Népújság, 1966. december (17. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-08 / 289. szám
t Új miniszterek a kormányban Az Elnöki Tanács dr. Korom Mihályt igazságügy- miniszterré, Szurdi Istvánt, — Heves megye országgyűlési képviselőjét — belkereskedelmi miniszterré választotta A Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége szerdán délelőtt ülést tartott, megtárgyalta és elfogadta a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának a kormányban történő változásokra vonatkozó javaslatát. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa szerdán délben ülést tartott. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének együttes javaslatára dr. Nezvál Ferencet igazságügyminiszteri tiszte alól érdemei elismerése mellett felmentette és nyugállományba helyezte; ugyancsak érdemei elismerése mellett felmentette belkereskedelmi miniszteri tiszte alól Tausz Jánost, aki a jövőben más munkaterületen tevékenykedik. Az Elnöki Tanács dr. Korom Mihályt igazságügyminiszterré, Szurdi Istvánt belkereskedelmi miniszterré megválasztotta. A kormány új tagjai Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének kezébe letették a hivatali esküt. Az ünnepélyes eskütételen jelen voltak: Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Kállai Gyula, a Minisztertanács elnöke, Fock Jenő, a Minisztertanács elnökhelyettese, Nyers Rezső, az MSZMP KB titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára és Kiss Károly, az Elnöki Tanács titkára. Korom Mihály életrajza: Dr. Korom Mihály 1927-ben született Mindszent községben. A felszabadulásig mezőgazdasági munkásként dolgozott. 1945-től különböző tisztségekben a rendőrség állományában, majd 1951-től a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének apparátusában tevékenykedett. Jogtudományi egyetemet végzett, 1946. óta párttag. Elvégezte az SZKP három éves pártfőiskoláját. Ezt követően a Belügyminisztériumban osztályvezető, majd az 1960—63-as években a határőrség országos parancsnoka volt vezérőrnagyi rendfokozatban. A VIII. pártkongresszuson a Központi Bizottság póttagjává, majd 1963. decemberében a KB tagjává, egyben a Központi Bizottság titkárává választották és megbízták az adminisztratív ügyek felügyeletével. A IX. pártkongresszus a Központi Bizottság tagjává választotta. Szurdi István életrajza: Szurdi István 1911-ben született Nagyszöllősön. A felszabadulás előtt különböző üzemekben mint munkás, később mint technikus dolgozott. 1936- tól párttag. A felszabadulás után függetlenített pártmunkásként tevékenykedett mind a mai napig, közben néhány évig a Könnyűipari Minisztériumban is dolgozott. 1948-ban a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének tagjává választották. Heves megye országgyűlési képviselője. A VIII. pártkongresszuson a Központi Bizottság és az államigazgatási bizottság tagjává és a Központi Bizottság ipari osztályának vezetőjévé választották. 1963. decemberétől a Központi Bizottság titkára. A IX. pártkongresszuson a Központi Bizottság és a Központi Bizottság mellett működő gazdaságpolitikai bizottság tagjának választották meg. A Pravda a magyar pártkongresszusról MOSZKVA (MTI): „A világ közvéleménye nagy figyelmet szentelt az MSZMP most zárult IX. kongresszusa munkájának” — írja szerdai nemzetközi szemléjében a Pravda. — Ez érthető is, hiszen a magyar kommunisták a nemzetközi kommunista mozgalom egyik élenjáró és összeforrott osztagát alkotják. Egészen