ajándékutalvánnyal. Profenzing Gopu/a, /Wusttut*éc(ia,. Profi szakkönyv, CD-ROM, térkép és újdonságként VIDEO kazettakínálat. Az Ön Icótuji eiboja Traffipax 6.00-14.00 Eger belterület, Gyöngyös belterület 14.00-22.00 Hatvan belterület NAPRA-FORGÓ Nagypapi és a villanygitár Az alsó szomszédba január elsejével egy fiatalember költözött, aki úgy gondolja, hogy az életét azzal teheti teljesebbé, ha gitározik. Ezt nem ő mondta nekünk, hanem mi jöttünk rá saját magunktól az elmúlt egy hét során, a fiú ugyanis gitározik reggel, gitározik este, s gitározik éjjel is, ha ráér, sőt erősítőre kötötte a hangszert, és azzal bömbölteti veszettül. Kár, hogy egyetlen egy darab akkordot nem tud lefogni rendesen. Kár, hogy a húrokat be se tudja hangolni. Zeng a ház, ráadásul hamisan. Nagypapi három napig bírta. Végül felhívta nyugdíjas zenetanár barátját, foglalkozzon kicsit a fiúval. Tegnap volt az első óra. Nem hallottunk az egészből semmit, mert az öreg akusztikus gitárral adta le az anyagot, úgyhogy papa boldog volt nagyon. - Ezt elintéztem, mi ? - kérdezte tőlem vigyorogva, majd az óra után elhívta egy fröccsre a nyugdíjas muzsikust. Mind a ketten ragyogtak nagyon. Kár, hogy este a fiú a villanygitárt vette elő, és azt kezdte nyúzni megint. Néztem papit, hogy mit csinál. Nem csinált ő semmi különöset. Ahogyan az egy bölcs, idős embertől ilyen esetben elvárható, leballagott a közös tárolóba, és néhány mozdulattal kicsapatta az egész lépcsőházban az áramot. (kácsor) TOURINFORM-EGER: Tavaly több mint tizenhétezer turista BARNA BÉLA A közel hét éve működő egri Tourinform Irodában inndult meg tavaly, akik között akadt lengyel, belga, német, ausztrál és új-zélandi, de mint azt az iroda vezetője, Gecsei Anikó elmondta, egyre nagyobb számban fordult meg az irodában vendég magyar is. Hogy pontosan mennyi is, arról az iroda munkatársai pontos statisztikát vezetnek immár negyedik éve. Eszerint 1995-ben 6819-en fordultak meg személyesen az irodában és 1380-andeklődtek elEgerről telefonon. A millecentenárium évében ez a szám megugrott, több mint kilencezren fordultak meg a Dobó téri irodában egri tartózkodásukhoz prospektusokat és információkat kérve, és majd háromezren érdeklődtek telefonon. Tavalyelőtt egész évben személyesen és telefonon összesen 12 ezer 775-en kértek hasznos tanácsokat az iroda munkatársaitól. Ez a szám azonban tavaly már augusztus végén megdőlt: 31-ig 12 ezer 834 látogatója volt az irodának. Ebből januárra és februárra 500- 500 látogató és érdeklődő jutott, áprilisban 1013 turista érdeklődött, míg júniusban 1235. A turisták száma júliusban tetőzött, ekkor több mint négyezren jártak itt, ami azt jelenti, hogy egy nap 130-an is megfordultak a Tourinform-irodában. Augusztusban 3500-an jártak itt, szeptemberben közel 1900-an, de még októberben is több mint 1200-an, november-decemberben pedig 500-500 vendége volt a Tourinformnak. Az egész 1998-as évben ez összesen több mint tizenhétezer(!) olyan látogatót jelent, aki komolyabban volt kíváncsi Eger nevezetességeire, műemlékeire, érdekességeire, s ehhez betért a Dobó téri Tourinformba, ahol bőségesen fogyott a megyénket bemutató prospektus is. A Tourinform-Eger Iroda munkatársa, Rácz Ildikó a megyét bemutató kiadványokkal FOTÓ: SZÁNTÓ Bor és üdítő a zöldségesből Hétfőre virradóra - a lakatot levágva - tört be az ismeretlen elkövető az apci zöldségespavilonba, ahonnan különféle üdítőket és bort vitt magával. Tolvaj járt az ecsédi iskolában is a szombatról vasárnapra virradó éjszaka. Az ablakot betörve jutott az épületbe, ahonnan egy színes televíziót zsákmányolt. Betöréses lopás miatt tett feljelentést a Hevesi Kisebbségi Önkormányzat is. Közösségi házukba tört be valaki még az elmúlt év végén és elvitt egy nagy- és egy kisfejszét, fémvödröt, szenes-, hó- és nagylapátot, valamint egy 3x2 méteres szőnyeget. Jádi Erdőtelken egy lakatlan csaházat fosztott ki az ugyancsak ismeretlen elkövető karácsony és szilveszter között. A betörő az ablakot befeszítve jutott az épületbe, ahonnan gázpalackot, női irhabundát és egy tavaszi kabátot lopott el. Vöröskeresztes pályázat iskoláknak A napokban vehetik kezükbe a Vöröskereszt megyei