természetes — folytatja a Pravda —, hogy az MSZMP IX. kongresszusa az ország belső problémáival foglalkozva azokat az egész kommunista mozgalom problémáival kölcsönös összefüggésben szemlélte. A Pravda nemzetközi szemléje ezután részletesen idézi, amit Kádár János előadó beszédében a kongresszuson a kommunista és munkáspártok nemzetközi értekezletének gondolatával foglalkozva mondott. „Az imperialisták félnek a kommunista mozgalom egységének erősödésétől, és a burzsoá sajtó, nem véletlenül terjeszt széltében-hosszában olyan provokációs koholmányokat, hogy a marxista-leninista pártok értekezletének célja egyeseknek a „kiközösítése” a kommunista mozgalomból. Valójában az értekezlet célja merőben más” — állapítja meg a Pravda, idézve ezután Leonyid Brezsnyev Budapesten elmondott szavait: „Szándékunk, mint mindig, a nemzetközi fejlődés égető problémáinak elvtársi megtárgyalása, így és csak is így vethetjük fel ezt a kérdést”. Letartóztatások a brazíliai nagy pénzügyi botránnyal kapcsolatban Egymilliárd dollárt csempésztek ki Brazíliából RIO DE JANEIRO. Az utóbbi napokban Brazíliában mintegy száz személyt tartóztattak le a nagy pénzügyi botránnyal kapcsolatban. Kitudódott ugyanis, hogy az Investors Overseas Services nevű nemzetközi cég több százmillió dollárt vitt ki titokban Brazíliából. A rendőrség által hivatalosan nyilvánosságra hozott listán csaknem 700 személy neve szerepel. A brazil kormány elrendelte, hogy az egész országban rendkívüli ellenőrzési intézkedéseket foganatosítsanak a csempészhálózat felgöngyölítése érdekében. A dollárokat elsősorban az Egyesült Államokba és a nyugat-európai országokba csempészték. Számítások szerint az elmúlt öt év folyamán, a nemzetközi cég mintegy 300 ügyfele egymilliárd dollárt vitt ki Brazíliából az állami ellenőrzés megkerülésével. A hivatalos közlemény az Investors Overseas Services céget azzal vádolja, hogy „a pénz devalválását idézte elő és politikai bizonytalanságot okozott”. Az említett cég székhelye Genfben van, s már korábban is összeütközésbe került a törvényes intézkedésekkel Franciaországban, Izraelben és más országokban. ÚJ-DELHI: Országos családtervezési kampány kezdődött Indiában, annak érdekében, hogy csökkentsék a népszaporulatot. Radhakrisnan elnök a kampányt indító beszédében kijelentette, hogy India állandó gazdasági függősége a külföldi segélyektől nem ad számára más lehetőséget, mint olyan szintre szorítani vissza a népszaporulatot, amennyit el tudnak látni élelmiszerrel. Események a sorokban KENNEDY-FOK: Az Egyesült Államok Föld körüli pályára bocsátott egy meteorológiai és távközlési mesterséges holdat. A 730 kilogrammos műhold keringési ideje megegyezik a Föld forgásával, s így az egyenlítőtől mintegy 35 800 kilométer távolságra állandó pontot foglal majd el. Felszerelése lehetővé teszi fekete-fehér és színes televíziós adások közvetítését. BÉCS: Fritz Béck osztrák alkancellár és kereskedelemügyi miniszter szerdán vezető személyiségekből álló gazdasági küldöttség élén Moszkvába utazott. Az alkancellár Dimnsic miniszterelnök-helyettessel és Patolicsev külkereskedelmi miniszterrel folytat tárgyalásokat. KOZMETIKAI KÉSZÍTMÉNYEK Tanácsadás az illatszerboltokbar Örömhír Sötét este van. A távolban imbolygó fények tűnnek fel, majd a község utcáin kígyózva érnek mind közelebb és közelebb. Most már jól hallani indulójuk ütemes dallamát. Ezek úttörők. Békét, boldog szabadságot! Segítsd te is Vietnamot! Az úttörők fáklyás felvonuláson emlékeznek a saigoni fiúra, arra a 19 éves hős fiúra, aki életével fizetett bátorságáért. De nemcsak e célból rendezték a felvonulást. Van egy örömhíre is az úttörőcsapatnak. Ma érkezett meg a hős vietnami szabadságharcosok zászlaja. Ács Margit Adács Zenekari felszerelést vásároltunk Iskolánk, az V. számú, minden évben farsangi karnevált rendez. A bevételét csapatpénztárunk évek óta gyűjti. 1966. tavaszáig 10 ezer forint gyűlt össze. Csapatvezető tanárunk, Danyi Lajosné kezdeményezésére ebből úttörőzenekari felszerelést vásároltunk. A zenekart Ocskay György énektanár szervezte meg. Benne a következő pajtások játszanak: Hibay Éva fuvola, Magda György fuvola, Dénárt András hegedű, Zétényi Zsófia hegedű, B. Nagy Mihály gitár, B. Nagy László ütőik, Angyal Attila gitár, Menczer György gordonka, Krecz Erzsébet hangjáték. A zenekar először Eger felszabadulásának 22-ik évfordulóján tartott ünnepi csapatgyűlésen mutatkozott be. Legközelebb az úttörőházban tartandó télapó ünepélyen szerepel, örülünk, hogy munkánk eredményét egy ilyen szép zenekarban megvalósítva látjuk. Papp Katalin Eger A pártról beszélgettünk A Gyöngyösi I. sz. Általános Iskola Petőfi Sándor raja összejövetelt tartott. Az összejövetelre meghívtak egy párttagot, aki csillés a Gyöngyösoroszi Ércbányában. Az összejövetel jelentéstétellel kezdődött, majd elhangzott egy vers az Auróráról. Aztán a raj megkérte a vendég elvtársat, hogy beszéljen a pártról, a párt megalakulásáról, munkájáról, jelentőségéről. A beszéd befejeztével a pajtások kérdezték a vendéget munkahelyéről, a bányáról, az ott folyó életről, munkáról. A kérdezett válaszaiban hangoztatta, hogy a bányában is, mint mindenütt fő a fegyelem. Mikor a kérdésekből kihagyták, a pajtások elmondtak egy verset a párt szeretetéről. Ezt követően a pajtások virággal köszöntötték vendégüket és megköszönték látogatását, majd felcsendült az ének: „A párttal, a néppel egy az utunk!” Az összejövetel filmvetítéssel végződött. Baltás Péter Gyöngyös Beszélgetés a Pedagógus Eszperantó Kör titkárával Sokat hallunk mostanában az eszperantó nyelvről. Ezért kerestem fel Egerben a Pedagógus Eszperantó Kör titkárát, Nagy Borbála tanárnőt kértem, mondja el, mi a munkája, mióta tanulja ezt a nyelvet? — Egy titkárnak nagyon sokrétű a feladata — válaszolt készséggel a tanárnő —, intézi a csoport egész mozgalmi életét, kapcsolatokat teremt külföldi csoportokkal. Munkatervet készít, tanfolyamot szervez, jelentéseket ír. 1958 óta vagyok a mozgalom tagja. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy azóta tanulok, mert sok az elfoglaltságom, kevés az időm. Ha más nyelv tanulására csak ennyi időt szántam volna — mondja mosolyogva a tanárnő —, akkor abból nem sokat tudnék! Az eszperantó azonban annyira könnyű, hogy aránylag kevés munkával is jól elsajátítottam. — Mi a jelentősége az eszperantó nyelv tanulásának? — kérdezősködöm tovább. — Ezen a nyelven a világ minden részével levelezhetek! Azon túl, hogy ez kellemes szórakozást jelent, az ember megismerkedik idegen országokkal, más népekkel. Bélyeggyűjtők számára is kitűnő érintkezési lehetőség. Nagyon hasznosnak tartom az eszperantó iskolai oktatását. Dániában például a földrajzóra keretében tanulják a gyerekek. Magyarországon is van néhány iskola, ahol bevezették az oktatását. Kevés helyen, mert nincs kellő számú pedagógus a tanításához. Pedig egy 1963-as rendelet lehetővé teszi az iskolai