irodájának levelét nyolc általános iskola vöröskeresztes tanárelnökei, amiben arról értesítik őket, hogy sikeresen pályáztak, így az intézményükben megrendezendő egészségnevelési és elsősegélynyújtás-képző programjaikat a Magyar Vöröskereszt anyagilag is támogatja. A megyei szervezet titkára, Gortva József tájékoztatása szerint azok az általános és középiskolák nyújtották be igényüket, ahol működik ifjúsági vöröskeresztes csoport és a tanárelnökök a fiatalok részére egész éves programot szerveznek. Az első pályázati szakaszt követően - melynek során közel százezer forintot ítéltek oda - még háromszor nyílik lehetőség hasonló támogatás elnyerésére. A kiírás feltételei iránt a Vöröskereszt Heves megyében működő irodáiban lehet érdeklődni személyesen vagy telefonon. H Szerkesztőségi ügyelet Ha bármilyen közérdekű ötlete, információja van, kérjük, mondja el nekünk. Vasárnaptól péntekig 10 és 19 óra között hívja fel lapunk ügyeletes riporterét a 06-30/9833-300-as Westel 900-as telefonszámon, illetve a 36/411- 170 -es telefonon. A vonal végén ma Barna Béla várja hívását. 1999. JANUÁR 6., SZERDA Színházbusz a Madáchba Színházbuszt indít az egri Ifjúsági Ház a budapesti Madách Színházba január 27-én, szerdán délután fél négykor. A teátrum társulata este héttől a Nem ér a nevem című, Cooney-bohózatot adja majd elő két részben. A rendező Szirtes Tamás, a főbb szerepekben pedig Esztergályos Cecília, Gálvölgyi János és Szerednyey Béla látható. További felvilágosítással az Ifjúsági Ház 112- es irodájában szolgálnak, illetve telefonon is érdeklődhetnek Dér Attilánál a 36/410-094-es számon. Kakukkfészek az Ifjúsági Házban A kassai Thália Színház vendégszerepel az egri Ifjúsági Házban január 20-án, este hét órától. A társulat Dale Wasserman Kakukkfészek című alkotását mutatja be Koncz Gábor Kossuth-díjas kiváló művész rendezésében. A belépőjegy 400 forintba kerül. Japán gyermekrajzok az MMK-ban Japán gyerekek rajzaiból nyílik tárlat a Megyei Művelődési Központ galériájában január 8-án, pénteken délután öt órától. A kiállítás a japán Iwate megyei önkormányzat gazdasági együttműködési bizottsága, valamint a Heves megyei önkormányzat együttműködésének jegyében jöhet létre. A kapcsolat természetesen kölcsönös, vagyis Japánba is eljutottak a Heves megyei gyermekek alkotásai a megyei pedagógiai intézet segítségével. A tárlat - amelynek megnyitóján Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke mond köszöntőt - január 20-ig látogatható az intézmény nyitvatartási idejében. Főszerkesztő: HAVAS ANDRÁS Szerkesztők: KONCZ JÁNOS, PALÁGYI EDIT, VALLUS TIBOR Vezető tervezőszerkesztő: EGRES BÉLA Rovatvezetők: BUDAI FERENC, DR. RÉNES MARCELL, SÁRKÖZI JUDIT, SZÁNTÓ GYÖRGY KOVÁCS ATTILA (1967-1995) Főmunkatársak: BUTTINGER LÁSZLÓ, TOMPA Z. MIHÁLY Munkatársak: BARNA BÉLA, DÁNYI OSZKÁR, GÁL GÁBOR, GOTTSCHALK RÓBERT, GUTI RITA, HALMAI ISTVÁN, KACSOR ZSOLT, SIKE SÁNDOR, SZIRÁKI MÁRTA, BOKROS MÁRIA Tervezőszerkesztők: DÉCSEI PÉTER, KÁRMÁN ZOLTÁN Kiadó: Agriapress Kft. Felelős kiadó: KOLLÁTH JÓZSEF ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 3300 Eger, Trinitárius u. 1-2. Levelezési cím: 3301 Eger, Pf. 478 Telefon: 36/411-170, 36/412-045. Fax.: 36/313-169 Internet-honlap: http://www.agria.hu/hmnap E-mail: hmnap@agria.hu Hirdetésfelvétel: EGER, Trinitárius u. 1-2. Telefon és fax: 36/415-720. Gyöngyösi szerkesztőség: 3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 7. Tel.: 37/301-587. Terjeszti a Magyar Posta Rt. Miskolci Igazgatósága és az Északhír Rt. Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. 1106 Budapest, Jászberényi út 53. Előfizethető: 1 hónapra 695 Ft, 1/4 évre 2085 Ft, 1/2 évre 4170 Ft, 1 évre 8340 Ft Nyomás: Szolnok Nyomda Kft. Felelős vezető: GEBHARD TAMÁS ügyvezető igazgató Budapesti Cikkszolgálati iroda, III., Bécsi út 122-124. Levélcím: 1960 Budapest. Telefon és fax: 250-1680 Irodavezető: Csulák András Hirdetésfelvétel: Primus-Népszabadság Média-képviseleti Kft. Budapest 1034, Bécsi út 122-124. Telefon: 250-1680. Telefax: 168-9857 . Felelős vezető: László Éva médiamenedzser A lap tagja az Észak Info Press regionális médiakonzorciumnak HU ISSN 1218-4829