eszperantó oktatást. — Mi a helyzet Egerben? — Egerben szakköri foglalkozás keretében foglalkoznak ezzel az érdekes nyelvvel. Egyelőre még csak az úttörőházban, a Dobó gimnáziumban és a IV-es számú iskolában működik, de szervezik a pedagógiai főiskolán is. A kollégiumok sem maradnak el, mert az Ady és a Petőfi kollégiumban már két éve működik egy-egy szakkör. — Megtudhatnék valamit a Budapesten megrendezett eszperantó világkongresszusról? — Nagyon szívesen — hangzott a válasz. — Nagyszerű seregszemle volt A sok rendezvény közül a gyermekek kongresszusi megnyitójáról szólnék, mert ezen is részt vettem. A Csatárka utcai gyermekvárosban tartották, több mint 130 külföldi gyermek részvételével, akik szüleikkel jöttek Budapestre. Öröm volt nézni a sok gyermeket, akik szinte anyanyelvűkként beszélték az eszperantót. Milyen boldogan ismerkedtek, milyen jól megértették egymást. Igen, ez a nyelv közel hozza egymáshoz a különböző nemzetek fiataljait, bővíti az ismereteiket, megkönnyíti más nyelv tanulását is! — Remélem — fűzte még hozzá Nagy Borbála tanárnő —, hogy a világkongresszus hatására sok ezer emberrel szaporodik Magyarországon az eszperantisták tábora, s szűkebb hazámban, Egerben szintén sokan kedvet kapnak az eszperantó tanulásához. Megköszöntem az érdekes beszélgetést és a búcsúszavakat: — Karaj Geknaboj! RE tre satus, se ankau vi lernus la Esperanton! Mi salutas’ Vin! Palotás Éva, Egér, I-es számú iskola Ügyeskedj! Két 12 cm magas, ülő tv-mackó készítéséhez akkora drapp vagy barna szövetre van szükség, mint egy nagyobb alakú füzet lapja. Ha a kockákat 2x2 cmesre nagyítod, s belerajzolod a szabásminta vonalait, a megfelelő méretet kapod. A papírból vágd ki a szabásmintákat, fektesd az anyag bal felére, ceruzával rajzold körül és mindenütt fél cm-t ráhagyva szabd ki. A ceruzavonalon varrd össze a darabokat, tömd ki vattával. A mackó orrát, száját fekete hímzőfonallal hímezd ki, szemét tetszés szerint hímzéssel, vagy kis fekete gyönggyel is kialakíthatod. Az a mackó háta, B a hasa, C-alja, D-talpa. Ezt a négy darabot a következőképpen varrd össze: az A és B darabot szíts tv-maci előbb a hullámos felső részén, majd az aljába varrd bele a kifli alakú C darabot. A D-ből 2 db kell, egyiket varrd a lábába, a másikat csak akkor varrd be, ha a testet kitömted vattával. Ez a fej egyik oldala, ebből is 2 db kell. F=betét a fejbe, G=fül, 4 db szükséges, Ha kéz, 4 db-ot szabj, I=tenyér, 2 db. A két E darab közé illeszted az F darabot, az orrától a tarkójáig, és összevarrod Majd összevarrod a mackó fejét az orrától a nyakáig, a szája alatt is. Kis nyílást hagysz, hogy kitömhesd vattával, ezt utána bevarrod. A mackó orra a szaggatott vonalig lehet világosabb színű szövet, akkor itt elvágod a formát (ráhagyva a varrás-szélt, és az orra formáját más anyag ó I ből vágod ki. A füleket párosával varrd össze, fordítsd ki, és anélkül, hogy vattával kitömnéd, a fejre varrod. Ezután hímezd ki a szemét, orrát, száját. A fejet erősen összevarrod a törzzsel. A H darabot is kettesével varrod össze, kifordítod, vattával kitömöd, a más színből kiszabott tenyeret apró öltésekkel utólag varrod fel, és fekete pamuttal nagy karmokat hímezel a mackó mancsára. Végül a kart is felerősíted a törzsre, és kész a gyönyörű tv-maci. Ha pedig nagyobb mackót szeretnél, akkor a kockákat is nagyobbra rajzolod — 24 cm magas mackónál 4x4, kb 20 cm magas mackónál 3x3 cm-es kockákat rajzolj. Maglódi Magda